Adatok
Paphnutius
653 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sejtelmes felhő
Januári télutó Fonyódon
1 rész
Tavaly áprilisban elhatároztam, hogy felfedezem Somogy rejtett kincseit, ami nem csak a Balaton. Ennek keretében elmentem Fonyódra is, hogy felfedezzem a környékét.
Akkor egy komoly eső félbeszakította ezt a túrát. A hétvégén úgy gondoltam, hogy…..
Másfél hét borzongás
Figyelem! A következő poszt némi spoilert akkor is tartalmaz, ha nem törekszem rá! Maradjunk annyiban, hogy csak kedvcsináló és semmilyen poént, cselekményt nem mesélek el és nem is kommentálom. Szívesen tenném, de talán majd pár hónap múlva, ha már elolvastad!
Tehát! Ne…..
A Gellért -hegy, az év utolsó napján
2024 utolsó napján is sikerült egy Gellért-hegyi sétával zárni az év túra- és kirándulás szezonját. Ilyenkor a Szent-Gellért térről indulva felmegyek a Szabadság-szoborig, majd a zöld jelzést követve végig egy panoráma úton a Szent-Gellért szoborig, ahol északi…..
A téli Gerecse
Tarján és Tatabánya között
Elmélkedés az energiáról
Az útvonal könnyen túrázható, a kék, sárga és piros sávokon. Én egy kicsit eltértem ettől, ahol lehetett. Sajnos több helyen is termelik ki az erdőt! Lehangoló látvány. A kivágott fákat eltüzelik erőművekben. Villamosáram…..
Ezzel a poszttal kívánok mindenkinek olyan 2025-öt, amilyet szeretne
Nekem egyéni hitem van. Úgy gondolom, hogy egy védangyal vigyáz rám. Már évek óta, az év utolsó napján, megköszönöm ténykedését. Mindig arra kérem, hogy a béke(sség), elfogadás és szeretet irányába tereljen, ehhez adjon erőt és…..
Gombák
a legtitokzatosabb lények
nem állatok és nem növények
a tengerből ők jöttek először a szárazföldre
vagyis a szárazföldi élet úttörői
a fák gyökér-kommunikációjának
hírvivői
építők és elbontók
nélkülük az élővilág
halott kővilág
benne vannak a teremtésben
benne vannak a…..
Kutya befaragás, Mária szakadék, Vértes
szeresd a kutyád
szeresd a kutyád
de ne az ember helyett
más fiókban van a helye
a lelki szekreterben
ez ellen nem tehetsz semmit
hiába gondolsz úgy egy körtére
mintha alma lenne
attól az még körte marad
szeretheted mindkettőt
ám ha csak alma van…..
A Gerecse Dunaszentmiklóstól az Asszony-hegyig
Szép útvonal télen-nyáron. Meséljenek a képek erről az útról, ahol évszázadok óta emberek járják ezeket az ösvényeket. A mai turisták csak vendégek erre. Hogy mi a véleményem a terepjáróval kirándulókról?
Löszben kapaszkodó fa.
Mindenki tudja a…..
Polgári áldozatok erdei emlékhelye
Dunaszentmiklós, Gerecse
Dunaszentmiklósról a piros kereszten indulva sokfelé eljuthatunk. Megnézhetjük a Neszmélyi arborétumot, a Gerecsei Öregtölgyet, az ürge tanösvényt Gombáspuszta felett, és több kisebb hegy is az utunkba eshet, ha úgy tervezzük. Például a…..
Ezt a szöveget 2010-ben írtam. Azt akartam megmutatni, hogy egy mondatban is össze tudom foglalni elképzeléseimet, jövőbeni hozzáállásomat a művészethez, lelkiséghez, önvizsgálathoz. Azóta már sok idő eltelt, de ha úgy veszem, csak egy pillanat, hisz oly gyorsan peregnek azok a homokszemek. Most,…..
A komp Neszmély és Dunaradvány között
A Zsitvatoroki békekötés emlékműve
Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom)
Ha egy bicótúra keretében rászánod magad, hogy kompra szállva, Szlovákiába mész, megteheted Neszmélynél. A túlparton Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom) település található, ahol balra…..
Egy csodás kilátópont a Gorbáról
A Gorba szélben, hószálligózásban, sárban, melegfrontban
Gerecse, Tardos
A Gyenyiszka kőfejtő
Szemben Tardos
Csodás távlatok
Nincs meleg, gyöngyök díszítik ösvényem
A Gorba, A Nyugati-Gerecse második legmagasabb helye 505 méterével. Könnyen és…..
Újjászületés
Van néhány hajszálam,
mit átfestett az idő
Nem bánom, csak nézem
Miféle festő, ki ő?
Magamba fordulok
Csupaszra vetkőztetem
lelkem. Micsoda torz
akt, csupasz élő tetem.
Torzó, mit megszabdalt
a tapasztalás kése
az iszonyat csupán
viszonyítás kérdése
Könnyet…..
John Lennon fal Prága
Lennon 44 éve
Ma 44 éve gyilkolta meg egy örült fanatikus John Lennont. Szörnyű tette előtt a Beatles Fool on the Hill (Bolond a hegyen) című dalát hallgatta. 2012-ben már 32 két éve volt börtönben a gyilkos és a bíróság elővette ügyét, hogy ideiglenesen szabadlábra…..
Minden történés eredője
Újra jön a régi
minden új már régi.
Ez körforgás,
vagy valami más mozgás?
Ugyanaz lelkek,
ugyanaz a semmi;
sárba süllyedtek,
egymásra rakódtok,
eltemetődve
kővé váltok,
emléketek beleveszik
az érdektelenségbe.
A tapasztalás pedig örök
és…..
A Gerecse egyik legjobb kilátása: Pes-kő
A Pes-kő, a Gerecse egyik legjobb és az utóbbi 1-2 évben az egyik legnépszerűbb helye. A Turult és a Szelim-lyukat persze nem fogja semmi látogatottságban lehagyni, de az utána lévő célpontok között biztos előkelő helyet foglal el.
Pedig a Gerecse elég…..
A modern Pozsony
Pozsony 2.
Októberi pozsonyi csavargásom második részében pont úgy fogom össze-vissza mutogatni a képeket, ahogy egy halom fotóból kikapkodja az ember azokat, amelyek megragadják a figyelmét.
Ahoy
Az Ahoy eredetileg egy hajó vagy csónak hívására használt jelzőszó. A középkori…..
Kilátás a Kis-Hárshegyről
A Déli-pályaudvarról a Széchenyi-hegyi adótoronyhoz
Két hét betegség és egy hét szobafogság után, amelyre egy agresszív légúti vírus kényszerített, ki kellett szellőztessem a fejem, átöblíteni a tüdőm, és friss oxigénnel feltölteni sejtjeimet.
Már régóta szemeztem…..
Fotó - NASA
A fekete lyuk
Nem fog már fájni, sem nekem, sem neked
amikor a Milky Way belefolyik tekeregve
az Androméda végtelen spiráltengerébe.
Szépen keverednek majd a galaxisok,
fehérek, fényesek, kicsik, nagyok, krémesek
akár a tej az erős feketében, csíkozva, lágyan,
szerényen, majd…..
Szeresd magad erősen
ha lassan belefáradsz
és sehol egy igazi válasz
lélegezz hát erősen
szeresd magad erősen
ha megrettensz a holnaptól
arzénízű hajnaltól
bátorítsd magad erősen
szeresd magad erősen
ha a tétlenség visszavet
magába szív a kerevet
akard a változást…..
Fotó - Péti-hegy, Bakony
Kartográfia
Pauszra álmodtam a világot,
amikor gyerek voltam. Kína színe
sárga, India meg fekete. Kék volt
Anglia, a Szovjetunió meg piros.
Sok helyen megfordultam később,
de soha nem jutottam el, Hong Kongba,
Indonéziába, Pápua Új-Guineába,
Pago Pagoba és…..
7 haiku
A természet ereje minden gondra jó.
Persze nem megoldja őket, csak erőt ad legyőzni.
Halottak napján,
az ember számba veszi
veszteségeit.
Az elmúlás tény,
filozófiával nem
magyarázható.
Szomorú, fakó,
kesernyés, sárgás-barna
és hiányszagú
Az…..
Worlds Press Photo 2024
Végetért az idei World Press Photo kiállítás, amelyet a tavalyi Nemzeti Múzeumban tartott tárlat körüli botrányok miatt (kordonozás, diákok korlátozása, a múzeum igazgató lemondása) az állatkerti Biodom, félig kész létesítményébe száműztek. De akárcsak tavaly, idén is…..
A 21. századi Pozsony
Pozsony
1. rész
Pozsony, Bratislava, Pressburg. Egy közepes méretű város, 450 ezer lakossal, ahol ezer év történelme szinte együtt látható, viszonylag kis helyen. A középkor és új kor összes építészeti stílusai és a szocialista korszak infrastruktúrája alkotta szövetből…..
Memento park
A Memento park monumentális bejáratában a kommunista ideológia eszmei atyjainak szobrait állították fel, Lenin, Marx és Engels. A hatalmas görög templomra emlékeztető építmény, a demokrácia ígéretét jelenti, de ahogy belépünk a díszes homlokzat mögött, csupán a falat támasztó…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz