Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Végre Kibasztak

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fogyasztóvédelmi témában makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a vásárlástól számított három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát. Annyi igaz, hogy volt ilyen szabály. 1997-ig. És az is igaz, hogy van most is valami…..
Végre Kibasztak 2017.03.23 12:31:40
@Nick-son: no jó, de lefogadom, hogy csak csak EGYSZER tette ezt meg, s onnanstól valamiféle cache-ből nyomja, mert "úgy egyszerűbb". Nem, inkább nem akarom tudni.:)
@Manyecs: minek szappan, túldomesztikáltad sajátmagad. Elloptad előlem a poénot, tényleg megtalálták. De hát te vállaltad, mostmár, hogy így beváltál, szopó, mert bemutattad nekik, hogy lehet ezt így is, gazdaságosan (számukra), aheljett, hogy bemutatnál nékik. Meggypiros: Termi3-romban volt olyan hacukában a gonosznéni. Gondolom a káromkodások kimodemsípolódnak és olyanhangot adsz ki te is, mint az analógmodemes loginprocedúra. Ha kiderülne rollad, hogy ceremóniamester vagy, nem lepődnék meg. Ha pedig Mónika nevű cerómester valaki, őaz nevezhető cereMONAmesternek. Fú, de jól tolom ma.

Helga, te barom. Mennél hatalmasabb az internet, annál jobban ragaszkodjunk egy minél szűkebb sávhoz.
Végre Kibasztak 2017.03.23 12:53:12
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a bőrkabátokkal és azok színeivel még mindig lehet variációzni a kiajobb, kihaénnem versenyekben. Ezek a nők, nem semmi figurák ám.
Végre Kibasztak 2017.03.23 12:55:04
@Végre Kibasztak: kiegészítés: mivel a nőkhölgyek mindig önmagukval is hartszolnak, így a fentiek még úgy is állnak, hogy manyecska a főnöki asszony. Nemváltozott semmitehát enter or return. Returnjegy. Vissza a fellegekbe. Backspace = back to home.
A hitelkátya nagyon nem mindenkinek való. Sőt, igazából a fix jövedelemmel rendelkező, precíz, pontos, fegyelmezett embereken kívül mindeki másnak egy gigantikus Veszély! Veszély! feliratnak kéne kétségbesett villogással bekapcsolnia az agyában, amint felmerül akár csak a gondolata is, mert rettentő…..
Végre Kibasztak 2017.03.23 09:30:29
Végre Kibasztak 2017.03.23 10:35:13
@Manyecs: nem tudok erre mit mondani, mijóta beírtad, hogy inkább elengeded őket vagy mi. Megérdemled a sorsotokat így. Vagy nem tudom mi van, micsináltok ottmár.
@Jessybátsi: párnaciha és matrachuzat akkor?
Olvasónk szerint felháborító, hogy nem enegedték euróval fizetni az ismerősét egy itthoni boltban, és ezt az egészet az alábbi Springfield árcédulára alapozza. Szerintünk ebből nem következik feltétlenül, hogy euróban vagy kunában is fizethetünk, de meg is kérdeztük. Sajnos nem tudom, melyik…..
Végre Kibasztak 2017.03.22 08:46:32
@GiaMarie: meg ugye a szomszéd zöldebb fűje mindig sikkebb, mint a hazai. Ne tagadd.:pé
Végre Kibasztak 2017.03.22 22:19:17
@Manyecs: én mindig furán néznék rád, ha tehetném.
Végre Kibasztak 2017.03.22 22:22:06
Szimplisziti. Golden Brother - a nagyszerű (?) arany befektetés... Vagy mégsem?! A horvátországi bejegyzésű cég (Golden Brother d.o.o.goldenbrother.eu) multi-level marketing struktúrában kecsegtet mesés jövedelemmel... addig pedig fizessük csak szépen be a pénzünket befektetési aranyszámlára...…..
Végre Kibasztak 2017.03.21 11:18:00
Végre Kibasztak 2017.03.21 21:26:01
@Zardas: hol van ilyen? Oda megyünk!

Más: sosem fogom megérteni mit esznek az emberek az aranyon. Eltanulja egyik a másiktól, generációk adják át az imádatát, azt se értik miért imádják, ez talán a legjobb része, de teszik. Aztán ilyenek történnek. Valaki világosíjjon föl.
Sasi kávé helyett pürésített karfiolhabos okádékkal ébreszti Alindát, meg céklasalátával, hogy helyreálljon a savbázis egyensúlya. Alinda arca kész tanulmány, és jól látható rajta az erőlködés, ahogy másodpercenként emlékezteti magát, hogy miért is csinálja mindezt. Nem…..
Idén is kiosztásra kerül a blablablabla, hagyjuk a bullshitet. Van egy díj itthon, amire nagyon büszke vagyok, mert ugyan nem én találtam ki, hanem Kenderessy Szabolcs barátom, de ott voltam a kezdetektől fogva, és támogattam benne, még ha nem is hittem teljesen abban, hogy egy ilyen alulról jövő…..
Végre Kibasztak 2017.03.21 21:06:33
@szociál: ja, mindenki marad aki vót. Imádom, mikor szélesmosoly + újfrizura + új mondás a tudatok teljes mélységeiben kiváltják a megtévesztést. Beerkák. Nem mindehol van net különben, csak mondom.
Ha felkeltette az érdeklődését a fenti galérie, esetleg ez a poszt, vagy akár ez a hogyvolt, akkor tessék, itt a magyar szociótrash, a Pumpedék első két része, még csak tévé sem kell hozzá. Nem egészen egy óra a két rész, jó szórakozást hozzá!..
Végre Kibasztak 2017.03.21 12:08:29
@NAR: pumpadék: pumpaszerszám által kifújott levegőmulekulákok.
A Bravoflyon vásárlásról netszerte megoszlanak a vélemények. Nálunk is volt már rájuk panasz, igaz, akkor nem egészen ilyen témában, mint most. Itt a kérdés az, hogy minek minősül a mézesmadzagnak tűnő olcsó repjegy, ammiről aztán kiderül, hogy nem létezik. T. TH! Fapados repülőjegy-vásárlás…..
Végre Kibasztak 2017.03.21 09:17:27
@Cycmen: szerintem kreatív. Crazy One nem egyenlú AtiSnatch-csel, ugye? (A Cicmeneket lelüvik, ugye?) Dissz nó eladdo.
Végre Kibasztak 2017.03.21 09:41:17
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: biztos a pitsája is nagy!
@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: heezóó. Soroja fel a szalonnatíppusokat ezer pontér.
Nem Péter az első, aki a Hervis meghirdetett akcióján felbuzdulva lelkesen becsattog a sportszeráruházba, aztán az ott tapasztaltak hatására csalódásának egy alaposan körbedokumentált, dühös levélben ad hangot. A korrábbi levelek is szinte kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy megtévesztőek a…..
Végre Kibasztak 2017.03.20 13:57:13
@Dezsike: arra buzíroznak, hogy ha már ott az user, puffogva bár, de vásárol. S tényleg.
Végre Kibasztak 2017.03.20 14:01:42
Végre Kibasztak 2017.03.20 14:57:26
A mától minden hétköznap este jelentkező műsor címe Annyit ésszel, mint erővel lesz, és gameshow-ként jellemzi a TV2: adásonként két versenyző lesz, egy férfi és egy nő, akiknek az ügyességi feladatok végrehajtása mellett kvízkérdésekre is válaszolniuk kell. A játék leírása…..
Végre Kibasztak 2017.03.20 14:08:02
@retrodj: nyugi, ez már nem olyan lesz. Sixx, az anyádat baszogasd ki az ablakon, te megveszett barom, nem is csináltam semmit, a disclamierben is csak annyi van, hogy nagyon nemokés hsz esetén a hsz törlődik, nem az user maga! Mailben sem válaszoltál a miértre, szedd már össze magad. Mindemellé a 0bit bonyolultságú, rendkívül elmés és izgalmas politikai rigmusokat kántáló droidoknak meg örökké szabad a pálya. Ez a blogvezetést minősíti! A becses esetemtől függetlenül is. Tarthatatlan ami itt megy, _mindenre_ képesek rákötni az ostoba beszólásaikat, inkább ezektől kellene megtisztítani a terepet. Száradjon le az összes tetkód.
A Saturday Night Live, ahogy a címében is ígéri, élőben jelentkező szkeccsműsor az NBC-n, szombat este 11:30-tól. Mármint a keleti parton. A többi időzónában is 1130-tól ment, csak épen nem élőben, mert időeltolódás ugye. Szóval Los Angelesben nem nagyon láttak az SNL-rajongók valóban élő epizódot,…..
Végre Kibasztak 2017.03.20 12:36:13
Sváby András azt nyilatkozta, ön nem akarta, hogy ő vezesse a Naplót a TV2-n. Miért nem? Andrással jó barátságban vagyok, de én általában nem keverem a barátságot az üzlettel. Annak idején, amikor még az RTL-nél voltam, nem sokan támogatták azt az ötletemet, hogy kapjon egy műsort a tévében. Amikor…..
Végre Kibasztak 2017.03.20 11:42:32
@Savafan: a kérdés, hogy hova menekülsz?
Ehhez nem nagyon van mit hozzáfűzni. Tisztel Homar Blog! Azt szeretnem kozolni hogy mar kb. 2 ev tart az az allapot hogy 1 vagy tobb honappal kesessel kapjuk meg a kozuzemi szamlakat. Nekem vegulis mindegy, mert a ceges szamlakrol lenne szo, de az igazsagtalan hogy nekunk kell mindig fizetni a…..
Egy hetet kihagyott A Dal, a hazai eurovíziós válogatóműsor, amire istenigazából kevesebb szükség van, mint pék faszán a staniclire, de mindegy már, az unokáim is látni fogják sajnos. Egyébként mint műsor, semmivel sem rosszabb, mint egy kertévés tehetségkutató, az előadók nagy része eleve onnan…..
Oké, a számítástechnika világában általában nem pszichológusok és óvónénik dolgoznak az ügyfélszolgálaton sem, és így a szaktanács néha smirglibe van csomagolva, de azért kifejezetten beszólogatni az ügyfélnek nem szokás. Általában. 3 in 1 hosting - a support csúcsa Kedves Homár! Kis keresgélés…..
Végre Kibasztak 2017.01.28 15:57:47
@The Crazy One 5tös: egyetérek. Anji kiegészítéssel, hogy a sokkolandusz őszinteségnek létezik számos, elegánsabb formája is, ami nem arrogánskockai kivitel.
@homar4prez: ""Kb innen érdekes a dolog:" - na, ezaz, hogy nem, mivel - számomra - nem derült ki a posztoló problémája."
Mit várol egy nőtől, aki alappoll is dilettáns a blog. Hoz.
Végre Kibasztak 2017.01.29 19:19:32
@Cycmen: nem tudom, sosem várom meg.
@to:rppapa: jelen esetben tárgyalt rendszoá gazdánk egy tirpák geek, melj messze túlmutat minden, holmi aprósági szaggmai egyetnemértéseken.
Végre Kibasztak 2017.01.29 19:30:12
Méghozzá egy békítő realityt. A képernyőre több mint egyéves szünet után visszatérő Jakupcsek a Blikk szerint tavasszal "egy egyedülálló, érzelmekkel teli műsorral rukkol elő, amelyben emberi sorsokat és kapcsolatokat ismerhet meg a néző", a címe pedig Egymás szemében lesz. A koncepció szerint…..
Végre Kibasztak 2017.01.28 16:15:10
@Rébusz: a BBC Earth magyarul dumál.:) Az M5 annyira magyar, hogy állami. Le vagy maradva kicsit. Kúttúrális kanális.
"egymás után mentek a beszélgetős, játszós gyerekmüsorok"
Írsz ezekre példákat? Nem falhoz akarlak állítani, de tudjuk miről beszélgetünk.

"A tv csatornák már csak kanálisok, olcsó müsorokkal, pár celebbel."
Mondom, ez az, amit legkönnyebben orcába kapsz, de nem csak ilyenek vannak. Magyarul nézhetőekről beszélünk még mindig.

"Az interneten minden rajta van, bármikor nézhetem, nem kell éjfélig fennmaradnom."
Közhelyet közhelyre halmozol, ezt mint építő jellegű kritika. Ilyet nem írunk, hogy minden. Magadnak mondasz ellent így, mert pont azok mondókája ez, akik saját kis szűksávú kommerszigényükből nem látnak ki. A magas nézettségű trash műsorok valóban felkerülnek a netre. De jajj, mit (nem) látok: nem lelem azokat a dokumentum sorozatokat, amiket tematikus csatornákon szeretek. Mi lehet ennek az oka? Hogy rétegigény? Az. A tartalom felé tanúsított igényesség erősen befolyásolja a fogalmaiakat is. Egyből nem állja meg az a bizonyos "minden".
Arra szeretnék rávilágítani ezzel, feltehetően egy sokkal heterogénebb és laposabb élménystreamet gyűjtesz be a netről, ahhoz képest mint amit gondolsz, hogy begyűjtesz. Ha az idegennyelvű tartalmakat is belevennénk, akkor egyértelmű lenne a net előnye, igen. Bejött a tévés szarvilág, te meg bezárkóztál a szellemi elefántcsont tornyodba, el nem ítélhetően, de felületesen hozzáállva. Ám az nem egészséges, hogy makacsul benne is akarsz maradni örökre, mert "minden", meg úgysemagyar, meg mindenszar, meg csakazinternet.
Végre Kibasztak 2017.01.28 20:17:26
@Rébusz: méég véletlenül sem keverem össze, de ez egy tipikusan olyan helyzet, hogy nem ismersz és ha ezt akarod ebben látni, hát ezt is fogod ebben látni. Félreértettél, nem a rétegproduktum a lényeg, ezt a --minden fenn van-- elméletedre reagáltam. Volt egy időszak, mikor próbáltam magyar torrentoldalakon lekövetni a kívánt tartalmakat, hát nagyon nem volt fenn semmi ami kellett volna.

Szükségtelen ecsetelned a 2 médium közti különbségeket. Eszedbe jutott-e már valaha, hogy nem csak az a tartalom létezik, amiről te tudsz, ami eszedbe jut? Szerkesztett tartalom esetén olyannal is megkínálódsz amivel addig nem. Ami akár lehet jó is. Nagyon biztos vagy magadban és egy széles látókörű, tájékozott valakinek gondolod magad, de nehéz ebben hinnem, amikor egy ponton sem adtad tanúbizonyságát a nyitottságnak, az újra, másra való fogékonyságnak. Hogy a gyerek túlmutathat rajtad, amihez ingerek kellenek. Hogy esetleg neki olyan jön be majd, ami a te ismereteidben, emlékeidben, kultúrádban nincs benne. Nem ismerlek nyilván, de ezekkel a sorokkal és a netenmindenfenn van elvvel ezt a benyomást kelted.

Tartalom-orientált vagy, jól van. Én is oda megyek, ahol a jó anyag van, nem logókra verem ki.

Felvétel is van a világon, nem is tévézek vagy streamelek olyan sokat és igazán nem is a klasszikus tévézés mellett szeretnék kardoskodni, de egészében olyan oltári hézagos az érvrendszered a filozófiád mellett, hogy nem mehetek el szó nélkül. Ordító tévhit, hogy mindent be lehet gyűjteni a netről, na. Attól sem lesz ez igaz, hogy manapság ez a népsport. Jól hozod a "modern, rohanó nő vagyok" előregyártott jegyeit. Nem ez zavar. Az, hogy a sajátrész arányát ebben úgy 5% és 10% között látom. Túlságos kötöttpályához társul túl erős meggyőződés, tévedhetetlenségi érzet.

"hanem Jakupcseket néznek és állandó csindadrattát"
A végtelenségig lehet szőni a kifele mutogatás fonalát, de emiatt a média a hibás? Ha az alkohollal nem tudsz bánni, a szőlőtermesztőket szidod? Ugyanott tartunk: azonosítod a szart egy médiumtípussal. Merthogy másokról beszélsz, de a soraidból valahogy az jön le, hogy nem mernéd bevállalni a gyereknevelésnek azt a fokát, hogy megtanítsd kiválogatni az értéket. Te megmondod neki mi a jó, a saját felfedezéstől meg megfosztod. Mondjuk a net miatt úgy is szembe kerültök ezzel a problémával majd.

Azt sem tartom jó dolognak, hogy a szülő a saját gyerekkorát próbálja beleerőltetni egy teljesen más világba beleszületett gyerekbe. Ettől még igaz az amiket írtunk a legkönnyebben szembe jövő gyerekműsorokról, villódzó reklámblokkokról (ami mellé egy kis cukros üdíttő és már is "hiperaktív" a kölök).

A szarevésen kívül nem vagyok méltó semmire (nem alkotunk sztereotípiákat és dogmákat).
Hiába van tele a net azzal, hogy a Sony Xperia telók kijelzői hajlamosak különösebb külső behatás nélkül is berepedni, annyira, hogy a Sony garanciában cseréli őket, ez nem minden esetben működik ilyen flottul. Igaz, a Smartphone-nál már az ügyfél nevének eltalálása is problémás volt.  Kedves…..
Végre Kibasztak 2017.01.27 13:20:19
@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: jó a kérdéskör, magam is vizsgáltam. Amire jutottam: születni kell mindkét létformába. Gondolkodónak is, hülyének is. Egyikben egyikhez van érzék, másikban a másikhoz. Mivel mindkettő csoport létezik - sajnos az arányok elég csúfosak - a természetuniverzum szerint szükség van mindkettőre, így ez van.
Kijelző-törés, hmm, mint az emberiség nagy tragédiáinak egyike, van egy ilyen (fel)hangzása eme szaunak.
@Manyecs: Dő neked is. Klasszikus konyhai népimérlegen elképzelek egy placentás csecsemőt, fejét úgy mozgatva mint a szkifikben az élienbábuk.
Végre Kibasztak 2017.01.27 14:22:35
@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: nekem meg már csak azt kőll kitalálni, férfi vagyok-e vagy nő.:D Melyikőtöknek higyjek?
Végre Kibasztak 2017.01.27 14:51:49
@Manyecs: egy szót sem értek. Nem vagyok nő.
Pedig olyan jól indult minden, ugye. 2008-ban kitalálták, 2009-ben forgattak egy pilotot, amit a BBC visszadobott, 2010-ben meg elindult a formabontó, három másfél órás epizódból álló első évad, és átlagosan hozott 9 millió körüli nézettséget. A BBC azonnal kért még…..
Végre Kibasztak 2017.01.27 09:59:41
@Hrobert: "semmit nem magyaràzunk meg rendesen, mert màr vagyunk akkora kiràlyok, hogy a fanok mindent benyelnek nekünk"
A másik véglet sem szép, mikor IQ50-hez igazítva levezetnek minden nüanszot, hogy biztos eljusson az elképzelés.

Csak nem haragusztok meg, így leírom: infantilis az egész széria. A egyik ebizódban ült a repülőn főhősünk és ELMEPALOTÁRÓL beszélt, a sajátjáról, hogy abban merült el épp, ott járkált, azért nem reagált a megszólításra. Ez az egy jól fémjelzi az egész célközönségét és szintjét.
Nem, nem, engem nem szopatnak meg még egyszer, volt már olyan, hogy a műsorújságban szerepelt hogy 1/1 címmel jön Azurák Csaba közéleti háttérműsora a TV2-re, aztán meg nézhettem LL Cool J-t az NCIS Los Angelesben, szóval csak feltételesen vagyok hajlandó átvenni az origo információit, miszerint pár…..
Végre Kibasztak 2017.01.27 09:55:03
@cukkmukk: mondj egy jobb, hathatósabb formálóeszközt, amihez nem kell gondolkodni.
A Budapest Környéki Törvényszék döntésének értelmében a PR-Telecom Zrt. kábelszolgáltatónak kötelessége azonnal visszatenni csomagjaiba a Hír TV-t. A cég tavaly közölte, hogy januártól kiveszi a csomagokól a hírcsatornát, a Hír TV perelt, és nyert. A bíróság a döntés indoklásában a tévé nézőinek…..
"2017. január 1-jétől azokat a háznál kézbesítendő küldeményeket, amelyeket alakjuk/méretük miatt nem lehet levélszekrénybe helyezni, a Magyar Posta csomagküldeményként veszi fel és kezeli." Hogy ez hogy működik a gyakorlatban, alább kiderül. Szia! Engem most a posta húzott fel.Fel akartam adni…..
Végre Kibasztak 2017.01.26 17:10:40
"vhányszáz" - A-NYÁD. Pluxx a mentjent is sandagyanúval értelmezi már elővigyázatosságból az ember az előző fényében. Mki!
@cupcake25: nem fajult, hanem az emberekbe az van beleivódva, hogy használják. Majd szívnak, de tovább használják. Mióta is van ez a méregzöld szar monopol helyzetben? Úgy írod, mintha valami fresh esemény lennevolna.
@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: minek megjegyezni, ha van hitelkártya ís?! (picsás kerdőhangsúly)