Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mongoose

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Futóblog Hóban a Hungaroringen 2013.01.20 14:32:14
Tudtam volna vasárnap reggel 8:00-kor aludni, miután hajnali 4-kor a szomszédok buliból hazajött rikácsolására ébredtem? Nem válaszolom meg a költői kérdést, inkább lássuk, mit kínált nekünk a mai Futóklub. Először is: a Hungaroringes Futóbklubhoz képest szokás szerint…..
Baromi jó időt fogtunk ki szombaton: hidegben, viszont szikrázó napsütésben és havon ment a futás. Az előzetes tervekkel ellentétben nem két táv lett végül, csak egy, viszont azt befuthatta aki akarta kétszer is (kb. 2x4 km). Én egyszer futottam meg, viszont senki nem mondta, hogy az…..
Mongoose 2013.01.14 20:59:10
@szasza75: Ó,igen? Pedig Normafa - Jánhegy vonalon szerintem nehéz elkeveredni, eléggé párhuzamosan futnak - pár - erdei útvonal az aszfalttal, szóval érzésből és némi Isten adta tájékozódási képességgel az egyszeri városi embernek se okozhat(na) gondot. :) De ezek szerint akinek igen? Kíváncsian olvasnám a sztorit,persze név nélkül.

Hú,más. Most akadtam rá a BALBOA körre, majd tavasszal szeretném lefutni, esetleg lehetne veled, illetve, ha be tudok másokhoz is csatlakozni, az jó lenne. Szeretnék egy kicsit a teljesítménytúrásokhoz - futókhoz - csatlakozni és pl. a Gerecse 30 versenyt meg pár hasonlót végigtrappolni. Én "csak" heti 3x futok egy 15km-es kört, de abban van bőven emelkedő, János-hegy megmászása pl. 2x.
Köszönöm,ha tudsz segíteni.
Hosszú percekig töprengtünk, hogy mit lehet fűzni egy ilyen felvételhez. Talán csak annyit, hogy reméljük, szólnak majd a vadonatúj Rolls-Royce Phantom következő tulajdonosának, hogy ez a Rolls már haladt kilinccsel előre a mezőn. A kisfilm amúgy szépen komponált, és nem…..
Mongoose 2012.12.17 13:25:22
@Camping Bike Tiptronic Supercharger:
Jean nem merte volna levideózni az egészet, és ráadásul felrakni a netre. Nincs vér a fehér pöttyös vörös képű angol arcában. :)
Ez bizony a Lord volt, nem vitás. :D
Sikeresnek értékelte a rendőrség Csókakő műveleti területesítését. A szombati, több száz rendőrt megmozgató akciót nem vizsgálja a Fejér Megyei Rendőrkapitányság, hiszen azt bűncselekmény megakadályozására indították, márpedig ott tartózkodásuk alatt nem is történt…..
Mongoose 2012.08.28 16:59:21
Nekem egy liberális érzületű ismerősöm akkor döbbent le a Gárdán, amikor meglátta őket homokzsákot pakolni borsodban, amikor volt az a nagy árvíz. Beismerve mondta nekem, hogy ő eddig egy rasszista, erőszakszervezetnek KÉPZELTE a Gárdát. Mire felvilágosítottam, hogy ez a hazug média ereje. Semmi más. Ébresztő emberek, Tudatosodjatok, ne a hülye doboz előtt meredjetek üveges szemekkel. Lehet,hogy nem a Jobbik a legjobb megoldás, de hogy jelenleg nincs jobb, az biztos. Mert erre megint nincs mentség. A sintőrségnek az a legnagyobb gondja, hogy pár ember meg akarja most már védeni a magyar emberek életét, vagyonát, és elege van a rendőrség semmirekellőségéből, ahol megtörténhet az, hogy 5 rendőr Cegléden: "fusson kinek kedves az élete" felkiáltással kezd el menekülni a felvegyverkezett - ásó,kapa,kasza, kard. Jézus Úr Isten! 5 rendőr lőfegyverrel nem tud megfékezni egy 70 fős cigány csoportot?? Milyen felhatalmazása van manapság egy rendőrnek??
Elfogultság nélkül tekintsétek meg az alábbi videót, Volner János az MTV-ben, tényleg érdemes, ne kezdjetek egyből rásszistá nácizni, mert nagyon nagy luftot rúg(tok). Mivel jól tudom,hogy narancs érzületű ez a blog.
www.youtube.com/watch?v=6z0lahvL24I

Érdekelne a véleményetek a linkelt videóval kapcsolatban, de konstruktív hozzászólást, ne a szokásos lózungot, hogy "én rásszistával nem tárgyalok" Érveket, ész érveket. Az Igazság felszabadít.
Béke mindenkinek.
Mongoose 2012.08.29 12:51:20
@maskep: A Munkásőrségnek hivatalból volt jelenése a gáton, a Gárdánál meg önkéntes alapon, ingyen, a saját kocsijukkal mentek, a munkásőröket,gondolom szervezetten állami teherautókon vitték oda, és nem mondhattál nemet.
A Gárda tele van meglett középkorú bácsikkal. Persze, biztos van pár balhékereső arc is,de a többségről nem hiszem el,hogy azok. Az,hogy félelemkeltő a fekete egyenruhájuk, akkor mit szólsz a nyóckeres fideszes akcióra, tudod: a fekete jó fiúk,akik fekete terepjárókkal járőröztek önkéntes alapon, FIDESZES kezdeményezésre. Nekik lehet? Mert kormánypárt?? don sintér meg nem is tudott róla, a Corvinuson Vona mondta el neki, ez meg ott értetlenkedett....meg az,hogy most kivégezték a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályt?! Ismerősöm ott - volt - nyomozó, sárba tiporták őket, emberileg, erkölcsileg megalázták, lefokozták a teljes állományt, csak mert volt két korrupt kolléga,akik már 6 éve nem voltak ott,de persze biztos a teljes állomány is korrupt. Nem is hoztak fel ellenük bizonyítékokat, csak lefokozás és áthelyezés a teljes állománynak. Szégyen ami ebben az országban megy!!
Mongoose 2012.08.29 13:51:52
@maskep:
Abban van igazság, hogy - bármilyen - egyenruha, de nevezzük inkább formaruhának, mert nem katonai cuccparádéról beszélünk, nos, mint írtad, lehet félelemkeltő. No de KIK ellen? Egy magyar ember nem fog félni - jó esetben - egy fellépésében nyílt, tisztességes - fekete - ruhába bújt emberekkel szemben, ha meglátja az utcán. A cigány viszont igen, mert ő az erő, az erőszak nyelvén ért.
Ok, játsszunk el a gondolattal. Az számodra IS jobb lenne, ha pl. a gárdisták nem öltöznek így ki, hanem mindenki teljesen civil ruhában vonulgat? Nem a lényegről beszélünk. Gondok vannak az országban, a rendőrség totálisan tehetetlen, mert 5 LŐFEGYVEREL rendelkező zsaru elfut a cigányok elől,akkor már tényleg itt a tehetetlen vég. EZ a baj, ezzel foglalkozz. A legfelső kommentem videóját megnézted?? Arra reagálj, de érvekkel.
Kétmilliót törlesztett a háromból, visszaadta az autót, a bank eladta egy millióért, és még ő tartozik két millióval. Az autóhitel-károsult portréja. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Mongoose 2012.03.29 00:31:05
@Shadowbull: Neked meg mi a bajod Drábik Jánossal? Olvad el az Uzsoracivilizációt. Nem minden összeesküvés amit Te annak gondolsz. Esetleg Bogár László közgazdásznak jobban hinnél?
A bankok meg igen is, huf hitelt adtak ki lakossági hitelezésre chf-nek feltüntetve. Nehéz elhinni számodra?
Csak 4 perc, talán kibírod:
www.youtube.com/watch?v=1mx5IBeIDFo

Az új építésű lakóparkokba akart egy ismerősöm vevőket/bérlőket hozni. Odament az ép. vállalkozóhoz(vagy aki ez ügyben felelős volt) és előállt a dologgal. A tag kérdése: - Maga zsidó? - Nem. A tag 2. kérdése: - És akiket ide akarna hozni,azok zsidók? Mire ő: - Nem, valószínűleg nem. A pofa: - Akkor nem kiadók a lakások. Első kézből hallott sztori, nem vicc. És ne kezdj el antiszemitázni kérlek, te is tudod,hogy ez nem az, max. Hazaszeretetnek hívnám. :)
Láss is, ne csak nézz. Annak meg örülök, hogy te - se - költekeztél túl, ahogy fentebb olvastam. :) Felelős gondolkodás, de akkor kérlek gondolkodj el sok más dolgon is. Én is BME-t végeztem, nem a putriból írom ezeket a sorokat.
Mongoose 2012.03.29 15:19:06
@Shadowbull:
1. Én tiszteletben tartottam az -eddigi - véleményed, és nem tartottalak őrültnek. Ez Téged, a jellembeli hozzáállásodat minősíti.
Én tisztelettel fordultam feléd, ELVÁROM EZT visszafelé is. NINCS JOGOD LÁTATLANBAN BECSMÉRELNI VALAKIT.
2. Én azt kértem, hogy lásd meg a másik "oldal" véleményét is. Mivel szerinted hülyeségeket beszél, ok, tehát - valamilyen szintig - ismered, hogy mégis miket beszélnek. Tehát a kérésemnek eleget tettél, már magadtól is.
3. Mindenki saját maga teremti a külső világát a belső valóságával, neked EZ a valóságod, te ezt Hiszed, és én ezt elfogadom.
3. De nincs jogod ennyire fennhéjazó,lekezelő stílusban kommunikálni az emberekkel, ahogy te itt állandóan teszed. Nem vagy jobb/másabb senkinél. Persze, most jössz azzal,hogy nem is vagy az. De ez jön át, hidd el.
Persze van aki tényleg irdatlan blődséget ír, de abban az esetben sincs jogod, hogy ilyen lekezelő stílusban küldd el a francba. Most nem rólam van szó, hanem akiket - olvasva a kommentjeidet - szoktál elküldeni. Én párbeszédet kezdeményeztem,te meg őrültezel és vádaskodsz, személyeskedsz.
Nem kell elnézést kérned, ezért, mert te még - sajnos - nem állsz olyan érzelmi, erkölcsi szinten hogy elvárhassam tőled. Ez az én meglátásom, ez építő kritika, nem pedig mocskolódás, ahogy te tetted. Érzed a különbséget?? Leőrültezni valakit csípőből, vagy véleményt írni, tisztelettel, korrekten.
Egyébként igen, volt statikám is, mechatronikai mérnök vagyok. :)

A lakás kiadós sztori meg teljesen valós, de természetesen nem kell elhinned. Engem már komolyan érdekel, hogy milyen arc/ember lehetsz egy ennyire fennhéjazó, sokszor gőgös jellemmel. Esetleg beszélgethetünk egyszer Skype-on, ha van kedved. :) Lehet, hogy sok közös van bennünk, sőt, az autók iránti szenvedély biztosan. :)) Nyugi, én is a nőket szeretem, ne értsd ezt - is - félre. :D
Szombaton remek tavaszi időnk volt, tökéletes egy JUST 30 versenyhez! Most két kategóriában is lehetett indulni: 30 és 35 percesben. Az nyert, aki a legközelebbi időt futotta a célidőhöz. Az eredmények (katt a képre, PDF link nyílik): Az eredményhirdetést videón is…..
Belsőség Zsákolni csak BMW-vel 2012.01.10 16:24:00
I swear I’m gonna make it, sooner or later (Ígérem, megteszem előbb vagy utóbb) Ezt hallhatjuk az aláfestő kis dalban, nem véletlenül. A kisfilm – minden valószínűség szerint – a kor követelményeinek megfelelő, helyi igényekhez tökéletesen igazodó…..
 Úgy hírlik, jövőre alapjaiban változik meg az autópálya-használat fizetésének rendszere. És az a kép, ami kibontakozik előttünk, több mint rémisztő... Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Mongoose 2011.11.26 14:16:00
@feribiro:
Hát, barátom, az egykulcsos adó minden csak nem IGAZSÁGOS. Kiszámolták, hogy netto 300e felett éri meg. Na, szerinted hány embernek van ekkora bejelentett fizetése? Gyurbán megint a kisembereket fingatta meg, nem hiába mondják: A fidesz a gazdagok kormánya, nem a népért van. Nagyon remélem, hogy véget ér ez az ámokfutás amit ez kormány művel.
Szerintem nincs mese, az mszp-t a kutya se érdekli, bár az azért vicc, hogy fletó pártot alapíthat, és nem a cellájában van. Magyarország, mi így szeressük?? Az ellempé egy szdsz utódpárt, komolyan mondom,adni kell egy esélyt a Jobbiknak. Vona Gábor 33 éves ha jól tudom. Én 29 vagyok. A MI generációnk, ő nem volt ott a 90-es évek szabad rablásában. A hülye birka nép azzal adott viktornak hatalmat, hogy ELSZÁMOLTAT, és most irgum burgum. Ki van elszámoltatva? Még nokiás hagyómiklós is ki van engedve és háziőrizetben röhög. Több az elszámoltató biztos, mint az elszámoltatott. Legyünk realisták, holló hollónak NEM vájja ki a szemét. A maszop és a fidesz kart karba öltve nyalta a mézesbödönt az elmúlt 20 évben. Még Dávid ibolyka köhintette el magát anno, hogy 70-30% volt az állami beruházások korrupciós megosztása az aktuális kormánypárt és ellenzék között. Szerinted??? Annyira nem volt itt rendszer változás, hogy Magyarország 1982-ben csatlakozott az IMF-hez. Újra kérdezem, mit jelent ez szerinted? Az imf meg egy magán intézmény gyakorlatilag, a FED-től kapják a pénzt, a fed meg szintén egy magán bank. Ma a világon a legnagyobb biznisz a papírpénz gyártása, olyannyira, hogy amikor Kennedy elvette ezt ezektől a magánemberektől és visszaadta a kormány kezébe a pénznyomás jogát, akkor rá fél évvel meg is ölték. A köv. elnök legelső törvénye amit aláírt a pénznyomás feletti jog visszaadása volt. Nézz utána.
Gyakorlatilag ez a kör uralja gazdaságilag a világot. Nézz utána a dolgoknak. :) Béke veled.
Remegni kezdett a térdem, elhomályosodott a szemem, amikor megláttam. Már fotókon is erős vágyat tudott kelteni, de mellette állva valósággal megigézett. Gyorsabb versenyautó talán létezik nála, de szebb? Az Aston Martin standon udvarias, öltönyös úriemberek gyűjtik a csorgó…..
Futóblog Teszt: Nike Free 2011.04.05 08:52:43
Mi számít az első tesztnek? Úgy értem, egy cipő esetében. Amikor futógépen nyomunk le vele fél órát, vagy az első szabadtéri próbálkozás? Mert gépen próbáltam már pénteken, és nem történt semmi különös. Lehetett benne futni, ugyanúgy, mint a Lunarban, vagy bármi…..
Mongoose 2011.04.08 20:35:45
@viito: Az emberi test bizonyítottan 120-130 évig van méretezve, elvileg eddig el kéne tudnunk élni, és bezony, a hunzák pl. Tibetben el is élnek,ott az átlagéletkor a teljes népesség körében ha jól tudom 100 év felett van. Csak mi nyugati ellustult ember sok ipari hulladékot eszünk, semmi sport, csak a stressz és még ráadásul nem gondolkozunk pozitívan.
Vissza kell térni a természetességhez, jóformán mindenben. :)
Na jó futást mindenkinek, én holnap reggel szaladok Normafánál egy 15 kilist.
Mongoose 2011.04.09 15:07:00
@viito: Szia, én nem a tibetiekről beszéltem hanem a hunzákról, ők Nepál és Tibet határán élen valahol a hegyekben és jóformán a fő eleségük a sárgabarack, szárítva, vagy frissen, mind1. Én nem is mondtam azt,h nincs elég gond Kinában, hallottam róla, hogy csak fiút akar mindenki. Japánban még mindig nem annyira stresszes az élet, főleg azoknál,akik megélik azt a szép kort. Nem az iparosodás a gátja, hanem ÚGY kell élni, erre írtam, hogy AGYKONTROLL - én is napi szinten Alfázok - megpróbálni minél többet mozogni, és igen, minőségi egészséges táplálkozás, Tudtad, hogy a meki féle burgerekben pl. ha jól tudom kb. 50 féle élelmiszeripari műanyag van. Valaki csinált is fotósorozatot róla,h kirakta egy szobában több mint egy hónapig és nem volt változás a cuccban, nem romlott, nem esett össze stb.
Az MLM-et meg kimondottan rühellem. Nem szoktam ilyen előadásokat hallgatni. :)
Na jó hétvégét Neked-is. :)
El kéne menni erre a Bp-i Vivicitára holnap...
Ha már nekiláttunk a virtuális pénzköltésnek, vessünk már egy kóbor pillantást arra, hogy a kötelező "személyi védőfelszereléseket" mennyiből lehet beszerezni, avagy milyen "tólig" sávban mozog egy páros versenyfelszerelésének az ára.Mire is van szükség?…..
Mongoose 2011.04.06 13:43:09
STI@STi:
Mea Culpa, ha Húsvétra kérem, akkor se lehet szerezni?? : ))) Magas labda volt, muszáj volt lecsapnod, én is megtettem volna. :P

Ezek mind FIA homológ cepellők, olyan gokartos hol van, amit Capelluti írt? A tűzállóság az egyenlő a teljes légáteresztő képesség hiányával? Gondolom nem, de azért nem mindegy,hogy rommá izzadom-e a lábam benne, mivel nem 1-2 órát lenne a lábamon. Az utcán ritkán van F1 verseny... : )))
Hamar túlfutunk azon a ponton, ahol még az emberre bízhatjuk a vezetést. Vélemények az azonos című írásunkról...
Mongoose 2011.03.01 16:06:37
@Dövan: Pont,h a le és felszállás már teljesen automatizált. Persze, ott van a pilóta felügyeletnek, de az esetek nagyon nagy %-ban bele se nyúl. Van az a repülős vicc, hogy hányan vannak a pilótafülkében?
A pilóta, a másodpilóta és a kutya. A másodpilóta eteti a kutyát, a kutya meg megharapja a pilótát ha az bármihez is hozzáér. valahogy így van... :)
Ez az ügy átcsapott a Franciaország nevű kád peremén, még Kína is vizes lett a loccsanástól. Titkosszolgálatok, vádaskodás, kirúgások, százmilliók, gyors visszavonuló, magas politika – minden van itt. Vélemények az azonos című írásunkról...
Mongoose 2011.01.20 09:35:26
@Shadowbull:
Nem, ill. azok táborát erősítem, akik mindent meghallgatnak és próbál a józan ész szerint lavírozni az információ - megtévesztés - dzsungelében. Az a baj,h ma már annyi a megtévesztő infó,h ember a talpán aki eligazodik, és tudja,h mi a helyes. A zeitgeist filmeket megnéztem, hallottam,h sok hazugság van benne, de még nem állt elő senki,h mi is az. Az Obama átverést meg nem nagyon lehet cáfolni. NÉZD MEG, és majd utána eszmét cserélhetünk.Kulturált párbeszéd visz minket előre, ha van bármi infód, kérlek oszd meg velem, velünk. Ne vagdalkozz.
A pénz mint adósság, sajnos tényleg így megy, a résztartalékra épült fel a rendszer, és a trükk, hogy egyszerre tényleg senki nem fogja kivenni a bankból a pénzét. Meg nincs is annyi. Digitálisan létezik a pénznek egy igen nagy része.
Mongoose 2011.01.20 15:10:52
@Shadowbull:
: )) alakul, csak alakul az a párbeszéd. Na, lássuk csak. Jaja, én is villanyborotvát használok.. : )))
A gazdasági - politikai - érdekeket véded, ill. nem akarod fától az erdőt látni, persze mert innen van a megélhetésed,és nem fogod magadnak ezt felrúgni, és ez érthető is. De be kell látni, hogy a fejlesztésben sokszor a marketinges mondja meg,h mikor lépjen ki az a termék a piacra, mert előtte ki kell futtatni az előző technológiát. Bár most nem is erről van szó, hanem a "határtalan" technikai fejlődésről, amit rá lehetne szabadítani az emberiségre, meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb tempóban tudnánk fejlődni, ha nem elzárt titkos laborokban fejlesztenének, hanem minden rész-eredményt publikálnának, és a világban bárki hozzátehetné a saját tudását, valahogy úgy, ahogy a Linux programozásánál tették, elég rövid idő alatt mekkorát fejlesztettek rajta. Ezt nem teszik meg a gazdaságban, az iparban. Értem én,h ki nyomja bele az innovációs ktg-et, az akar belőle profitálni, de amikor nagy pénzek forognak,akkor bizony csúnya érdekek is előkerülnek. Az emberben nagyon elől van a tulajdonságok listáján a kapzsiság. Kis túlzással mondhatjuk azt is,h amíg egy csepp olaj is van a Földön, vagy legalábbis ésszerű keretek között kinyerhető, addig bizony olajjal közlekedünk. Pont. Ez nem hiszem,h összeesküvés elmélet lenne.
Az akkori kaliforniai kormányzó kiírta a projektet és a feltételeket, és volt rá kereslet, igaz még drága volt, de vették is, persze, alapvetően gyerekcipőben járt, és értem a felsorolt fogalmaidat, tömeggyártás...stb.
Az meg miért ellentmondás BME diplomával,h az élet maga - is -egy rezgés, energia? Minden atomnak van rezgésee(száma), ezt gondolom tudod. És innen egy ugrás a miniatürizálással az,h a beültetett chip frekvenciát bocsásson ki és hangulatodra ki tud(jon) hatni. Mi ebben az elképzelhetetlen? Ja, igen, az orvelli világ, nos az igen. Megnézted az obamás filmet? Én meghallgatok minden érvet, és utána döntök, de te még meg se hallgatod. :) Na, jó légy, dolgozni is kéne még. De szívesen veszem a válaszod, csak ne gőgös legyen, én is megtisztellek téged, de fordítva is elvárom.
Utólag végignézve a kimoderált kommentek folyamán rengeteg hozzászólásnál már nehéz kibogarászni, miért is irtottuk ki. Persze ha valamelyikünk duplázást lát, kiveszi, akárcsak a duplázást követő „rohadt kurva blog motor!” - kifakadásokat. Ezek természetesen nem…..
Mongoose 2010.12.24 17:30:14
@Winkler Róbert:
Robi, hetero lévén nem szoktam kikoptatni a farmert a térdemnél, másrészt marha jó kedvem van, most értem haza a szokásos Karácsonyi futásomból - 15 kili János-hegyen - és ezért finoman válaszolok, amolyan futótárs stílusban. Mivel kb. az alapítás óta olvasom a TC-t, minden egyes áldott nap - függő vagyok?? :)) - ezért ma is felnéztem és ezt találom, mellesleg nem lesz rossz hangulatom ha elolvasom a cikket, de nincs benne semmi építő ezen a napon, amikor minden a harmóniáról, a békéről szól.A vallást most meg se említem. Valaki írta nekem,hogy azért van ma, mert így kontrasztosabb. Ennyi? Semmi több érvet nem tudtok felhozni? Tavasszal meglesz a Speedster Turbom, majd elviszem tesztelni hozzátok, és akkor megvitatjuk ezt a kérdést, mit szólsz? : DD
Egy kérdés, ha már így kettesben levelezünk... : ))) Neked a Karácsonyról is a szopás jut az eszedbe?? :-P
Mongoose 2010.12.24 23:47:52
@Leadfoot:
:-P Na, nem akarok első lenni. De akkor se tartom a mai napon ezt leadni, pedig TC fan vagyok a kezdetektől, és én is jól szórakozok ezen a cikken, csak egyszerűen nem ma a legmegfelelőbb. Elég kulturált hangnemben fejtettem ki az véleményemet, Winkler Robi meg lebuziz jóformán... :)))
Valójában mindent megtudhatott, ha sikerült végignéznie mai Totalcar-mozinkat, van azonban valami, ami nyomja a lelkem, engedtessék meg, hogy elmondjam. Az Origós Gulyás Petivel bandukoltunk az autó felé (hivatalosan mi ketten vettünk részt a rekordkísérletben), reménykedve, hogy az…..
Mongoose 2010.10.02 12:54:57
@ommm:
ÁÁ, nagyoon nagy, most nézem meg egymás után másodszor, viszont lenne egy naagy kérésem, a zenei anyag nagyon ütős, érdekelne a számok listája ami megy, főleg a kezdésnél az első rock gitár szám. Hogy ne vádolhassanak meg plágiummal, küldd el légy szíves a számok listáját mailban.
Hálám üldözni fog érte. :P
Az Audi szívében, Ingolstadtban jártunk, és ha már ott voltunk a Tech Dayen és a sebességkorlát nélküli autópályák mellett... nos, raktuk alájuk a tüzet rendesen. Vélemények az azonos című írásunkról...
  Káros-e a dízelek kipufogógáza? Hát persze. És melyik a rosszabb, a karbantartott öreg dízel fekete füstje vagy a szalonúj, részecskeszűrős dízel meleg levegője? Hát igen, jó kérdés. Vélemények azonos című írásunkról...
Mongoose 2010.02.10 09:55:30
@Shadowbull:
Who Killed the Electric Car?
video.google.com/videoplay?docid=-6032755929049465539&ei=bnNyS9fqJpSs2ALe-KHGDQ&q=gm+electric+vehicle+1#docid=-3749258922104310252

Nézd meg SB. Néha el is lehet hinni valamit a fránya elméleteknek is.
Belsőség Hadd csattogjon! 2010.01.14 12:03:00
Tegnap este holtfáradtan estünk be a szerkesztőségbe Csikóssal. Egy kicsi, de maradandó károsodást okozó olasz autót és egy svédet voltunk vezetni, fotózni, ami bizony Csikós részről sok aszfalton fekvéssel, részemről pedig hidegben ácsorgással járt. Szóval voltunk már jobb…..
Gyűlölet szempontjából egész erősen indult az év blogunkon, hiszen mindössze január 22.-ig kellett várnunk és már meg is jelentek az első fecskék. Árpáddal a szokott helyen fotóztunk Újpesten, mikor egy bősz, egyenruhás matróna támadott le minket lényegében egy sínre szerelt…..
Mongoose 2009.12.24 22:06:10
@ps3peter: Basszus, ember, azért olvasod el most, mert MOST tették ki, mondom,h bírom a TC-s fiúkat, nem a gyűlölet levelekkel van bajom, hanem MA egy sokkal meghittem pillanatot kéne megélnünk, akár itt a TC-n is, ill. a Belsőségen. Ehhez pedig egy társadalmi összefogó médiumnak is illene erre terelni az emberek hangulatát.

Pl. a szerkesztőség leírja a legkedvesebb karácsonyi autós sztorikat, mert ügye az egész ország keresztül kasul jár a nagymamákhoz. Közben meg havazik, esik, fúj, ma meg pl. 12 fok volt. :)) Éjjen a nyári gumiii, kizárólag epres ízesítésben, nanáá ;-))

Pacsee mindenkinek, és igen, MEGHITT Szép estét kívánok Mindenkinek.
Mongoose 2009.12.24 22:08:42
@ps3peter: :) Én meg most bontottam fel egy jóféle egyeki fehérbort.

Egészségére mindenkinek! Neked is! :)
Felületes szemlélő számára – no meg annak, aki nem látogat el a Halle 6-ba – úgy tűnhet,  az idei Frankfurti Szalon a területi képviselőknek szánt autók kiállítása. Csupa unalmasan fehér kocsi áll a standokon, oldalukon kisebb-nagyobb betűkkel hirdetik, hogy…..
Mongoose 2009.09.16 12:14:30
@malenykij polgar:

Ó istenem, legalább tennél mögé szmájlit, vagy ezt tényleg komolyan írtad? Én csak vicces kedvemben osztottam meg Veletek ezt, bár igaz minden sora.
Én még csepp kadett kombiban oldottam meg a mutatványt a hátsó ülések ledöntésével, csak az volt a bajom, hogy 193cm vagyok..akkor jöttem rá, hogy milyen hajlékony is vagyok! :) A hölgy már kezdett türelmetlenkedni: " Mi lesz, tedd már be!" Jó, csak nem tudom,feleltem.. istenem, de nagy emlék, ráadásul télen volt, majd megfagytunk, de járattam a motort, ráadásul még zöldövezetben álltunk az út szélén, ahová nem lehetett volna behajtani. El is gurult mellettünk a rendőr, de sztem látta a párás ablakot és nem akart igazoltatni... ;-)))
Ehh, fiatalság, bolondság...

Urak, netán Hölgyek! Autós légyott legjobb élmények?! Beszámolókat kérünk!!!
Mongoose 2009.09.16 12:17:17
@Lord heckman:
:))) Jójó, 23 éves voltam, 4 éve volt, nem akartam ennyire autentikusan kezdeni, de absz. igazad lehet, legközelebb kipróbálom!! :)
  Sperrdiffi, 180 ló, négy és fél másodperces százas sprint... a gondolatok végigfutnak agyamon és apró izzadságcsíkokat hagynak a homlokon. Ez egyszerűen nem LEHET szar. Életem első Seven-replikája muszáj, hogy jó legyen. Vélemények az azonos című írásunkról...