Adatok
S. Szilvi
16 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az alábbi bejegyzésben egy ötödikes osztálynak szóló, új ismereteket feldolgozó informatikaóráról fogok írni, amelyen sajnos nem tudtam részt venni, (így csak a foglalkoztatási tervre támaszkodhatok), és amelynek keretében a diákok megismerkedhettek a Stratch programozási nyelvvel.
A foglalkozás…..
A legutolsó mikrotanítás, amelyen a kurzus keretében részt vettem egy történelemóra volt, 10- es osztálynak a tatárjárás témából. Laikusként nem tudom, mely történelmi anyagrészek melyik osztályban kerülnek sorra, de többek szerint a csoportból ez kilencedikes téma, de ez szerintem nüansznyi…..
Az elmúlt órán egy 12- es osztálynak szóló, bevezető, új ismereteket feldolgozó, innovatív magyarórán vettem részt. Látszott, hogy a két tanárunk tanult az előző mikrotanítások hibáiból, és nagyon pontosan, reflektíven készítettek elő mindent, így az alábbi óra egy profi tervezés eredménye.
Az óra…..
A legutóbbi óra keretében egy földrajzórán vettem részt, amelyet három társunk tartott. Az óra kilencedikes osztálynak szólt, a Föld különböző éghajlati típusairól, azon belül is a forró éghajlati övezet négy éghajlatáról: trópusi monszun, térítői, átmeneti, egyenlítői. (A mi csapatunk az átmenetit…..
A következő bejegyzésben a negyedik mikrotanításra fogok reflektálni, amelyet mi tartottunk két társammal.
A mi témánk a vitaminok és ásványi anyagok voltak, ami mindhármunk biológia szakához illeszthető. Ezt a foglalkozást tizenegyedikes osztálynak terveztük, egyfajta kitekintő- jellegű, a…..
Az alábbiakban az eddigiekhez képest alternatív módon fogok írni a harmadik mikrotanításról, mivel egyetemi elfoglaltságaim miatt nem tudtam részt venni rajta. A foglalkozásterv elemzésének segítségével próbálok tájékozódni, hogy milyen órát tartottak a heti óratartó tanárjelöltek, ami azért mégsem…..
Mindmap az ásványi anyagokról
Kedves diákok!
Az lesz a dolgotok, hogy a blogban található információk segítségével, az előre elkészített mindmap sablon alapján feldolgozzátok a kapott forrásokat, és az óra második felében a többiekkel is megismertessétek.
A mindmapet szabadon…..
Mindmap a vitaminokról
Kedves diákok!
Az lesz a dolgotok, hogy a blogban található információk segítségével, az előre elkészített mindmap sablon alapján feldolgozzátok a kapott forrásokat, és az óra második felében a többiekkel is megismertessétek. (A pluszban beszúrt linkeket is érdemes…..
A vitaminok a szervezet fizológiás működéséhez szükséges anyagok, amelyet a szervezet nem képes önmagától előállítani, ezért táplálékkal kell őket, illetve az előanyagaikat felvenni. A sejtek anyagcserejében van szerepük, illetve befolyásolják egyes szerveink működését.
A vitaminokat oldhatóságuk…..
A vitaminok a szervezet fizológiás működéséhez szükséges anyagok, amelyet a szervezet nem képes önmagától előállítani, ezért táplálékkal kell őket, illetve az előanyagaikat felvenni. A sejtek anyagcserejében van szerepük, illetve befolyásolják egyes szerveink működését.
A vitaminokat oldhatóságuk…..
Az elmúlt héten egy történelemórán vettünk részt az óra keretében. Bár a történelem sajnos nagyon távol áll tőlem, egy viszonylag könnyen feldolgozható, és adaptálható téma került terítékre: a mindennapok a Kádár- korszakban, illetve a szocializmus évtizedei alatt. Ez a téma többé- kevésbé…..
A legutóbbi IKT- órán a többiekkel együtt részt vehettünk az első mikrotanításon, ami egy rendhagyó biológia óra volt a jó értelemben. A gerincesekről szóló bevezető órát tartott az első páros, ami során különböző színes, és közérthető feladatokkal "alapozták meg" a tananyagrészt. Az alapkoncepció…..
Aki olyan mint én, hogy a dolgokat főleg csak rendszerekbe szedve, a saját logikája szerint felépítve jegyzi meg, annak mindenképpen hasznos lehet a tanulási folyamat közben elővennie egy elmetérképet.
Mielőtt ismertem volna ezt a fogalmat, és láttam volna, hogy ez egy létező dolog, amelyet a…..
A következő posztban egy IKT Műhely videót fogok bemutatni, és a benne látott módszerekről reflektálni, hogy miszerint lehetne beépíteni a saját tantárgyak tanításába, nevezetesen a Madarat tolláról című projektvideót, ami a biztonságos internethasználatot népszerűsíti és támogatja. Azért…..
Az alábbi cikkben, a választott Sulinet Digitális Tudásbázis- STD, illetve a Realika oldalakról fogom leírni az élményeimet, és, hogy mennyire használhatóak, milyenek a rajtuk található anyagok, illetve, hogy használnám- e, ajánlanám e a használatukat a diákoknak. Az egyik oldalon (Realika) bár…..
Kedves olvasók!
Polgári nevemen Szilvi vagyok, egy még nagyon lelkes biológia- földrajz osztatlan tanárszakos hallgató. Ez a blog pedig a "Korszerű tanári mesterség IKT-s alapjai" c. gyakorlati kurzus feladatainak megoldására és publikálására jött létre. A célja egy digitális portfólió…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz