Regisztráció Blogot indítok
Adatok
loading

0 bejegyzést írt és 779 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hat és fél évvel az első rácsodálkozás után megrekedni látszik a villányi oportóforradalom: miközben alig találni új pinceneveket, ahol a fajta megkomolyításával próbálkoznak, a klasszikusok évről-évre elkészítik a viszonylag szűkebb törzsközönségük számára a mátrixon túli portugieserüket. A többit…..
Ismét hoztam egy magyar pinot noir-sort, ezúttal 2017-es borokkal, több hazai borvidékről válogatva. Bennem sem feltétlenül tudatosult, de 2016 óta minden évben volt szerepelt a blogon valamilyen évjáratos pinot noir-kóstoló (2016, 2015, 2013, 2012, 2011), eleinte nemzetközi kitekintéssel vegyes…..
loading 2021.04.08 16:34:57
@furmintfan: Én is vártam a hordót, mert tőle/tőlük ezt szoktam meg. De az nem volt. Ezért is írtam a tárolásról, mert vagy a hordó elejéből kaptam vagy valami más történt vele az elmúlt közel 4 évben.
Ismét horvát borokat hoztam a sorozatba, ezúttal azonban a szárazföldi rész helyett újra a magyarok körében közkedvelt horvát tengerpartot célozzuk meg. A tavalyi isztriai borokat bemutató írás után képzeletben ezúttal kicsit délebbre, Dél-Dalmáciában kalandoztam, és a Vina Skaramuča borai révén…..
A Borrajongó Mitigyak? 2020.05.08 06:00:00
Az a helyzet, hogy a begubozó életmóddal az jár együtt, hogy az általam fogyasztott borok 90 százalékát webshopokból rendelem. Valahogy úgy hozta a sors, hogy ezek erős zömmel külföldieket takarnak, most viszont úgy éreztem, hogy van egy sor hazai/kárpát-medencei termelő akinek rég ittam a borait.…..
Bő három évvel ezelőtt jártam egy sajtóút keretében Gere Attila Pincészeténél, azóta pedig történt egy s más a pincénél, legfőbb ideje volt egy újabb szervezett látogatásnak. Amivel már mindenki szembesülhetett: a pincészet arculata felfrissült, egységesebbé vált, az új címkéken szereplő "A. Gere"…..
Egy pici, rendhagyó, de a szívünknek annál kedvesebb utazásra invitálunk most titeket. Amikor elkezdtünk érdeklődni az olcsó és praktikus utazások iránt, már akkor több cikket olvastunk a villámlátogatásokról, azaz amikor a repülőgép menetrendjének hála egy nap alatt megtudsz nézni egy várost.…..
N+1-ik szekszárdi kóstoló, ezúttal elég találó névvel. Ami megfogott benne, hogy én pont ezt keresem és szeretem Szekszárdban: az aranyosságot. Privát kóstolókon gyakran találkozok olyan véleménnyel, hogy Szekszárd unalmas és/vagy kiszámítható. Én erre azt…..
loading 2019.05.22 09:45:24
@szergo: A beharangozó szövegben elég sok "aranyos" bort soroltak fel, de a tételes listában annak többsége valahogy nem került be. Ezért sem mentünk el ide. Úgy tűnik a visszajelzések hatottak a szervezőkre, mert a mátrai kóstoló résztvevőit (2 nap múlva lesz) még mindig nem írták ki. Így biztos nem lesz csalódás, két vendéggel viszont kevesebb.
loading 2019.05.22 11:30:03
@rszabi: A lista tartalma és az én besorolásom ebben a témában nem egyezett.
A rovat egyik állandó visszatérő vendégének aktuális évjárata a mai főszereplő: a 2014-es kiadástól kezdve ugyanis Losonci Bálint alap pinot noirjának minden évjáratáról megemlékeztünk egy-egy "tegnap ittam" formájában. Nem maradhatott ki az aktuálisan kapható 2017-es sem,…..
loading 2019.04.25 09:54:18
@Hepci: nyugodtan vegyél belőle, ez elmúlt hónapok legjobb pinot-ja nálam, beleértve két új-zélandit is.
A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem…..
Top 5 Crew Top 5 budapesti pékség 2019.04.02 10:00:00
Reggelente általában csupán arra van időnk, hogy munkába vagy egyetemre rohanva betérjünk egy éppen útba eső pékségbe, hogy beszerezzük a nap indításhoz elengedhetetlen finom reggelinket. Biztos voltál már te is úgy vele, hogy csak rutinszerűen, a választék szűkösségéből…..
A Borrajongó Furmint Február 2019 2019.02.26 06:00:00
Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés…..
A Borrajongó hasábjain elég sokat foglalkoztunk a Mátrával - vagy legalábbis igyekeztünk -, amely minden bizonnyal hazánk egyik legjobb adottságokkal bíró, de ehhez képest szélesebb körben még kevésbé ismert és elismert borvidéke. A Mátra jelentőségét, potenciálját azonban az utóbbi években egyre…..
Fanyalgó ínyenc fogyasztók részéről az már szinte közhelyszerű megállapítás, hogy kis hazánk határain belül nem könnyű jó pinot noir-t találni, főleg, ha a mérce Burgundia, esetleg akár valamelyik új-zélandi vagy észak-amerikai pinot-specialista borvidék. Kísérletezni persze mind borászati, mind…..
Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini…..
Idén kicsit elhanyagoltam a rejtőzködő borvidékeket - két különkiadásnak tekinthető poszt mellett egy hagyományos - egy borászatot és azon keresztül egy borvidéket bemutató - írás került ki a blogra az idén -, de a sorozat folytatódik, a következő évre már megvannak a kiszemelt témák, most pedig…..
loading 2018.12.03 09:44:40
@zorankaPB: és btw hol kapható a pincéken kívül? A pannonborbolt.hu-n sem elérhető.
Tisztában vagyok a ténnyel, hogy a nagyneves címkével ellátott villányi kékoportók elsősorban nem a hétköznapi ivóborok, sokkal inkább a fogyasztói rögvalóság elfelejtett, de az utolsó előtti pillanatban emlékekbe törő névnapok ajándékbor-részhalmazát alkotják. Ez…..
loading 2018.10.08 21:50:25
@varga.daniel.sokbor: @ungert: Wassmann. Korábban Maczkó. Nemrég kóstoltam Lelovits 2017-est, az is meglepően rendben volt.
Manapság már szinte minden napra jut legalább egy borkóstoló Budapesten, a legváltozatosabb helyszíneken, különféle témákat érintve. A bőség zavarában jó eséllyel mindenki megtalálhatja a számítását szimpla borkedvelőtől a fanatikusig, már ha nem ódzkodik a társasági eseményektől. Az érem másik…..
A mádi Szent Tamás Pincészet borait többé-kevésbé rendszeresen kóstolom, de valahogy úgy esett, hogy a 2015-ös évjárat dűlős boraihoz még csak szórványosan, "fesztiválkörülmények" között volt szerencsém. A Gourmet Fesztivál ugyan szintén fesztivál, ebből kifolyólag itt…..
loading 2018.05.31 09:34:12
@furmintfan: Az éretlen banán max. semleges illat, de én valahogy negatívumként kezelném egy bor esetén.
loading 2018.05.31 09:46:06
@Gattamelata lovasszobra 2: az is, ki melyik nyelvből fordítja :)
Az utóbbi évek legjobb sci-fi-sorozata, az Expanse alól a hónap elején húzta ki a szőnyeget a SyFy, de a gyártó már akkor eltökélt volt, hogy a harmadik évadát futó sorozatot megpóbálják elpasszolni valakinek. Akkor a nemzetközi terjesztésre vonatkozó jogokat birtokló Netflix tűnt a leglogikusabb…..
loading 2018.05.22 15:05:44
@theus: egyetértek a színészekkel kapcsolatos meglátásoddal. A sorozat nem rossz, de aki olvasta a könyveket, annak nagyon zavaros a történetmesélése (főként, hogy miként próbál 2-3 könyv történését összegyúrni).
Tömeges jelenségről ugyan még nem beszélhetünk, de a hegyaljai fajtakonzervativizmus kereteit egyre többen és egyre érdekesebb borokkal igyekeznek kísérletezési céllal túllépni. A cél elérésének érdekében bevetett eszköznek pillanatnyilag a pinot noir látszik, ráadásul nem is pezsgőben, sokkal…..
Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy…..
loading 2018.04.27 13:59:53
@furmintfan: a 2011-est javaslom, illetve a 2013-ast. Nekem speciel bejött a 2012-es. A 2014-es már lejtmenet (először azt mondták nem jelenik meg az évjárat viszontagságai miatt, de végül mégis). A 2015-östől nem estem hasra, de jobb a 2014-esnél.
Lehet idén valamikor összekóstolom, még van minden évjáratból.
Első pillanatra egy 1500 forintos hiperes édes szamorodni kockázatos vételnek tűnik. Egy szamorodni palackjának átlagos polci ára jóval efölött jár, ugyanakkor a másik oldalról ennyiért a kísérletezés sem annyira fájdalmas. A nagyobb tokaji pincészeteknél bevett dolog egy amolyan másodcímkés vonal…..
loading 2018.04.06 09:48:46
@BZoltan: Öröm az ürümben, hogy az Aldi általában nem a termelőktől kér akciós hozzájárulást, hanem saját árrésből fedezi.