Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ballib cenzúrázók réme 24

0 bejegyzést írt és 569 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miután az MSZP csúcsra járatta a töketlenséget, és még az előre meghirdetett jelöltállító kongresszusát sem volt képes megtartani, elhatározták, hogy ha már mindenképpen végük lesz, akkor vidáman masírozzanak a szakadékba. Szóval valaki kitalálta, hogy amíg jobb ötletük nincs, addig legyen Kunhalmi…..
Általában kerülöm a vulgaritást, de ez most nagyon kikívánkozott belőlem.  Az alaphír ugye az, hogy kilép az MSZP-ből Újpest országgyűlési képviselője, mert a DK-val kötendő alku értelmében nem indítanák újra. Egyrészt érthetetlen az MSZP döntése, hisz Horváth Imre egyéniben tudott nyerni 2014-ben,…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.23 17:06:45
@Fedor:

" Juhász meg mindig is vitában volt Fletóval. "

Hehe..
Pápa Levente épp azért hagyta ott az Együttöt, mert Juhász és Szigetvári ki sem látszódtak a Fletó és az MSZP seggéből.
Fodor "magyarliberálispárt" Gábor leült, súlyba helyezte fejét, gondolkodott és bejegyzett. "A ’80-as években mi, akik szakkolégiumokban tanultunk, és egyre tudatosabban szívtuk magunkba a Kádár-rendszer kritikáját, többekre is iránytűként tekintettünk. Kiváló tanáraink; Sólyom László, Kukorelli…..
Neobolsevizmuson a politika totalizálását és az erkölcsnek és az egyéb társadalmi intézményeknek a hatalom érdekében történő teljes instrumentalizálását értem. A politikai-hatalmi szempont felülír mindent, a hatalomra jutás és a hatalmon maradás a személy (politikus és választó) dehumanizálását és…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.21 13:33:39
Találtam egy részben idevágó elemzést a reflektoron, mely szintán a totalizációt és tekintélyelvűséget jelölte meg alapvetésben bal és jobboldalon egyaránt, melyet te bolsevizmusként aposztrofálsz:

reflektor.blog.hu/2017/11/20/baloldal_a_baloldal_ellen
"Még csak nem is kétféle – egy nettó liberális egy részben etatista – jobboldali társadalompolitika között választottunk, hanem az alapján, hogy inkább antikommunistának, vagy inkább antifasisztának gondoljuk magunkat. Ez a kizárólagosságot, a másik oldal végső legyőzését hirdető politizálás a végső soron arról szólt, hogy a jobboldal a nemzetből, a baloldal meg a civilizációból tagadta ki az ellenfelét. Ez a XX. századi tekintélyelvű és diktatórikus rendszerekre reflektáló, érzelmi alapú politizálás pedig kiválóan megfelelt arra, hogy elfedje a közhatalom gyakorlásának lényegi és tartalmi részét. Az, hogy a baloldal elitistává vált és így tartalmilag megszűnt baloldalinak lenni, ahhoz vezetett, hogy anakronisztikus, a valóságtól elszakadt kulturális baloldalisága is elitistává vált, a népet lenéző, felvilágosult értelmiségi gőggé alakult át. Az élcsapatfelfogás, az arisztokratikus kiválsztottságtudat és felülről jövő modernizációba vetett hit (kulcsszavak: reform, szakértelem) végül kicsorbult a demokrácia próbáján. Az ígéretek be nem teljesülése, a nyugatos felzárkos elmaradása, és az, hogy ez a baloldali elit saját népszerűségvesztése mögött nem a saját korruptságát, a hatalomba való beleszokottságát és belekényelmesedését látta, hanem azt, hogy a nép nem fogja fel vezetői nagyszerűségét ezért leváltaná, ahhoz vezetett, hogy a támogatottsága végzetesen összeomlott. "
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.21 14:01:52
@is:

Az elkúrás kapcsán itt egy rakat grafikon:
www.google.com/publicdata/directory
Kivétel nélkül mind azt igazolja, hogy ez elkúrók a legszarabbak voltak minden mutatóban EU szerte.

A nemzetieskedés kapcásn meg:
- MÁÉRT életre keltése, kontra határontúli érdekképviselet magasról leszarása
- Kettős állampolgárság megadása, kontra határon túliak megtagadása
- Erdélyi autonómia támogatása, kontra Erdély elcsatolására koccintás
- Mejünk nagyok lenni, kontra merjünk kicsik lenni)
- Német megszállás emlékmű, kontra a magyarok a hibásak a háborús borzalmakért
- Magyar cégek helyzetbe hozása, kontra külföldi multiknak minden projekt

----
De ez már történelem. De kérdezd meg a határontúliakat is esetleg, mi a véleményük.. :DDD
  Egészen megdöbbentő történetet osztott meg szerkesztőségünkkel egy olvasónk. Fideszes nénikből álló különítmény csöngetett be egy 65 éves vak művészhez a soros-konzultációt promózva neki, majd miután a művész tudatta velük, hogy nem vevő erre, akkor egyszerűen megtépték. A sztori hitelességéről…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 13:47:49
@NBarbieReloaded:

Barbie figyelj már..

Most komolyan te beszélsz másként gondolkodók megtámadásáról, a Jobbik, a Magyar Gárda és EU zászló égetés után ?

Noormááális ????

Megjegyzem minden pártban vannak barmok, akik eléggé aggressszívak, ha kell.
Pl itt vannak Gyurcsány barmai videón:
www.youtube.com/watch?v=GqX94CZykZo

---
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 13:50:35
@NBarbieReloaded:

Egyébként már hozzászoktunk Ron Werber módszereihez..

Pl itt a Bajai videó hamisítás:

www.youtube.com/watch?v=3aSgv1YLQBg
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 13:57:55
@babbaba:

Ja hogy még 2 hétig tart ez a hazugság kampány oszt melózni kell..

Lökjed akkor tesőkám..

A hamis videó most nem készült el időben vagy mivan ?
Juhász Péter meglehetősen durci lett, mert egy másik párt el merészel kíván indulni abban a körzetben, amiben saját véleménye szerint ő lenne hivatott legyőzni Rogán Antalt.  Történt, hogy a Momentum bemutatta jelöltjeit. Mind a 106-ot. Igaz, hogy vannak körülöttük furcsaságok, de ezt most hagyjuk…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 13:39:00
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

De ha a drog nem elég, akkor kioszt pár fütyülőt a csürhének, oszt kalap.

Demokrácia rulez.
Magyarországon a társadalom végtelenül átpolitizált és ez talán az egész világon egyedülálló, hiszen gyakorlatilag alig találni másik olyan országot, ahol annyira a mindennapok részévé vált volna a politika, mint nálunk. Ez megmutatkozik a rengeteg televíziós politikai műsorban (pl. Csörte,…..
A Demokratikus Koalíció elnöke világossá tette, hogy amennyiben újra ő alakíthatna kormányt az egyetlen dologban különbözne az NER-től: hogy ő lenne benne a miniszterelnök és nem Orbán Viktor. Köszönöm, de ebből nem kérek. Több dolog szóba került a Gyurcsány-Szél-Karácsony vitán Baló Györgynél én…..
A Kádár-rendszer legitimitásvesztését semmi nem akadályozta meg még az egypártrendszer viszonyai között sem az 1980-as években. Miért akadályozná most az Orbán-rendszerét bármi? Ki hiheti komolyan, hogy ha a Kádár-rezsim támogatottsága folyamatosan erodálódott a nyolcvanas években, akkor az…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 11:56:07
@Duplaxiii:

Csakhogy én nem a Fidesz és nem az MSZP által készített statisztikákat hozom, hanem Eurostat adatokat, google data explorerben ábrázolva.

Megjegyzem a statisztikák hazugságait rendszerint az mantrázza akinek semmilyen érve nincs az igazának bizonyítására.

A zsidózásra ha megtennéd, hozhatnál egy példát, bár értem a sok hazugság közé ez is belefér neked.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 12:25:37
@vajdasagi:

Abban teljesen igazad van, hogy a valódi verseny hiányzik.

De én ebben a vitában itt csak arról beszéltem, hogy miért jobb mindenkinek ha hazai vállalkozók nyernek a külföldi multikkal szemben.

A legjobb az lenne egyértelműen, ha hazai vállalkozók nyernének valódi versenyben.

De a ballibek és a Duplaxiii féle elkúró pártiak a multik mellett érvelnek, ami sokkal rosszabb az országnak.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 13:16:01
@vajdasagi:

Én is informatikus vagyok.

És én úgy látom, a legkisebb kár okozás elve mentén, jelenleg a választások között a sorrend:
- Fidesz győzelem
- Jobbik győzelem
- Ballib győzelem
- Jobbik-Ballib koalíciós győzelem

A legjobb lehetőséget nem írtam le, mert nem reális jelenleg.
Hogy egy olyan formáció győzzőn aki nincs a felsoroltak között.

A ballib elkúrók tudjuk miért rosszak. A Jobbiknál Simicska kompenzálna, ami vélhetően károsabb, mint a jelenlegi helyzet.
A Ballib-Jobbik koala esetén meg döntés képtelen kormány lenne, akkor ha migránsokról, egykulcsos-kétkulcsos, vagy bármiylen más vita lenne.
Szerző: nemisvagyokhülyegyerek Bojár Gábor nagyobb összeggel is támogatna egy összefogást. Többek közt ezt is tartalmazza a Magyar Narancsos interjúja. Félreértést ne okozzon a cím, nekem igenis szimpatikus Bojár személye. Szimpatikus volt az a rövidke youtube-os  interjúja, ahol arról mesél hogy a…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.11.07 11:35:31
@MikeBoy:

Mindenki aki mást mond, mint a ballibek az Putyin csicska.

Már csak pár év, és az Open Soceityvel Soros cenzúrázni is fog minden külön véleményt.

Aki mást ír és mást gondol arra meg ráfogják hogy Orosz.
Az Index is ezt a mocskos cenzúrát készíti elő a cikkével.

www.breitbart.com/tech/2017/10/27/google-partners-with-soros-funded-fact-checking-service-to-fight-fake-news/
Kár, hogy mérlegelnünk kell, megéri-e az európai keresztény hagyomány és a magyar etnikum védelme -- és már akkor is lehet védelemről beszélni, ha bár csak retorika, de tudatosít -- , a demokrácia, a gazdaság és a társadalmi erkölcs (tovább)rombolását, a state capture-t és az orosz behatolást.…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30 11:04:42
@Zsoltbacsi:

Álmodnak a ballibek, de bilibe ér e kezük:

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/nott_a_fidesz_es_az_lmp_csokkent_a_jobbik_es_az
októberben a teljes felnőtt népesség 31 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami hibahatáron belüli, egy százalékpontos növekedés szeptemberhez képest.

A Jobbik szimpatizánsi tábora egy százalékpontot csökkenve ezúttal 10 százalékos, míg az MSZP-tábor újabb egy százalékpontot csökkenve immár csak 5 százalékot teszi ki. Az intézet megjegyezte, hogy ez a Jobbik és az MSZP esetében is kiemelkedően alacsony támogatottságot jelent a 2014-es ciklus egészét nézve.

A teljes felnőtt népességből a Demokratikus Koalícióval továbbra is 4, az LMP-vel változatlanul 3, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal 2-2, míg az Együtt-tel és a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párttal 1-1 százalék szimpatizál a teljes felnőtt népesség körében.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30 11:12:35
@Zsoltbacsi:

Most is van tartalék bőven, és nem a ballibeknél.

3 millió 200 ezren szavaztak arra, hogy a migránsokat meg kell állítani.

Eközben az EU még ma is a kvótát erőlettné az országra, és a ballibek tapsikolnak asszisztálnak ehez.
"Csalás nélkül szétnézni könnyedén." 1956 célja -- ha a zavarosból valamit ki lehetne halászni -- az önigazgató, független, semleges szocialista jóléti állam volt. A forradalom hőseinek személyes bátorságáért el nem múló tisztelettel adózhat mindenki, aki tudja, hogy ma harmad akkora politikai…..
A Jobbik elleni leplezetlen támadással immár biztosak lehetünk abban, hogy Orbán nem elégszik meg valami gyenge parlamenti többséggel: kétharmadra, vagy azon túli többségre hajt, ami nyilván nem sok jót jelent a demokráciára nézve. A szemlélet könyörtelensége az, ami főképp érdekes ebben: a…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.09 10:04:53
A cím nem az enyém – a későbbiek során ez úgyis kiderül – de a véleményem az igen: Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori vezetőjének – akit az úgynevezett Sukoró-ügy miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria – szerdán reggel ártatlanul kell/kellett börtönbe…..
Van egy végtelenül egyszerű válasz erre a kérdésre, ami így szól: mert olyanok, mint ők voltak 27 évvel ezelőtt. Ennél azért összetettebb a kérdés, de a kiindulópont mégis egy generációs szembenállás. A Fidesz ugyanis valóban a fiatal demokraták pártja volt valaha, melyből mára középkorú, pocakos és…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 15:32:57
@Skankhunt42:

Meg Szanyi és az MSZP

www.hirado.hu/2017/02/27/gulyas-marton-feregnek-nevezte-szanyi-tibort/
Gulyás Márton indulatait az korbácsolta fel, hogy Szanyi Tibor szerint egy olyan szervezetet, mint a Momentum, nem lehet a nulláról megszervezni, sok idő és főleg sok pénz kell hozzá.

---

Azaz Szanyi szerint a Momentumot a DK és Együtt grundolta, vagy a Fidesz.

A DK és Együtt kapcsán persze nincs kétségem ilyenekről, hisz Majtényit is így jelölték, ahogyan azt Gyurcsány elkottyinottta:
spiler.blog.hu/2017/02/08/a_lotyaszaju_gyurcsany_csunyan_lebuktatta_a_kamucivil_allamfojeloltjuket
Majtényi László felkérése az hónapok óta zajló folyamat volt. Mi ezt ismertük, láttuk, részt vettünk benne, egyeztettük, hogy végül az a megoldás született, hogy Majtényi Lászlót először civilek ajánlották és kérték, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogassák.
...
az ő ajánlását egy ilyen folyamaton kell keresztül kell megkonstruálni, hát én erre mindig azt szoktam mondani, nekem úgy is jó. Volt olyan találkozója a pártelnököknek Majtényi Lászlóval, amikor részleteket egyeztettünk, hogy ki, mikor, melyik testület tudja ezt elfogadni és mögéállni.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 15:48:45
@Ballib cenzúrázók réme 24:

Persze egyikről se írtak a ballibhírhamisítók, így az Index, HVG, 444 vagy az RTL nevű ballib szennycsatorna se.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 16:10:58
@GallaiG:

Persze hogy ébredezünk.

Megyünka kormánnyal ünnepelni, és ismét mindent megteszünk, hogy az elkúrók hamvába holt rendzavarási kísérletei elbukjon.
Reggel sütött a nap, a meteorológus is azt ígérte, hogy ma végre nem lesz szürke minden, ahová csak nézek, és bár utálom a meleget, - ne vessen meg senki ezért – a nyarat is, ami várhatólag idén is követi a most még kellemesnek tűnő „langyot”, de mindezek ellenére jókedvűen kezdtem neki a napnak, a…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 09:52:59
@Larry Silverstein:

Az éehet hogy te pártolod a fasizmust, azt nem kétlem.

Viszont a migárnsok beengedésének kérdése csak és kizárólag nemzeti önrendelkezés kérdése.

Azaz a migránsok beengedésének kérdését mindenki egyként utasítja el, aki nem radikálisan liberális, és hisz a nemzeti önrendelkezésben, ás általában nemzetállamokban gondolkodik.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 10:17:01
@Duplaxiii:

Marhaság...

Vannak persze páran fasiszták.
Ezeket a ballibek rendre összeszedik és mutogatják Szabó Albert, és Bácsfy Dia féle beéptett ügynökökkel, de ez elenyésző kisebbbség..

A többség pusztán biztonságot akar, és ragaszkodni a nyelvéhez, kultúrájához, nemzetéhez.
Amiben felnőtt, és ami élteti, és amiben a gyermekeit neveli.

Nem kérnek a Soros féle import migránsból, és nemzetállamok megszüntetése nevű hagymázas radikális ballib agyrémből.

A fórumokat olvasva csa a fanatikus Gyurcsnyista ballib gyűlölködők szeretnének másként gondolkodókat jobboldaliakat akasztani, csak a ballibek állítottak gátat szobrok állításának, és nem engedtek könyveket kiadni.

Megjegyzem itt legalább mindenki szavazhat, és választhat az alternaítvák között.
A migránssegnnyaló Soros csicska ballibek, és a kerítsét húzó Fidesz között.
Nem valami nagy választék de van alternatíva.

Nem úgy mint pl Izraelben, ahol aki nem zsidó nem is szavazhat.
Nem beszélve a felsőbbrendűségbe vetett téveszméről a zsidók kapcsán, amivel megvetik és lenézik a GÓJ-okat.

Szóval vannak fasiszta nemzetek, kirekesztő vallások (ilyen pl a zsidó és iszlám),
A magyar nem az, ahogy a keresztény vallás sem az.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 10:48:46
@nu pagagyí:

kitekinto.hu/iszlam/2010/12/19/nagy_a_szethuzas_izraelben
Az izraeli zsidók többsége (62 %) a szavazati jogot az államhoz való hűségeskühöz kötné; ugyancsak többségük hiszi, hogy míg tart a konfliktus Izrael és a palesztinok között, addig Izrael arab állampolgárainak nem szabadna beleszólniuk fontos külpolitikai és biztonsági kérdésekbe. Abszolút többségük helyesli (86%), hogy az állam számára életbe vágó döntéseket csak a zsidó állampolgároknak kellene meghozniuk. A válaszadók több mint fele (53%) egyetért azzal, hogy az állam kivándorlásra buzdíthatja az izraeli arab közösség tagjait, harmaduk pedig háborúk alatt táborokba zárná ugyanezt a kisebbséget.
Poldi bácsi megmondója Do-re-mi 2017.02.28 01:18:23
Fogadjunk, hogy Orbán Viktor nem látta a Mindenki (Sing) című filmet, amely Oscar-díjat nyert hétfőre virradóra!..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 10:03:09
@rasztaszív:

Ja hogy az egyetlen érved arra, hogy Orbán fasiszta az, hogy a Larry nevű fórumozó magát annak vallja..

Értem.
Sejtettem hogy valami ilyesmiről van szó.. :DDD
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 10:08:30
@rasztaszív:

Olvastam valami olyasmit is, hogy szinte minde ezt igazolja, hogy Orbán fasiszta szerinted.

Ehez képest hiába várok egy példamondatra, vagy törvényre vagy bármi másra, mint példa.

Ígyhát gondoltam ez csak a szokásos ballib süketelés.. :DDD

Persze még várom .. Hátha lesz konkrétum.
Bármikor löketheted.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 10:20:32
@rasztaszív:

Egyik sem.
Orbán egyik mondata, a Fidesz egyik törvénye tette se utal fasizmusra távolról sem.

Hazudsz.
Persze ha mondanál egy példát ami sezrinted nyomokban mégis, talán hitelesebb lenne a napi kötelező bérrettegésed.
Miután várható, hogy a következő hetekben az utolsó Paks 2-vel szembeni kötelezettségszegési eljárást is megszünteti a Bizottság, kimondhatjuk azt, amit az Európa-lázban nem szenvedők eddig is tudtak: vagy mi állítjuk meg Paks 2-t vagy senki...
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 08:45:30
@Mr. Waszabi:

Neked van valami üveggömböd talán ?

Azt tudjuk hogy a ballib elkúrók az több ezer milliárd dolláros orosz államadósságot Medygessy és Gyurcsány vezetésével, plussz Horn Gyuszi idejében is egy adagot, elkótyavetyélték bagóért.

Miért hinne bárki a ballib elkúrók bérrettegőinek, akik elprivatizálták az országot, és segítettek elherdálni az orosz államadósságot Gyurcsány és más MSZP-s haverokank ?
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 09:07:38
@1ghost:
2003:
mno.hu/migr_1834/olcson-leirt-orosz-allamadossag-725267
A hazánkkal szemben fennálló orosz államadósság utolsó részletének rendezéséről írt alá jegyzőkönyvet tegnap Moszkvában László Csaba magyar és Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter. A megállapodás értelmében az orosz fél 82,075 millió dollárt fizet heteken belül készpénzben Magyarország számára. A magyar kormány hozzájárult az MSZP közeli cégekhez kötődő mintegy 61 millió dollár adósságból történő leírásához.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01 09:41:21
@1ghost:

Ez csak a maradék, amit a Gyurcsány féle tetvek elherdáltak ..

Egyébként mi az , hogy csak ?

Ennyit lophatnak a kedvenc elkúróid ?
Ezt még elnézed nekik ?

www.es.hu/old/0007/riport.htm
1,7 milliárd dollár - összesen ekkora összeggel tartozott a magyar államnak 1994 tavaszán a volt Szovjetunió.

-----
Ez mai összegben nézve több ezer milliárd forint.
Igaz nem dollár.
szerző: Hófehérke   A Momentum Mozgalom nagyszerű és sokakat meglepő győzelmet aratott az olimpia-ellenes mozgósítással. Bár a politikai cinizmus határát súrolja, ahogyan az olimpia-ellenes mozgalom most azt követeli, hogy ne vonják vissza a pályázatot (hisz jó lenne még néhány hónapig ezzel az…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 10:42:43
@ipartelep:

2006.10.23-át fura módon kihagytad. Pedig az volt a rendszerváltás óta történt legnagyobb tömeg tüntetés.

Nem véletlen hogy Gyucrsányék annyira beszartak, hogy beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, és tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel ütöttek mindenkit aki az elkúrók ellen merészelt tüntetni.

Másképpen fogalmazva.. Amíg az elkúrók az altarnatíva, addig (szerencsére) itt nem lesz kormányváltás.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 14:23:37
@Narancsos kommunizmus:

Hülye vagy.

A rendőrök reggel 6 órától terelték az Astória irányába a Kossuth téri tüntetőket lezárva minden más irányt.
Azért tették ezt, hogy egyként üthessenek mindenkit aki Gyurcsány ellen merészelt szólni, avagy mást gondolt a világról, mint a szoci elkúrók.

Gumilövedéket, kardlapot viperát kaptak a magukat demokratának hazudó elkúróktól a másként gondolkodók.
Az Astóriánál nem volt felszólítás, viszont nem állt meg se metró se busz, se villamos akkor, hogy bárki is elhagyhassa akár 1 órán belül a területet.

Parlamenti képviselőt "Mocskos Fideszes!" felkiáltások közepette rugdostak ájulásig a rendőrök, több bordáját törték.
A ballib hazaárulók másnap a parlamentben gúnyolódtak a karhatalmisták által ájulásig rudosott parlamenti képviselőn.

SOHA TÖBBET MSZP-SZDSZ-GYURCSÁNY-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !
Rég nem néztünk feléjük. Nem voltunk kíváncsiak rájuk. Azt is tudtuk, mik a szándékaik és azt is tapasztalhatjuk, hogy a törvények fölött állnak. Hiába kötelezik helyreigazításra őket, nem teszik meg. Fellebbeznek, mert úgy gondolják, nekik van igazuk. Habár azzal is tisztában kéne lenniük, hogy a…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 13:28:46
Amiről az RTL, 444, HVG, index féle ballib cenzúrázott szarokban nem olvashatsz:

888.hu/article-fogyatekos-not-tartott-szexrabszolgakent-a-migrans
Az afgán migráns az autójába zárta a későbbi áldozatát, aztán hazavitte Linz-Ebelsbergben található otthonába. A lakásban megerőszakolta a mentálisan sérült nőt, majd amikor befejezte az erőszakot, a nő bemenekült a fürdőszobába. Az áldozat ekkor telefonon keresztül értesítette a rendőrséget,
..
Egyre kínosabban érinti a miniszterelnököt a múltja. Hiába próbálta ráfogni a Momentumra, hogy "álomgyilkos" és ők az "új SZDSZ". Könnyen belátható: ennél jobban mellé se lőhetett volna. Orbán arra számít, hogy a magyaroknak rövid az eszük és nem emlékeznek a politikai kaméleon múltjára. ..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 09:54:58
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Te egy barom vagy..
Az egy főre jutó költés az lehet hogy nagyobb volt 2009-ben (egyébként 2008-ban és 2010-ben már nem nagyobb), de ha háromszor annyi turista van, akkor sokkal több a bevétel ezt remélem érted, mert magyarul írom.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 13:00:08
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Már csak az emberekkel kéne valahogy ezt a bullshitet elhitetni..

Ám mindenki érzi, hogy a karaván halad.

Csak a komcsi Gyucrsnyista kutyág ugatnak, de már meg se retten tőletek senki sem.
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 13:00:43
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hihetetlen mennyire sablonos ez a komcsi siránkozás, hazudozás.

- A komcsi elkúrók alatt 54%-ról 82%-ra nőtt az államadósság, most 75%-ra csökkent.

- A komcsi MSZP-SZDSZ alatt az EU legdrábább rezsijét fizettük, most az egyik legolcsóbbat.

- Hazaáruló Gyurcsányék alatt a munkanélküliségi ráta megduplázódott, most 20 éve nem látott mélységbe csökkent.

- A banki alapkamat és infláció a Hírhamisító Gyurcsanyisták rémuralma alatt, kétszámjegyű volt, most mindkettő rekord méretűen alacsony.

- Az országot és emebereket rommá adósították az Elkúrók devizába, a Fidesz kivezette a devizaadósságot.

- A szomszédos országok viszonylatában az ország GDP-je nálunk fejlődött az egyik legtöbbet a Fidesz alatt, szemben gyurcsány véle elkúrókkal akik az egész EU legszarabbjai voltak ebben is.
Valóban krízisről beszélhetünk a Heineken kontra Csíki sör esetében? Ha igen, akkor ez mégis kinek volt krízis? Miben lódít, mit használ ki a székely sörgyár tulajdonosa, miben hibázott a Heineken Hungária vezérigazgató asszonya? Egyáltalán, mi az a krízistérkép? Mindenre választ kaphattunk a Magyar…..
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 10:01:54
@Ferenc Tarr:

A Heinekken fizetett bérbloggerei, és a ballib határontúliakat gyűlölő hordái mentegetik csak a Heinekkent nyugi.

Kevesen vannak, csak sokat írnak !
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 10:05:25
@Leylandi:

Pontosan így van..

A magyarellenes horda mindent ellehetetlenít ami magyar !

Ne hagyjuk !
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 10:18:54
@$pi$:

Majdnem ennyi.
A Heinekkent egy gagyi szart ad Ciuc néven (ami persze nem rosszabb mint pl a Heinekken, vagy Soproni, vagy bármi, ..), de kategóriákkal szarabb, mint a Csíki amit határontúli magyarok gyártanak, nem pedig egy román multi.
Botka legfontosabb mondatai: "Nekem nincs Gyurcsány-fóbiám"...
Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28 10:09:45
@egyjózsi:

Vannak sokan akik azért nem szavaznak, mert Gyurány is része a koalíciónak.
De ezek jelentős része az MSZP-re se szavazna soha, abban igazad van.
Botka abban bízik, hogy Gyurcsány nélkül ezek egy része könynebben meggyőzhető a baloldali szavazat leadására, és ebben igaza van.

Ígyhát én kifejezetten szurkolok azért hogy Gyurcsány ne adja fel !
Mert az MSZP éppen olyan szar választás lenne, és nem szeretném ha meg tudnák téveszteni Gyurcsány visszavonulsáával a választókat !