Adatok
KissPiroska
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mostanában egyre többeket érdekel, hogy mit kezdjenek egy nárcisztikus személyiségű emberrel. A következő cikk arról szól, hogy a velük való kapcsolatra talán legérzékenyebbek, az empaták hogyan tudják kezelni az ilyen kapcsolatot. (Arról, hogy ki-mi is az empata, itt találsz egy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ami még érdekes, legalábbis számomra, hogy a betegsége alatt más ember lettem. Sokkal sokkal erősebb, határozottabb, ki vagyok éhezve a szépre, a jóra, sokkal jobban szeretem és tisztelem magamat. Amikor ő szétesett, én úgy éreztem, nem eshettem szét, mert támogatni akartam őt, így olyan megküzdési stratégiákat fejlesztettem ki, (munka, sport), aminek köszönhetően a karrierem felfelé szárnyal, sosem néztem még ki ilyen jól és minden szarság ellenére sosem éreztem magam ilyen jól a bőrömben. Amikor ő tehetetlenül feküdt a kórházban, én seggberúgtam magam és folyamatos szívós munkával egyben tartottam saját magamat, őt nem, t nem tudtam és már kísérletet sem akarok tenni erre. És most itt vagyok, egy fiatal, életerős nő, aki bármire képes, kegyetlen lett, jó értelemben és kegyetlenül akarja a jót, a szépet. Nem vagyok hajlandó tovább "szolgálni" a páromat, játszmázni, elintézni helyette dolgokat, megoldani, akkor sem, ha azzal jön, h de ő beteg. A betegsége felbukkanásáig csak sodródtam a világban, ő volt a mindenem, a kapcsolatunkba menekültem, hogy ne kelljen elgondolkodnom magamon, mit is szeretnék az életben. De ahogy nem tudtam gondoskodi róla 0-24-ben, hiszen kórházban volt, kénytelen voltam szembenézni magammal. Így már tudom, mit akarok és jó úton vagyok az eléréséhez, de már igazából az út is boldoggá tesz. Nem tudom, megértette-e, hogy más ember lettem, más elvárásokkal és célokkal. Beszéltem neki erről, mondtam szépen és mondtam csúnyán, amikor megint mindent rám akart terhelni, pl a háztartásban, ahol együtt élünk. Azt gondolom, neki is azzal segítek, ha a felnőtt, egészséges férfiénjét erősítem azzal, hogy hagyom, hadd küzdje meg a saját harcait és magamnak is így teszek jót, m lehet furcsán hangzik, de engem az ő betegsége hozott közel saját magamhoz és nem, nem lettem narcisztikus, egyszerűen egy egészséges szeretetkapcsolatba léptem magammal (a pszichológusom is így látja) és tisztelem magamat annyira, hogy ne menjek bele többé olyan dolgokba, amik nekem kényelmetlenek, amik engem lehúznak. És akkor itt jön a nagy kérdés: lehúz-e engem ez a kapcsolat ezzel a férfival vagy ki tudok teljesedni benne? Minden nehézsége ellenére, amikkel tisztában vagyok. A cikkben olyan személyiségzavaros emberekről volt szó és a kommentekben is, akik nem tudatosították, h betegek. A párom tudja, azt is h sosem lehet teljesen egészséges (és talán sosem volt, max. kisgyerekkorában), de ha betartja a szabályokat, élhetünk szépen. Gyógyszereket szed és felkészült terapeuták foglalkoznak vele most is, ebben ő partner, tehát mindent megtesz a lehető legjobb szint eléréséért, dolgozni akar, gyerekeket, boldognak lenni, békében, harmóniában élni magával, a világgal, velem, amennyire csak ez a betegsége mellett lehetséges... Kérlek mondja azt valaki, hogy tudunk majd szépen élni együtt... Vagy ha mégsem, lesz elég erőm kilépni ebből a kapcsolatból... H tudok olyan döntést hozni, amit egy egész életen át vállalni tudok...
Hát... ez most kiszakadt belőlem.