Adatok
avionics
0 bejegyzést írt és 348 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az HBO a közép-kelet európai régióban is bemutatta az Aranyélet című sorozatát, a sajtóban megjelent írások alapján úgy tűnik, hogy a szomszédos országokban is megszólította az embereket az ügyeskedő Miklósi család története. A horvát kritikában az olvasható, hogy az Aranyélet első ránézésre a…..
avionics
2016.06.22 15:41:43
Bár minden sorozat ilyen király lenne mint a fent említett kettő!
Identitásom szeletei sorozatomban már kifejtettem, hogy nekem mit jelent a magyarság. Arra még nem került sor, hogy egészen pontosan kifejtsem, hogy számomra mit jelent a baloldaliság, bár ezekről az oldalakról is nyilatkoztam még régebben a Jobbikról és konzervativizmusról szóló gondolataim…..
Forrás: Publicus Intézet
Ha a címben feltett izgalmas kérdésre felelősségteljes és tényszerűen megalapozott választ szeretnénk adni, akkor bátran ki lehet jelenteni a következőt: – Tudja azt az a jó radai rosseb, illetve maga az öreg ördög, más azonban nem.
Magyarország tisztes állampolgárainak…..
Freddie nyerte A Dalt, vagyis ő indulhat el a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A döntőben a zsűrinek négy előadót kellett kiválasztania, közülük került ki a végső győztes. Így Freddie, Oláh Gergő, a saját dalát technikai problémák miatt kétszer eljátszó Kállay-Saunders András és Petruska között…..
A Dal második középdöntője (ami egyébként simán lehetne elődöntő is, hiszen a középdöntő általában és a hagyományos sportnyelvben a selejtező/csoportkör utáni fordulót jelöli, az elődöntő meg a döntőbe jutásról döntő kört, az MTVA-nál meg fordítva, de hagyjuk, a kertévés nyelvezetben az élő…..
Mindennapos események.
130-cal mész az autópályán, egyszer csak beláll a seggedbe egy BMW, villog, dudál, jobbra-balra rángatja a kormányt, aztán kielőz jobbról, látszik, hogy a sofőr üvölt, mint a sakál, kidagadnak az erek a nyakán és 180-nal leelőz. Pár másodperc múlva…..
Ifjúsági filmben és sorozatban egykoron nagyon erősek voltunk, Keménykalap és krumpliorr, Utánam srácok!, Hahó, öcsi!, Tüskevár, sorolhatnám még a klasszikusokat, ugye, de minek, megvan a kép. Ha eltekintünk a gyermekbetegségeitől, a köztévé legfrissebb sorozata, az Egynyári…..
avionics
2015.04.27 09:47:10
@Brrrrrrrrrrrrr: neked a cw helyett még a helyesírással kéne foglalkozni kicsit... azért mert nem hányták végig teletetkózott agyatlan emberek az első részt, azért még lehet valami eredeti és szórakoztató... maradj az éden hotelnél
avionics
2015.04.27 09:51:06
@Tudatlan: jó nicked van... találó!
Clint Eastwood - ról elsőre nem a romantika jut az eszünkbe. Másodjára sem, Aztán harmadjára halványan derengeni kezd, hogy valamikor sok évvel ezelőtt, amikor még nem tudtuk, hogy milyen jó rendező, az egyéb műfaji próbálkozások ellenére még mindig a westernhőst és Piszkos…..
avionics
2014.07.12 19:09:02
avionics
2014.07.29 12:25:39
@FilmBaráth: a nagy filmek kategóriában (9,10) nincs értelme arról vitázni melyik jobb, vagy melyik gyengébb... teljesen mindegy, hogy az iró, a rendező milyen műfajban ad a nézőnek értékes, katartikus élményt... ezért keveslem a 8-ast ennél a filmnél, aki pedig csak egy hétköznapi romantikus filmnek látta, nem vette észre a mélyebb emberi kérdéseket, nézze meg újra figyelmesebben... :-)
Vae Victis? Valóban ez vár a vesztes baloldaliakra?
Az interneten április hatodika, az országgyűlési választások óta folyik az ádáz harc fideszhívők és baloldaliak között a választási eredményről.
A fideszesek szerint végre eltaposták a baloldali kígyót, és a baloldal…..
A röhejesen magasra jutott pénzügyi főkretén pofára esése nyilván örömteli hír, de senki se higgye, hogy pezsgődurrogtatásra és ordenáré lerészegedésre sarkallná a Mentális szerkesztőséget. Valszeg mi ekéztük a legintenzívebben szerencsétlen Doubravszky Györgyöt a…..
avionics
2014.03.01 22:40:24
Kállay-Saunders András és a Fool Moon ment tovább a zsűri, Pál Dénes és a Honeybeast pedig a közönség szavazatai alapján A Dal második középdöntőjében. Kállay 40 pontot kapott a produkciótól félájulttá váló zsűritől, akik még az elképesztően feledhető Fool Moont…..
comment:com
A zsűri kedvencei és a Depresszió jutott tovább A Dal első középdöntőjéből
2014.02.15 23:43:43
Lezajlottak az elődöntő a Dalban, a két középdöntőt pedig egy hétvége alatt akarja lezavarni a közszolgálati tévé. A műsor tavaly óta nem lett jobb. A második adásnál ledöbbentünk, hogy aztán utána már totál érdektelenné váljon az egész. A középdöntőre ráadásul…..
avionics
2014.02.16 20:39:45
Ülök az autóban, hallgatom a rádiót. Híreket mond, azaz termelési tudósításokat, győzelem győzelem hátán, nagyjából minden csodálatos. De jó nekünk! Aztán egy kissé fonnyadt hang elkezdi velem megosztani ádventi gondolatait. Mérsékelten érdekel, már majdnem átkapcsolok,…..
avionics
2013.12.25 11:10:20
@Gandhi szellemében: hát ezért említettem az objektivitást... ha Svájcban alacsony, akkor élénkít, ha Magyarországon, akkor rombol... Gondolom ha a Te kedvenceid lennének hatalmon még a 20%-nak is örülnél... na ugorjunk, hogy magyarázod a GDP adatokat halljuk? 2009-et -6.6%-al zártuk, idén minimum +1% lesz... ha kevesled, itt egy tegnapi hír pl. Franciaországról: www.budacash.hu/hirek,-elemzesek/193385.html
avionics
2014.02.14 17:38:24
A Dal harmadik elődöntője hajszálpontosan ugyanolyan volt, mint az előző kettő, az indulók nem túl nagy meggyőződéssel énekeltek jobb, de inkább rosszabb, vagyis pontosabban fogalmazva unalmas, avítt, elcsépelt alapokra felépített, egyértelműen slágernek gyártott nótákat.…..
avionics
2014.02.09 16:51:44
@bovorac: Annak idején azt mesélték a légiutaskisérő lányok, hogy minden New York-i járaton volt 4 elviselhetetlen utas a 200-ból. Soha, semmi sem volt jó nekik... ahogy most neked sem! Nem kéne néha a tükörbe nézni? Lehet hogy ott a baj!
Rákay Philip a nemzeti együttműködés sikerembere, és erre nem csak az utal, hogy selyem nyaksállal hordja a polgári értelemben vett pinaszakállt, hanem, hogy fogalmunk sincs, hogy mégis miért olyan sikeres. A nézőknek tizenöt éve lendületes mozdulattal beintő Viva-VJ egyszer csak…..
avionics
2014.01.09 15:02:03
Ilyen Savanyú Jóska stílusban régen hallottam politikust szónokolni. Ehhez képest Antall József maga volt a Hofi Géza. Ez az Áder beszéd közben olyan képet vágott, mint a foghúzásra váró páciens, akinek már benyomták az ínyébe az érzéstelenítő injekciókat.
Félreértés…..
„A csúnya épületek, politikusok és kurvák előbb-utóbb mind köztiszteletben állóak lesznek, ha sokáig húzzák” -hangzik el az Eiffel-toronyra, olajmaffiózó szenátorokra, amerikai nyakkendős MDF-esekre és Medveczky Ilonára egyként érvényes tanítás a Polanski-mestermű Kínai negyedben. Roman Polanski…..
Vajon szabad-e nemzeti ünnepeinken önvizsgálatot tartani, és ha igen, meddig mehetünk el ezen a téren? Lehetünk-e kritikusak önmagunkkal ünnepnapokon, vagy az a megemlékezések ideje?
(fotó: Index / Bődey János)
Hadd kezdjem kicsit távolabbról a töprengést, de ennek a…..
A második mentorházas etap jóval erősebbnek és érdekesebbnek bizonyult, mint az első, és nem azért, mert Tóth Gabi olyan ruhát vett fel a Nagy Döntésre, amiből hol a bolti csöcsök, hol a szeméremajkai villantak elő, így egyik kezével a tetejét, a másikkal meg az alját…..
Egy hete vezeti Obersovszky Péter a közmédia legfontosabb közéleti-politikai műsorát, Az Estét, és bár már a hír is felborzolta a kedélyeket, az, ami azóta folyik ki a képernyőből, minden károgó varjú legszebb álmát überelni tudta.
Eleve látszott már, hogy a Schmitt…..
Az angolban van egy nagyszerű kifejezés, a trainwreck. Ezt akkor szokták használni, amikor az ember látja, hogy ami az orra előtt történik, az nagyon csúnya véget fog érni (szó szerint vonatszerencsétlenséget jelent), de egyszerűen képtelen levenni a szemét a látványról, földbe…..
"Elvitt óriáskerekezni az Árpi! Egészen szuper volt! Mondott egy csomó dolgot, de alig emlékszem valamire, annyira izgatott voltam. A Mercedes egészen szuper! 44 millió volt! Állítom, hogy nem is sok pénz érte. Abban maradtunk, hogy a következő békemenetben én is részt…..
avionics
2013.07.13 16:27:11
Nyilvánosságra hozta a Tárki friss pártpreferencia-kutatását. Ebből az derül ki, hogy májushoz képest csak a kormánypártok és az MSZP tudta érdemben növelni szavazó táborát. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki összefogás első lépései végre aktivizálták a szavazókat, elkezdett…..
Türelmetlen barmok. Más szó már nem jutott eszembe, ami még elbírná a nyomdafestéket is, miután Norbert történetét elolvastam. Saját tapasztalatom nekem is, hogy a magyar autópályákon pont a megengedett 130 km/óra (meg még felette az a néhány százaléknyi, ami még belefér) az…..
avionics
2013.06.28 08:28:27
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz