Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Egri Gábor

151 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az előző két írásomban Nyitra várának történetét mutattam be – az elsőben 1044-ig, a másodikban pedig 1044-től napjainkig –, mai bejegyzésemben pedig a Várnegyedben tett 2018-as kirándulásunkról lesz szó, melynek során meglátogattuk a várat és a püspöki székesegyház épületét. Az egykori Vármegyeháza…..
Nyitra vára és városa fontos szerepet játszott a magyar történelemben, bár a települést – nem teljesen azon a helyen, ahol később a Magyar Királyság idejéből ismert Nyitra felépült – a honfoglalás előtt alapították. A szlovákok előszeretettel hivatkoznak Nyitra ősi szlovák történetére, amivel…..
Miután Léva várát körbejártuk, visszatértünk a kocsihoz és az 51-es főúton közelítettük meg Nyitrát, ami napjainkban Szlovákia hatodik legnépesebb városának számít. A Nyitra folyó hídján átkelve jobb kéz felől feltűnt a dombra épült vár, míg a folyó túloldalán a távolban a Zobor-hegy nyújtózkodott…..
Egri Gábor 2020.04.27 16:34:55
Buda várának történetéről négy írásom is megjelent a Studhist blogon 2018-ban, az utolsóban – amely itt olvasható – a dualizmus kori építkezéseket és a II. világháború pusztításait mutattam be vázlatosan. A dualizmus kori építkezéseknél röviden szóltam a vár Nyugati falszorosában felépített Magyar…..
Az előző írásomban bemutattam Léva várának és városának történetét híres birtokosa, Dobó István haláláig, aki egy palotát kezdett el építtetni a vár déli részén. A sziklacsúcsra épített XIII. századi felső várból, valamint a körülötte a XVI. és XVII. század során kiépített, bástyákkal megerősített…..
Minden évben nagy öröm számunkra, amikor néhány kellemes napot, vagy hetet tölthetünk a Dunakanyarban található, festői szépségű, kedves kis faluban, a sváb telepesek által a török kor után alapított Kismaroson. A munkával töltött hétköznapok kipihenésében fontos szerep jut az aktív…..
Legutóbbi írásomban a Szilágy megyében fekvő Szilágysomlyó városában található Báthory-várkastély – és az épülettel összefüggésben a Báthory család somlyói ágának – történetét mutattam be a XVII. század elejéig. Mai bejegyzésemben Báthory Zsigmond fejedelem Erdély sorsára tragikus következményekkel…..
A korábbi három írásomat követően – lásd a bejegyzés végén – elérkeztünk a budai vár eddigi történetének utolsó fejezetéhez, melyben az erősség históriájának 1849-től egészen napjainkig lezajlott fontosabb eseményeiről lesz szó. A XIX. és a XX. század is bővelkedett építkezésekben, átalakításokban…..
Az elmúlt évek során szerencsére többször eljutottunk Erdélybe, ahova különböző utakon keresztül érkeztünk meg az első világháborút követően a győztes Antanthatalmak által önkényesen meghúzott magyar-román határt átlépve. Legtöbbször Nagyváradon át haladtunk az Erdélyi-szigethegység…..
Legutóbbi írásomban bemutattam a pécsváradi bencés apátság történetét, melyet a X. század végén alapított Szent István király (1000-1038), az alapítólevele pedig 1015-ből származik. A fokozatosan kiépülő épületegyüttest – Géza fejedelem egykori udvarházát, a hozzá csatlakozó román kori kápolnával, a…..
2018-as pécsi kirándulásunk negyedik, egyben utolsó napjára is maradt látnivaló: először a Magyaregregy közelében, a Keleti-Mecsek egyik erdős kis hegycsúcsán álló, akkor még zárva tartó Máré várat kerestük fel és jártuk körbe a kis erősséget kívülről, a falak mentén, majd a kellemes erdei sétát…..
Korábban már röviden bemutattam az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos Rend történetét, továbbá az elmúlt évek során több pálos kolostort, illetve azok romjait – Bükkszentlélek, Budaszentlőrinc, Pilisszentlélek, Klastrompuszta, Toronyalja, Márianosztra, Salföld, Nagyvázsony és Gönc – is…..
Az előző írásomban Siklós várának történetéről volt szó a XIII. századi építésétől egészen a XVIII. századig, amikor a törököktől 1686-ban visszafoglalt erősség a Batthyány család kezébe került. A vár középkori történetében fontos szerepet játszott a Garai család – melyből több nádor is kikerült –,…..
Egri Gábor 2020.01.01 15:55:52
2017 augusztusában öt napos körutazásra indultunk Erdélybe, melynek során számos várat, templomerődöt, egykori szász várost és kastélyt látogattunk meg. A hajnali indulást követően az Ártándi Határátkelőhelynél léptünk át Romániába, majd miután kifizettem a román utakra kötelező útdíjat,…..
Szigetvárról a 6-os számú főúton indultunk vissza Pécs irányába, majd az 58-as főúton dél felé haladtunk a Villányi-hegység felé. Nem messze a horvát határtól található Siklós települése, melynek közepén, egy alacsony hegykúpon már messziről látható a külső és belső várból álló, szabálytalan…..
Az előző írásomban bemutattam Sziget várának történetét, melynek korai magját a XV. század első felében építették az Almás-patak árterének egyik szigetére, majd a XVI. század közepére fokozatosan kialakult a mocsarakkal, tóval és vizesárokkal körülvett, három részből álló erődítmény. Szó volt a vár…..
A Debrecentől Pécsig vezető utunk során több Dunántúli, történelmi szempontból fontos helyszínen megálltunk, így megnéztük a dunaföldvári Csonka-tornyot, Simontornya várát, Ozorai Pipo várkastélyát, majd Bátaszéken a cikádori ciszterci apátság templomának romjait. Már sötétedett, mikor megérkeztünk…..
A dunaföldvári Csonka-torony, Simontornya vára, majd Ozorai Pipo várkastélyának felkeresését követően folytattuk utunkat déli irányba, Pécs felé, hiszen estére el kellett foglalnunk a szállásunkat. De még egy megállót beiktattunk késő délután, ezért Bátaszéknél ismét elhagytuk az M6-os autópályát és…..
A simontornyai vár megtekintése után nem kellett sokat utaznunk a következő látnivalóig, ugyanis Ozora, azon belül pedig Ozorai Pipo várkastélya is a Sió mentén található, mindössze tizennégy kilométerre Simontornyától. A településre beérve áthaladtam a Sió vize felett, majd a Hunyadi utca elején…..
Dunaföldvárról – ahol a Csonka-tornyot néztük meg – mintegy harminc percet kellett haladnunk a 61-es főúton nyugat felé, és elértük kirándulásunk következő állomását, a Tolnai-Hegyhát északi nyúlványainál, a Sió-csatorna partján fekvő a hajdani mezővárost, a valamikor vásártartási joggal bíró…..
Segesvár történelmi belvárosának megtekintését követően nyugat felé indultunk el a 14-es főúton Medgyes irányába, majd Szászsárosnál letértünk balra a 141B jelű mellékútra, melyen mintegy kilenc kilométert tettünk meg, és meg is érkeztünk Berethalom településére. A szász evangélikus erődtemplom a…..
Előző bejegyzésemben röviden bemutattam a szász város, Segesvár történetét a XII. század közepétől a XX. századig, majd a várban tett 2017-es és 2018-as kirándulásunk során készített képek segítségével virtuálisan végighaladtam a Szabók-tornyától a nyugati várfal mentén, a Törle-kapuig és az azt…..
A Segesd-patak és a Nagy-Küküllő találkozásánál, magas hegyek és dombok által körülvett völgy szélén épült Erdély egyik legszebb fekvésű városa: Segesvár. 2017-ben és 2018-ban is felkerestük az UNESCO által védettnek nyilvánított várnegyedet, mely 1999 óta a világörökség részét képezi. A várost a…..