Regisztráció Blogot indítok
Adatok
The_Goat

0 bejegyzést írt és 149 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kereken egy év múlva érkezik céljához, a Plutohoz, a 2006-ban felbocsájtott New Horizons szonda. Ennek "alkalmából" a szondát kezelő tudósok beindították a hajtóműveit, hogy korrekciós műveleteket hajtsanak végre. Szóval indul a visszaszámlálás, egy év múlva pedig talán már…..
The_Goat 2014.07.16 06:58:44
@maxval, a gondolkodó birca: ennek semmi köze ahhoz hova klasszifikáljuk be.
A nyugati világ következményeket emleget Ukrajna kapcsán, hogy az orosz beavatkozásnak ára van. Csakhogy a történet addig ilyen egyszerű és egyértelmű amíg meg nem nézzük mi lehet ennek a helyzetnek az ára mondjuk a nyugati világ számára. Miért lehet ez drága a nyugat…..
Nemzeti fociválogatottunk volt szövetségi kapitányának exfelesége, Marijana ugyanis miniszoknyában pózolt a Szerb Pravoszláv Egyház feje, Irinej pátriárka társaságában egy belgrádi kórházi ünnepségen. A hagyománytisztelő ortodoxok ezen – érthetően – eléggé…..
The_Goat 2014.02.28 18:29:18
@Étteremkritikus: ez a kép nem templomban készült
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország sok-sok iskolával meg egy oktatási kormányzattal, amely úgy gondolta, itt az ideje még szebbé és jobbá tenni ezen intézmények életét. Hogy is történne ez egy ideális, szép új világban, még jobban teljesítve, ha a mi lennénk a…..
Manapság hipsternek lenni nagyon trendi dolog, napjainkban már elég ehhez megvásárolni egy SZTK-keretes szemüveget, egy kordbársony nadrágot, egy sálat, esetleg egy surdasapkát és máris be lehet ülni keresztbe tett lábbal valamelyik romkocsmába észt osztani. A hipsterség persze…..
A kép természetesen ezen az oldalon kicsit más kontextusban jelenik meg, és más értelemben raktam ki. Egy kis vicc, amely inkább a másik oldal kritikáját akarja kifigurázni. Mivelhogy Gyurcsány számomra inkább hívőnek tűnik, tehát hozzánk képest egyáltalán nem ördög.…..
The_Goat 2013.12.02 13:37:11
@Karipapa01:
>A nem vallásos (ateista) emberek cselekedetei is >kihatnak másokra. Sőt! minden vallástól függetlenül >az emberek cselekedetei is kihatnak másokra.

Igen, és? ez mire érv? nem állítottam az ellenkezőjét. sőt.
The_Goat 2013.12.02 13:40:33
@Konzervatív0:
1. a pénzt megkapja az egyház az államtól/pap. A pedagógus nem kapja meg. Számomra az egyháznak adott pénz az a papnak adott pénz. ugyanaz.mert az adott pap 'munkájáért' adják

2. nem tudod mennyit kap a pap és mennyit tart meg ebből az egyház. De a pap nem fizet jövedelemadót (januártól)

Tényleg ez az ami neked a problémát okozza? . beszélgess egy pedagógussal.
The_Goat 2013.12.02 13:41:43
@Bogas:
nem egyházi vagyonról van szó, hanem az egyházaknak az adófizetők (benne én is) pénzéből adott pénzről.
Orbán Viktor Fidesze sohasem fogja nagyon dicsérni az Európai Uniót! Mert megtörtént az a történelmi baklövés, hogy az Unióhoz nem Orbán Viktor csatlakozott, hanem a Medgyessy Péter vezette szocialista-szabad demokrata kormány. De vajon jó az nekünk, hogy Magyarországon hónapról…..
SZJA fronton megkezdődött a kampány, ez most már egészen bizonyos. A baloldal többkulcsos személyi jövedelemadót ígért, tehát tulajdonképpen azt, hogy az általa gazdagnak tituláltak jövedelméből, mondjuk a tervezett német minimálbér 70%-át elérőktől elvesz, és ezt…..
Szeretem a vitát. Örülök, ha mások nem értenek velem egyet, és élvezem próbára tenni a véleményemet újra és újra. A vita szükséges feltétele a fejlődésnek, legyen szó politikáról, egy országról vagy a tudományról. Egy jó vitához viszont az kell, hogy a résztvevő felek…..
Elvek. Fennkölten hangzó és jól eladható szlogen, hogy az elvek számítanak leginkább, hiszen azok adják egy civilizált társadalom tartását, ideológiai megalapozottságát, hogy mit tart követendő értéknek, és melyek azok a magartások, amelyeket ki kell gyomlálnia. Amolyan…..
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet konferenciát tartott a hét elején "Médiatudatosság az oktatásban" címmel. A konferencián természetesen Hoffmann Rózsa is részt vett. A 2 napnyi konferenciázgatásból a köznevelésért felelős államtitkárunknak 2 dolog jött le,…..
Ateista blogon vagyunk, politikának itt helye nincs, csak akkor, és csak olyan mértékben, ahogy az az ateizmust, vallást érinti, és a szekularizmus témája az. Gyurcsány és a Demokratikus Koalícióról ezért csak és kizárólag ilyen szempontból fogok írni. Ebben segít engem egy…..
The_Goat 2013.10.15 09:34:53
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

nézz utána , tájékozatlan vagy. az orosz egyház feje volt, csak Hirohito volt magasabb klerikális szinten nála.
The_Goat 2013.10.15 09:37:31
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

így van. +megalomán volt. mégse pusztította el a világot.
Minden irracionális eszme káros. a vallásos hit azonban azért a legveszélyesebb mind közül mert nem érveljhető, mert amivel operál az nem az objektív valóság része és attribútuma per def tévedhetetlen. (Isten). Innentől amit a szubjektum ráültet az abból létrejövő érvelési halmaz elemei nem a való világ elemei. innen következik 9/11 és minden más
The_Goat 2013.10.15 13:52:05
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez kinyilatkoztatás. nem tudok vele mit kezdeni.
(most azt ne is részletezzük hogy hány-egymásnak ellentmondó vallás van és volt. nyilván a te vallásod az igazi)
"A legnagyobb magyar" című előadásért kaptak fegyelmit a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának tanárai - írja a Délmagyarország. Megalakul a Magyar Nemzeti Válogatott Színész Gárda, ahonnan hamarabb tagadják ki az idegen szívű és idegen nevű jelentkezőket,…..
Tegnapi cikkünk folytatása. A tegnapi írás inkább a tankönyv szakmai minőségét taglalta, ez pedig rátér az erkölcstankönyv erkölcsi problémáira. Erényekről, vallásról, társadalomkritikáról A könyv az első oldalán sorolja az erényeket. Ennek nagy előnye, hogy a könyv…..
The_Goat 2013.09.12 15:27:01
@Diotima:
az a baj hogy nem tanítanak a vallásokról hanem a vallásokat tanítják és nem azt hogyan gondolkodjon a gyerek hanem azt hogy mit gondoljon.
a hittan meg nem más mint hitbéli dolgok mint tények átadása kiskorúaknak.
ez tragédia.
1. ábra: Végtelen hosszú idejű Univerzum Egy klisészámba menő klasszikus szerint "az élet olyan, mint a motor: ha nem megy, be kell rúgni". Ez a cikk arról szól, hogy az Univerzum nem ilyen és nem feltétlenül kell berúgni. Az egyik legnépszerűbb érv isten mellett az ú.n.…..
A Vakkomondor tudomány rovata által szponzorált cikk. Szenzációs lelettel gazdagodott a híres Nyugat-Kenyai Múzeum: a Kelet-Burundiban feltárt sírmaradvány végében egy háromszor négy centiméteres csontdarabkára akadtak a régészek. A vizsgálatok kimutatták, hogy a csont egy…..
Charles Darwin valóban úgy nyúlta volna le a természetes szelekció elméletét, mint ahogyan Bill „Windows” Gates az Apple által kifejlesztett ikonokat? Miért nem wallaszizmusnak nevezzük akkor a darwinizmust? Egyáltalán van-e cáfolhatatlan bizonyítéka az evolúciónak? A…..
A történteket már ismerjük: egy német nyelvterületen sugárzott Gyerekcsatornán a Mini-híradóban elmagyarázták a német és svájci nebulóknak, miért is antidemokratikus ország Magyarország, "piros lapot" mutatva fel Orbán Viktornak. A szokatlan csak az esetet…..
Szamárpad Kampány a hitért 2013.03.06 16:39:38
Erkölcs- és hittan, oktató, elvált, gyerekes, gyerek nélküli, szexfilmet néző vagy sem – ezek a fogalmak az elmúlt három hétben bejárták a magyar sajtót, mindazok foglalkoztak velük, akiknek toll, illetve klaviatúra a rendelkezésükre állt. A hiszti – mert ezt máshogy nem…..
A magyar politikai kultúra szélsőségesen személyiség- (és nem intézmény-) központú. Nem sokakat érdekel, hogy a társadalom és az állam intézményei hogyan néznek ki, hogy a jognak és a szokásoknak mi volna az optimális konfigurációja a nemzet számára -- ellenben csüggünk a…..
Orbán Viktor egyik kedvenc vesszőparipája a kereszténység, a keresztény kulturális gyökerek, a magyar történelmi, eltagadhatatlan keresztény mivolt felemlegetése. Nem csak szavakban, de tettekben, alaptörvényi szövegezésben, pénz kiosztási preferenciákban is megnyilvánul ez a…..
The_Goat 2012.12.25 19:42:11
@lord rotten: hát a KDNP nek meg OVnek sincs sok köze a kereszténységhez de ezt akkor a hívőknek kellene megvilágítani, mondjuk a diáktüntetésen egy igaz kereszténynek kiállni és elhatárolódni ettől a bandától.

mellesleg szerintem minden vallás ártalmaz és inzultus az emberi méltóságra, de a vallásszabadság nemcsak azt jelenti hogy mindenki abban hisz amiben akar hanem azt is hogy senki nem kényszeritheti rá vallását vagy világnézetét másra. OV pont ezt teszi azzal hogya kötelező hittant és erkölcstant bevezei az iskolákban.

Ráadásul a vallás semmiben nem garancia a jóra, kikérem magamnak hogy valakit azért mert vallásos morálisan felsőbbrendűnek tekintsünk vagy magát a vallás bármifajta kötelezően tisztelendő és kritizálhatatlan értéknek.
The_Goat 2012.12.26 12:15:25
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

ez most ténymegállapítás vagy kinyilatkoztatás? mert bármelyik is, neked ott belül komoly problémák vannak.

minden érvelés alapja a hitelesség. Ha a hupikék törpikék lábméretéről érvelsz attól nem lesz hiteles hogy elém rakod a mesekönyv vonatkozó fejezetét.világos?