Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ky-Lí

41 bejegyzést írt és 238 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án,…..
A magyar kormány újabb nemzeti konzultációt indít, hogy képet kapjon arról, a magyar társadalomnak milyen érzései, ismeretei vannak a bevándorlásról, és mindezek alapján dolgozzon ki egy stratégiát, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. A konzultáció kezdeményezését Orbán…..
Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”. Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett,…..
(Az alábbi írást Csókay Ákos a jezsuiták reflexiójára szánta. Itt is közöljük teljes terjedelmében.) Az internetadó-jelenséget távolabbról szemlélve tegyünk egy kísérletet arra, hogy megértsük mi és miért történt/történik. Ismert, hogy a kormány milyen módon…..
A liberális demokráciáról szóló beszédje volt az utolsó csepp. Orbán annyira diktátor, hogy már az amerikai sajtónak is fáj?  A Washington Post, The New York Times, és most már a Wall Street Journal is Putyinhoz hasonlítja, és teljes autoriter kormányzásról beszél. Az…..
A katolikus egyházban most zajló folyamatok a közhiedelemmel ellentétben nem Ferenc pápa megválasztásával, hanem korábban kezdődtek (Jakab Attila: Lassú víz c. írásából). Már II. János Pál (†2005) utolsó éveiben érzékelhetővé vált az a törésvonal, amely az egyház…..
A szemantika és pragmatika sokat tudna mondani arról, hogyan születnek valós társadalmi cselekvések szimbolikus gesztusokon keresztül. Például olyanokat, hogy ehhez sok mindenre van szükség: a történelmi pillanattól kezdve a személy vagy személyek státusáig bezárólag, hogy a…..
2014. március 31-i videóinterjú készült Ferenc pápával, melyet a belga Verse Vis közösség öt fiatalja készített. A fiatalok angolul tették fel kérdéseiket (egy tolmács segítségével), a pápa pedig olaszul válaszolta meg azokat. Az alábbi magyar fordítást Korponai Gábor…..
Az egyházát a szegények segítésére ösztönző Ferenc pápa nem kap egyházfői fizetést, a bíborosok viszont ötször annyit keresnek, mint az átlag olasz pap. Az Il Messaggero római napilap megjelentette az olasz egyházi bértáblázatot. Információi szerint egy egyszerű olasz pap…..
Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk. A pápa erről egy zárt körű találkozón…..
Többet stresszelnek a munkahelyükön, egyre kevésbé vallásosak, egyre kevésbé élnek meg harmonikus kötődést, és emiatt egyre több rémálmuk van a magyaroknak – ezek a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által frissen publikált Magyar Lelkiállapot 2013 című…..
Kéznyújtás címmel ez év szeptemberében a freiburgi érsekség olyan lelkipásztori irányelveket bocsátott közre, melyek megkönnyítenék, hogy az elvált újraházasodottak szentségekhez járuljanak. Gerhard Ludwig Müller érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa az irányelvek…..
A jezsuita általános rendfőnök „hatalommal való visszaéléssel” vádolta meg az Egyesült Államokat és Franciaországot, amiért katonai akciót terveznek indítani Szíria ellen, és kijelentette: a jezsuiták teljes mértékben támogatják Ferenc pápa felhívását a békéért…..
Augusztus 20. számomra egy meglepetés-nap volt, mert előző nap este kaptam egy szlovák rendtársamtól egy telefonos kérést, hogy egy Panamából jött jezsuita szeretne Pestre látogatni, tudnék-e segíteni neki az eligazodásban. Őszintén szólva nem voltam túl lelkes a kérésre, mert két napra rá…..
Ky-Lí 2013.09.01 00:19:14
@Izrael misztériuma:

csatlakozni szeretnék hozzád.
Még júniusban kaptam ajándékba egy jegyet a tegnap esti előadásra az Arénába. Nos, miután aug. 20-án kiborult a nemezeti bili és ráömlött a "buzi zsidókra", azóta nagyon vártam, hogy már láthassam a darabot.

Szerintem fantasztikus volt, és nem értem, hogy mi a baj vele, mert mindaz, amit a "nemzeti" oldal kifogásol, eleve benne van az eredeti darabban is. Nem Alföldi találmánya. Csak érteni kellene a szöveget és hallani a zenét.
Hogy István ilyen hezitáló, hát uram bocsá' ilyen a karakter a 30 évvel ezelőttiben is, amit csak erősít a szájába adott szöveg és a hozzá szerkesztett zene. Alföldi zseniálisan választotta ki a szereplőket és nagyszerű szimbolumokat alkalmazott.

És még vmi: aki színházi előadást (vagy mozifilmet) egy 30 colos tévéképernyőn, ne adj isten youtubeon néz meg, és az alapján alkot véleményt, az vessen magára, de semmiképp se másra.

És Réka ..., valóban ő a krisztusi ebben a darabban.
Azon a napon, amikor a pápa bejelentette „lemondását” (február 11) az esti felhőszakadáskor villám csapott bele a Szent Péter bazilika kupolájába. Az önmagában megszokott meteorológiai jelenséget a titokzatos és a természetfeletti összefüggések keresésére mindig vevő…..
Jezsuita bloggerek Melyik párté? 2012.08.23 12:34:40
Egy szociológus nemrég szerette volna felmérni, mit tudnak a Kádár-rendszerről a középiskolások, és döbbenten állapította meg, hogy szinte semmit… A kiértékelő beszélgetésen az egyik gimnazista elmondta, hogy édesapja párttag volt, mire az osztálytársa megkérdezte: de melyik…..
Jezsuita bloggerek Tolle et lege! 2012.08.04 21:29:00
Sólyom László: "Tisztelt Aszófőiek! 1. Mindenekelőtt köszönöm a kedves meghívást Aszófőre, a település immár hagyományos falunapjára. Szívesen jöttünk feleségemmel, hogy együtt ünnepeljünk. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy falunapra hívtak – ez pedig a…..
Jezsuita bloggerek mai krisztusok 2012.02.11 20:05:00
Mindig is foglalkoztatott a hősök, archetípusok, Krisztus-figurák társadalmi-történelmi megjelenése. Vagyis hogyan lesz egy paraszt legényből Dózsa György, egy szerelmes fiúból Rómeó, egy törékeny albán nővérből Teréz anya, a Szeretet Misszionáriusa.  Mindezekből engem…..
Ky-Lí 2012.02.14 00:42:47
@Izrael misztériuma:

utóírat: Jézust meg Teréz anya nem tudom, hogy s miképpen keveredett bele ebbe a történetbe..."

kár, hogy "nem tudod", mert olyan jól leírtad épp ebben a kommentedben ennek a mechanizmusát :((
jobban, mintha én próbálkoztam volna ...

gondolkodj még róla egy sort, hátha ...
1968-at sokan a XX. század legizgalmasabb évének tartják. Mondhatni, hogy sok szempontból megváltoztatta a történelem menetét és mindazt, amit az emberiség addig egyről s másról gondolt. Tények: a vietnámi háború legnagyobb offenzívája kezdődött januárban, ebben az évben…..
Ky-Lí 2011.11.17 22:10:38
@gravantia:
Ez a bejegyzés és a hozzá fűzött kommentek talán segíthetnek a kérdéseidben:

jezsuita.blog.hu/2010/10/05/hiszti_az_van
Az elmúlt évtizedekben (századokban?) nagy divat a hit és ész viszonyát boncolgatni, minderről konferenciákat rendezni, könyveket írni és a témát újra és újra felmelegíteni (lásd itt is pár bejegyzéssel lejjebb). Ez mára már kb. az a közhely kéne legyen értelmiségiek…..
Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy…..
Ky-Lí 2011.03.21 14:30:02
@csaba carmarthen:

"@Ésaiás: azert is ures a blog, mert a hozzaszolasokat itt cenzurazzak...
igy valodi kotetlen parbeszed itt nem tunik lehetsegesnek..:)"

szeretném tudni, hogy ez alatt mit értesz, mert itt senki nem moderált eddig semmit.

Hiányzik valami?
Sri Lanka közepén fekvő Kandy-ból 4 és fél órás buszozás után érkeztünk meg rendtársammal, Tőkés Gyurival állomáshelyére, ami Hatton várostól fél órányira található egy teaültetvényen. Amerre csak a szem ellát, hegyeken, völgyeken mindenütt zöldellő teabokrok sorakoznak, mintha egy gigantikus…..
Szent Pál még olyan szépen, olyan egyértelműen megírta a Bibliában, hogy mulier taceat in ecclesia (a nők hallgassanak az egyházban)! (Vö. 1Kor 1,34). Bezzeg akkor még rend volt! Nade manapság, hogy a nők nem átallnak fedetlen fővel megjelenni – és imádkozni! i-mád-koz-ni!!…..
Ky-Lí 2011.01.25 22:04:50
@zzzsuzsa:
Úgy tűnik, februártól újraindulunk!
Az első bejegyezés már megvan :)
Jövőre kitiltják a koldusokat - akkor hova mennek? címmel az index.hu dívány társportáljára ma délután került fel az alábbi beszámoló arról a koldulás-konferenciáról, amelyet a jezsuiták szerveztek a Párbeszéd Házában. A cikk jól összefoglalja az ott elhangzottakat. Kedves…..
Jelen blog korábbi bejegyzéseiben is többször volt szó a jezsuita.blog.hu oldalon megjelent írásokról, a linkje is megtalálható jobb oldalon. Tavaly december 5. óta azonban nem jelent meg új poszt a blogban, majd december 30-án a mindennapi.hu oldalon…..