Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zurro

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Geekblog Predator 1+2 2010.08.18 11:30:00
Az a legcoolabb, ahogy Arnold kiszáll a helikopterből. Előreengedi a többieket, közben szivarozik. Kidobja a zsákját, és csak aztán ugrik ki ő is. Ezt tanítani kellene a színművészeti egyetemeken - filmben ezentúl csak így lehet kiszállni helikopterből. Vagy meghalni. Ahogy a…..
A Beastie Boys legendája, Adam Yauch hivatalosan bejelentette, hogy rákot diagnosztizáltak nála. A 44 éves MC-nek múlt héten találták a daganatot a bal fültőmirigyében. Szerencsére még időben derült erre fény, ezért szinte biztos, hogy Adam felgyógyul, de természetesen a…..
Mit csinál az ember, ha beteg? Több verzió is felmerülhet, például fetrenghet reszketve naphosszat (megvolt), esetleg tömheti magába a paracetamolt többfajta gyógyszer formájában (ez is), esetleg anyázhatja a szervezetnek azt az önvédelmi mechanizmusát, amely a lázról tehet (ez is…..
zurro 2009.03.07 15:06:40
A filmet valamikor a '80-as évek vége felé láttam a balatonfenyvesi kertmoziban, tizenegy-két évesen, utolsó családi nyaralásunk alatt. (Fater kőműves vállalati üdülőjében, ami még kicsit árnyalja a képet a film befogadásával kapcsolatban. El lehet képzelni: a sok szaki ugyanazt csinálta, mint a melóban (sörözés, ulti, észosztás), azzal a különbséggel, hogy itt útban volt a család. Szóval örültek, hogy a hülyegyerekeik (a fiúk, persze) mind meg akarták nézni a filmet (a lányok meg a Dirty Dancingre mentek, amit ugyanazon az egy héten belül játszottak!!!); a jegyszedővel pedig sörben sikerült megegyezni a csoportos kedvezményt illetően.)

Szóval nekem más volt az élmény, de mindenképpen meghatározó. Nyár, Balaton, akkor talán még fontosabb volt Svarci, mint a csajok - szóval egyszerűnek tűnt az élet. Azóta egyszer újranéztem, de az is volt vagy tíz éve, és akkor sem volt sokkal rosszabb véleményem a filmről. Az első két Terminátor és a Red Heat mellett a Predator az, amit utólag is bármikor bevállalok Arnold filmjei közül. Mert akkortájt a másolt videokazettáknak köszönhetően gyakorlatilag egy életre begeekeltük magunkat a szemétkultúrába.

Szóval nekem ez a film tényleg valahol a bajtársiasságról, a "kemény férfimunkáról" szólt, illetve egy teljesen más dologról, amin akkortájt sokat gondolkodtam. Csak körülírni tudom. A természet és az ember viszonyáról, illetve az ember helyéről a világmindenségben. Arról, hogy mindig van, aki erősebb, ügyesebb, jobb nálunk. Még akkor is, ha éppenséggel most sikerült is legyűrni...

Komolyan mondom, amikor az indián csávó szembeszállt a lénnyel, szerintem megkönnyeztem anno. Mindenki sejtette a moziban, hogy itt Svarci a hős, ergo a többiek taglózásra ítélt barmok, ezért tudtuk, hogy a csókának kapa. (A csaj most nem számít, a hős őt is megmenti.) Az indián vitte bele az irracionális misztikum-vonalat, aki mintha zsigerből kapcsolatban lenne a lénnyel.

Na mindegy. Viszont most jön a legviccesebb: volt egy olyan üzenete a filmnek, ami látszólag mintha ellentmondana mindannak, amit a műfaj képvisel, de nálam mégis valahogy beütött. Nagyon zanzásítva: ahhoz, hogy megbirkózz az ismeretlen kihívással (legyen az bármi, bárki, egy problémától a baszakodó főnöködig), először meg/ki kell ismerned, tisztelned kell annyira, hogy nem erőből, hanem ésszel oldd meg a helyzetet. Nyilván ez egy ordas nagy közhely, de nekem a Predator volt az első olyan film, ami rádöbbentett erre. És úgy emlékszem, sokat beszéltünk a filmről a srácokkal ott az üdülőben, és valahogy mindenkinek volt egy ilyen furcsa élménye.

"Megvívod a csatát, győzöl, de a győzelemmel együtt belédfészkeli magát a tudat, hogy nem vagy legyőzhetetlen."

Szóval Svarcink is komoly jellemfejlődésen ment keresztül a filmben, meg én is rajta keresztül. Innentől kezdve a gagyi effektusok nem számítanak, bár elárulom, hogy akkoriban mindannyian lenyűgözve bámultuk azt a bizonyos háttértorzító effektet. Aminek egyébként ugyancsak van mögöttes tartalma, de most ebbe nem mennék bele.

Uff, én szóltam:)

Tegnap még csak ízelítőt tudtunk mutatni az új Mastodon-klipből, ma már az egészet "levetítjük". A Divinationst nézve egyébként nem tudjuk sírjunk-e vagy nevessünk. Egyrészt a videó jól néz ki, bár a digitális effektek kissé fapadosak (oké, tudom, csak egy klip),…..
zurro 2009.03.07 11:11:57
A Mastodon zeneileg a legfejlődőképesebb zenekar ma a metálban, de a klipjeik...khm.

Az egyetlen, ami koncepciójában és a megvalósítás következetességében vállalható, az a Seabest-re készült, minimalista, ősfilmes darab.
www.youtube.com/watch?v=fx-jAf0QcCE
www.hunderground.hu/magazin/content.php?id=898

A legújabb klip szerintem gagyi, és sajnos ezt az érzést a nyilvánvaló morbid humora is csak kicsit enyhíti bennem.

Egyébként a klip vége nyilvánvalóan a zenekar - és különösen Hindt - viselt dolgaival van összefüggésben. Egy hosszú turnén ki tudja, miket művelnek összezárva. Ahhoz képest egy magashegyi expedíció maga Hawaii.

www.planetz.hu/cikk_item.php?id=1419

\m/ (ö) \m/
zurro 2009.03.07 11:14:15