Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Balu TravelJunky

9 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Finoman szólva nem szoktuk elsietni az előkészületeket. Hetekkel előre próbáltuk úgy ütemezni a teendőket és az energiánkat, hogy ne utolsó este pakoljunk be, és tudjunk rendesen pihenni. No, ez most legalább részben sikerült. Részben, ugyanis én már utolsó nap délelőtt (!) összeírtam a pakolós…..
Ahogy az utazás iránti csillapíthatatlan vágyak mégiscsak csillapodnak valamelyest (ideiglenesen), úgy korbácsolják majd az egekig (:D) a kedélyeket idei utazásunk beszámolói. Idén Peru meghódítását tűztük ki célul 2,5 hétbe szűkítve. Tekintve, hogy a 2,5 hét elég kevés egy ilyen mérvű ország…..
Kb. 9 évvel ezelőtt láttam mindenki kedvenc közösségi portálján egy barátnőmnek egy fényképét, amin Angkorban üldögél valamelyik templom előtt. Az volt az első alkalom, hogy megfoghatóvá vált számomra Angkor, mint turisztikai attrakció, hogy oda "földi halandók" is eljuthatnak, hiszen az én barátaim…..
Balu TravelJunky 2017.03.29 14:36:30
@wanderlust13: Nekünk nem csak, hogy szóltak, hanem nem is engedtek be/fel a Wat legbelső részébe, ahova létrával kell mászni. Az időjárás egyébként olyan forró volt akkor, hogy a 28 éves feleségem inkább nem ment fel talpig felöltözve a létrán, nehogy rosszul legyen, az őrök ennyire nem voltak racionálisak, toleránsak a "csak kendő"-vel.
Az őrök sokszor kifejezetten paraszt módon viselkednek a mi tapasztalataink szerint, és többször vegzáltak is minket a kendő miatt kisebb templomoknál is. Persze, mindenki más tapasztalatokat szerez.
Balu TravelJunky 2017.03.29 14:37:21
@wanderlust13: Szinte napra pontosan 1 éves tapasztalat egyébként, és 3 napot töltöttünk Angkor felfedezésével.
Balu TravelJunky 2017.03.29 15:16:07
@oroszabi: Thaiföldön volt, hogy a kincstári tárlat (a pontos nevére nem emlékszem, de csupa arany meg fa ajándék volt a néhai uralkodó és felesége tiszteletére) látogatásához megvetettek velünk (nekem) egy lepedő méretű kendőt, amit magamra tekertem. Így komform voltam, viszont a királyi palotába már nem engedtek be, mert nem vagyok nő, és miért így akarok komform lenni. "logika" :D azt mondjuk nem bántuk nagyon, volt más látnivaló :)
Kakas számláló: 7 - Azt hiszem, kezdek már hozzá szokni.   Kellemes reggelink után - ezt a kávét is meg lehet szokni, elegendő cukorral - 9-re már a parton is voltunk. Este ugyanis osztottunk-szoroztunk, és bele fog férni a költségvetésünkbe a búvártanfolyam, csinálunk hát valami izgalmasat is! A…..
"Hallak mocsok, hallak, nem kell a műsor..." - gondoltam, miközben kora hajnalban a szememből próbáltam a csipát kikaparni. Kakas számláló: 6 - Balu: 0. Egy éjszakát, csak egyet ha aludhatnék nyugton :(  Tegnap esete a csapattagok megszavazták, hogy ma Playa Ancónba megyünk, vagy…..
Elég korán felébredtem - na ki találja ki, hogy mire? Kakas számláló: 5 - komolyan, mintha ez nemzeti hagyomány lenne, hogy legalább 2 házanként van egy kakas, ami az éjszaka közepétől kukorékol. 7 óra körül Kriszti is felébredt, amit már nagyon vártam. Még nem volt teljesen 100%-os a gyomra,…..
Ahogy tegnap nap végén észrevételeztük, a várakozásoknak megfelelően ma is kukorékolásra ébredtem. Ha valaki itt, a mérsékelt égöv hűvös tájain esetleg nem értené kínzó agóniám: azt ugye sejtitek, hogy trópusi klíma mellett ilyen hangszigetelő apróságokkal, mint ablaküveg nem nagyon…..
Korán ébredtünk (én megint egy rohadt kakasra, ami a szomszédban kószált szabadon), de a dohos szobában alaposan megizzadtunk. Jól esett volna egy zuhany mindkettőnknek, de a csapok megnyitására halk sziszegés volt csak a válasz - hát ilyen is van. Végül szinte pontosan 7.30-kor megjött a víz, és le…..
Éjjel többször is csörgött a telefonom - gondolom születésnapi köszöntések miatt. Kb. 5 körül felébredtem, megint egy kakas kukorékolására és nem tudtam visszaaludni. Kakas számláló: 2 - határozottan nincs szerencsénk ezekkel a foglalásokkal... Spanyol nyelvleckét hallgattam, útikönyvet…..
A tegnapi nap bónusz kérdése: bezártuk-e a kocsit... ugyanis a nagy kapkodásban simán lehet, hogy nem. De Kubában úgysem működnek a telefonok (igazából de, ez csak tévinformáció a guidbook-ok által terjesztve), internet úgysem lesz sehol, úgysem tudunk senkinek szólni, és após másnap úgyis érte…..