Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kováts.L

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A science fiction zsánere közel áll hozzám, pláne, hogy a kedvenc témámat, a társadalomkritikát gyakran górcső alá veszik. Animék esetében erre még több eszköz adódik, így elég gyakran választok ki ilyen típusú sorozatokat, hátha gyöngyszemekre is akadok a népszerű alkotások között. A Dimension W-t…..
Kováts.L 2020.10.19 19:59:53
Nem teljesen a cikkel lesz kapcsolatos a hozzászólásom, hanem inkább egy rejtélyesnek mondható másik, de általunk is észlelt valamilyen sugárzásról írnék pár sort.Az egyik a gyógyító kövek. Ez érdekes módon feltöltődik, a Nap és minden más kozmikus energiától, amit Orgon-nak ismerünk, de a csí, és az éteri is ugyanez. Aki nem hisz benne, próbálja ki mondjuk az otthoni hifi termékeknél és tegyen csakra által leírt hallás köveit a készülékek kábeleire, és az olyan többi helyhez is, mint konnektorok közelébe, és minden olyan tárgyba ami a lakásban főként műanyagból van, és tegyünk bele kisebb ilyen csakra féle gyógyító köveket.A zene a helyiségben új dimenziót fog kapni, és életre kell még a hangja is az énekeseknek stb. Már azt is lehet erre mondani amolyan holografikus hangzás lesz a helyiségben.Ez nem akusztika, hanem valamilyen ionizációs folyamat megváltoztatása lehetne a kövekkel.A kérdés mi miért fogjuk élvezhetőbbé is értelmezni ezt a hangzást? Talán képesek vagyunk mi is még érzékelni a fülünkkel az ilyen pozitív megváltozásokat amit a kövek képesek ha nem is hatni miránk, de a környezetet is megtudják változtatni, és vissza tudnánk állítani valamelyest a szabadban meglévő energiákat a mesterséges otthonunkban?.Éghajlat is a kőzeteknek is fontos szerepe van az éghajlati események kialakulásánál, és a levegő áramlásainál.Anno a már retrónak mondható Hifi Magazin, képes volt olyan hihetetlen ötletekkel elő állni, ami nincs benne a fizikai könyvekben.Ez például a negyedik dimenzió Williams Peter Belt vagy röviden a termékei PWB szereivel, egész fantasztikus módon tudott a zenei hangzáson javítani. Ellenőrizhető a neten ma is ott vannak, megtalálhatóek. Például még színezte is a cd lemezek éleit, mert ezzel is javult a hangminőség.Amúgy ez is csakra tudomány lehet, aminél használják a különböző színeket az emberi test gyógyítására is. Érdekes a növényeknél a virág cserépben, tényleg ha van egy kisebb hegyikristály kő, jobban beindul a növény fejlődése. Mi ma ezeket ma sem teljesen értjük, míg az egyes ősi ázsiai tudományok minden nehézség nélkül képesek alkalmazni az ilyen köves energiákat is akár gyógyításra is.Ma az emberek egy része képes hasonló módszerekkel alkalmazni ezeket a rejtélyes orgon energiákat is. A fejlesztők pedig az életünk jobbá tételére elkezdték alkalmazni az ilyen ismereteket az új termékeiknél.A zenénél ilyen a SHAKTI STONES valamilyen műkő féleség, amiben belül egy réztekercs, és néhány csakra kő is megtalálható. Ez a termék így valamilyen epoxigyantával, és kőpor zúzalékkal van lehet bevonva.Amolyan orgonit eszköz, ami igen komoly fejlesztés eredménye, és zseniális tudása lehet a fejlesztőinek. a TERMÉSZET tartogat még meglepetéseket a fizika, és a kvantum ismerettel rendelkező személyeknek.Ők mint akár az asztrofizikusok, alighanem csak a tankönyvekben eddig leírt ismeretekkel tárják ma fel az univerzum titkait. Igen sok mást is elemezniük kell még, és az ismert fizikai törvények, is sok esetben nem képesek egyezni az újonnan feltárt eredményekkel. A cikkről annyit, több ilyen kellene, és valóban ez már felnőtt tartalom.
Ezotéria vagy az igazi High-End Audio? Minap épp azon gondolkodtam, mennyire magától értetődő lett mostanra, hogy úton-útfélen zenét lehet hallgatni, gyakorlatilag bármiről, ami a kezünk ügyébe kerül. Viccen kívül, gondoljunk bele, mi minden zenél. Akár a mobil telefon, ezt…..
Kováts.L 2019.08.30 23:21:18
Napjainkban, egy olyan új éghajlati, és földrengés elméletet írt le két fiatalember, akik azt gondolom, ha még több információt is képesek lesznek majd e témában nekünk a facebookon megosztani, lehet már az éghajlatkutatás teljesen új alapokra épülhet hamarosan! Konfár Imre, és Csengeri Zoltán amit a saját oldalukon folyamatosan közölnek, közzétesznek, döbbenetes. Eltalálták már a földrengés helyszínét, még napra pontosan is, és az éghajlati eseményeket is elég jól előre jelzik. Bolygótükrözések, szögszámítások, együttállások stb, ezekből képesek asztrofizikai ismereteket mivelünk is megosztani.Annyit még, elkezdte Csengeri Zoltán a WIKIPEDIA PRÓBALAP címszó alatt erről a kutatási eredményeit is megosztani. Érdekes az amit Konfár Imre is elmond a Youtube-n. Előre jelezni földrengéseket ezt GPS koordinátákkal pontosan is megadva, ez már valami, ha az adott helyen reng is a Földön ott a kőzet. Ellenőrizhetőek, valóban jókat írnak, segítőkészek, és várják ők is az olyan éghajlatkutatók mérési adatait, ami segíthetné ennek a még jobb megismerését is! Egyedül is képesek voltak eddig eljutni, kérdés az nekik mit hozhat a jövő? Nem zenei téma ez tény, de érdemes nekünk is az olyan napokon jobban megfigyelni a zenei elváltozásokat, hogy lehet e ilyenkor, az általuk megjelölt napon mondjuk valamilyen más zenei hatás, amire mi nem találunk magyarázatokat, hogy miért szól másképpen?
Kováts.L 2019.09.07 23:15:44
Eddig nekem nem volt információm arról, hogy az általam ajánlott kövek mikre képesek, a nem az átlagjövedelemmel rendelkezőknek megalkotott high end berendezéseknél. Érdekes, és elégtétel is a számomra az, hogy a kb 30 millás hangfalaknál is hatásos, például a karneol kő.Megismétlem, az ilyen a kövek a lakásban, ionizálják valahogy a levegőt is, és szerintem, ha a földmágneses, és a Nap által bejövő különböző energiákat sem szeretnénk állandóan meghallani a zenében valamilyen elszíneződés formájában, ezt valamelyest el tudjuk nyomni a megfelelő kövekkel. Amit Peter W Belt anno megemlített nekünk, és ezt Darvas László a Hifi magazinban elterjesztette, nem teljesen rejtélyes varázslat lesz. Jól gondolta Darvas László azt, hogy köze van valamilyen mágnesesen feltöltődő káros hatásokhoz.A ZEROSTAT pisztolyos kísérlete, ő ezzel mágnesezte le a levegőt a készülékek körül, szintén hasonló fizikai elv. Sajnos csak negyedóráig hatott ez. A kövek bármily hihetetlen, de van valamilyen kisugárzásuk, ez az orgon energia is, és a Föld és az összes bolygó néha képes lehet különleges esetekben ilyen érdekes és káros hatásokra. Nem a hallásunkkal van ilyenkor probléma, hanem minden olyan fizikai eseménnyel, ami valamilyen rezonanciát is okoz a környezetben. Ez ott lesz bármily hihetetlen a zenénkben, és elnyomhatja, az igen halk, vagy egészen apró finom neszeket, amik a zenei történésekben ott vannak.Mint az antennajeleket is, veszik a készülékek a zene közben,minden mágneses hatást is Nincs teljesen tökéletes szűrés, mert szerintem egy részük a környezetet, a Földet is elérő valamilyen energiák nem mindig állandóak, Sajnos nem fog mindig 100%-os hangminőség lenni a szobánkban.Ha tényleg elmozdítjuk valamelyik készüléket, oda a varázs, és a zene nem azt nyújtja, amit mi mindig elvárnánk. Ez mitől is van, az akusztikától? És a kövek, lehet képesek a számunkra megfelelően, nekünk is kisugározva, és mentesíteni a pozitív energiával ezeket a káros hatásokat csökkenteni, vagy lehet kioltani is. Amit leírtak anno a Hifi magazinban a függőleges erővonalakról, hogy ezt az elektroszmoggal is mi megváltoztatjuk, és ezt meghalljuk mi is a zenénél,mint zavaró hatások hasonló elmélet lesz. Földsugárzás, a mágnesesség gondolva az észak-déli irányban is, különböző erőterekre gondolva a Leys vonalakra, de a Gauss, Hartman, Schumann sugárzásokra is, szinte lehetetlen ellene tökéletesen védekezni, vagy akár a mi számunkra ezt a zenénél ma még valahogy felhasználni. folyt köv.
Kováts.L 2019.09.07 23:17:15
A csakra tudomány, Sonja Haiders Gyógyító kövek könyve ezt is taglalja, hogy melyik kő mire jó. Egyet elég nehéz a kövekkel kapcsolatosan megérteni. Az ázsiai ilyen tudomány több ezer éve ismeri ezt a csakrát. És ma már kik ne ismerhetnék? Nézzék meg a neten, hogy mi van az orgonit címszó alatt a képeknél! Nem ismerős?Hányan tudják azt, miből is van a Shakti stones is? Minden évben elmegyek a Hifi showra, és elnézést, de alig van kimagasló hangzás. Miért van ez, mi ennek az oka? Ezek a készülékek sokszor bizonyítottak már, többük igazi műremekek, csak éppen érzékenyek akár a mobiltelefonokra, a pc-kre,, és nem arra vannak kitalálva, hogy ilyen sok zavaró tényezőt, ami ott a kiállításon éri az eszközöket, mindig azt nyújtsák, amit mi elvárhatnánk. Azt mondani ne vigyük el a telefonunkat stb, ez már lehetetlen. Nehéz helyzetben van mindenki, mert tökéletes körülmények nem mindig vannak. Az áram is milyen jól van a konnektor leárnyékolva? A radiesztézia tudomány szakemberei, lehet egész megdöbbentő szórt-mágneses tereket is mérnének. A megoldás arra, hogy jól szóljon a zene lehetőleg mindig, az ilyen kövek beszerzése is lehetne egy jó megoldás.Karneol, apatit, holdkő, vörös jaspis, ónix, hegyikristály, rózsakvarc, stb. Kb 300 féle minimum van a hazai boltokban is. Szerencsére a könyv megemlítette a halláshoz, és hangzáshoz ajánlott köveket, és talán a karneol a legjobb az összes közül. Ez achát is, és kémikusoknak említeném meg, a szerkezeti összetételük, mindegyiknek trigonometrikus rácsforma, és főképpen szilícium dioxidok is. Meg kellene mérni azt a bizonyos apró tercnek hívott rezgésüket, hogy mennyi is, és ebből is lehetne a vezetékekre gondolva, többet is valahogy megtudni! A Shakti stones hatásainak a mérései is érdekesek lehetnek, ezeket is összehasonlítani a szólóan a kövekkel. Külön külön mindegyikkel is. A képen látható zacskóban elhelyezett kövek a legnagyobbak lesznek a fotón, az előbb felsorolt csakra hallás kövei. A PWB szerekről pedig, gyanús hogy ez lehet, hogy valami ilyesmiből is vannak.Adva van mindenki számára a hangminőség fejlesztése.Hol és hányféle helyen, és milyen módon lehet semlegesíteni a kövekkel akár festékeknél is, vagy már másképpen is,ez a jövő lehet.És annyit még kísérletének az ilyen orgon energiával kisállatoknál, macskáknál, és meglepődtek azon, a számunkra láthatatlan energiákat ők még észlelik. Valahogy fókuszálják ezt a láthatatlan fényt, és a macska úgy érzékeli ezt, mint amikor játszik, és valamiért a levegőt csapkodja. A hiedelem szerint, ott ahol a macska szeret lenni, ott a negatív energia van jelen ami nekünk káros, míg a kutya pedig a pozitívat keresi. Ez ami nekünk is az utóbbi a jó. A földrengést előre képesek jelezni a macskák, igaz, csak egy perccel előbb, mint hogy a kitörés megtörténik. A vízerekre is gondolva a vízvezetékekről mit is mondott Darvas László erről is?
Minden Energia A Foton Öv 2017.09.27 19:07:15
A Tejútrendszerünk középpontjában haladó hatalmas energiát Foton övnek nevezik. A Foton Öv egy erős sugárzású kozmikus zóna. Az innen kapott rezgéseket a Napunk átveszi és szétszórja a Naprendszerben. Több sávos foton csík, amely a Galaxisunk központjából áramlik, követve a Galaxis spirálját. A mi…..
A tudomány szűkebb és tágabb értelmezése Szűken értelmezve a tudomány egy módszertan a világ jelenségeinek vizsgálatára, megismerésére és leírására, amely reprodukálható megfigyeléseken, méréseken alapul és logikai úton következtetve tesz állításokat a világ működésére vonatkozóan. Tömören…..
Kováts.L 2019.05.25 19:17:46
@Paulo Gergő: Ha legalább ilyen könnyen lehetne megmagyarázni azt, hogy az egész emberiség milyen károkat okozott, és még fog is, ez tény, ez pedig a megmagyarázható okokhoz tartozik. A másik már igen összetett, és sok ismeretet igényelne, mert fogalmunk sincsen arról, hogy az egész univerzum, a bolygók, csillagok, szuper novák stb, és még tovább a naprendszer is, milyen módon tudja a Föld természetét, élővilágát is befolyásolni? A baj persze az, nem tudjuk igazán azt, hogyan mozog az egész, és állítólag egy szuper nova körül is kb az egész naprendszer úgy jó 26500 földi év alatt tesz meg egy ellipszishez hasonló kört. Vegyük ide most a fotonövről írt gondolatokat, mert még a biblia is emlékeztet erre. A világosság szerintük úgy kétezer év, ami a fotonöv lehetne, és ez az energia pedig változtat még a gondolkodáson is. Erről később. A Nap mellett beléptünk egy másik csillag hatósugarába, én úgy értelmezem, ez egy kétezer év alatt megtehető táv a naprendszerünknek. a 2012 dec 21 ezt jelentheti, most új kört teszünk meg és kezdődik elölről az egész, a kb 26500 éves vándorlása. Írnak erről, ki tudja ez mennyire igaz, de nem ma írták ezeket le a neten, és a NASA alapján emlegetik ezt. A következő pedig a bolygók együttállása, hogy miként hat az egész a Földre, és miért is veszélyes a gravitációnak az ereje? Már tudják azt, a Hold is teliholdkor képes erős földrengésekre, és ezt angol, valamint spanyol asztrofizikusok egyeztették össze az erősebb földrengések napjaival. Egy ide tartozó szerintem zseniális kutatása két magyar fiatalnak is.
www.facebook.com/profile.php?id=100010713582150
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Csengeri/pr%C3%B3balap?fbclid=IwAR2-QC-JtsGPGZjk0OTaS38xPAcVcDhCtgTRDoRqkVHnLvx9l5dncSYG7Ew

Az egyikük képes előre jelezni elég pontosan az adott helyen a Földön bekövetkező földrengést, a bolygó, és a Hold együttállásából ezt kiszámolta elég pontosan, egy napon belüli időre, ennek a helyszínét, igaz az erejét még ő is nem tudja előre jelezni, de ez is nagy szó! Míg a másik pedig az éghajlati eseményekre is utal, hogy milyen hatással van az egész együttállás a Föld éghajlatára. Ez asztrofizika és a másik ismeret már az X BOLYGÓ veszélye a Nibiru. Rengeteg teória, feltevés, de tény aki ezt felvetette, hogy létezik Sitchin, ő a Sumér írásokból állította létezik még a Plutó is, és ez 1920-ban tette közzé. Meg is találták, és ha ez igaz, miért nincs meg a Nibiru? Ezért rejtély, de az éghajlatot alapjaiban fogja megváltoztatni a Sumér fordítások szerint. És bonyolítja még ezt az is, több ősi kultúrában írnak hasonlóakat, A neten egész fantáziába illően is írnak ilyeneket.
A következő a HAARP is, és a cheimtrail. A saját verzióm az lenne, hogy ha van aki olvasta Masaru Emoto Víz üzenete írását is, ez is szerintem igen komoly gondolat, és ismeri az ilyen fizikai folyamatokat a tudomány. A lényeg a víz képes jegesedéskor, ha ilyenkor egy rezonancia éri más vízkristály formát kialakítani.Más és más formák lesznek, most figyeljünk igazán, még a zenei rezonanciáktól is! És ez 20-20000Hz közötti, míg ez még nehezebben érthető, az antenna jelek mikrohullámai, már a GHz tartományig vannak kibocsátva a légkörben, és valóban semmilyen kárt nem okoznak? Mit tudunk a szénről is, ami akár óriásmolekula láncokra is képes? Még áramot is vezet, és az űrtechnika is alkalmazza, mert nem korrodál, mint a fémek zöme! Az antennajel pulzáltatja a levegőt folyamatosan, e mellett képes még lehet egy két fokot is melegíteni, mert a mikrohullám felfedezése idejében erről írnak.Elolvadt a radarhullám alkalmazása idejében anno a csokijuk, és ebből lett a mikrosütő később feltalálva. Még bonyolultabb legyen a téma, még az légköri ionizáció is ott van, és a negatív, valamint a pozitív ionok is fontosak az éghajlatnál, és van még a pozitron is, ami az egész, a klímakutatás témaköre. De most a gyógyító kövek ereje , mint kőzet is érdekes. Ez valójában ionizál, lemágnesez feltölt stb, de valamit tesz velünk, és a környezettel is, nagyban is gondolva erre, mint a Föld kőzeteinél. A Gauss sugárzás gyengül, és nő a Schumann valamitől. Földmágnesesség, napkitörések, sarkpólusok vándorlásai.Az északi sark Szibériába tart, és ez 1100 kilométert tett eddig meg a mérések óta a 150 év alatt, és szerintük 50 év alatt elérheti Szibériát ez a mágneses sarkpont. Megjegyzem valamiért elindult a pólusváltás, és ki tudja mi az igaz? És legvégére hagynám az élővilágot, azt, minden élőlény a Schumann féle rezonanciára van ráhangolódva. A 7, 83Hz 12Hz lett, és ez igen veszélyes. Érdemes ezt is annak megismerni, aki megszeretné érteni az egész Föld működését, ismerni szeretné azt is, milyen energia az Orgon, vagy más néven éteri, chi, mert az állatok tájékozódása az infra, és ultrahanggal is összefügg, ami a biorezonancia, és a bioritmus kutatás miatt már a biokémia tudománya. Nehéz kijelenteni azt, csak mi vagyunk egyedül az okok a klímaváltozásra, de tény ilyen bonyolult működést igen könnyű felborítani. És a metán is.
Kováts.L 2019.05.25 19:46:02
Ez a gáz 23 szor erősebb az üvegházhatása, de a carbonból 200szor több van a légkörben, ezért ez a veszélyesebb. Most még, mert a metán elkezdett kiolvadni a sarkkörök alól, és itt is nagy a veszély. Legvégül a klímakutatás, csak abban az esetben fog igazán értékelhető maradni, ha az itt leírtakat is szerintem ellenőrzik, és gondolom nem egyedül nekem jutnak ilyenek eszembe. Tény az biztos, nem tudja ezt senki se gondolva az éghajlatkutatóra, geológusra stb ezt megoldani, mert ez túlmutat minden tudományon, amit ismerünk, és lehet a kvantumfizika is csak a jéghegy csúcsa lesz ennek a megértéséhez. Amúgy nem ide tartozik teljesen, de Sonia Haiders Gyógyító kövek könyv ír a hallás köveiről. Tegyünk próbát ilyen kövekkel a zenénél, és a legjobb erre a splitter féle gömbölyített lencseszerű apró nyaklánc kő. A karneol az egyik legjobb, és megfelelően ráhelyezve, feljavította néhány deka ilyen kő a zenét, ha a vezetékekre helyeztük. Shakti Stones misztikum a high end titka, és ezek a kövek 100- 200 dollárért árulják, ezért voltam kénytelen hasonlóakat készíteni. Ez is valójában orgonit, ami energetizáláshoz alkalmazzák. A szabadban is, hogyan milyen módon áramlik a levegő? Tényleg nem befolyásolja a levegő összetételét, ennek az ionizációját az antennajelek sokasága?És miért szól jobban a zene a kövektől, ha itt is elhelyezek néhányat? Ez a természettudomány, ami összefügg a légköri ionizáció ismeretével. És Masaru Emoto anno amit leírt. Nem ezt is látjuk a 10000 méter feletti felhőknél? Itt a jegesedő tűkrisztallit felhők lehet, így ki is rajzolják a különböző rezonanciák, mágneses hatásoknak a hullám hosszait. Az üveglapra szórt vasreszelék alatta a mágnes, kissé nem ez is ehhez hasonló? És a megváltozott ilyen hasonló hatások már átalakíthatták a Földünk légkörét, és ki tudja milyen magasságokban tudnánk telefonálni stb, mekkora a radarhullámok térereje is? Nem fog unatkozni szerintem egy éghajlati klímakutató sem, mert tőlük várjuk a csodát ezekre mind a megoldást. A légkör ionizációját gondolom már tudják, mennyire károsodhatott, és lehet ezt próbálják a HAARP- al megtenni. A fengshui, a csakra ismeretek pedig Kínát, és egész Ázsiát előnybe hozták, mert lehet olyant is tudhatnak ezekből, amikre mi nem is gondolunk még.
Lazarbibi Mikrohullámú fegyverek 2019.04.20 10:56:03
Az elektromágneses hullámok 0,3-300GHz közötti tartományát nevezzük mikrohullámoknak. Nagy teljesítménnyel koncentráltan kisugározva fegyverként is felhasználhatjuk őket.  A gigahertzes mikrohullámokat kibocsátó magnetronok első generációjának terveit még 1924-ben August Zacek és Erich Habann…..
Kováts.L 2019.04.20 23:51:36
@WhiteFalcon: Ez nem lehet igaz, hogy nem káros. Mert ha ismerjük a vízre gyakorolt hatásait a rezonanciáknak, ma azt is látni lehet 10000 méter felett a légkörben, hogy megváltozott az itt található eljegesedő felhőknek a formája.Ki lehet venni az antennajelek hullámhosszait is, ha van vízpára ilyen magasságokban, ahol képes a mínuszok miatt már eljegesedni is, mert akár a sarki fénynél itt is hasonló formákat látni. Ezt amúgy már hasonlókat Masaru Emoto is megemlítette, sőt részletes fotókat is közzé tett a neten a vízkristályok eljegesedő formáiról. A víz üzenete művében is erről részletesen ír. Ezek a jelek, ha így képesek változtatni a víz kristályszerkezetén, mire lehet képes mi bennünk is, ha nem képes az emberi szervezet kivédeni ezeket a nevezhetjük ma elektroszmog hatásokat is?Az emberi test nagyrészt 70-80% vizet tartalmaz, vagyis a természettudomány híveinek inkább hihetünk, mint azoknak a fizikai törvények megalkotóinak, akik nem veszik figyelembe a környezetet károsítható hatásokat.Nagy valószínűséggel ez a légkörre gyakorolt pulzáltatás, amit a több ezerféle kibocsátott antennajel tesz, okozhatja akár a légkörnek a felmelegedését.Ráadásul a szén, mint vegyület, képes vezetni az elektromosságot is.Ma ott tart az asztrofizikai tudomány is, hogy a bolygók erősebb mágneses sugárzásai is komolyan befolyásolhatják a légköri jelenségeket.Sarki fények időközönkénti látható erősödése, napkitörések is, ha ez a mesterséges antennajelekkel is találkozik, nem lehet szerencsés, és ne csodálkozzunk azon, ha ilyen villámlások, és más éghajlati események történnek meg! Nem érdekes az,hogy plusz egy két celsius fokot emlegetnek az éghajlatkutatók? De valóban egyedül a CO2 a felelős, valamint a metán is az üvegházhatásért? HAARP így már jóval elhihetőbb, mert ezt is, hasonlóan látják, a felhőknél a hatásait, mert az eljegesedő felhők megmutatják azt is, hogy nem a megszokott könnyebb viharok keletkeznek, hanem inkább már a tornádók korszakát éljük. Új felhőformák jelentek meg, és ezeket ma elnevezték a meteorológusok. Ezért is a természetes energiákat, a Földünk biorezonanciáját, amit egyesek orgon energiának is hívnak, rendesen megváltoztattuk.Hogy ez mit okozhat a tenger élővilágában is, fogalmuk sincsen. És sajnos minden olyan jelenség is, amikor képes ilyen különböző rezonancia az univerzumból minket elérni, még ez is képes lehet hasonlóakra.Talán a Cheimtrail is ilyen okok miatt próbálják menteni a menthetetlent.Mert ez, ami ma mind megtalálható a légkörben mi körülöttünk, lehet inkább sok másért is még a felelős. Nem fognak unatkozni az biztos az éghajlatot kutatók, és meg fogják érteni szerintem azt, hogy igen sok más oka is lehet a légkört megváltoztató jelenségeknek. Tény a CO2 képes erre, de ehhez kell még sok más is, ami ilyen rezonancia hatással erre is képes lehet.Lassan már egy mikrosütő lesz a Föld, és ezért talán a jövő a valamilyen nem látható fényekkel való jel továbbításé lehet, ami nem lesz képes rombolni semmilyen módon a környezetet.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az elektronikai hulladék komoly gondot okoz, de januárban ijesztő adatokat közölt az ENSZ e-szemét elleni koalíciója és a Világgazdasági Fórum: friss tanulmányuk szerint évente 50 millió tonna e-hulladék termelődik, ez a szám pedig 2050-re 120 millióig kúszhat fel. Csak…..
Mélyen Tisztelt Bayer Úr! Tartózkodnék a blog által nyújtott névtelenség adta, pseudo-biztonságos fotelnácizmustól, ezért igen kúltúráltan igyekszem fogalmazni. Továbbá az is lehet, hogy vannak Önben rejtett értékek, melyeket azonban nem pazarol el a "köznek", megtartja magának, otthonra, mert…..
Kováts.L 2019.01.17 21:12:06
Az emberek látható inkább ma azt veszik figyelembe, mondhatjuk azt erre, az erőszakosnak is mondható arrogáns, amolyan nyers modorú személyeket, mert most ez kell lehet a politikának is, mert jobban felfigyelnek azokra a személyekre, akik képesek ügyes és frappáns kijelentéseket tenni, ötvözni az ismereteikkel, ami olykor, akár nem a magyar nyelv ékessége is. Nincs akkora gond az ilyen személyekkel addig, amíg mondjuk nem lázítanak, hanem érzelmük ezt kissé, vagy erősebben túlfűtve, ilyen jellegű szavakkal adják elő mondandójukat, és mégis higgadtnak is tudnak maradni. Állni tudják a közönségük megnyilvánulásait, és képesek az ellenzőiknek a legnagyobb súlyúnak tűnő szavakat is, érzelmek nélkül befogadni. Valahogy az ilyen személyek az életben az örökös rettegést is lehet megtapasztalhatták, és megtanulták, erre a szerintük helyesnek vélt viselkedési formákat is. A személyiségük sok esetben elnyerheti a nézőik, támogatóik elismeréseit is. Kiválthat egyes esetekben a nem tetszéseik miatt, ilyen ellenszenves reakciókat is sokaknál.Ha az ilyen személy valami számára olyat tapasztal az életben, és azt érzi szerintük veszélyes is a társadalomra néhány fejlemény, tud ezért bármire élesben is azonnal bármilyen hangnemben válaszolni. Szókimondásukkal a talán kevésbé műveltebb célközönség is ezeket az ilyen mondanivalókat jobban megérthetik, és szeretik is, míg akik már teljesen más, nehezebb idegennyelvű szavak gondolatait is ismerik, más szemszögből képesek átlátni, meglátni a hibákat is, mondhatni műveltebbek is, nekik már ez a jelenség elfogadhatatlan. Nem lehet azt mondani hamarosan a politikai életre, hogy igazi úri modorral rendelkezik sokszor a politikai éra többsége. Az emberek zöme valóban sokat dolgozik, teszik a dolgukat, és vannak olyanok egyre többen, akik nem szeretnének tudomást venni erről az adok kapok politikai életről.A legfontosabb nekik az, hogy élhessenek békésen és jobban, ne kelljen már a hónap közepe után anyagi nehézségekkel küzdeniük. Ez valóban kezd kicsit, vagy jobban is javulni, kérdés az lesz, kiknek lehet igaza, hogy nincs talán mégsem minden rendben? Nehéz dönteni, mert a kapitalista világ, sok esetben nem mérlegel, és kőkeményen képes, néhány erős nemzet, ha kell erejénél fogva ellehetetleníteni a másik nemzetet.Bojkott stb, és addig amíg működik valamennyire egy ország, a polgárai mértékletes hozzáállással képesek a munkájukkal is tovább javítani a saját országa helyzetén.A fiatalok pedig, nekünk az ő világról alkotott, elképzeléseik, a nézeteik is egészen mások. De szerintem megértjük a lázongásaikat, és ki-ki vérmérséklete szerint elutasítja, vagy bátorítja is az ilyen gondolkodásokat. Paradox helyzet, mert mindenkinek van valamiben igaza, A probléma az mi a szavazók, nem tudjuk azt teljesen biztosan eldönteni, mi a helyes, vagy a helytelen, mert amiről szól az egész, egy másik világ, és ami eljut hozzánk kissé, vagy lehet jobban olyan, mint ha rózsaszínben látszana minden, mert szép és jó ami van, holott valójában ma is van e mögött sok olyan kérdéskör, amiben megismétlem, mindenkinek van valamikben igaza.Azt pedig eljut e ez a hang az ellenzék táborához is, meg is értik e problémákat, az okokat, igazuk is lehet e lesz lehetőség valamilyen lesz egy helyhatósági választás is idén, az ellenzék érthetően próbál felszínen maradni, míg a kormány is ellenben azt szeretné, ha visszaállna az unióban az egység, és ezt Európai nemzetekkel lehetőleg keresztény államokban közösen is élhessen békében minden nemzet polgárai. Az ellenzék pedig ma is nem tudja ebben az utolsó kérdésben mit is akarhat.A kormány pedig felépítette a szerinte helyesnek tartott kerítést, mert anno volt a történelemben három részre szakadt országunk. Most pedig már Európa recseg ropog, és a brexit is jelzésértékű, és az iszlám egy más világot szeretne.Valaki nemrég azt mondta, inkább lesz egy rabszolga Európában valamelyik cégnél, mint majd valamelyik iszlám barbár rabszolgája, esetleg talán jó esetben janicsárja.
Pangea Cunami karácsonyra 2018.12.23 19:42:14
A 2004 karácsonyán pusztító indiai-óceáni földrengés és az általa kiváltott cunami nemzedékünk talán legnagyobb és legtragikusabb természeti katasztrófája volt, melyet csaknem "élőben" követhetett az egész világ. Ma annak járunk utána, mi zajlott le a mélyben, mi okozta a példátlan, az Indiai-óceán…..
Kováts.L 2018.12.26 14:36:06
@molnibalage: A bolygók együttes mozgásai, a különböző gravitációs hatások, és a mi Holdunk is okozzák a földrengéseket. Az univerzumból érkező energiákat még ma sem értjük, hogy miként hat a Földre is. Az asztrofizikai kutatók pedig ismerik már valamennyire ennek a lehetőségét, és jelezték is előre azt, hogy mi fog történni és hol lehet egy rengés. Ezt ha jól értelmezzük minő véletlen, a bolygók együttállásának a kiszámításából következtették ki. Mindenre lehet magyarázat, véletlenek sincsenek, inkább érdemes a megtörtént események után is kutatnia még a tudománynak is! Sokan már ezt teszik, és furcsa egybeeséseket is találtak az időpontokkal kapcsolatosan, például a régmúlt nagyobb természeti katasztrófáinál is. A Nibiru is elég nehéz elképzelni azt, hogy miért és hogyan tud majd hatni a Földre, és mennyire lesz veszélyes. Egyesek, akik ezzel a témával foglalkoznak, azt állítják, hogy ez a kb 3650 évenként, periodikusan itt járó X bolygónak is, más néven még ismert égitest, valóban okozhatta a nagy özönvizeket, a földrengéseket, valamint még a vulkánkitöréseket is. Szerintük is ez a nagyjából úgy 3650 évenként ismétlődnek meg, az ilyen igazi nagy katasztrófák is, ha a történelmi események alapján elemzik. Ilyenkor pedig mindig itt volt a Nibiru, és ez okozhatta az elméletük szerintis az ilyen eseményeket.Még éghajlatváltozást szárazságot is előidézhetnek. A szerző például, aki ezt írta le, még a 2000-es évek után, ismertette mi velünk mindezeket a könyvében. Vagyis előre jelezni tudta mára azt, hogy mire számítsunk! A Plutó égitestet is, egy másik, de már sumér kutatás alapján keresték, és érdekes módon ez ott is van, és valóban létező égitest. Ezt már 1920-ban Schitrin kijelentette, hogy a naprendszernek van még két másik bolygója.Ma a tudományok egyes szakágainak a kutatói, erre is keresik a válaszokat, hogy hol lehet a Nibiru? Vajon miért nem tudják erre az érkezésre a pontos időpontot nagyjából meg is adni? A szerző szerint, amikor minden elpusztul, az eső mondjuk hónapokig is eshet, vagy akár a vulkánkitörés is, évekre hamufelhő van, nem látni a Napot stb, akár Atlantisz is, ami elpusztult, mint talán kontinens, ezért nem tudják az ilyen tragédia miatt az időérzékük is hiányzik, a pontosan az utókornak megörökíteni az időpont dátumát. Időérzéküket nincs mihez viszonyítani stb. Jóval később a különböző túlélők azok, akik ezt valahogy az utókornak tovább adják.

Ma pedig furcsa módon véletlenül már az Etna is beindult. Ez is véletlen lenne, és vad fantázia? A telihold időket nemrég összeegyeztette a földrengésekkel, azt hiszem közösen egy spanyol és angol kutató.
1999-ben pedig Szibériában találtak több mamutot is jéggé megfagyva, és ép állapotban, ami csak úgy következhet be, hogy hirtelen hűlt le az egész térség, pillanatok alatt. A magokat, növényeket is épségben, a mamutok gyomraiban megtalálták. Még DNS-t
is lehet kinyerni az állatokból, ami elég megdöbbentő. Mi történt anno, és vannak e és lehetnek majd összefüggések a napjaink eseményeivel a múltban történteknek? Az asztrofizika, a régészeti, a geológiai kutatások, ma olyan ismeretek birtokában vannak, hogy a Nibiru is kezd elhihetővé válni.P. A. Schendeen: Planet X apokalipszis most, elég jól tömören összefoglalta a könyvében ezt is, hogy milyen veszély jöhet.

www.facebook.com/profile.php?id=100010713582150

hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Csengeri/pr%C3%B3balap?fbclid=IwAR2-QC-JtsGPGZjk0OTaS38xPAcVcDhCtgTRDoRqkVHnLvx9l5dncSYG7Ew

www.facebook.com/groups/686691348202984/permalink/1027843357421113/

Ezért mondtam azt, a tudomány már időpontokra visszamenőleg tudja az okokat is, csak a miérteket, és a mai erősségét még nem tudják pontosan is előre jelezni. Viszont azt, hogy hol lesz ilyen földrengés stb a jövőben, már az égitestek állásából, ha vannak együttállások, és a Hold is ezzel együtt egy vonalban van, a matematikai szögek kiszámításából, még a helyszínt is már tudják valamennyire jelezni. Minden tiszteletem azoknak a kutatóknak, akik képesek, ezt az igen nehezen megérthető eseményeket is előre jelezni, és e mellett megosztják is erről az eredményeit is a másikkal! Azt pedig az X bolygó létezhet e, mikor érhet ide, és az asztrofizikai kutatáshoz lesz e nekünk magyaroknak is egy erre alkalmas kimagasló eszközük, mert e nélkül nehéz lesz ezt előre jelezni nekik.
"Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Nemcsak egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal.
Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak.
Végtelen számú kísérlet sem bizonyíthatja, hogy igazunk van, de egyetlen kísérlet is bizonyíthatja, hogy tévedtünk.
A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.
A képzelet sokkal fontosabb a tudásnál. A tudás korlátolt. A képzelet körülöleli a világot.”
A.Einstein.
Kováts.L 2018.12.26 15:15:05
@lezlidzsi84: Alább ott lesz molnibalage-nek a válaszomban, hogy miért és hol lehetnek földrengések az ezt kutató személyek szerint. Azt pedig érdemes e ezzel foglalkozni, szerintem igen, és aki a facebookra feltette a saját kutatási eredményeit erről a földrengés előrejelzésről is, minden tisztelet kijárna neki, és lehet segíteni se ártana, a véleményükkel stb! Érdemes lesz a jövőben figyelemmel kísérni a munkásságukat, és aki ezt nem így látná, inkább figyelje meg a várható földrengés események időpontjait, hogy mennyire lehetnek pontosak az ő dátumaik! Idővel pedig lehet sok mást is felfedezhetnek a jövőben az e témával foglalkozó személyek. Nem tudható a számomra az sem, mennyire kapnak segítséget ehhez a munkájukhoz másoktól is, akár még az ilyenre szánt állami pályázatok révén is. Mivel én nem ismerem személyesen őket, ezért az információ a neten lévők róluk ott lesznek, amit ők a facebookon is megadtak, és sok sikert kívánhatunk nekik, már az új esztendőben!
Kováts.L 2018.12.26 16:45:08
De önnek sem, hogy az események időpontjai nem véletlenek, és közük van a bolygók mozgásaihoz is, a földrengéseknek, és a vulkáni tevékenységeknek. Anno amikor a telihold napokat visszamenőleg is leellenőrizték, rájöttek arra, hogy volt majdnem mindig valamilyen rengés, és vulkáni tevékenység, ezekben az időpontokban. Gondolom másokat is aggaszt ma az, miért történt ilyen rövid időn belül is, most két vulkánkitörés. Ennyire távol, és más-más kontinensek talapzatánál, ehhez semmi köze nem lehet az egésznek, amit akár a bolygók együttállásai is okozhatnak? Ha leellenőriznék ezeket az eseményeket visszamenőleg is az asztrofizikában jártasak, lehet szintén az elmúlt időkre visszamenőleg a bolygók mozgásaiból, együttállásaiból kiszámolva, többet tudhatnának meg a földrengésekről is.A földrengésekről, a vulkánkitörésekről tudják ezeket az időpontokat, azt mikor voltak, és helyileg is hol. Azt mennyi adat lehet mint holdnaptár is, vagy a naprendszerünk bolygóinak elmúlt helyzeteikből, állásából, mire jutnának, ha ezt együtt is az ilyen adatokat összevetnék? Nézőpont kérdése, de az is kutatás, ha az elmúlt időkbe visszamegyünk, és ha van egyezés, az már lehet eredmény. Igaz csak egy lehetséges ok lesz, ha több egyezés is már van, amit igazolni kell majd valakiknek. És ott vannak az éghajlati események is. Például az El Nino is, ez 9 évente okoz komoly szárazságot, amire ma is alig mondanak valamit. De még a Nap is képes 11 évente napkitörésre stb. Rengeteg ok lehet arra miként tud a naprendszer is megváltoztatni ilyen eseményeket, ez pedig az elmúlt időszakok adatainak segitségével, lehet valamelyest már érthetőbb is lehetne. És itt a megemlített 7 évenkénti erős rengésekről pedig nem állítottam, hogy ez teljesen igaz, csak érdekes egybeesések, és remélhetjük azt 2025- ben még "véletlenül se lesz ilyen. De ha a másik tábort nézem, ennyi véletlen már nincs, és ez csak is a HAARP miatt lehetett. Amit sokan el se akarunk hinni, és persze én se.
Az utóbbi 3 napban csak két illegális határátlépő embert láttak, de három medvét...
Kováts.L 2018.06.18 23:34:21
@művészetnemart:

A II-dik világháborúban nemcsak Amerikába, hanem az Afrikai partokhoz is vittek Európából menekülteket, hasonlóan hajókkal. Az Arabok pedig őket élve elásták a földbe ezeket a szerencsétleneket, és csak a fejüket hagyták szabadon. Majd több száz ilyen elásott embert, így kegyetlenül lefejeztek. Berlinben tudtommal ez állandó holokauszt kiállítás is, korhű dokumentumok vannak ebben az egyik ilyen múzeumban erről is. Csoda az, hogy erről hallgatnak, és ma senki nem beszél nyíltan. És még hány ázsiai stb más nemzetek is alkalmaztak a régmúltban ilyen, és más ehhez hasonló vérengzéseket a történelem szerint. Az okok amiket mi is elkövettünk anno a Vatikán által meghirdetett keresztes háború címszóval, majd a kb 150 éves török uralom itt is, nem igen csodálkozhatunk azon, ha az emberek többsége már nem hisz a migránsoknak, és tartunk tőlük.És a Mórok is anno még előbb, uralták a spanyol és portugál területeket évszázadokig. Fogadjon be egy menekültet, és kap még mellé grátiszba kb tíz családtagot! A medvékről annyit pedig, a Veresegyházi medvefarmon, lehet elég komoly riválist kapnak majd az erre kószáló medvék miatt, az ott élő befogadott fajtársaik.