Adatok
JBrigó
212 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az elmúlt időszakban a depresszióval foglalkoztunk, hiszen kapcsolódik az autoimmun diagnózisokhoz. Azok következménye mellett szerepel több betegség “tünet listáján” is, ilyen például a Lupusz vagy a Hashimoto! Éppen ezért kiemelt szerepet játszik az érzékenyítés, edukáció a témában, mert sajnos…..
Ha bármilyen testi fogyatékkal él az ember vagy olyan diagnózissal, ami mindenki számára jól látható egész egyszerűen hihető. Éppen ezért a betegség léte - nemhogy a tünetei - megkérdőjelezhetetlennek bizonyul. Így is “szebbnél-szebb” jelzőkkel illetik a betegeket, de mi a helyzet akkor, amikor egy…..
Láz. Alapvetően egy pofon egyszerű dolog. Nincs olyan ember, aki ne ismerné, milyen. Ugyanakkor nem mindig derül ki - vagy nehezen - az ok, ami a háttérben mozgatja a szálakat. Ennek a témának ásunk most egy kicsit jobban a mélyére.
Ahhoz, hogy teljesen el tudjunk merülni ebben helyt kell adni a…..
Nem kell sok időt töltenünk a Google háza táján ahhoz, hogy átlássuk a Lyme kórt, de azért álljunk be a sorba.A Lyme kórhoz fertőzött kullancs csípésére van gyakorlatilag szükség, de fontos kiemelni, hogy a jellegzetes bőrtünet nem minden esetben jelenik meg.
De akkor mik is a tünetei?
A…..
Létezik olyan autoimmun diagnózis, ami egyenes, nem mutatja magát másnak, és nem játszadozik az orvosokkal (és velünk)? Sajnos erre nem tudom a választ, de bemutatok egy újabb “havert”, ami bizony elsőre sima ollmelléküreg-gyulladás, légcső-vagy középfülgyulladás szerepében szeret…..
Anyának lenni örökös aggódást jelent, ezt mindenki alá is írná. Autoimmun anyának pedig ennél is több.Mielőtt bele is gyalogolnék soraimba, már előre figyelmeztetném is az olvasót, hogy ez egyoldalú írás lesz, bár a téma általánosnak mondható. Kérem tehát a szemeket ennek tudatában…..
JBrigó
2022.07.18 14:32:59
@Kyria: nekem Hashimotom és Raynaud szindrómám van, ksipályás bagázs :)
Nem fertőző! Ezzel kell kezdenem a mai cikket, hiszen ez a tévhit minduntalan felbukkan, ha a pikkelysömörről van szó. De mi is ez akkor pontosan? Miért nem fertőző?
Jánosi Brigó írása
Száraz tények
A bőr szarutermelő sejtjeinek túlzott működésének okán a bőr elszarusodik. A pikkelysömör,…..
Az autoimmun diagnózisok száma a II. világháborút követően emelkedni kezdett. Ma már közel 80 fajtája ismert, ebben a cikkben pedig azokat szedtem egy csokorba, amelyek ezek közül is a leggyakrabban felállított diagnózisok.
1. 1-es típusú diabétesz
A 2-es típusúval ellentétben (melynek…..
Minden a furán dülledt szemeimmel kezdődött. Ha nincs édesanyám, nem tudom, mikor derült volna ki, hogy nekem hosszú távú kapcsolatom lesz egy autoimmun betegséggel.
2017-ben egy rutin vérvétel alapján kiderült, hogy kicsit magasabb a TSH-m, mint kellene. Nem is kellett több, egyből mentünk…..
Jánosi Brigitta (Brigó) vagyok, anya, feleség, végzettségem szerint pedagógiai asszisztens. A blogot 2 autoimmun diagnózisomat követően 2017-ben alapítottam, indítottam azzal a céllal, hogy támaszt nyújthassak a betegeknek, valamint annak érdekében, hogy itt érthetően tájékozódhasson minden…..
Balaska Rebeka vagyok, utolsó éves csembalóművész-tanár szakos hallgató a Zeneakadémián. Jelenleg zongoratanárként dolgozom, de hosszabb távú tervem csembalót is oktatni egész fiatal kortól.
Világéletemben optimista ember voltam, aki nem szeretett gyógyszereket szedni, csak akkor, amikor már…..
Az évszakasztal fogalmával először akkor találkoztam, amikor a Waldorf pedagógiáról olvastam. Nem ilyen intézménybe megy Zoé, és nem eszerint neveljük, ugyanakkor vannak olyan részletek, amelyekkel könnyedén tudunk azonosulni a mindennapokban, így alkalmazzuk, ilyen az évszakasztal is.
A Waldorf…..
Az Instagram oldalon több könyvajánlót olvashatsz már tőlem zöld nevelés témakörben.Ezeknek a különlegessége abban rejlik (a témáján túl), hogy nem csak jelenleg a boltok polcain csücsülő újdonságok közül válogatok, hanem bizony régebbi darabok is helyet kapnak nálunk. Így nem csak az edukálás,…..
A cím magáért beszél azt hiszem. Talán te is együtt érzel vele. Ha igen, akkor egy nagyon is igaz közhelynek tűnő mondattal vezetnélek bele ebbe a cikkbe.
Nem vagy egyedül!
Az utóbbi időben én is egyre sűrűbben állok meg szinte már a hajam tépve, hogy ami eddig működött, most nem megy,…..
Ha követsz az Instagramon, akkor bizonyára olvastad már a tűzijátékról szóló posztomat. (Ha még nem, ide kattintva pótolhatod.) Itt röviden, ám őszintén írtam arról, hogyan viszonyulunk ehhez a dologhoz. A mai blog bejegyzésben hosszabban fejtem ezt ki, valamint azt, hogyan is indulunk neki az…..
Két hét múlva Karácsony, a Mikulás innentől már nagyon kergeti az időt egészen Szentestéig, ugye?Egy valamiben biztos egyetértünk - már itt a cikk elején -, hogy ha gyerekről van szó, akkor a legjobb ajándékot segítünk felkutatni a Jézuskának.Nehéz versenyezni a műanyag, harsány, csillogó-villogó…..
Ha Karácsonyról esik szó, nem a bolygó az, amire elsőként az ember gondol. Főleg, ha a gyerekekről van szó, igaz? Azon túl, hogy a kicsi kívánsága teljesüljön (ha lehet) megannyi szempont lehet, mint a pénztárcád, az ajándék “képességei”, időtartama, stb. Legyen hangos, villogó vagy épp…..
Gondoltad volna, hogy még az adventi naptár terén is tudsz figyelni a bolygóra?Természetesen a legjobb mindig a saját készítésű darab, de amennyiben nálad ez nem opció, mutatok néhány példát arra, milyen naptárakat keress, és hol.
Csiptesd fel! - fenntartható, és időtálló
Ez a skandináv darab…..
Nem tudjuk kikerülni. Legalábbis, ha gyerekünk van. Nálunk idén először téma mélyebben ez az ünnep, így természetesen ennek is igyekszem megfogni a "zöld végét".
Kép forrása: Pinterest
Az Instagramon (én főleg csak itt barangolok) több eszméletlen jó jelmezt láttam, amik bizony papírból (doboz…..
Minden évszak a maga nemében páratlan. Minden mozzanat, részlet gyönyörű, így van ez ősszel is.Mindig van miről beszélni, mit felfedezni, tanítani, megismerni. Szülőként pedig a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb eszköz erre a mondóka. Ezért szedtem egy apró csokorba 4 olyan könnyű mondókát, amelyet…..
Még tart a nyár, és mivel épp elég reklám témája már az iskolakezdés, kicsit a gyerekek "oldalára" állva szeretnék más központi témát választani az első augusztusi blogbejegyzésnek.
Szebbnél szebb játék szabadtéri játék kapható a boltokban, viszont annak, aki a környezettudatosság mellett dönt,…..
Ha túrázni indul a család alapvetően sem kell túl sok műanyag a táskába. Viszont egész júliusban “dübörög” a Műanyagmentes Július kihívás, így a kirándulás alapfelszerelését érdemes “mentesíteni”.
A kihívás célja
Egy 2009-es szociálpszichológiai kutatás szerint legalább 18 napig tart, amíg…..
JBrigó
2021.07.16 07:50:29
@Bkkzol: az újrahasznosítás is széndioxid kibocsátással jár például, ami biztos vagyok benne, hogy tudod, miért baj. Kevesebb energiafelhasználással, és káros anyag kibocsátással is jár, ha a műanyagot lecseréljük, lásd szívószál, és társai. Több tüntetés is szerveződik az ország különféle pontjain, különböző célokból, hogy a "nagyok" figyelmét felhívják a környezetvédők, és változásra sarkallják őket. Amíg ez nem történik meg,nem gondolom,hogy ölbetett kézzel kellene várni. Ha én változtatok, azzal másoknak is példát mutatok, és másokat is változtatásra késztet. Ez igenis számít. Sajnálattal olvasom,hogy szerinted nem értelmes.
Az élet minden területén, ha egy icipicit jobban figyelsz, tervezel, esetleg lecserélsz időről időre ezt-azt, akkor már bizony rendkívül sokat teszel a Földért! Nem csak zöld életmódra kapcsolsz, hanem bizony zölden is nevelsz! Minden ilyen tetted ugyanis minta a gyermek számára. Olyan minta, ami…..
JBrigó
2021.07.02 08:33:37
@Drag: igen, a szívószál minek...de a gyereknek például ezt nem tudod még megmagyarázni, ha kisebb, valamint vannak,akik (sajnos, nem sajnos) nem tudnak élni nélküle.
Kávé fogyasztáshoz meg annyit, szintén nem mindenki szeret kávézóban ücsörögni, nem feltétlenül idő kérdése lehet, noha nem akartam ebbe a részbe mélyen belemenni.
Mindenesetre köszi a hozzászólást! :)
Kávé fogyasztáshoz meg annyit, szintén nem mindenki szeret kávézóban ücsörögni, nem feltétlenül idő kérdése lehet, noha nem akartam ebbe a részbe mélyen belemenni.
Mindenesetre köszi a hozzászólást! :)
Te gondoltad volna, hogy egy strandolás alkalmával is érdemes figyelni a környezettudatosságra? Most, hogy itt a nyár, érdemes szót ejteni róla.Gyerekkel ez a kikapcsolódási forma is megváltozik, több csomag, szervezés szükséges. Nyűgnek érezheted, hogy még gondolj mindenen kívül még a "zöld"…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz