Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kelleman

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Imádjuk a pálinkát. Töredelmesen és őszintén bevalljuk, hogy sznob bulik is remekül szórakoztatnak. Csak jó sülhetett ki tehát a hétvégi flancos bordzsemboriból, a VinCEből, hiszen a jó rendezvény e két borzasztó fontos kelléke kivételesen szerencsés csillagzat alatt állt…..
kelleman 2011.03.24 16:39:29
Az eddigi értesülésekben nem bedobott vezetőt neveznek ki a héten a Magyar Rádió élére. Biztosan azt tudni, hogy újonc lesz, és gyorsan leszámol az MR2 eddigi koncepciójával.Ahogy jeleztük is pénteken, hogy ingatag az infónk, úgy az Antagonhoz azóta eljutottak is azt támasztják…..
Kevés olyan bicskanyitogató dolgot tudnék elképzelni, mint a vörösiszap-katasztrófára kicsinyes PR-akciót építeni. Ráadásul különösen bántóan kisstílűnek hat, ha az általában példás társadalmi szerepet vállaló Concorde csoportnál indít el valaki furcsán…..
kelleman 2010.10.16 08:16:48
@galh: Drága galh, akinek a 100 Ft is számít, már hívta a nemzeti segélyvonalat vagy aki ezt sem tudta, küldött ruhát. Nagyon sántít az érvelésed, de éppn az a baj, hogy "valaki" úgy ad egymillió forintot, hogy közben pont rossz érzést szerez azoknak, akik már adtak vagy adnának. (Mellesleg ennél kicsit többet adtunk össze a cégnél a katasztrófa 3-ik napján.) Én is nagyon örülnék, ha a C. kiegészítené ezt azt amennyi összegyűlik, csak ez nem gesztus a részükről, hanem elvárás. És köszönjék a pitiánerségüknek és érzéketlenségüknek.
kelleman 2010.10.16 08:18:27
@a_jo_pasztor: ott a pont
Sárdobáló Rogán az új Hunvald? 2010.10.14 07:00:00
Update: az esettel kapcsolatban már kb. 8000 aláírásnál tart a Váralja szövetség.Budapesten nincs sok igazán régi ház. Aki volt már Párizsban, s látta a Quartier latin utcáit, az tudja, hogy nézhetett ki régen Buda. Már már csak mutatóba maradt néhány a régi házak közül, s…..
Félrefordítások Lefedve? 2010.10.10 07:53:00
Greg beküldése valójában nem is véleményes, hanem igazi félrefordítás; csak azért a véleményes hétvégén tesszük ki, mert címről van szó, amit nem szokás fordításnak tekinteni, mivel azt a forgalmazó adja, különböző szempontok…..
Megvalósítjuk Reitter Ferenc korábban elvetett ötletét és bevezetjük a Nagykörútra a Dunát. Az amszterdami mintára megvalósuló csatorna és lagunahálózat forradalmasítja a főváros közlekedését, az elöntött Nagykörúton garantáltan megszűnnek a dugók. Ünnepnapokon a…..
Knaan Wavin Flag című dalának magyar változatát Hrutka Róbert feldolgozásában az MTV kommentátorai és népszerű műsorvezetői adják elő. A tévé rockzenekara, a Szabadság tér 17. kísérte az MTV arcait. A klipben szerepel Jegyes Tóth Kriszta, Somogyi Dia, D.Tóth Kriszta, Al…..
Úgy tűnik, nem csak a pártok szeretnek ígérni, hanem az ásványvizek is, csak a vizek úgy ígérnek, hogy eljátsszák, mintha nem. Meglepő módon két konkurens márkára is rábukkantunk, melyek nagyon hasonló módon játsszák el, hogy nem. Ez itt a nemrég átpozícionált Kristályvíz…..
comment:com Egy marék dinamit 2009.08.28 16:30:00
Meccset, Csiszár Jenőt, mindent félrelökdösve első helyre ma Sergio Leonét húztuk, akinek egy ritkán vetített, de nagyon jó filmjét sugározza ma a közszolgálati tudáscsatorna. Az Egy marék dinamit nem a szokásos vadnyugati sztori, azon már túllépett Sergio, se Clint…..
kelleman 2009.08.30 15:04:38
@misbelief:
Drágám, végig kellett volna nézned. Úgy véleményt mondani, hogy közben bevallod, hogy nem nézted a produktumot... Ej-ej-ej. Nem egy magyar médiamunkás vagy Te is?
A Tűzvonalban után a nagytévé a másik műsorát is kidobja, amit rendszeresen néztem: a Beugró-t:"A Beugró sorsáról senki nem nyilatkozik, az [origo] kérdezte a Cool tévét, a Filmservice-t, de csak az MTV-től kapott egy szűkszavú választ: "A Magyar Televízió őszi…..
addict A legviccesebb nevű boltok 2009.08.18 10:40:00
Ahogy a fenti példák is mutatják angoloknak illetve amerikaiaknak sem kell a szomszédba menniük, ha fárasztó szóvicceket kell elsütni egy bolt névadásakor. A bestweekever oldal most például összegyűjtötte a szerintük 50 legjobb angol nyelvű boltnevet, amelyek között tényleg sok…..
Pont a minap jelent meg egy bombasztikus "leleplezés" a Storyonline-on arról, hogy Csiszár Jenő nem mással, mint Fabio Cannavaróval fog főzős műsort forgatni, merthogy valaki lekapta őket együtt Olaszországban. A hír persze fals, de a dologból annyi tényleg igaz, hogy…..
kelleman 2009.08.06 09:29:27
Na, okostojások: ha ez az a link, akkor megértem, hogy összekeverték őket, főleg, ha az olaszok is beszopták.
www.storyonline.hu/hirek/lekaptak_csiszart/17740/
Még annyi, hogy nem értem a fikálódókat: nem azt írják, hogy Cs. fog főzni, hanem azt, hogy az olasz. És ráadásul külön érdekesség, hogy ez a faszi - ha igaz - akkor tényleg olasz, és tényleg séf (ott a kabátján a jelvény nem úgy, mint az a műmájer veszprémi Dzsanni, aki még szakács se.
Szóval, én nézni fogom, kiskukták.
kelleman 2009.08.06 09:31:47
@EMU: Bocs, elolvastam még egyszer, de faszság amit írtál, tényleg nem arról van szó, hogy Csiszár osztja az észt, hanem arról, hogy az olasz a faszagyerek. Szóval, én várom. Ha 1 fokkal jobb lesz mint a Habatortán, már megérte.
Orbán Viktor és támogatói törekvése az, hogy ő legyen a szuverén: olyan felhatalmazással (túlnyomó mértékű győzelem), politikai bizalommal (legitimitás) válasszák meg, amely szabaddá teszi az általa helyesnek vélt döntések meghozatalában.   A szuverenitás értelme nem…..
Az év utolsó napját a tévé előtt tölteni annyira nem menő, hogy az valami hihetetlen. Ki az az őrült, aki 364 nap villódzás után úgy dönt, hogy ad még egy pofont a szarnak, és ahelyett, hogy az utcán trombitálna fél liter körtepálinkával a gyomrában (eleinte), a tévé elé…..
kelleman 2009.01.05 19:00:50
@Gubcsinyúl: A hemüveg nem a hangképzéshez kell. Höhö
Nálunk talán az M1 népi motívumokat felhasználó és újraértelmező channel identjei, vagyis a reklámok között látható kis önpromói voltak az egyedüliek, amelyek egyáltalán említésre méltóak voltak. Az RTL Klub és a TV2 egymást múlják alul a fantáziátlanabbnál…..
Halihó! ;-) Rendkívül hasznos javaslatokat küldtetek a megjegyzésekben. Természetesen cikket érdemel a karácsonyi modoroskodás meg a modoros tanarak is. Azonban először folytassuk a modoros nők egy alfajával, a színházas, külföldrajongó, nagyvilági hölgyeményekkel! // //…..
Görögországban sokkal nagyobb a gond, mint eddig hittük. Nem elég, hogy az országot válság, korrupció sújtja, aztán többnapos zavargásokban verik szét a városokat, de ráadásnak még egy alakváltó is garázdálkodik a fővárosban. Egyelőre még nem tudni, hogy egy űrlényről…..
kelleman 2008.12.15 15:46:18
A Tarka Magyar mozgalom fejtörőt okozott a politikai pártok által alaposan megdolgozott és megosztott közvélemény számára – no nem azért, mintha olyan bonyolult üzenetet hordozott volna, hanem pont azért, mert túl egyszerűt. 18 évvel a rendszerváltás és 2 évvel az…..
A magyar politikai életből eleddig hiányzó, a német zöldek klasszikus szlogenjét - nem jobbra, nem balra, hanem előre - követő, "harmadik erőnek" szánt ökopolitikai alternatíva megfogalmazását tűzte ki célul a környezetvédő, szociális és jogvédő civil szervezetek…..