Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alapjarat

130 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A használt autó vásárlása jelentős döntés, amelyet gondosan meg kell fontolni. Az autó komoly befektetést jelent, ezért fontos, hogy olyan megbízható és jó állapotú járművet válasszunk, amely megfelel elvárásainknak. Azonban még külsőleg megkímélt autók mögött is rejtőzhetnek olyan károk és…..
Autóvizsgálat - miért ellenőrizzük? Az autó előélet ellenőrzéséhez szükségünk lesz az autó forgalmi rendszámára és az alvázszámára. Ennek segítségével számos fontos adatot gyűjthetünk, például az autó kártörténetét, az előző tulajdonosok számát és előzményeit, az autó eredeti felszereltségét és a…..
Autópálya-matrica árak A legfontosabb információ, hogy a 2023-ban a matricák ára nőtt, igaz, nem az infláció mértékének megfelelően, és nem is egységesen, ahogy azt korábban bejelentették. Kép forrása: Midjourney Az elszabadult infláció miatt ugyanis az éves matrica vásárlóknak igyekeztek…..
A rali egyik meghatározó egyénisége és ismert kaszkadőr, Ken Block egy balesetben életét veszítette Utah államban, Park Cityben.  A baleset 2023. január 2-án, délután történt. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Hoonigan Industries (@thehoonigans) által megosztott…..
Engedjük most el azt az utópikus gondolatot, hogy már csak évek kérdése és a belsőégésű motorokon való gondolkodást is súlyos büntetőadók terhelik, ha pedig nincs 17 milliód egy 2 tonnás villany SUV-ra, akkor ott a bicikli és az otthonmaradás. Nem alaptalan, de akkor is még csak egy utópia. Szimplán…..
Az amerikaiak imádják a méretes, tágas járműveket, a „vegyünk egyre nagyobb autót” trend azonban nem csak a tengerentúlon hódít. Az amerikaiak imádják a méretes, tágas járműveket. Erre ékes bizonyítékként szolgál, hogy a tengerentúli piacon a full-sized pickup típusú autók fogynak a legnagyobb…..
A Magyar Közút nemrég megmérte, hogy a nyári kánikulában mennyire forrósodik fel az M7-es autópálya aszfaltja, most pedig újra felküldte a levegőbe a hőkamerát, amely elképesztő adatokat rögzített a tikkasztó melegben. „Szerdán egy aszfaltozási munkánál megmértük, hogy hőségriadó idején milyen…..
Kabát Péter egyszerre két helyre állt be közel harmincmilliós autójával egy budapesti pláza mellett, a lakóházak között található parkolóban. A volt válogatott futballista kocsiját a Blikk egyik olvasója kapta lencsevégre. „Először az autó tűnt fel, nem túl gyakran látni ilyen…..
A magyar pénzügyminiszter szerint ez a legnépszerűbb márka a nagycsaládosok körében hazánkban. A Dacia márkanév Magyarországon és a környező államokban is ismerősen cseng. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a magyar nagycsaládosoknak ez a kedvenc autójuk, miközben könnyen lehet, hogy azért…..
  Nos, valljuk be őszintén, a harci jármű szóösszetételről nem a most bemutatásra kerülő négykerekű jutna eszünkbe. A Tata Motors Micro Golyóálló Jármű (MBPV) a fegyveres erők beltéri bevetéseit hivatott segíteni olyan helyeken, ahová a nagyobb méretű katonai gépek nem férnek be. Az indiai…..
Az autóiparban zajló elektromos átállás a motorsportban is érezteti hatását, ennek megfelelően a Forma-1 vezetőségének is el kell gondolkodnia a sportág fenntarthatóságán. 2014-ben elindult a tisztán elektromos versenyautókat felvonultató Formula E sorozat, a RaceFans stábja az F1 vezérigazgatóját,…..
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a közlekedési szabálytalanságok bizonyításához megfelelő minőségű képet készítő és sebességet is mérő berendezéseket vásárol, írta meg a Napi.hu Az ORFK nevében a Készenléti Rendőrség bonyolítja le azt a tárgyalásos közbeszerzési eljárást,…..
A Fővárosi Törvényszék péntek délelőtt ítéletet hirdetett az M. Richárd és társai elleni büntetőperben. Az ügy elsőrendű vádlottját, M. Richárdot jogerősen 3 év hat hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság, valamint két évre eltiltotta a közügyektől és végleg eltiltotta a…..
„Ötvenkilenc éve vezetek, nem tudnék már újat tanulni, ráadásul pontosan tudom, hogy a baleset pusztán figyelmetlenség miatt történt” - így érvelt Vitray Tamás tévés műsorvezető, miután idén februárban Volvo terepjárójával, kanyarodás közben egy Audinak ütközött Budapest belvárosában, ezért a…..
Fél tízre kellett odaérnünk a Budai belváros egyik kedves kerthelyiségébe, ahol a Mercedes zászlókon átverekedve magam kerestem a helyemet. Kiválasztottuk a reggelit és onnantól csak vártunk. Jelen esetben a reggelinél kicsit jobban az új márkanagykövetet, akit a Mercedes az EQV-hez, tehát az…..
A kor, amiben egy autós kiegészítő létezésének oka nem feltétlenül a hasznosság érvrendszere körül keresendő, mindenképpen említést érdemel. A korszak autós cuccainak létjogosultságát nem mindig lehetett iskolás racionalitással megmagyarázni, de erre nem is volt szükség. Elég volt annyi, hogy…..
Szabadság, napfény, csillogás, selymesen simogató menetszél... Az első melegebb tavaszi napok idején megállíthatatlanul felszaporodnak az utakon a kabriók, a nyáron pedig tovább fokozódik a helyzet. Vannak köztük kifogástalan vonalvezetésű, kiforrott technikai alapra épített, praktikusan átgondolt…..
Cadillac Escalade Az utastér mérete okán ennél az autónál sem érheti kritika a gyártót. A Cadillac Escalade ESV az egyik legfényűzőbb autó, amit a énekesnő/színésznő birtokol. Ez a modell több mint 95 000 dollárba kerül. Az „ESV” kifejezés az Extended/Escalade Stretch Vehicle…..
A KRESZ sokszor nehezen alkalmazható a kényes szituációkban, a kereszteződésben való előzés viszont mindenképp kockázatos manőver, de nem lehetetlen. Egy újabb, szinte minden nap előkerülő problémát vettünk elő a közúti közlekedésből, a kereszteződésben előzésből rengeteg karambol fakad. Éppen…..
Juan Manuel Fangio olyan százalékos rekordokat állított fel, melyekkel egészen biztosan nem lehet versenyre kelni. Az argentin 51 futamon indult, ebből 24-et megnyert, 28 alkalommal indulhatott az első helyről, és 23-szor övé lett a leggyorsabb kör. Hét teljes idényt töltött a Forma-1-ben, ebből…..
A The Beatles zenekart alighanem senkinek nem kell bemutatni. A gombafejűeknek becézett angol együttes számos világslágert írt és adott elő, a hatvanas-hetvenes években megőrült értük a közönség. John Lennon, George Harrison, Ringo Starr és Paul McCartney közül sajnos már csak utóbbi kettő van…..
Nem lehet elmenni szó nélkül az alábbi Lamborghini Urus mellett, ami nem másé, mint Kim Kardashian Westé. Az autó ugyanis szőrmének tűnő anyaggal van borítva, de nem csak kívül, hanem az utastérben is. Kardashian vajon plüssjátéknak nézi a saját kocsiját? Értetlenül álltam a képek előtt, aztán…..
Lépésről-lépésre halad az önvezető autós technológia fejlesztése. A sofőr beavatkozása nélkül, önállóan működő járművek koncepciójától egyelőre sokan inkább távol tartanák magukat. A következő összeállításban áttekintjük az önvezető autókkal kapcsolatos aktuális kihívásokat. 8. Törvényi és jogi…..
A múlt pénteken kezdödött labdarúgó Európa-bajnokság az egész kontinenst lázban tartja, legalábbis azokat az embereket biztosan, akik rajonganak a fociért. Sőt, az Eb alkalmából sokszor még azok is képernyő elé ülnek, akik nem követik nyomon az egyes nemzeti bajnokságok…..
Focilázban ég az ország, sőt, egész Európa. A magyar válogatott is ott lesz a kontinenstornán, sőt, rendezőként két alkalommal hazai pályán, Budapesten lép pályára a nemzeti tizenegy. A mérkőzések időszakában sűrűbben fognak járni a BKK egyes járatai. A járatsűrítés az 1-es villamos mellett a M2-es…..