Adatok
humánplotter
22 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
volt egyszer egy kritikus nemzedék. Harmad év környékén besokalltak és elhatározták, hogy változtatnak a dolgokon. Honlapot hoztak létre és matricázós gerillakampányba kezdtek az oktatás színvonalának emelése érdekében.Nagy levelezőlistás vita bontakozott ki akkoriban, sokan…..
Az oktatóság ma körülbelül 160 harmadéves hallgató előtt tartott stand up-ot, nem túl nagy sikerrel. Akinek mégis sikere volt, az nem standupolt, hanem felkészült és összeszedetten beszélt. Az egyetlen ilyen ember Rostás Zoltán (továbbiakban RZ) volt, kevésbé…..
"A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) június 2-ától új helyszínen folytatja működését az Orco Property Group jóvoltából. A KÉK 2008 végéig az ötödik kerületi Szervita téri irodaházat lakja be, amely régebben az Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) …..
Jöjjön egy kis kortárs művészet, ismerjétek meg BLU-t, a zseniális graffitiművészt. Berlinben, Sao Paoloban, Palestinában stb. is fellelhetők munkái, melyek erősen megosztják a nagyközönséget. Ennek oka, hogy "freskói" az ember velejéig hatolnak, sőt olykor a…..
Már megint az építészfórumról vagyok kénytelen híreket lopni, de a tanszék honlapján is fenn van egy nagyon szép plakát. "A BME Urbanisztikai Tanszékének kiállítása a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal földszinti aulájában (Budai Vár - Táncsics M. u. 1.) A BME…..
Az utóbbi napokban azon morfondíroztam, hogy mivel lehetne rávenni hallgatótársaimat, hogy írásokat meg mindenféle alkotásokat küldjenek ide. Az ugyanis elég uncsi, ha csak én koptatom itt a klaviatúrát és a blognak is elsődleges célja, hogy közös szerkesztés alá kerüljön…..
A leadási időszak a legnagyobb szívás ami létezik ezen a Földön. Ez biztos. Mindennek ellenére programot ajánlok nektek kedd estére, mert ha valami miatt érdemes elszakadni a rajzasztaltól, (pusztán szakmai okok miatt) akkor az ez az előadás. Mazzag Márton: A pekingi olimpia egy…..
A szerkesztőség rajzol, mint egy gép. Nem is tudunk másra gondolni, mint az épületszerkezettanra és hasonló nyalánkságokra. Ezért most nincs is semmi jó kis posztunk, de majd lesz. Hajrá mindenkinek!..
Van akinek semmi se jó: "Túl magasan kell ülni, nem kényelmes így." "Észrevettétek, hogy nincs padlóösszefolyó a mellékhelyiségben és az előtérben sem? És küszöbök sincsenek, minden a folyosóra fog kifolyni."Már alig…..
Tádááá! Szinte el sem hisszük, hisz oly sokáig kellett várnunk! Három hónapig éltünk elkeseredetten és teljes igénytelenségben, míg végre tegnap... tegnap megnyitották az új férfi wc-ket a Bercsényiben. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, az ajtó…..
A gépemen nagytakarítást végeztem, közben bukkantam erre a gyöngyszemre, amit valaki anno az éptöri tanszék vitrinjében kapott lencsevégre. Jó derülést mindenkinek! Leírom a bogarászni nemakarók kedvéért:Az elsőéves építészhallgató hét…..
Gratulálunk Rigó Bálintnak, aki karunkról egyedüliként nyerte el a Breuer Marcel ösztöndíjat, így ő is kiutazhat az Egyesült Államokba a híres magyar modernista munkáit megcsodálni.A pályázat részleteiről itt olvashattok, a végső eredményről pedig itt.A…..
Kedves olvasóim!Útelágazásódászódáshoz érkeztünk. Ennek oka, hogy a Megfagyott Muzsikus mégsincs annyira megfagyva, mint ahogy azt eddig hittük. Tóth Katalin főszerkesztő megkért engem, hogy blogomhoz ne használjam ezt a nevet önállóan, mert a HK őket bízta meg az újság…..
Május 2-án pénteken 16:05-kor Kő kövön a HírTV-ben. Ez egy építészeti, urbanisztikai magazin, köreinkben kevésbé ismert, mert nincs időnk TV-zni.A múlt hét hétfői lakós alkotóhét VAM-ben tartott bemutatójáról is leadnak egy összeállítást. De lesz benne szó Zaha hadid…..
Remélem nem sértek szerzői jogokat, nem tudtam (most sem) kideríteni ki a szerzője az alábbi szellemes kis írásnak, de remélhetőleg nemcsak saját szórakoztatására írta, gratulálunk neki, és szurkolunk, hogy 10 év alatt azért mégis sikerüljön. (jelentkezzen,…..
A Muzsikus Blog rövid történelme során fordulóponthoz érkezett!Végre elfogadták regisztrációnkat a HK levelezőlistán, így végre ki tudtuk hirdetni önnön valónkat és bimbózó létünket a nagy KÖZÖNSÉG számára is.Megtudta a világ, hogy vagyunk, rögtön kaptam is pár…..
Eltelt 2 nap poszt nélkül, ülepedtek bennem az emlékek. Íme a véleményezés, nem mintha az enyém számítana, de azért tessék: Ami jó volt: Péntek éjszakai makettezés, az előző posztban erről még nem beszéltem. Születtek…..
Túl vagyunk az idei ÉN első napján, egy kis visszaemlékezés következne... ha emlékeznék az éjszaka minden pontjára... Azért megpróbálom értékelni így kicsit kótyagosan is az eseményeket... volt megnyitó, feladatkiírás: makettezzetek egy az…..
Pénteken 19.00-kor ismét tárlatot nyit Világkiállítás címmel a Bercsényi Fotókör a kollégium második emeletén. Állítólag lesz bor és pogácsa meg muzsika Muzsikusoknak. Már az előző kiállításokon is szép képeket láthattunk, kíváncsian várjuk a…..
"Ha igaz az, hogy az építészet megfagyott zene, akkor az építészek Megfagyott Muzsikusok, és ha az építészet megfagyott zene, akkor a zene felolvasztott építészet, a muzsikusok pedig felolvadt építészek." Az idézet aktualitása, hogy mi építészek annyira megfagyottak…..
Pénteken és szombaton Építész Napok lesz. Nagyon kíváncsi vagyok idén mit tartogat számunkra ez a két nap. Sokan félnek attól, hogy kevesen lesznek a hétvégi időpont miatt, mások szerint rengeteg embert vonzanak majd a változatos programok. Egy biztos: a…..
Izgalmas hetünk volt, 3 évfolyamnak is alkotóhetet tartottak. Vegyük őket szépen sorba. Az első évfolyamnak A Rajzi tanszék tartott rajzi alkotóhetet. Figyelem: Ilyen még nem volt! A címe: A hiba. Amint meghallottam, rögtön elképzeltem, ahogy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
abban viszont igazad van, kellenek még szerkesztők. lesznek is idővel, majd akkor már mehet névvel a dolog, dizájn is kell és lesz is, de tudod mi "férgek" itt az építészkaron eléggé elfoglaltak vagyunk, egyelőre részemről ennyire futotta.
ha olyan langyos, ha nem is vagy építész, csak ismersz magunkfajta "férgeket", akkor nem értem miért olvasod...