Adatok
futós
0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Lassan 5 éve futok és majdnem ennyi ideje járok versenyekre is, ennyi idő alatt az embernek ki kellene alakulnia valamilyen önképe, már ami a futást illeti.
Ahhoz, hogy én azt mondjam, hogy nekem ez és ez a verseny fekszik, ellenben ez meg az csak szenvedés és állandóan lesérülök, ki kell próbálnom…..
futós
2017.04.13 13:05:13
Lubics Szilvinek 3 gyereke van. Maráz Zsuzsinak is van gyereke. Szerintem inkább hozzájuk hasonlítsd magadat, mint a mezei hobbifutó anyukákhoz. Komolyan. Tök jó vagy Zsófi, mikor hiszed már ezt el magadról? :-) Igen vannak, akik szülés után zombik lesznek pár hónapig és nem tudnak úgy futni, inkább alszanak. És vannak, akiknek eleve szerencsésebb alkatuk van és nincs szükségük annyi alvásra, vagy rendes a gyerek, és alszik, így babázós időben is tudnak futni. De előbb-utóbb ígyis-úgyis eljön az idő, hogy újra lehet futni, és a futásban az nagyon jó, hogy igen hamar vissza tudod hozni a formádat. Csodapasi már megvan, majd megszületnek azok a babák is! Sérüléshez jobbulást, Mátrabérchez pedig sok kalappal!
Ideje valami hasznosat is írni.
Az utóbbi hetekben újra előkerült a talpi bőnye, mint téma. Szerencsére nem nálam, de sajnos másoknál, három egymástól teljesen független irányból is kérdéseket kaptam a saját tapasztalatomat illetően. Ekkor jöttem rá, hogy pont azt csináltam, amit más beszámolókban,…..
Objektív
Évek óta teljesítem az évi 3000 kilométert, mindig is azt gondoltam, hogy ez nekem elég, ennél több már sok lenne, már nem lenne egészséges, sérüléshez vezet, stb.. Ám idén 4.200+ kilit mentem, ráadásul szintben is a legtöbbet, azaz 88.500 métert. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy ebben…..
Ha egy legjellemzőbb momentumot kellene kiragadnom a Hányszor elmúlt már, de újra vár a balatoni nyár 3-ból, akkor ez lenne az, amikor Dani leparkoltatott a sínek melletti utca árokszélére. Ott oldottunk meg mindent, ki villantott, ki törölközővel takarta magát, alufoliából haraptuk az otthoni…..
A nyár millió örökkön-örökké ismétlődő pillanatképei közül talán az illatok a legfontosabbak. Idén valahogy úgy alakult, hogy alig éreztem illatokat, csak robot módjára jártam meg a napi kétszer negyven perces utat az otthon és munkahely között. Ha éreztem is néhányat, azt szinte mind futás közben…..
futós
2016.08.24 17:24:37
Na tehát én tényleg szívemen viselem, hogy az unokáink is kurva sokat fussanak, de hát a Föld, meg víz, meg ilyen alapvetések nélkül nem megy. És ezt most ne vegyük ennél komolyabbra, bár én szoktam, de az nem ez feltétlenül ez a blog.
Ugyan vettünk alig egy hónapja valami iszonyatosan modern,…..
Ez sem egy tegnapi történet, sőt, igazából ugyanakkor kezdődött, mint az azóta is rajtam maradt izomhúzódásom, ami egyébként az orvos szerint valami kisebb szakadás lehetett. Vagy valami ilyesmi. Heg képződött az érintett területen, ami nem igazán egy rugalmas dolog. Hosszú távon majd izomszövet…..
Gondoltatok már arra, hogy milyen lehet Kilian Jornet az ágyban?
Megmondom őszintén, én is. Valahol az egy órás kötelezőm negyven sokadik percében, amikor már lehagytam a lányt, akit kinéztem a Dunaparty megálló előtt (én vagyok a világ ura!!!), ez volt a következő markáns gondolat.
Ha azt…..
Kezdjük ott, hogy UB előtti éjszaka semmit nem aludnunk, csak hogy szolidalítsunk a több versenytárssal, így viszont nem volt nehéz a kelés, egy éjszakám volt rá, hogy elkészítsem a reggeli kávét. Konkrétan mindent bepakoltam, mindenre gondoltunk, nem volt hiba. Hiba csak bennem lehetett, a…..
Olyan gatyák vannak a Decathlonban, beszartok! Akkora zsebek vannak rajtuk, hogy már akkor lecsuknak bolti lopásért a DM-ben, ha csak kinyílik előtted a fotocellás ajtó. (Sose fuss például az Újbuda Centernél, mint én.)
Nem csak az, hogy hátul van baszom nagy zsebe, hanem a zsebe alatt is van egy…..
Vincze Zsófi futóblogja nem csak futóknak
Minden évben ugyanaz - bringáskísérő átok
2016.04.25 16:51:42
Olyan az én bringás kísérő projektem, mint a Harry Potterben a sötét varázslatok kivédése tantárgy. Mindig más a tanár és mindig jön valami para.
Már-már hagyomány, hogy az eredeti kísérő lemondja, ráadásul mindig valami nagy faszság az indok. Ez idén is így volt, de ez most olyan amit megértek,…..
futós
2016.04.28 09:52:52
@rrroka: Értelek, nem is Neked címeztem, csak úgy általában mondtam :-) Persze lehet abban is valami, hogy elborulhatnak a kísérőtől, de ez gondolom kísérő-függő. Ilyenkor szerintem megfelelő alázat kell a bringástól is a futó felé, hát kemény munka lehet, az biztos... Minden esetre, ha van kísérő, még mindig el lehet küldeni a búbánatba egy elboruláskor, de ha nincs, akkor már hiába siránkozik a futó, hogy de jó lett volna. Málhásszamárnak mindenképpen jó :-)
Acélarcélnél maradva, napi demotiváló rovatunk következik - a másodiknak szándékozott maratonom előtt öt nappal.
Szóval neki volt ez a privátban múlt héten is felidézett, kiváló klasszikusa az egykor dicsőbb napokat látott (merthogy azóta meghalt) futóblog egyik posztjára reagálva:
Kb…..
futós
2016.04.26 18:57:33
@téglánakgyors: És ez pont így van jól. Milyen uncsi lenne a világ, ha mindenki HangSzóró lenne :-)
Katie állítólag 2007-ben 5:29 alatt vergődte végig a maratont, és akár el is mondhatnám, hogy legalább Dawson csaját megelőztem, de ha belegondolok, hogy eredményesen túlélte Ethan Huntot, meg mindent, ami vele járhatott, akkor mégis inkább arra gondolok, hogy Oprah még mindig jobb maratont futott…..
Az tök fasza, hogy ez a hét abszolút off volt, aludtam, ideget vasaltam, levendulát vettem Tihanyban, ez mind helyénvaló, jópolgáros dolog. Ami nem annyira fasza, hogy azt hazudták, amikor elkezdtem futni, hogy a futás növeli az akaraterőt. És nem, bassza meg, nem. Már hétvégén le kellett volna…..
Na kérem, az Optivita 100 km-es versenyén megvilágosodtam. Egyetlen dolog kell ahhoz, hogy bármilyen táv esetén jól szerepelj.
Megfelelően kell helyezkedni. Ennyi. Elég kemény küzdelem volt, ez néha látszik is rajtam, de több fotón szerepelek, mint eddig bármelyik verseny alkalmával. Jó helyre kell…..
Na kezdjük az előzményekkel, elég lazán készültem a versenyre, csak az utoló pár napban kezdtem izguli, de nálam az izgulás jót jelent.
Bár az előtte lévő egész héten azt éreztem, hogy be van állva a vádlim, bíztam benne, hogy a magnéziumfeltöltés és az átgyúrás/ nyújtás segít ezen. Az mondjuk nem…..
Vincze Zsófi futóblogja nem csak futóknak
Velencén 100 km Magyar Bajnokság, a fejemben meg káosz
2016.03.02 16:05:47
Na hát az úgy volt, hogy kell egy hosszú, egy olyan igazi hosszú, ami azért imitálja az UB -t, tehát ultra táv, aszfalt, sík, verseny.
Ez a vasárnapi verseny minden követelménynek megfelel, tesztelhetem a derekam, a térdem, a frissítésem és a lelki erőmet. Jelenleg ez utóbbi a leggyengébb…..
Nemtudom mi van velem mostanában, kicsit néha érzényekebb vagyok vagy fogalmam sincs mi lehet.
Najó, van pár sejtésem:
- túl nagy az igazságérzetem
- anyám baszogat, hogy mosmá' pasizzak be (üzenem neki h találjon jobb elfoglaltságot)
- nincs legjobb barátnőm, aki meghallgatna és azt mondaná:…..
futós
2016.02.25 12:32:59
@rrroka: Hát lehet nem pontosan értem Zsófit. Feltételeztem, hogy akinek a megjegyzése zavarja, az is fut, mégpedig Zsófinál jobban. Na ilyen nem hiszem, hogy túl sok lehet :-) De ha nem fut, vagy fut de lassabban/kevesebbet, akkor igazán vicces, ha be mer szólogatni.
Tegnap elindultam futni. Ez valószínűleg a futóblogok legelcsépeltetebb mondata, de ha elmondom, hogy tegnapelőtti tavaszi 12 fok helyett mentem el futni tegnap a szakadó esőben, már rögtön egy dráma sejlik fel a semmitmondó mondat mögött.
Egyébként kurva jót mentem, majdnem meg tudtam ismételni a…..
Ott tartottam, hogy neveztem a Téli Margita 44-es távjára, mert ideális volt hétvégi hosszúnak, ugyanis kevesebb, mint 800 m szint társult hozzá. Ez teljes mértékben futhatóvá tette volna ezt a versenyt, de gyanítom, itt a „téli” szó jelenti a kihívást, azaz február elején általában jég / sár /…..
Vincze Zsófi futóblogja nem csak futóknak
Végre túl a szülinapomon, ideje változ(tat)ni
2015.11.30 12:51:51
Az útóbbi hetekben nem tétlenkedtem futásilag. Bár a heti kilométerszám nem éri el az elvártat, nem panaszkodhatom.
Bő egy hete elmentem a Kvázibárki Gerillafélmaratonra , ahol kisit gyorsabban futottam mint terveztem, cserébe nem tévedtem el, mert a srác akivel együtt futottam…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz