Regisztráció Blogot indítok
Adatok
StarTrekker

120 bejegyzést írt és 122 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Strange New Worlds második szezonjának harmadik része első látásra egy La'an központú karakterdráma egy kis időutazással megspékelve, de közelebbről megnézve nagyon nagy hatással van az eddig ismert Star Trek-univerzumra nézve. A tovább mögött borzasztó SPOILEREK között elemezzük a hatalmas (és…..
  Idén szeptemberben 30. születésnapját ünnepelte a Star Trek: The Next Generation (TNG), ami 1987-ben debütált, és egy új korszakot nyitott a Star Trek történetében. Egyrészt száz évvel későbbre helyezte a cselekményt, másrészt teljesen új karaktereket vezetett be. A sorozat az első két évben…..
StarTrekker 2018.03.11 10:29:43
@Valezius: Hát, kinek mi, ugye.
Én ezt a listát a kezdőknek szántam, próbáltam változatos hangulatú és stílusú epizódokat beletenni.

Így kimaradt a Chain of Command is, amit kissé durvának ítéltem, nemcsak a "Hány fényt látsz?"-jelenet miatt, de Jellico figurája is eltér egy kissé a szokásos Csillagflotta-kapitány sémájától.
Azért megnéznék egy sorozatot (vagy legalábbis egy hosszabb sztoriszálat) az ő főszereplésével, remélhetőleg nem hoznák ki, hogy a tüköruniverzumból származik... :D
StarTrekker 2023.02.16 11:19:06
@Zak McKracken:
Groundhog Day release date: February 12, 1993
TNG: Cause and Effect air date: 23 March 1992
...szóval az epizód írása kb. másfél évvel az Idétlen időkig bemutatója előtt lehetett. Bár az időpontnak csak annyi jelentősége van, hogy a TNG írói nem onnan vették az ötletet. Azóta meg már lassan annyi időhurkos film van lassan, hogy külön műfajnak kéne számítani. :-)

A Darmokot én nagyon szeretem, külön posztot is írtam róla, miért gondolom így (a "Honnan tudjam nekem való-e a Star Trek?" ki is van tűzve, jobb oldalt), de abban is van logika, amit te mondasz. Bár mondjuk én a Farpointos epizódot nem tartom annyira jól sikerültnek. Túl lassú, és nagyon látszik, hogy a Q-s subplotot utólag írták bele. És Q karaktere sem az igazi még. Legalábbis én jobban szeretem a későbbi, humorosabb változatát.
A Star Trek: Prodigy egy kifejezetten gyerekeknek szánt számítógép-animációs rajzfilmsorozat, ami egy csapatnyi tinédzserről szól, akik a Delta-kvadránsban egy csillagflottás tréninghajón kalandoznak. A hajó része egy mesterséges intelligencia is, ami egy "hologram-Janeway" képében segíti a…..
StarTrekker 2022.10.15 00:15:36
@Zak McKracken: nem, biztosan félévadzáró. A blog fb-oldalán kint van a friss trailer, azt is "Midseason Teaser Trailer"-ként adta ki a Paramount+. A Prodigy 20 részes évadokkal dolgozik valamiért. Viszont jó hír, hogy a második évadot is berendelték, szóval Prodigy biztos lesz egy darabig...
StarTrekker 2022.10.20 23:15:05
@Zak McKracken: igen, köszi, tudom. Amikor a rajongói feliratot és a fenti epizódismertetőket készítettem, még nem volt magyar szinkron, így előfordulhat, hogy egyes kifejezéseket én másképp fordítottam. Javítani fogom majd, ha frissítem az oldalt.
A Star Trek: Strange New Worlds című sorozat Pike kapitány, Spock tudományos tiszt és Number One kalandjait követi figyelemmel, melyben különös, új világokat fedeznek fel évekkel azelőtt, hogy James T. Kirk a USS Enterprise fedélzetére lépett volna.  ..
StarTrekker 2022.04.09 12:07:45
@Kargarosz: igen, köszi, több is kisebb, karakterpromó is kijött már. Ezt a posztot viszont csak véletlenül élesítettem. :)
Szeptember 8. a Star Trek "szülinapja" (ekkor került adásba a TOS első része, 55 évvel ezelőtt). Egy ideje hagyomány lett, hogy a stúdió egy online bulival ünnepelje a napot. Összeszedtük a legfontosabb híreket és információkat, amiket megtudtunk...
A Star Trek: Lower Decks egy felnőtteknek szóló animációs komédia, ami egy kevéssé fontos Csillagflotta-hajó kiszolgáló személyzetének kalandjai követi figyelemmel (innen az "Alsó szintek"). Időben a TNG-érában, a Star Trek Nemezis után játszódik. A sorozat Amerikában a Paramount+ (volt CBS All…..
The Autobiography of James T. Kirk (by David A. Goodman) 79 tévéepizód és 6 mozifilm után a Star Trek-rajongóknak egészen biztosan van elképzelésük kedvenc karaktereik, mondjuk Kirk kapitány élettörténetéről. David A. Goodman (aki az Enterprise egyik írója volt, és ezt a munkát úgy kapta, hogy ő…..
StarTrekker 2021.04.09 21:33:59
@Mrs Broccoli: attól függ, hogy most beszámoljuk a Star Trek V-t vagy nem? :)
2018 januárjában lesz 25 éve, hogy debütált a képernyőkön a harmadik Star Trek-sorozat (avagy az első Next Generation-spinoff). A Star Trek: Deep Space Nine a többi sorozattól eltérően, egy űrállomáson játszódik, ami egy stabil féregjárat közelében áll, így ők nem új világokat és új civilizációkat…..
StarTrekker 2017.12.11 08:47:53
@Filmelemző: "trekker" a helyes szakkifejezés :) Esetleg "trekkie" (bár ezt sokan nem szeretik).
StarTrekker 2020.10.08 17:04:22
@Zak McKracken: előfordul, hogy néha túlzok egy kicsit a vicc kedvéért, ez nem egy lexikon. :-)
O'Brien szenvedései egy visszatérő poén volt annak idején, még a színészek is gyakran emlegetik.

Én is szeretem a DS9-t a komolyabb hangulata miatt, de ennek ellenére ebben is vannak jó kis hülyéskedős epizódok: ott van a baseballmeccs a vulkániakkal, vagy például amikor Garak rátör a holoszobában James Bondot játszó Bashirre. :D
Az oldal egyik leglátogatottabb posztja a Hogy kezdjek bele a Star Trekbe? Kézikönyv kezdő trekkereknek. Ez ugyan képbe helyezi az érdeklődőt, de rögtön el is riasztja, ami nem is csoda: hiszen 725 epizódról és 13 filmről beszélünk... De vajon meg kell nézni az összeset? Nem feltétlenül.…..
StarTrekker 2017.10.21 14:28:32
@Sam. Joe: Én is akkor kezdtem el járni, amikor kétepizódos videókazettákon lehetett nézni, amiket horror árakon lehetett behozni. "Nocadlee" néven írkáltam a klubújságba. Mióta megszűnt, kénytelen vagyok blogokban kiélni a grafomániámat. :)
StarTrekker 2020.07.23 20:38:20
@Zak McKracken: azt hiszem, írtam is valamelyik nagyobb ismertető cikkben, hogy a TOS esetében nincsen "helyes " sorrend. Az epizódismertetőkben én a gyártási sorrendet követtem, de a sugárzási sorrend nem ez volt - egyes vhs/dvd/bd kiadások az egyik, mások a másik sorrendben tartalmazzák a részeket. De mivel a sorozat önálló epizódokból áll, különösebben nincs jelentősége a kérdésnek.
Robert Hewitt Wolfe a Star Trek DS9 írócsapatának tagja volt. Azóta olyan sorozatokhoz adta a nevét, mint az Elementary (nálunk Holmes és Watson néven volt látható), az Alphas vagy az Andromeda. A minap valamiért kezébe került a Deep Space Nine első része, és miközben most, sok évvel később…..
StarTrekker 2020.06.04 11:54:06
@Dan da Man: én is a dvd-extrák lelkes fogyasztója vagyok, bár sokszor promóanyagokként kezelik ezeket. Azokat szeretem igazán, ahol hagyják, hogy az alkotók tényleg őszinték legyenek.
Már régóta a levegőben lógott, de most már hivatalos: saját sorozatot kap a Discovery legnépszerűbb vendégkaraktere...
  Ezt a cikket először az első epizód után akartam megírni, aztán úgy döntöttem, várok még egy részt, hogy tisztábban lássak. Aztán még egyet, hogy végre elinduljanak, aztán még egyet, hogy jobban beinduljanak a sztoriszálak, de végül is csak az évad végére tudnám megválaszolni a kérdést, hogy erre…..
StarTrekker Zűrszekerek! 2020.03.23 20:24:49
Korábban foglalkoztunk már a Star Trek magyarországi "kultúrtörténetével" (két részben is, első rész itt, a második itt), most egy kicsit visszatérnénk rá, mert érdekes dolgokat találtam az MTVA online sajtóarchívumában...
StarTrekker 2020.03.24 22:06:35
@Gyingizik: A kettes film, a Khan haragja a legkedveltebbnek számít az összes közül, a mai napig hivatkoznak rá. Személy szerint nekem a 6., a Felfedezetlen tartomány a kedvencem.
De mindig érdekes hallani egy másféle véleményt!
StarTrekker 2020.03.25 08:12:12
@kéki béla: hát, nézd ez egy Star Trek-rajongói oldal. Ha nem tetszik a Star Trek, én csak azt tudom javasolni, hogy ne nézd. Semmi probléma. :)
Én is néztem annó az Oriont, meg a Holdbázist, sőt felnőtt fejjel újranéztem, de valahogy nem fogtak meg annyira. Kinek mi jön be. Ennyi.

Jó tévéműsorok most is vannak, csak keresni kell őket.
StarTrekker 2020.03.25 08:39:22
@kéki béla: félreértesz, abszolút nem sértődtem meg.
A hozzáállást azt nem értem, én például nem szeretem a rotációs kapagépeket, de ezért nem szoktam ellátogatni ezzel foglalkozó oldalakra, hogy szerintem szarok, és aki kapálni akar, az kapáljon kézzel, mert az az igazi. De mindenkinek kell egy hobbi. :)
A Star Trek Beyond bemutatója óta terjednek a hírek az új Star Trek filmmel kapcsolatban (amit Star Trek "4"-nek is nevezhetünk), aminek előkészületei lassan már majdnem epikus fordulatokat és vargabetűket vesznek. Ez itt a StarTrekker Star Trek "4" tracker! :)..
StarTrekker 2019.12.22 16:54:17
@Mrs Broccoli: szerintem ez egy csomó filmnél így van, csak arról általában nem hallunk ennyit.
StarTrekker 2020.02.26 21:23:03
@Sam. Joe: nem szűntünk meg, csak az évvégén tengernyi munka szakadt rám a munkahelyemen, az új év pedig egy családi tragédiával kezdődött, úgyhogy most szedegetem össze a darabjaimat...

De most már hamarosan lesz írás, mert témákon gondolkodom, például nem tudom eldönteni, hogy most tetszik-e a Picard vagy nem... :)
Exkluzív Picard-kép az Entertainment Weekly-ben Ha nyár van, az a convention-szezon ideje is. Minket, Star Trek-rajongókat két rendezvény érdekel különösebben: a San Diego Comic Con és a Las Vegasban rendezett hivatalos, éves nagy Star Trek Con, ahonnan általában friss híreket, bejelentéseket…..
StarTrekker 2019.09.19 20:20:44
@Sam. Joe: hát, a trailer alapján (kiábrándult, Csillagflottából kilépett, megkeseredett, útját kereső Picard) én nem fogadnék nagy tétekkel arra, hogy nem kapsz síró Picardot...
Amúgy engem a mozifilmekben nem ez zavart, hanem hogy brúszvilliszt csináltak belőle, meg hogy előrángatták a Borg-traumát, amin a sorozatban már elvileg rég túllépett.

A TNG-s "Lower Decks" nekem is tetszett (aztán megcsinálták a VOY-ben is...), tökre jó sorozatötlet lenne ha valami ilyesmit csinálnának, ha nem is évadokon át, de egy 5-10 részes miniben.

A Discoveryben (szerintem) nagy a szórás a színészek között. Van, aki a gyengébb dialógusokat is el tudja adni, van, akinek beletörik a bicskája az erősebbekbe is.
StarTrekker 2019.10.07 15:50:49
@Mrs Broccoli: a Terminátorhoz nem tudok hozzászólni, eléggé irtózom a disztópiáktól, így a Terminátort se nagyon szeretem. Az első kettőt láttam azért.
Friss, ropogós promóképek és videók érkeztek a készülő új Star Trek-sorozatokból...
A Star Trek-rajongás egyik foka, amikor megnézel filmeket csak azért, mert Star Trekes színész játszik bennük (spoiler alert: többnyire csalódni fogsz). De sebaj, mert jön a második fokozat: amikor minden filmről megpróbálod bebizonyítani, hogy kis módosítással tulajdonképpen lehetne Star Trek-film…..
Sajnos én eléggé el vagyok maradva a "nem-Star-Trek-Star-Trek-sorozat", az Orville epizódjaival, de szerencsére visszatérő rajongótársunk, Sigismundus ismét segítségemre sietett. Ezúton is köszönet érte! Véget ért kedvenc tavalyi sorozatom második évada is. Tavalyi értékelőm végén bizakodtam,…..
Egy rejtett klingon apátság talán segítséget nyújthat, de Pike-ot kemény választás elé állítja...
StarTrekker 2019.04.18 15:49:19
@Mrs Broccoli: te mondod mindig, hogy nem szerethetőek a karakterek. Arra jöttem rá, hogy azért nem szerethetőek, mert nincsenek ilyen apró pillanatok, mint az évődés az étkezőben, vagy Reno parádéja a gyengélkedőn.
Régen, amikor 25-26 is részt kellett írni a szezonban, lehet, hogy csak időhúzásnak tették bele, hogy perceken keresztül ünneplik valakinek a születésnapját, vagy színházi előadásra készülnek, és úgy hogy ezeknek minimális köze volt az adott epizód sztorijához, de mégis ezzel adtak lehetőséget nekünk arra, hogy megkedveljük a karaktereket.
StarTrekker 2019.05.10 11:03:51
@Mrs Broccoli: készül már, csak kicsit nehéz elengedni. :)
Három éve jelent meg az „A sci-fi politológiája” című ismeretterjesztő könyv, ami mára gyakorlatilag sorozattá vált. A legújabb kötet, „Párhuzamos univerzumok – Képzelet és tudomány” címmel, Filippov Gábor, Nagy Ádám és Tóth Csaba szerkesztésében jelenik meg, több, mint egy tucat tanulmánnyal, amik…..
Meglepetés-drámával és karateleckékkel folytatjuk a Star Trek: Discovery hajónaplóját...
StarTrekker 2019.04.04 20:47:10
@Sigismundus: Hát, én remélem, hogy még idén lemeccselik a dolgot.
Ezzel a címmel csak megoldódik az évad rejtélye, nem? Háát... nem ilyen egyszerű az ügy...
StarTrekker 2019.03.26 21:07:36
@Sir Gombóc: nekem ő volt a jelöltem az utóbbi időben, csak azt nem értettem, hogy olyan könnyen lerendezik az egészet, hogy Tilly bejön az ajtón és bejelenti még a főcím előtt? :)
StarTrekker 2019.03.31 08:59:30
StarTrekker 2019.03.31 12:10:53
@Zorba the Geek: Aha. Szerintem néha egy szakáll csak egy szakáll... :)
A Discovery legénysége eljut oda, ahol Star Trek-sorozat 53 éve nem járt...
StarTrekker 2019.03.15 22:35:44
@Mrs Broccoli: bocs, utólag elolvasva összevissza csapongok, biztosan a Vina-képek hatása. :-)))
A DS9: "Visionary"-ben történt.
StarTrekker 2019.03.16 17:20:33
@Mrs Broccoli: mindenkinek lehet rossz napja. :-)
StarTrekker 2019.03.18 14:46:43
@Sigismundus: Lehet, de mégis több, mint eddig. És a mostani részből is kiderül, hogy itt azért vannak kapcsolatok, csak valahogy sosem mutatják őket.

Amúgy szerintem azok nem sima hologramok voltak, hanem talosi illúziók. Ennek ellenére szerintem Leland eléggé hülye - Giorgiou meg ha sejtette is, hogy nem oké valami, simán ráhagyja hogy még egy szöget verjen Leland székébe. :-)))
Miközben tovább száguld a sztori, jobban megismerhetünk egy háttérkaraktert. Például az is kiderül, hogy tavaly tök más játszotta...