Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MSZEH_HAPN

19 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén is folytatjuk A szegénységről méltósággal! című kezdeményezésünket, amelynek keretében azokat a 2017. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül alkotóikat – díjazzuk, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint…..
MÉLTÓ MEGÉLHETÉS TÁMOGASS! 2017.07.20 13:34:17
Magyarországon megközelítőleg minden harmadik embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Szervezetünk, a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH)  célja a szegénység visszaszorítása Magyarországon. Valljuk, hogy az érintettek ismerik leginkább a szegénység adta nehézségeket, ezért…..
Fontosnak tartjuk, hogy a hasonló területen, de akár más-más településen dolgozó szervezetek tudjanak egymás munkájáról, mert így lehetőség nyílik arra is, hogy erősíthessük egymás tevékenységét. Ezért időnként felkerekedünk és elmegyünk az ország különböző pontjain aktív közösségekhez egy-egy…..
Meg akarják vonni tőled a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást (FHT)? Vagy már meg is vonták? Ha igen, milyen indokkal? Az elmúlt hónapokban több olyan esetről értesültünk, amikor álláskeresőket töröltek (vagy készültek törölni) a munkaügyi nyilvántartásból és megvonták a 22 800…..
MÉLTÓ MEGÉLHETÉS Adó 1% 2017.04.27 13:24:56
Ma Magyarországon nagyjából minden 3. embert veszélyeztet a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Adód 1%-ának felajánlásával Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a szegénységben élők hangja erősödjön, részt vehessenek az őket érintő ügyek alakításában.   Fotó: MSZEH-RSK, 2017   Adód 1%-a…..
2015-ben, közösségszervező képzésünk után kezdtünk egyre gyakoribb együttműködésbe a Budapest Pride-dal, szerveztünk képzést, rendeztünk fórumot közösen. Az ok, hogy mindnyájunk számára érzékelhető: a szegénység olyan teher, ami alapvetően meghatározza az érintettek életét, és még jobban nyomja a…..
A Közép-Európai Egyetem (CEU) éves börzéjén jártunk március 23-án. Az egyetem egy diákkezdeményezésének szervezésében évente találkozhatnak a CEU-s diákok Magyarországon is aktív civil szervezetekkel, hogy önkéntes vagy gyakorlóhelyet találjanak, vagy csak közelebbről megismerkedjenek a magyar civil…..
A közösségszervezés érdekérvényesítési eszközket, módszereket foglal magában, amelyek segítségével hatékonyan vehető fel a küzdelem a kirekesztés ellen. Nagy örömünkre szolgál, hogy Európai Közösségszervező Iskola elnevezésű programunk keretében hat közösségszervezést tanuló képzési résztvevőnk…..
Három éve miniprojekt-kiírásunk keretében megpályázható forrásokkal segítjük tagszervezeteink munkáját. A 2017-es évről szóló felhívásunk alább olvasható, a bejegyzés alján a "Pályázati űrlap" cím alatt szereplő információkat kérjük egy PDF-dokumentumban benyújtani március 24-ig!   Pályázati…..
A 2015-ben nagy fába vágtuk a fejszénket: több mint 10 ingyenes képzést szerveztünk a szegénység és érdekérvényesítés különböző kérdésköreire koncentrálva; tagszervezeteink munkáját 5 miniprojekt lebonyolításával segítettük; elindítottuk a megfelelő szintű garantált…..
A 2014-es év mozgalmas volt, fontos új folyamatok elindításáról szólt a szervezetünknél. Többek között megszerveztük az első elszámoltathatósági fórumunkat, aminek célja az volt, hogy az európai parlamenti választások jelöltjei nyilvánosság előtt valljanak színt: megválasztásuk esetén támogatnák-e a…..
MÉLTÓ MEGÉLHETÉS Videótár 2017.02.15 13:18:46
Videók, animációs kisfilm, beszélgetések felvételei - ezek is rögzítik a munkánkat. Van köztük a szegénységről szóló tájékoztató anyag, akcióról készült felvétel, kampányvideó. Van, amit mi készítettünk, akad, amit mások rólunk. Itt gyűjtjük ezeket.   Fotó: MSZEH, kisfilmkép   Rólunk…..
Szervezetünkről, munkánkról, témáinkról időről időre jelennek meg írások, cikkek, beszámolók és híradások idegen nyelven is. Alább a legutóbbi évek termését szedtük csokorba. // Here you can find foreign language publications about our work in various languages such as English, Croatian, German,…..
Két videót osztunk most meg, mindkettő tagszervezetünk, a SZETA Egri Alapítványa által jutott el hozzánk. Civil kezdeményezésük keretében a szomolyai street art csoport szervezett interaktív foglalkozást iskolás gyerekeknek. A történelem tragikus fejezete a holokauszt, amely többek között számos…..
Partnerszervezetünk, a Szociális Csomagküldő Mozgalom (SZOCSOMA) nyílt levelét tesszük közzé az alábbiakban, amelyhez petíció formájában egyének és szervezetek is CSATLAKOZHATNAK ITT.   SZOCIÁLIS KATASZTRÓFAVÉDELMI ZÖLD SZÁMOT ! Nyílt levél a Belügyminiszterhez!Tárgy: Szociális…..
A Magyar Szegénységellenes Hálózat 2017. január 30-án első ízben adja át sajtódíját A szegénységről méltósággal című kezdeményezés keretében. Úgy gondoljuk, a díjra azért van szükség, hogy megmutassuk: a szegénységről igenis lehet és kell klisék, sztereotípiák nélkül, a valóságot és a szegénységben…..
Miközben a szegénység társadalmi probléma, és minden számadat mögött emberi sorsok, erőfeszítések, nehéz élethelyzetek vannak, a szegénységről mégis sokszor esik szó a médiában sztereotip, leegyszerűsítő módon. Ennek ellensúlyozására a szegénységet és a szegénységben érintettek küzdelmeit hitelesen…..
Nagy öröm a számunkra, amikor tanúi lehetünk annak, hogy azoknak a szegénységet megtapasztalt embereknek, akik a tagszervezeteinkkel kapcsolatban állnak, sikerül egy kicsit könnyebbé tenni a mindennapjait. Így történt ez karácsony előtt pécsi családok esetében is, a velük dolgozó szervezet, az…..
A következő írás egy szegénységet megtapasztalt édesanyáé, aki a nehézségei ellenére évek óta ad aktivitásával, tenni akarásával erőt másoknak. Története jó példája annak, hogy mielőbb nagy szükség lenne Magyarországon megfelelő szintű garantált minimumjövedelemre, amely a szorult helyzetben élőknek…..