Regisztráció Blogot indítok
Adatok
karlmay

5 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt eddig is sejthettük, hogy Szél Bernadett és az LMP sem erős matematikából. Most a legnagyobb hazai kereskedelmi csatorna egyik műsorában maga Szél ötszázalékos miniszterelnök-jelölt is megerősítette ezt. Pedig egy jó politikusnak igenis tudnia kell számolni például költségvetési és választási…..
Juhász Péter, az Együtt elnöke közös választási listát és jelölteket szeretne az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal. Az LMP és a Momentum már meg is szólalt, nem kérnek Juhász ajánlatából. Meglehet, Juhász nem is a pártvezetőknek, hanem a választóiknak üzent. Ne adjuk…..
Sokakat mozgat a kérdés, hogy mikor lesz lehetősége leváltani a Fideszt a mai széttöredezett ellenzéknek. Nem az ellenzék szapulásával foglalkozunk ebben a bejegyzésben, hanem egyfajta reális kép alapján adunk javaslatot. Szerintünk, ha ma is a 2013 előtti választási rendszer lenne érvényben, akkor…..
Botka László egy nem túl erős kezdés után máris bukni látszik, viszont ha ezt a tökösnek hitt, de valójában politikai innováció nélküli balfékeskedést folytatja, akkor biztosan térdre kényszerül. Tényleg ez a lúzer akarja a lejáratott szocikkal önállóan megverni a gátlástalan Orbánt és a…..
Üstökösként felvillanva csapódott be a Momentum Mozgalom a politikai szférába, de a párttá alakuló fiatal társaság hamar követheti az elmúlt évek fényesen indult hazai ellenzéki közéleti "meteoritjai" az érdektelenség sötét és ingoványos talajára. Látványos eredményt ért el a Momentum…..