Adatok
Godgre Mos
110 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ez van miközben írom az összefoglalót. Még itt is veletek foglalkozom.
A nyári szünet előtti győri versenyen való részvétel igencsak kérdéses volt részemről, hisz családilag másnap hajnalban már dél felé vettük az irányt nyaralás címszó alatt. Azonban egy határozott "ez az nyaralásom" kijelentéssel…..
Az utóbbi 3 hónap annyira munkásra sikerült, hogy nem született cikk. Sem okoskodás, sem hajónapló a győri versenyről. Erre is több mint egy hetet kellett várni, de azért összejött...
Idén 4. alkalommal került megrendezésre szerény versenyünk, melyen ezúttal 11 játékos vett részt. Időpontilag némileg szerencsétlen volt, mert van aki előtte nap legénybúcsúját töltötte, mások szemműtét miatt lábadoztak, de volt aki vizsgára készült. Frakciók terén így sem lehetett panasz. Az…..
Rendhagyó módon egyszerre 3 pilóta megemlékezését közlöm a múlt hétvégi győri versenyről.
Minden játékos listája és az eredményhttps://listfortress.com/tournaments/494
Videókhttps://www.youtube.com/watch?v=MxbR4S0hAA8&list=PLLLgwIhp1_vjnanNFIrS_1JxpHW6kToYG..
Leszoktam róla, hogy a hétköznapi meccsekről írjak. Versenyen sem voltam a nemzeti óta, így nem született "battle report". Többféle csapatot kipróbáltam, de egyik sem közelítette meg a TrellIGz ionos fiúk nyújtotta élményt.
Okoskodás sem történt, mert úgy érzem elment mellettem a játék, nem értem…..
Ha rajtam állna durván széthúznám az Ini pontkülönbséget (Jelenleg ez 1-2 pont). Valamint komolyabban felmérném egy pilótaképesség értékét oly módon, hogy feltenném a kérdést, mennyit adnék a képességért, ha kártyán kellene megvenni.
Az alap pilóták pontbeállításánál figyelembe kellene venni:…..
Az előző cikk felvezette, hogy mivel fogok indulni. Kovács Imi javasolta, hogy Redline-ra tegyek Advanced Sensor-t. Megfogadtam tanácsát, de remeghettek a térdei, mert ha nem jött volna be, egyik reggel arra ébred, hogy egy csillagromboló lebeg a háza felett. De bejött. :) Köszi Imi!..
Komoly dilemmában vagyok a nemzetire készülve: az eleddig legtöbbet repült csapattal vagy újévi fogadalmamhoz híven valamilyen meta közelivel induljak. A döntésben segített az az info, hogy 50 környező országbeli sikerre éhező, heti 20 meccset ugyanazzal a rajjal lenyomó top pilóták fogják…..
Ez az első beszámolóm, de remélem nem az utolsó. Nem tartozom a hardcore x-wingesek közé, nem tudom mi a meta, mi a jelenlegi „divat”. Próbálok mindig egy kicsit egyedi csapatot összeállítani, vannak kedvenc pilótáim, akiket ha tehetem beteszem az összeállított listába...
Mikor elkezdtem írni az X-wing sztorimat, épp jubiláltam. Akkor egy éve volt, hogy egy ausztriai nyaraláson Gábor barátom megfertőzött. Bújtuk a szabálykönyvet, értelmeztünk, akkor még nem tudtam, hogy minden szónak jelentése van. Nem volt mesterünk, aki eloszlatta volna a ködöt. Ha emlékeim nem…..
Az RSO óta eltelt időszakban rettenet keveset tudtam játszani. Összesen 4 meccsem volt teszt jelleggel. Futtattam Dengar-t háromszor és egyszer próbálkoztam Drea-val. Nem voltak rosszak, de még nem éreztem rájuk.Számomra az év utolsó versenye és lehet, hogy az utolsó x-wingezése is. Sajnos nem csak…..
A közelgő a Karácsony az apropója, hogy összeszedjem a játékboltok/hipermarketek társas részlegén zavartan téblábolóknak ezt a kis útmutatót. Szerény tapasztalataim birtokában nem lesz túl hosszú a lista, de így talán nem okoz döntési paralízist.
A Győr környéki ismerőseimnek bátran ajánlhatom a…..
Az alábbiakban azt mérlegelem, hogy mit kezdjek a frissen bejelentett kora tavaszi Wave 3-mal.
Ha a gyűjtőt kérdezném, akkor megveszek mindent is...
Már vagy fél éve megfogalmazódott bennem, hogy a győri X-wing bázis kevéske, de lelkes tagjait csapatba kellene szervezni. Akkor még távolnak tűnő magyar nemzetin jó lett volna közös zászló alatt menetelni. A nemzeti ugyan késik - januárra tolódott -, de nem maradtunk nagy esemény nélkül ősszel sem.…..
Minthogy a 2.0-s verzióval még egy meccset sem sikerült játszanom. Így nem akartam túlbonyolítani a dolgot. Viszonylag jól repülök, meg nagyon régen vittem swarmot. Így logikusan adódott, hogy Tie Fightereket viszek tucatjával. De hogy valaki ütősebb is legyen, hát még Soontir Fel csatlakozott a…..
Zanzásított változata a szabályoknak. terv szerint bővülni fog, érdemes visszanézni...
Az új verzióban a scum büszkélkedhet (?) a legtöbb középtalpas hajóval, szám szerint 5-tel. Szerencsére kettő lefokozás eredménye. Az biztos, hogy szoknunk és tanulnunk kell a "váltósúlyban" a lábmunkát. Folytatnám az induló listák építését ebben a kategóriában is...
A kettőpontnullával egy új játékot kapunk. Bár a játék mechanizmusa a régi - tárcsázás, mozgás, akciózás, lövés -, a listaépítést újra kell tanulni. A pilóták és fejlesztések sűrű ködbe tömörülnek, amibe lyukat kell vágnom, mert különben eltévedek.
Ha végigszkennelek gyorsan a négy nagytalpas…..
Ezt a kis összefoglalót az inspirálta, hogy veszni láttam egyik kedvencemet az M3-A-t. Nincs baj, de a tárcsájához akkor sem kellett volna hozzányúlni.
Volt egy megjegyzésem Starviper-Fang összefüggésben, minthogy nagy különbség nincs köztük. Annak ellenére, hogy én jóval többször láttam SV-t…..
Elvárások nélkül, bajtársaim viszontlátásának örömével indultam Budapestre. Misivel és Zsoltival lejátszott meccsek arra vittek, hogy "tematikus" listát tegyek az asztalra...
Godgre Mos
2018.08.09 08:39:15
@Buddhha: És egy átbulizott éjszaka után jött be hozzánk játszani. A nyaralására hajókat visz magával! Nagyon elhivatott. Jó fej srác, jövőre az EB-n biztos összefutunk vele.
Ismerünk minden kilőhető cuccot, ami a 2.0 érkezésével rendelkezésünkre áll. Lapozzuk át őket...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A robot pilótáknak nincs fókusz akciójuk, így ion mozgás után ők nem tudnak fókuszt végrehajtani.