Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Efhetven

0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még nem tudhatjuk, milyen politikai hatása lesz a mostani rendkívüli helyzetnek, de az egyértelmű, hogy a szavak mellett számokkal igyekszik majd alátámasztani az Orbán-kormány saját intézkedései helyességét. Bármilyen szomorú, a koronavírus-járvány idején is az a legfontosabb a politikusok számára,…..
Efhetven 2020.04.14 07:03:44
@Grimbusz Makszimusz: Nem volt közgyűlés
Ehhez mmit szólsz?
      Bevallom, nem figyeltem oda Orbán Viktor végtelenül fontos évértékelőjére. Hallom, hogy beszélt a klímasemlegességről, amiről Mária asszony azt mondta kínosan röhögcsélve Herr Bayernek, hogy nem érti. Szerintem most meg fogja érteni, különben Jones gazda nem lesz happy.    A lényeg az, hogy…..
Ahogy eddig is tudtuk, a Nemzeti Együttműködés Rendszere vegyíti a Kádár-korszak szellemiségét a Horthy-korszak elemeivel, ugyanakkor igyekszik modernnek, előremutatónak tűnni. A most nyilvánosságra hozott új Nemzeti alaptantervet is ezek jellemzik, azzal súlyosbítva, hogy a fent említett elemekből…..
Efhetven 2020.02.07 17:10:09
@MAXVAL bircaman közíró:
Szegény Gyuribácsi. Eddig minden este a naton törte azt a büdös zsidó fejét, hogy jól betehessen a fidesznek, aztán most kifogták a szelet a vitorlából, gyuribácsi mehet nyugdíjba, itt van nekünk végre vasalbert és a többiek. Okuljatok, tanuljatok gyerekek, trianon sokkal fontosabb,mint Eszterházy. Jó lesz nektek az összevont természettudomány, ami olyan lesz, mint az egykori Szokol rádió: befőttes gumival két laposelem - nem az való oda, de a Kossuth bejön. Hajrá magyarok elmeveszett miniszterelnöke, hajrá felcsút!
Igen központi helyre fújták fel az üzenetet, pár száz méteren belül rendőrség, külügy, a Kúria és az EMMI épülete. ..
Efhetven 2019.03.05 21:35:46
@Magánvéleményem: Tudod, nem relativizálni akarom, csak nem tartom ezt politikai akciónak. Nem hiszem, hogy sötétben bujkáló DK-sok csinálták volna, sokkal inkább valami hülye, bár engem relatíve sem sért. És hogy bűncselekmény volna? Hát, formailag, alakilag bizonyára, de ami a társadalmi veszélyességet illeti, ott azért már rezegne léc.
Elvileg a 80-as években is bűncselekmény volt a "Ruszkik haza!", fel is írták sok helyre, de hogy ezért bárkit is a gulágra küldtek volna, olyat nem hallottam. Úgyhogy semelyik oldalról sem érdemes ezzel a baromsággal ennyit kínlódni. Fessék le, mossák le, nincs itt semmi látnivaló.És ez az én magánvéleményem, nem kell vele egyetérteni.
Először és utoljára foglalkozom ezzel a szurkolónak vagy ultrának hazudott faszival, aki valamiért azt hiszi, hogy neki mindenképpen kamera előtt és mögött kell szerepelnie, és sajnos ebbéli meggyőződésében Bayer Zsolt is megerősítette már párszor. Gondolom, látta benne a rokonlelket, az alkotó- és…..
A nyilvánosság fórumai többet foglalkoztak a 2019. január 20-án elhunyt Andyval, mint az 1919. január 27-én, épp száz esztendeje meghalt Adyval. A különbség csak egy betű, ráadásul Vajna András György filmügyi kormánybiztos posztumusz díszpolgár lett Kisvárdán, bár a szabolcsi kisváros hírességei…..
Egy éven belül a kormány mindent tudni fog rólunk, még a zoknink méretét is. Létrejött az összeesküvéselmélet-hívők rémálma. ..
Efhetven 2019.01.24 21:24:40
Én speciel el tudom képzelni, hogy ezzel a központosított adattárolással valóban az a szándéka ennek az agyalágyult kormányzatnak, amiről a cikk szól. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha valóban belekezdenek, akkor milliárdok fognak megint eltűnni viktorék zsebében.
De ne röhögtessen már engem senki azzal, hogy a banki automatákat meg az ilyen- olyan utcai kamerákat össze fogják kötni egy pontba? Az egyik a hogyan? Biztos van erre technikai megoldás, ez végül is tényleg csak pénzkérdés. De én ettől nem tartok különösebben azoktól, akik tiborclámpákkal sötétítették el a fél országot, akiknek a Moszkva téri óra beindítása két évükbe telt, és akik egy BKV jegyrendszert képtelenek beindítani? Nanemá, ez télleg röhejes. A másik kérdés viszont a minek? Láttatok már olyat, hogy ATM kamerája alapján bárkit is azonosítottak volna? Az objektív látószöge, képessége, a kép minősége, felbontása alapján néha még annak az eldöntése is komoly kihívás, hogy férfi, nő, esetleg egy UFO vett ki lóvét. Kicsit más tészta a különböző utcai kamerák kérdése, mert azok között van sok kiváló.
Szóval én különösebben nem aggódom a megfigyelések miatt, és mernék fogadni arra is, hogy ebből működőképes rendszer soha a büdös életben nem lesz, remélem, nem is lenne idejük ezt valóban kiépíteni, mivel ez egy hatalmas munka lenne. Szóval szerintem ez semmi más, mint egy újabb orbitális lenyúlás, azzal a felhanggal, hogy "ha mégis összejön valami, akkor legalább majd felhasználjuk, addig meg hadd rettegjen a sok libernyák tüntető. Féljenek csak!" Szóval, csak nyugi, már ha nem fáj a sok zsé!
          A Johns Hopkins University rektora azt állítja a Washington Postban, hogy Lánczi azt mondta neki, maradhatott volna a CEU, ha Soros nem támogatja a szír menekülteket és a romákat.         Lánczinak három választása van.  1. Nyilatkozik arról, hogy Daniels rektor félreértette őt,…..
Efhetven 2019.01.23 23:34:53
@Kettes: Köszi, szétröhögtem az agyam, miközben zokogtam.
Közismert tény, hogy Orbán Viktor leginkább mikrofonállványnak tekinti sajtó munkatársait, ezért is kerüli a személyes találkozókat olyan újságírókkal, akik érdemi kérdésekkel bombázhatnák. Ha minden igaz, rövidesen megtörik a jég, és akár az ellenségesnek tekintett független szerkesztőségek…..
Efhetven 2019.01.09 18:09:54
@Ego55: Eklektikus? Csak innen-onnan mazsoláztak viktor és bandája mocsokságaiból. Ha neked ez nem vicces, akkor jól látod. Ez nem vicces, inkább siralmas. Siralmas, hogy egy ilyen tetű "vezeti" ezt az országot.
Ő a lándzsa hegye, amivel a bevett egyházakon túli, legirracionálisabb turulista jobboldal képviselőjeként böködi és befolyásolja az egyre inkább az elbizonytalanodó Orbánt! Annak a spekulatív jobboldalnak, amely egyszerre mondja azt, hogy a magyar az emberiség legősibb nemzete, aztán hogy Jézus…..
Efhetven 2019.01.06 14:17:47
@István Tamasi: Egyszerűen elég tőle, mint vámpír a napfénytől.
2018. december 28-án, a hajnali sötétség leple alatt bontották le és szállították el Nagy Imre szobrát. A múltat nem csak vésővel és kalapáccsal, de szájkaratéval is bontja a NER, de még ahhoz is gyávák, hogy mindezt felvállalják...
Ez a kvíz megy mostan a kormánysajtó vidéki lapcsaládjának online felületein:   Próbálom értelmezni gyorsan: Ha nem havazik karácsonykor, az a kereszténység fennmaradását veszélyezteti. Igaz, Jézus urunk születésekor sem havazott (mármint Betlehemben), de ezen lépjünk most nagyvonalúan túl.…..
Efhetven 2018.12.17 17:41:46
@Hamihami: Azok, akikre gondolsz és feketék,azok nem négerek, hanem a krampuszok. Soros meg maga a Grincs személyesen.
Valamilyen rá leselkedő veszélytől tart Orbán kaposvári embere (más néven: Krakus). Ti., hogy bizonyos irodák miatt megszűnik a mindennapok biztonsága. Mert csak. Rendkívül fontosnak tartja, hogy pontos információval rendelkezzenek, biztos ezért oszt meg össze nem tartozó és önmagukban is…..
A 24.hu információi szerint a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a TV2 Zrt. jogtalanul nevezte el Chili TV-nek Andy Vajna gasztrocsatornáját. A védjegyoltalom ugyanis az AMC portfóliójába számító TV Paprikához tartozik, és most megállapította a bíróság, hogy a Chili TV túlságosan hasonlít a…..
Efhetven 2017.12.12 18:51:52
@Csato: Persze. Timikét.
Inkább teljesen ostobának mutatják magukat, csak ne kelljen nyomozni Orbánék ellen...
Efhetven 2017.08.17 10:11:38
@morpho:
-- Vádlott, álljon fel! Maga követte el a gyilkosságot?
-- Én, kérem tisztelettel. Én, egyedül.
-- Maga véletlenül nem fidesz szimpatizáns?
-- Nem tudom kérem, hogy hogy jön ez ide, de egyébként meggyőződéses fideszes vagyok.
-- Akkor jól gondoltam, hogy nem lehetett ön. Köszönjük, hazamehet! Viszlát.
Orbán Viktor saját vitézi rendet hoz létre, amely teljes egészében neki köszönheti kiváltságait, ezért el is várja a lojalitást a saját embereitől. A kormányfő nem véletlenül kezdi óvatosan dicsérni Horthy Miklóst, aki saját klientúráját is hasonló módon hozta létre, és tartotta fenn egészen a…..
Efhetven 2017.08.13 20:12:37
@conchita wurst: Ja, bocs hogy ezt kell mondanom, de most látom csak, hogy te hülye vagy. Így mindjárt más, írkálj csak nyugodtan.
Efhetven 2017.08.13 21:32:37
@Online Távmunkás: Ezen nem érdemes vitatkozni. A fegyveres erőknél CSAK a hivatásos állományra vonatkozott, ott valóban beosztástól függetlenül. De a közalkalmazottakra, vagyis pl a titkárnőkre, adminisztrátorokra, szerelőkre, egyéb civil dolgozókra: NEM. A bányászoknál pedig csak a lent dolgozókra, a MÁV-nál pedig azt hiszem, csak a mozdonyvezetőkre. Az irodistákra, egyéb személyzetre ezeknél sem volt érvényben, bármi mást is hallottál. Mégegyszer mondom, ezen nem érdemes vitatkozni. A jelenlegi szükségességéről azonban annál inkább, hiszen vajon mire megy pl a rendőrség egy 60 feletti járőr főtörzsőrmesterrel, aki az éves fizikai felmérés követelményeinek sem tud már megfelelni, nemhogy az utcán normálisan teljesíteni? Rúgják ki?
Aki eddig nem értette, miért akarja kiirtani az írmagját is a független médiának a kormány, az olvassa el az utóbbi napok híreit. A luxusrepülővel Budapestre érkező Habony Árpád helikopterrel menekült az utazását megszimatoló újságírók elől, Farkas Flórián pedig szinte inkognitóban választották meg…..