Adatok
Bendak
216 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Próbálok majd hosszabban is “papírra vetve” elmélkedni majd, de most be kell érnetek ilyen hangyaphasnyi Hemingway-i szösszenettel, merugye a húspiac (aka Mateu Alemany homokozója) bezárult, a keret végre teljes, a csapat meg letolt három teljesen véletlenszerű meccset egy felemás előszezon után,…..

Az a büdösnagy igazság, hogy amióta Leonyid Anderjovics Messi beteljesítette a próféciát, nem sok futball esemény hoz már lázba. Megszállt egyfajta elégtétel, aminek köszönhetően haláli nyugalommal tudok nyugtázni bármilyen hírt, bejelentést, boszorkányüldözést, vádaskodást – amelyekből mostanság…..

Nem kell nagy Magyar Nemzeti Futballokosnak lenni ahhoz, hogy belássuk, itt bizony két lehetőség maradt: megcsapjuk a digókat (lehetőleg több góllal), és továbbra is a kezünkben lesz a sorsunk, vagy lesüllyedünk CR szintjére, és az EL-ben vitézkedünk tovább...

"Halálos fenyegetések? Hú, ez sokszor megtörtént. A meccs előtt az öltözőben voltunk, amikor valamilyen helyi keménymag kopogtatott. És amikor azt mondom kopogott, arra gondolok, hogy épp megpróbálták betörni az ajtót. Aztán kiabáltak mindenfélét az arcunkba."
„HA NYERTEK, KINYÍRUNK…..

Most, hogy Uliék inkább lecsipkedték az új Lewandowski mezeket a müncheni bolhapiac állványairól, itt az ideje kicsit rávilágítani röviden annak az embernek a munkásságára, aki miatt eddig úgy vigyorgunk az átigazolásainkra, mint telihold a trágyadombra: Mateu Alemany Font és az ő kis…..

Szóval az úgy volt, a legutóbbi - érzésre 5 hétig tartó - válogatott szünet előtt, hogy megálltunk négynél. Több gombóc talán már túlzás is lett volna, s lehet olyan utópisztikus hurrágangulatba rántott volna mindenkit (is), ami a fejekre és a bajnoki versenyfutásra is káros hatással lenne... de…..

Bár Guardiola Manchester Cityjénél eltöltött meglehetősen rövid időszaka nem ezt sugallja, Ferran Torres még mindig a bolygó egyik legtehetségesebb fiatal játékosa. Természetesen a potenciál önmagában nem garantálja a jövőbeli sztárságot, de egy nagyszerű játékos alapjai már megvannak. A Barcelona…..

Az a büdös nagy igazság, hogy rendkívül nehéz újat írni erről a szinte földig rombolt Barcelonáról. Tudtuk, hogy nem elég egy „sima edzőváltás”, meg egy-két visszatérő játékos, hogy aztán orrba-szájba dübörögjön a tiki-taka. Tudtuk, hogy a bőrgatyeszosok a világ abszolút elitjébe tartoznak, így a…..

Dynamo Kyjev - FC Barcelona 0:1 Normális körülmények között nem ünnepelnénk 1-0 győzelmeket ilyen felszabadultan, de legyünk őszinték, ezek nagyon nem normális idők. Gyakorlatilag a csikókra támaszkodva, sérülések sokaságával, átlagos képességű beugró edzővel küzdünk a BL továbbjutásért, mint malac…..

Nekifutottam néhányszor egyfajta gondolatmenetnek Koeman és a csapat jelenlegi „munkássága” kapcsán, de valahogyan mindig odáig jutottam, ahova a meccseink végén is: kínlódásba, önmarcangolásba, bosszankodásba, majd belenyugvásba. Aztán jött ez a Barcalytics bejegyzés twitteren, ahol sík egyszerűen,…..

Athletic Bilbao - FC Barcelona 1:1 ..

Azt mondják, a vízbefulladás közel sem olyan drámai, mint a filmekben. Nincs csapkodás, csapdosás, felemelkedés a víz tetejére... sokkal inkább fájdalmas és gyors. Amikor az ember rájön mi is történik vele igazán, amikor rájön, hogy már nem tud felemelkedni a víz fölé eluralkodik rajta a pánik, és…..

Nagyon nehéz nem érzelmi alapon értékelni a szombat esti kupagyőzelmet... Egyrészt, mert mindannyian tudjuk mennyire nagyon kellett egy döntőben aratott diadal ennek a brigádnak (különösképp ez El Clasico eredménye után, illetve a jövőre nézve), másrészt nagyon kemény lett volna lenyelni egy újabb…..

A reményért, s önmagunkért játszunk ma... ..tegyetek minket újra büszkévé, srácok!
..

A COVID időszak uralmának a labdarúgás világában is rengeteg tanulsága, s talán esetünkben némi haszna is biztosan van. Az egyik ilyen analógia a stoplis kozmoszban például az, hogy az ember ilyen helyzetben legfőképp a családjától várhat segítséget (La Masia), ahonnan szerencsénkre még ilyen…..

Nem akármilyen héten vagyunk túl hölgyek és urak, és hol van még a vége... Bartóékra lecsapott a katalán egyenruhás pöröly, aztán, hogy utoléri-e őket a sorsuk az persze megint egy másik dolog. A csapat két meccsen is lezúzta az egyébként nagyon masszív Sevillát, ráadásul jó játékkal, de akár…..

Real Betis - FC Barcelona 2:3
Nyertünk! Hölgyeim és uraim, már megint nyertünk.....

Athletic Bilbao - FC Barcelona 2:3
Nem cifrázom hölgyek és urak, én bizony tartottam ettől a meccstől. No nem azért, mert a baszkok csípnek, rúgnak, harapnak, vagy mert a San Mamésban bárkinek képesek pirosra fenekelni a seggét. Nem kérem. Marcelino miatt volt ott a zabszem, ahol.....

Real Valladolid - FC Barcelona 0:3 Nézte a Jóisten, nézegette az FC Barcelona elmúlt három évét... megcsóválta a fejét, majd így szólt: - "Ezt a szerencsétlen balfasz mamlasz bandát... Egye fene, tessék, itt van Pedri.." .. és lőn világosság...

FC Barcelona - Real Sociedad 2:1 Azok, akik nem igazán értik mit is keres(ett tegnap még) a Real Sociedad a La Liga élén, azok biztosan tovább hitetlenkedtek az első félidőt látván, mert nincs ezen mit szépíteni, a Barca lefocizta a baszkokat a pályáról... és igen, ez számunkra is már-már a…..

Svédország - Mimóza FC 2:1 Ha én lennék a Jóisten, sok-sok egyéb mellett először is seggberúgatnám napi szinten egy zebrával az összes olyan edzőt, meg játékost, akik ilyen bunkervalaminek nevezett "fudballt" játszatnak a csapataikkal, majd három napra bezárnám őket egy török gőzfürdőbe, ahol végig…..

A szokások rabjai vagyunk. Vagy inkább a sikereké.. Hiába tudtuk a szezon elejétől, hogy ez bizony egy félúton megrekedt csapat lesz minden tekintetben (keretfrissítés, vezetőségi, pénzügyi, morális válság, stb.), amely nagy valószínűség szerint nem lesz sokáig harcban egyetlen kupáért sem, mégis…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz