Adatok
Bubiné
3 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Finnországot gyakran úgy emlegetik, mint mintaországot, ahol az oktatás kitűnő, az emberek boldogok, az állam nem avatkozik be túlzottan a mindennapokba, és egyáltalán: minden szuper. De hogyan néz ki mindez közvetlen közelről, hat év ottlét után? Ezt írta meg Zsuzsi...
Bubiné
2017.03.23 11:29:41
@fhdgy: Igen, van amit nem említettem (bocsánat):
Érettségivel rendelkezők, amennyiben nem mennek egyetemre, vagy még nem gondolkodtak rajta, választhatnak egy olyan opciót, mint az oppisopimus. Ez nagy vonalakban olyan OKJ-s képzéshez hasonlít, amikor egy cég felvesz téged, rajta keresztül elvégezhetsz egy képzést, majd határozott időre ő alkalmaz. Ez egy jó lehetőség arra, hogy kitanuljon az ember valamit, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez államilag támogatott, tehát a munkáért nem rendes fizetés jár, hanem a KELA-tól amolyan emeltebb támogatás.
MÁS: Vannak olyan helyzetek, mikor el lehet menni szakmában dolgozni, mert egy cég felvesz, de nem fizetésért, hanem határozott időre emelt támogatásért. Ez azt jelenti, hogy nem a cég fizet, ahol dolgozol, hanem az állam. Ezzel az a baj, hogy kihasználják az embert. Ez sajnos szintén személyes tapasztalatom - felvettek, mint a cég számára ingyen munkaerőt, majd mielőtt lejárt volna a szerződés, és hivatalosan is kötelességük lett volna alkalmazni, hirtelen nem lett szükség a munkára.

2017.03.23 11:52:13
@fhdgy: Igen. Kaptam egy államilag támogatott szerződést. Abban az volt benne, hogy gyakornokként (támogatásért) X-cégnél el kell töltenem 3 hónapot, majd a 3 hónap után a cég felvesz rendesen. Magyarul: 3 hónapig X cégnek egy fillérébe sem kerültem. Ingyen dolgoztam nekik, nem is keveset. Majd közeledett a 3. hónap vége, és kiraktak, mondván, most nincs szükség a munkámra. Mert ezt 3 hónap után nem teheti meg, a szerződésben az van, hogy utána fel kell venni. De ha előtte rúgnak ki, ... Nah ez az, amit elég sok emberrel elkövetnek. Addig kellesz, amíg ingyen vagy nekik. De ez törvényes, ugyebár.
2016. február 3-án indultunk párommal Új-Zélandra. Kereken egy éve. Akkor még nem tudtuk, hogy egy évvel később a kiköltözést tervezgetjük majd. Mesélek egy kicsit az útról, hogy hogyan is lehet eljutni a Magyarországtól legmesszebb fekvő országba.
A jegyeket még 2016. április 30-án szereztük be,…..
A múlt héten komolyabban elkezdtem az érdeklődést és viszonylag lelkesen kutattam azután, mégis hol és ki fog bennünket megvizsgálni.
A vízumkérelemhez, mint korábban írtam, csatolni kell az orvosi igazolást és tüdőröntgent. Ez nekünk, magyar állampolgároknak viszonylag egyszerű lesz, hiszen a…..
Kedves mindenki!
Ezt a blogot azért indítom el, hogy egyfelől összegezni tudjam a gondolatokat és teendőket az Új-Zélandra való költözéssel kapcsolatban, másod- de nem utolsó sorban pedig azért, hogy azokkal, akik szintén tervezik a költözést, meg tudjam osztani a fontos információkat.
Egy magyar…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A 10-6 munkanélküli dologről:
Van egy program Finnországban, ami a 30 alatti embereket segíti a munkakeresésben. A programban való részvétel feltétele az, hogy 30 év alatti legyél, legyen végzettséged (egyetem, főiskola vagy szakma) és már legalább 1 éve legyél regisztrált munkanélküli. Akkor is az vagy, ha ugyan dolgozol, de nem a végzettségednek megfelelően. (Pl.: épitészmérnök vagy, de felszolgálsz egy kávézóban.) Részt vettem ebben a programban, és ígérték, hogy 3 hónap alatt lesz munkám. Ha nem, akkor egy év múlva újra részt vehetek benne. Ez azt jelenti, hogy heti 2-3 alkalommal egy személyes "edzővel" lehet beszélni, konzultálni, természetesen négyszemközt. A beszélgetések alkalmával szépítik az önéletrajzot és segítenek abban, hogy profi módon fel lehessen készülni egy állásinterjúra. Nah, ez az én személyes edzőm, aki nem mellesleg a finn állami munkaügyi központ alkalmazottja, és eléggé van rálátása a munkaügyekre, mondta nekem ezt: "Menj végig a főutcán, számolj össze 10 embert, és tudd, hogy ebből 6 munkanélküli".
Természetesen az első 3 hónap nem sikerült, így egy évvel később újrapróbálnám, gyakornokként kaptam állást egy cégnél, keményen 6 hónapra. Mert mit is mondott az új főnököm? "Nem merlek felvenni, mert félek, hogy nem foglak tudni megfizetni. De amíg az állam adja a fizetésed, és nem én, addig maradhatsz". Így van szerződésem április 10-ig. Mert a program fizet, nem pedig a cég.
A finn termékeket már nem itt gyártják, hanem Kínában.
Van olyan takarító, ako tényleg napi 9-10 órát dolgozik.
Az alkoholizmust és öngyilkosságot azért nem említettem, mert az már szinte közhely.
"Csak egy apróság, amit kiemelnék a poszterina gondolataiból:
"Volt szerencsém részt venni benne, még gimnazistaként. Önállóságra nevel, gyakorlati tudást biztosít, használható nyelvtudást ad ...."
Két sorral lejebb:
"...a gimisek meg egyenlően életképtelenek."
Aha. Akkor most melyik az igaz?
És van még ilyenből pár.... :))))" (Herr Géza) A gyakorlati tudást arra értettem, hogy megtanítanak a mindennapi ügyek intézésére, jó nyelvtudást ad, stb., de az álláskeresésnél nem tudják ezen tudásoknak a hasznát venni.
Szívesen megválaszolok több kérdést is, mert látom, sajnos megint nem sikerült jól fogalmaznom. Elnézést kérek.