Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Wiktor Benkő

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reflektor Mi lett veled Momentum? 2017.07.20 14:48:49
Ez egyre gázabb. Mármint amit a Momentum Mozgalom csinál az utóbbi időben. A sündisznólkodást már csinálta egy párt 2009-től, a Lehet Más a Politika. Abba most ne menjünk bele, hogy mire jutott vele, viszont volt  (van) kézzel fogható programja, mondanivalója és koherens világképe. Ezzel szemben a…..
Hiába érezzük úgy, hogy tulajdonképpen 2010 óta egyfolytában kampány folyik az országban, az idén ősztől fogva érzékelhető lesz a hangnemváltás a közéletben. A Fidesz ugyanis magasra emelte a tétet, hiszen a létéért küzd majd 2018-ban. Ha nem nyer a kormánypárt, akár komoly elszámoltatási hullám is…..
A lakosság terheit csökkentő gazdasági intézkedések mellett sikeres volt a kormány kommunikációs törekvése, hogy a közvélemény figyelmét Soros Györgyre, és a hozzá kapcsolódó „szabadságharcos” diskurzusra irányítsa. Az ellenzék részben maga is hozzájárult ehhez, ráadásul a baloldali pártok túl sokat…..
Wiktor Benkő 2017.07.14 16:11:36
@Sir Galahad: a fidesz és Orbán érti és ismeri a magyar néplélek rejtelmeit. A baloldal olyan mint a nyugat-európai - nem ismeri és nem érti azt. Nyugat-Európában sem értik.
Ilyen egyszerű.
A kommentárok eltérően ítélik meg, hogy a Bizottság észhez tudja-e téríteni az Orbán-kabinetet A hivatalos magyar antiszemitizmus a történelem sötét korszakaihoz nyúl vissza Izrael és Magyarország a filantróp Soros ellen szövetkezik..
A városi strandokról rég leszoktam. Nem tudom, a közös emlékezetben megvan-e, de strandfejlesztéseket a 2000-es évek elején a Fidesz kezdte el nyomatni. Valószínűleg akkoriban még ebből lehetett szolidan lopni. Minden városban épültek a víziparkoknak nevezett csodák csúszdákkal és egyéb medencékkel.…..
Wiktor Benkő 2017.07.13 15:28:28
De a szavazói erről nem fognak tudni...
Hogy egyszer csak hirtelen vége, és közvetlenül utána sokkal rosszabb, mint előtte. Miután beleélted magad a hangulatba és 3-4 órára megfeledkeztél a magyar hétköznapok szürke és nyomasztó valóságáról, egyszercsak visszazökkensz oda. Mint amikor a legszebb álmodba hasít bele a telefonod kegyetlen…..
Wiktor Benkő 2017.07.10 22:29:06
@csakférfi: A gyerekek nemi identitása nagyon egyszerű:

Ha pöcse van erős férfi lesz belőle, ha pinája, akkor gyenge nő és családanya.
Kivéve ha a betegek el nem térítik.
Wiktor Benkő 2017.07.10 22:32:04
@Wiktor Benkő: Elfogadom, hogy egyikre sincs bizonyíték jelenleg, de akkor meg kell kutatni a dolgot, de addig is, ne már a buziság mint társadalmi norma fele menjünk el.
A köztévé beszámolt a bajai halfőző fesztiválról, ahol a halfőzés mellé pálesz is járt, legalábbis erre tippelünk a videó alapján, mert az élő kapcsolásban bejelentkező riporter azon a részeg hangon hozta le a kis színest, amihez legalább hat feles kell, de gyorsan, melegben, húzóra. A kissé…..
Személyeskedve, lekezelően nyilatkozott újságíróknak a francia köztársasági elnökről...
Wiktor Benkő 2017.06.23 14:31:21
  Nem húzódik le. De egy milliméternyit sem. Ő nem, majd te. És amikor elmentek egymás mellett, majdhogynem súrolva egymás autóját, összepöccintve a visszapillantókat a szűk úton, nem néz rád, nem int, nem bólint. Ő magasabb kasztba tartozik, neki egyenes az útja, nem rángatja jobbra-balra a…..
Természetesen a Last Days of Tényeken láttuk azt a screenshotot, ami még a Tények szintjéhez képest is egészen szórakoztató. "Azt sem tudni vajon létezik-e", írja a tényekes riport, miközben a képen éppen - ki mást - Soros Györgyöt láthatjuk. Sajnos a valóság ennél sokkal szomorúbb, de az egyik…..
Wiktor Benkő 2017.06.13 05:44:39
@A Hannibal Lektűr-attitűd: Szaragyú, ez nem erről szól, ez csak a körítés. Itt arról van szó, hogy a fajtátok soha de soha ne kerülhessen hatalomra többet. Pénz nem számít.
.. és még így ússza meg a magyar a legolcsóbban, bár sokba vagytok, ez tény.
Megvan az a jelenet a Blöffből, amikor Vinnie Jonesra rátámad 3 ütődött gengszter MÁSOLAT feliratú pisztollyal? Majd a kőkemény Vinnie a maga sajátos stílusában kiosztja őket, hogy mégis miben gondolkodnak két ilyen játékfegyverrel a kezükben, miközben az övére az van írva: Desert Eagle…..
Ma a magyar egészségügy sokkal rosszabb helyzetben van, mint 2010 előtt. A szakemberek szerint ha nem lesz változás, öt év múlva nem lesz, aki operáljon, és ágytálat cseréljen.   Nézzünk néhány adatot: - az Orbán-kormány kevesebbet költ egészségügyre, mint az "átkos" nyolc évben Medgyessy,…..
Wiktor Benkő 2017.05.30 15:06:35
@röf: a kávéját meg azért kavargatja, mert a héten már mondjuk háromszor ügyelt éjszaka meg volt 10 műtétje.

Pont az ilyen szarházi követelőzők miatt mint te hagyni kéne a francba az egészségügyet. Kár belétek.
Wiktor Benkő 2017.05.30 15:24:15
@she_wolf: és ez mire is elég?
Wiktor Benkő 2017.05.30 15:34:21
@nick papagiorgo: erről pofázok
Soros György gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos, tudatta a köztévé a ma esti híradójában. Persze azt, hogy Soros gonosz és cionista, nem a fideszes állami hírműsor szerkesztői állították, hanem csupán beidézték Ali Hámenei ajatollah két héttel ezelőtt Iránban elmondott gondolatait.  Ha…..
Wiktor Benkő 2017.05.25 09:08:09
@Gabor08: hagyjuk ezt a vidékizést bunkó városi proli!
Wiktor Benkő 2017.05.25 09:14:10
@ecch: ezt honnan veszed? A pesti körúti liberáltak éppolyan korlátolt szellemi nyomoroncok.
A jó hír, hogy a Fidesz az elgyengülés jeleit mutatja. Héka, azt szoktuk meg, hogy erőt kell mutatni, tematizálni kell a közbeszédet, ehhez képest futnak az események után és csak a segglyukmédiájuk fröcsögése kelt néha figyelmet. Beindult a csendes kihátrálás a CEU-becsukásból, leszedik a…..
Wiktor Benkő 2017.05.12 00:20:05
@ogli dzsí: Ezt nem érti meg a sok hülye, hogy leszarom a szabadságvágyukat, bármit is jelentsen az - leginkább drogos anarchiát - meg leszarom a LMBTQ közösséget, meg a magasztos eszméiket. a CEU-t a legjobban.
Amikor a baloldal volt szar volt a helyzet, most sem a legjobb de a legkisebb rossz. Most egész jól élek, mert a peremfeltételek biztosítottak és nincs állami megrendelésem.
Most magyar viszonylatban kurva jó és kurva szar lenne, ha ez a mocskos szdsz-es banda még egyszer hatalmat kapna, a töketlen mszp-ről nem is beszélve.
Nem csak én gondolom így, hanem mindenki, aki nem a civil szervezetek aktivistája, hanem dolgozik és gyereket nevel.
Legyen SZAVA ! Lenyeled? 2017.05.04 15:30:19
A nemzetinek mondott Választási Bizottság (NVB) elkaszálta a Momentum Mozgalom "vérfrissítő" kérdését a 8 éves hatalom korlátozásról azzal az indokkal, hogy Alaptörvénybe ütközik. Pedig nem ütközik. Nem alkotmányos kérdés. Úgy tűnik, a Választási Bizottság nem végezte el a házi feladatát, nem…..
Wiktor Benkő 2017.05.05 10:47:17
@Tibi !: Váltsál kormányt! Nem megy? Hát a kisebbség így járt.
Wiktor Benkő 2017.05.05 10:48:23
@Tibi !: akinek nem inge :)
De hát ilyen 2-3 százalékosok csak csicskák.
Bár tény: a pofájuk nagy.
Szerencsére a magyar nép meg bölcs.
Wiktor Benkő 2017.05.05 13:54:16
@Szélmalomharcos: Touché! :)
Döglött oroszlánban felesleges belerúgni, de amit Gyurcsány Ferenc az utóbbi pár napban művelt, hogy bekerüljön a hírekbe, az tragikomédiával ér fel.  ..
Wiktor Benkő 2017.04.28 04:33:01
@Online Távmunkás: "Elhúzhatna a közéletből"

És ki menne a helyükbe?
A kutyások meg a momentum sokkal rosszabb. Szdsz-gecik!
Zajlik az ellenzéki vita a legutóbbi tüntetések értékeléséről. Az egyik álláspont szerint most végre megindult valami, a másik szerint ez politikacsináláshoz kevés, a 2018-as változást pártok indíthatják el. Kezdjük talán onnan, hogy a polgárok érdekei kábé három módon aggregálódhatnak, s ezáltal…..
Wiktor Benkő 2017.04.24 12:16:56
@nick papagiorgo: Tökéletesen igazad van.
Meg is nézhetnénk magunkat.
A "civilek" általában túltolnak egy baromságot, amire 1% sem vevő a társadalomban.
A kormánynak meg a TÖBBSÉG számára kell konszenzusos megoldást találnia.
8:40 Felvonulók kérték 2017.04.23 11:47:57
(A 8:40 is tüntetett, és a végén őszintén kétségbe esett) Igen jó hangulatban zajlott a kutyapárt démója, a tüntetők kifordították az idióta NER világát, poén csattant poénra, ezrek búcsúztak röhögve Viktorovics Orbántól, aki visszahívta az oroszokat az országba. A tüntetők beszélgetéseinek…..
Orbán ellenfelei egy olyan focicsapatra hasonlítanak, akik a sokadik megalázó vereség után is ugyanazzal a vesztes taktikával futnak ki a pályára. Sőt, a borítékolható bukás előtt/közben még kifejezetten lelkesek is, aztán meg nem értik az eredményt. Nézem a CEU-ért menetelő tömeget, és magamban…..
Wiktor Benkő 2017.04.13 11:31:37
"@elemes: Ebből nekem az rajzolódik ki, hogy Orbán: gyáva."

Nem. Kurva jó stratéga és a legjobb politikus és egy politikusnak az a célja, hogy nyerjen és ő nyer.
A libsik meg bohóckodhatnak az oktogonon vagy hol. Egy út van Orbánt leváltani: a választások.
A magyaroknak pedig tökéletesen megfelel Orbán, sőt!
Wiktor Benkő 2017.04.11 15:30:45
@s: a vidéki polgár nincs félretájékoztatva, mert nincs ideje TV-t nézni.
Mindenki mindenhonnan tájékozódik, van ám vidéken is net és nem betárcsázós.
Az index és a 444 uszítása, népnevelése sokkal rosszabb, de már csak viccből olvasom.
A MTVA kedélyes családcentrikus híradó.
Szóval ha megvezetés akkor INDEX, 444 a sorrend.
Wiktor Benkő 2017.04.11 15:31:52
@s: "Ki kell menni az utcára és egy nap alatt csatatérré változtatni Budapestet"

Én meg felmegyek és beleverem a pofád a betonba.. ugyanis itt az emberek nem akarják azt a libsi mocskot amit csináltok.
Balogh Zoltán emberi erőforrás-miniszter (Emmi) derűlátó volt a Magyar Ifjúság Kutatás 2016. évi eredményeit látva. Mint elmondta: egy „derűlátó, optimista, vagány” nemzedék válik épp felnőtté. Az SOS Gyermekfalvak által készített kutatás azonban nem fest ilyen derűs képet, sőt, az MTA adatai is…..
- Tisztelt Miniszterelnök úr! Most, hogy az EU is jóváhagyta a Paks 2 szabadrablá beruházást én itten azt számolgatom, hogy mi lenne, ha azt a temérdek pénzt másképp költenénk el. 12,5 milliárd euró (ezt a Greenpeace mondja) az mai áron 3855 milliárd forint. Egy átlagos családi házra ma már olyan…..
Wiktor Benkő 2017.03.20 07:55:29
@jandera: abba a családi házba, ahova fórumozni jársz haza, oda tényleg nem kell, de ahol gazdálkodsz és mindent magad csinálsz oda azért elmegy.
Paks1 lejárt, azért kell Paks2.
A családi házakat meg hanyagoljuk már, aki akar és van sok pénze, játszadozzon, de nem a családi ház a nagyfogyasztó, hanem az ipar. Nekik is Paks állítja elő az elektromos áramot.
Wiktor Benkő 2017.03.20 08:00:03
@blexpress: hülye anarchista zöldek agymenése ez, akik ráadásul bölcsészkart végeztek és azt sem tudják mi a különbség az áram meg a feszültség között.
   Orbánnak nincs több ciklusa, ez az utolsó tavaszi tulipántaposó  felolvasása lesz  ...a kokárda mögött mi vagyunk, nem pedig  azok a hitvány emberformájú távirányítható lények, aminek néz minket...nem!  Március 15.-én Nemzeti Párbeszédet tart az ország, Orbán, Mi ott leszünk, most…..