Adatok
peterftoth
18 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ha valaki Los Angelesbe szeretne lakni, akár rövid akár hosszútávon, az kösse fel a gatyáját!
Kevés az elérhető hely, sok az ember, ez számtalan szempontból megnehezíti az egészet. Egyre magasabbak az árak, egyre több feltételt szabnak a lakásukat kiadók, így a specifikusabb rétegek kiszorulnak.…..
Üdvözöljük az Egyesült Államokban! Vagy mégsem? :)
Beutazáskor az eufória sok embernél gyorsan elszáll, amikor szembesül azzal, hogy Ő még mindig egy senki ebben az országban. Szerencsére én jó előre elolvastam mindent, felkészültem, így nagyrészt hatalmas élvezettel állok neki mindennek. Nem…..
Itt vagyunk, megérkeztünk, hihetetlen, csodálatos, fantasztikus. Az egyik légutaskísérő sráccal beszéltünk út közben pár szót, említettük neki, hogy melózni megyünk, mert megkaptuk a vízumot. Amikor sétáltunk le a gépről, már úgy várt minket, hogy azt kántálta: American dream! American dream!…..
Durván felpörögtek az események.
Első lépésként az engem támogató cégnek be kellett adnia egy petíciót, hogy engem alkalmazni szeretne. Ehhez kismillió dolgot kellett összeállítani, egy részét a cégtől kérte be az ügyvédi iroda, másik részét pedig tőlem. Hogy legyen valami elképzelés arról milyen…..
2020 november. COVID. Tél, sötét, már az erkélyen nevelt paradicsom is a komposztban rohadt, vele minden reményünk a zöldkártyára.
Nem is gondoltam volna, de ebben az egészben nem is maga a várakozás a legrosszabb, hanem az, hogy nagyon nehéz úgy élni, hogy lógsz a levegőben. Ez az örök…..
Előzmény: Los Angeles reboot
Gyorsan ügyvédet kellett találnom, hogy egyáltalán fogalmam legyen most mi történik, mi következik, mit csinálok.
Mint minden jó ember, én is beírtam a Google-be: immigration lawyer (bevándorlási ügynök). Természetesen zavarbaejtő mennyiségű találat ömlött elém,…..
Ha már szóba került, megosztom a kezdeti tapasztalataimat, hátha valakinek segítséget jelenthet a jövőben... készülj fel rá, ha bejön, soha nem mész vissza irodában dolgozni.
Kezdő lépésként látogasd meg a Freelancer és az Upwork oldalakat.
Regisztrációt követően feltöltheted az önéletrajzodat…..
Eltelt 4 év a legutóbbi bejegyzésem óta. Akkor még nem is gondoltam volna, hogy valaha újabb posztot kezdek el írni, csak egy pár cikkes beszámolót terveztem, folytatás nélkül, most mégis itt ülök, szorgalmasan pötyögök, mert ezt a sztorit érdemes az elejétől a végéig elmesélni...
Nem rég kaptam…..
Az előző évi Sri Lanka-i nyaralás után, idén úgy döntöttünk, nyugat felé vesszük az irányt, és ha már utazunk, akkor megint menjünk jó messzire, így az Amerikai Egyesült Államokra, azon belül Los Angelesre esett a választás.
Mivel a tél végét már alig bírjuk kivárni, úgy döntöttünk idén is csalunk,…..
Megjártuk Grönlandot és Kanadát, pedig Los Angelesbe indultunk. Hogy is van ez?
Budapestről egy airbus nevezetű jármű reptetett el minket Zürich-be. Ez tényleg inkább hasonlít egy buszra, mint egy repülőre, de valahogy mégis a levegőben tettük meg ezt a másfél órás utat. Összesen csak négy vagy öt…..
Külön posztot érdemel a procedúra, ahogy az ember a leszállás után eljut odáig, hogy kiléphessen az utcára.
Már a repülőgépen mindenkinek kiosztanak egy cetlit, ami angol nyelvű, és elég specifikus szavak is vannak benne, kicsit nehézkes kitölteni. Olyanokról kell nyilatkozni, hogy van e nálunk…..
Szerencsére a magyar vendéglátónk kijött értünk a repülőtérre, így a megérkezésünk után nem kellett átessünk a szokásos küszködéseken (taxisal alkudozás, majd úgy döntünk menjünk tömegközlekedéssel, amit fél úton nagyon megbánunk).
A hazaúton megkaptuk a legfontosabb infókat, például, ha valami…..
Los Angeles nem drága hely, akárki, akármit is mond. Alapjába véve, mi rosszabbra számítottunk, ezért sem tűnt túlárazottnak semmi, de azok a fajták vagyunk, akik egy fillért sem adnak többet valamiért, mint amennyit szükséges. De tényleg. Nagyon válogatósak vagyunk e téren, inkább nem vesszük meg…..
Most már, hogy biztonságban megérkeztünk, és felfedeztük a terepet, irány enni!
Az első posztban már írtam, hogy extra ételérzékeny vagyok, így nekem a táplálkozás még itthon is nagyon nehézkes. Hogy képbe kerülj, kedves olvasó, leírom dióhélyban miről van szó.
Alapvetően nem ehetek semmi olyat,…..
Los Angeles egy kultúrális overflow. Minden egyes szegletében kiállítások, galériák, múzeumok, stúdiók, lemezkiadók végtelen sora várja a művészetekre éhes látogatókat.
Csak, hogy érzékeltessem mennyire: Már említettem, mi a fekete gettó (hood) és a mexikói negyed közti határvonalunk laktunk, ott…..
Los Angeles tele van szórakozási lehetőségekkel, mivel ezreivel érkeznek turisták a városba, valahogy el kell szórakoztatni a népet!
Nappan szinte végtelen lehetőség van eltölteni az időt, de sajnos éjszaka ez már nem igaz. Számomra teljesen hihetetlen volt, amíg meg nem tapasztaltam, de tényleg…..
Los Angelesben mindenki autóval jár. Ezt folytonosan ismételgetik is. Talán picit azért, mert saját magukat is meg akarják róla győzni, hogy ez tényleg létszükséglet, és autó nélkül megoldhatatlan hosszú távon az élet, de be kell ismerjem, van benne valami.
Nincs jogsim, nem szeretem az autókat, és…..
Fontosnak éreztem ennek a témának külön posztot írni, mert összetett a téma, és érdemes tanulni tőlük ez ügyben.
Ami nekem elsőre feltűnt, az az, hogy az utcán nincsenek rendőrök. Nem grasszálgatnak a járdán, nem túrkálnak az ember zsebében szúrópróbaszerűen, igazából addig, amíg nincs rájuk…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz