Regisztráció Blogot indítok
Adatok
metax

0 bejegyzést írt és 446 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást…..
metax 2018.04.09 22:14:43
Az eredmények világosan mutatják: amennyiben meg is valósul a szorgalmazott "egy az egy ellen" felállás, az ellenzék azzal is csak a Fidesz újabb kétharmadát tudta volna megakadályozni, a sima abszolút többségét nem.

Orbánnak pedig jól jön ugyan az újabb kétharmados felhatalmazás, de azért elboldogulna nélküle is - mint ahogyan láttuk tőle azt az elmúlt három évben. Borzalmas dolgokat műveltek parlamenti kétharmad hiányában is.

Erről ennyit.

Választásokon ez a mostani rezsim már nem eltakarítható. Ezt nem utólag állítom, nem utólag vagyok ilyen okos, mert én ezt pofázom már évek óta. Természetesen nem vettem részt a mostani választásokon sem. Csaló választási szisztémához nem asszisztálok. Aki részt vett a szavazáson, és bárhogyan is szavazott, az meghajolt a csaló választási törvény előtt és ezzel megadta a felhatalmazást Orbánnak újabb 4 évnyi ámokfutáshoz.

Egyetlen megoldás van. Amikor eljön az idő, mert a hatalom olyat lép, ki kell menni az utcára és hallatni kell a hangunkat. Nem ezreknek, nem is tízezreknek, mint pl. az Alaptörvény elfogadása vagy a pedagógustüntetések idején, hanem ezúttal száz-és százezreknek. Csak megfelelő ellenerő felmutatása késztetheti megállásra Orbánékat. Meg az EU határozott fellépése. Ha nem lesz megfelelő méretű tiltakozás, és az unió sem lép, akkor a legrosszabb következik be: folytatódik a lassú enyészet és rothadás, de így a rendszer még évtizedekig ellesz, mert rövid időn belül nem fog összeomlani.
        TGM a HVG-n magyarázta el, hogy miért nem demokrata Gyurcsány. Elsősorban azért nem demokrata a Gyurcsány, mert le akarja ültetni Orbánt és klánját.         " Vitatkozni kell az ellenféllel, nem pedig fenyegetni. Az, hogy ezt az egyszerű és közismert szabályt Gyurcsány Ferenc ellenfelei…..
metax 2018.02.17 12:44:46
@Tamás Paitz: "Ha nem mész el szavazni azzal a ge@ire szavazol."

Egy demokráciában még meg is állná a helyét, amit állítasz. De itt és most?
Bűnözők törvénykezéséhez asszisztáljak?? Ellenben aki elmegy szavazni, és az ellenzékre szavaz, az is Orbánra adja a voksát. Persze, ezt föl kellene fogni.

"Én remélem azok akik foglalkoznak egy kicsit is a politikával elmennek szavazni a ge@i ellen."

Az kevés lesz. Az általam korábban felvázolt hatalmi képlet gondoskodik róla, hogy Orbán ellen SOHA ne jöjjön össze a min. 50+1%-os többség.

Csaló választási törvény + >90%-os médiafölény + rendszerkonform nyomozati szervek.

Nem az én távolmaradásom lesz az oka, hogy Orbán megint, ráadásul természetesen kétharmaddal nyerni fog. Te meglévő biztos ellenzéki szavazó vagy, csak - bocs az erős hasonlatért - a kormányváltáshoz az ilyen még kevés, mint a lepkefing. Én nem passzív vagyok, én egyszerűen nem asszisztálok olyan választási rendszerhez, amelyben a szavazatom teljesen felesleges, és ahol az eredményt előre bebiztosították. Kár tagadni ennek ellenkezőjét.

Valamiért még mindig azt hiszitek, ez az ország, ha lebutítottan, sérülten is, de alapvetően még mindig demokrácia. Hogy a választások - még ha úgymond a pálya a Fidesznek is kedvez - alapvetően tiszták és szabadok.

Hát nem azok. Magyarország nem jogállam többé. Sérült demokrácia nem demokrácia. A választásoknak semmi értelmük. A hatalom becsap téged a választások hazug látszatával. Orbán első húzásainak egyike saját hatalma bebetonozása volt. Egyszerűen nem vagytok hajlandóak tudomást venni erről. Ébredj, Csipkerózsika! Átvernek, becsapnak, a demokrácia, a szabad választások és az ellenzék győzelmi esélyeinek hazug látszatával.

De semmi gond. Nem lesz bojkott. Az ellenzéki pártok regisztrálták magukat,
szavazóik meg szépen elmennek voksolni, de ez még kevés lesz, mint a lepkefing. És ez így lesz még választásról-választásra. Jön 2022, 26 és 30... Ki van ez találva.

Amíg nem nyílnak a szemek, amíg nem ébred az ellenzék, addig nem lesz semmi változás. 2 millió vokssal kétharmadot lehet szerezni, ennyi szavazója pedig mindig lesz Orbánnak, még országcsőd esetén is, vagy ha kiderülne róla, hogy pedofil. 20 év komótos agymosása oda vezetett, hogy hívei mindent elnéznének és megbocsájtanának neki. Választásokon SOHA nem áll föl vele szemben többség... tudod, a képlet. Csak a NER keretein kívül állhat föl vele szemben az a többség, amely végül elsöpörheti őt. Aki az ő keretein belül játszik, az eleve bukásra van ítélve.
metax 2018.02.17 13:34:54
@ipartelep: Igazad van, a hatalom beépített emberei ott blokkolnák az új kormányt, ahol csak tudnák.

Egy gondolat erejéig akkor játszunk el az ellenzék választási győzelmével, ami természetesen csak sima abszolút többség. Polt miatt alapból nem lenne felelősségre vonás. De már a Fidesz teremtette jogi környezet is elejét venné ennek, hiszen a hatályban maradó Alaptörvény és más kétharmados törvények ezt eleve kizárnák. Saját törvényi keretei között a maffia mindent legális úton-mód tett zsebre az Alaptörvény betűje értelmében. Hiszen abba is beleírtak sok mindent, amik a fideszes bűnözésnek adtak jogi táptalajt. Legalizálták a lopást. Ha az adott törvényben benne van ez és ez, akkor hogyan, milyen váddal állítanád őket bíróság elé?

Fideszes pártkatonák az AB, az NVB, az MNB élén, és mindenhol... Orbán Közszolgálati Egyetemének nevezett droidképzőjében végzett és az onnan kikerült hivatalnokoknak látszó fegyelmezett pártkatonák is ott tennének be, ahol csak tudnának.

No és a kedvenceink...Jakab István parlamenti alelnök szögre akasztaná a képviselőséget és MAGOSZ elnökeként visszatérne az utakra forgalomlassító blokádokat szervezni. Kerpen Gábor, aki istentudja most hol van, szervezné a jó kis pedagógussztrájkokat, Gaskó újra megbénítaná a vasúti közlekedést, Éger István meg szervezné a sztrájkokat az egészségügyben. Megbénítanák az országot úgy, ahogy 2010 előtt is azt tették.

De mindezt tegyük nyugodtan zárójelbe, mert ez az ellenzék soha nem lesz képes választást nyerni.
metax 2018.02.17 20:51:07
@Netuddki.: "Kissé belegabalyodtál mint majom a horgolócérnába. Hogyan lehet valami legális, ha olyan törvényt hoztak ami a lopás alól felmenti az elkövetőt?"

Nem gabalyodtam bele semmibe. Melyik bírósággal akarod elítéltetni a fideszes maffiózókat azon vád alapján, amit ide leírtál, hogy olyan törvényt hoztak, amely felmenti a lopás alól az illetőt? Van erre a BTK-ban jogszabály? És melyik bíróság fogja elítélni Orbánékat például a manyup vagyon elrablásáért, ha törvényt alkottak rá, hogy ezt megtegyék? Mi alapján fogják bármi miatt vád alá helyezni őket a jelenlegi törvények alapján? Valakit csak a mindenkori hatályos törvények szerint lehet perbe fogni, vád alá helyezni, illetve elítélni. Ezért gondoskodtak arról, hogy kifehérítsék a bűnözést. Ezek rafinált gazfickók baszki, mindenre gondoltak.

"Magyarul, maga a törvénykezés nem volt legális, tehát a lopás továbbra is lopás.""

Jogállami mércével nézve természetesen az, de ahhoz, hogy ez alapján Orbánékat a vádlottak padjára lehessen ültetni, ahhoz először is a jogállamot kellene visszaállítani! A törvényeket visszavonni vagy átírni, az Alaptörvényt hatályon kívül helyezni, és legalább ideiglenesen a régi Alkotmányt visszaállítani, az esetleges joghézagokat megszüntetni. Plusz Poltot eltávolítani.

Én mondtam ki: a 3. Orbán kormány illegitim, mert a hatalom kizárólagosságára törekedett és az elmúlt 8 évben meg is valósította azt. Az Alaptörvény illegitim, mert nulla a felhatalmazása, és a maffia kódexeként funkcionál, de attól még az előbbi a helyén, az utóbbi pedig hatályban van. Ha a választásokból indulunk ki, akkor a változáshoz, a felelősségre vonáshoz kétharmados parlamenti többség kellene. Azt viszont remélem te sem képzeled, hogy ez az ellenzék akár most, idén tavasszal kétharmaddal fog nyerni, lévén a jelenlegi rendszerben még a sima többség megszerzésre is csupán vágyálom. Orbánék leválthatatlanná tették magukat.

Ide rendszerváltás kell. Rendszert viszont nem fogsz tudni választások útján váltani. Előbb rendszerváltás, utána kormányváltás, és nem fordítva, mert arra nem lesz mód. Úgy, mint 1989-ben. Ez a váltás megtörténhet vérrel vagy vértelenül. Én azt mondom, megtörténhet békés módon, a rendszer totális ellenzéki és népi elutasításával, betartással, mert az elvezetne a bukáshoz. Úgy viszont soha nem fog megbukni, hogy 4 évenként az illegitim választási cirkuszban való részvétellel látszatfelhatalmazást adtok Orbánnak a folytatáshoz. Persze, ha netán úgy alakul, le is lőhetik Orbán Viktort, vagy meglincselik, akkor börtönbe sem kellene mennie, de ha már felelősségre vonás, maradjunk csak a jogállami megoldásoknál.
Egy meteorit becsapódása által kiváltott vulkáni aktivitás járulhatott hozzá ahhoz a környezeti katasztrófához, amely a földi élet nagy részének kipusztulásához vezetett 66 millió évvel ezelőtt...
metax 2018.02.17 15:47:28
"De elindulhatunk a vízben, vagy a föld alatt élő fajokból is, nagyjából hasonló eredményre jutunk. Az életképes megmarad, fejlődik, az alkalmazkodásra (átalakulásra) képtelen elvész."

Ezt rendben is van, az evolúció törvénye. De hogy egyeztethető össze ez egy világrengető természeti katasztrófa vagy katasztrófa láncolattal és pedig a dinók és nem dinók viszonyában?

Mert egyébként így van: az egyik túléli a krízist a másik nem. De én annak okaira vagyok kíváncsi, hogy az egyik miért igen, a másik miért nem.

Nem válaszoltad meg a dinó-madár különbséget. Az evolúció tanát hoztad föl erre, de az erősebb győz, a gyenge elhullik, a természetes kiválasztódás és egyebek, nem adnak erre magyarázatot egy súlyos környezeti katasztrófa esetén, mikor felperzselődött a föld, súlyos táplálékhiány volt, és egyebek.

Hova menekültek a madarak? Föld alá nem mehettek. Elrepültek? Hova? Menedékhelyekre? Oda, ahova lábon a dinók is követni tudták volna őket?

A kis-és nagy test (nem csak növényevők) magyarázata - kicsi túlél, nagy elhullik - meg a dinók kapcsán azért sántít, mert léteztek egészen kis testű dinoszauruszok is, akik elbújhattak volna föld alatti üregekbe a kígyókkal és gyíkokkal, meg a kistestű emlősökkel együtt. De nem, semmilyen dinoszaurusz nem élte túl a földtörténeti középidőt.

Sem én nem válaszoltam meg a saját magam által feltett kérdéseket, sem te nem voltál erre képes. Olyan kérdések merülnek föl a természeti katasztrófa kapcsán, amiket persze nagy könnyűen egy kézlegyintéssel el lehet intézni az evolúcióra, meg a természetes kiválasztódásra hivatkozva, de szerintem nem lehet.

Nyilvánvaló, hogy dinó nincs, gyík, madár, stb. meg van. Nyilván, hogy az egyik túlélő, a másik nem. De olyan katasztrófákat vizionálnak a tudósok, amelyek a dinókon kívül egy sor más állatcsoport teljes pusztulását is okozták volna. Miért volt olyan különleges, sajátos ez a hüllőrend? Milyen testi, táplálkozási, vagy egyéb biológiai tulajdonságaik okozták azt, hogy egyedül ők haltak ki egyedül a hüllők közül? Amikor volt kicsi és nagy testű, volt növényevő és ragadozó, sőt minden bizonnyal dögevő is? Min ahogy az akkori gyíkok, teknősök vagy a krokodilok is ugyan ilyenek voltak.

A láva mindent elpusztít. A savas tengervíz is szinte mindent. Nem fér a fejembe a természeti katasztrófa. Ennyi idő távlatából ezekre a kérdésekre egyszerűen nincs rá épeszű magyarázat.
metax 2018.02.17 15:49:14
@she_wolf: "De elindulhatunk a vízben, vagy a föld alatt élő fajokból is, nagyjából hasonló eredményre jutunk. Az életképes megmarad, fejlődik, az alkalmazkodásra (átalakulásra) képtelen elvész."

Ezt rendben is van, az evolúció törvénye. De hogy egyeztethető össze ez egy világrengető természeti katasztrófa vagy katasztrófa láncolattal és pedig a dinók és nem dinók viszonyában?

Mert egyébként így van: az egyik túléli a krízist a másik nem. De én annak okaira vagyok kíváncsi, hogy az egyik miért igen, a másik miért nem.

Nem válaszoltad meg a dinó-madár különbséget. Az evolúció tanát hoztad föl erre, de az erősebb győz, a gyenge elhullik, a természetes kiválasztódás és egyebek, nem adnak erre magyarázatot egy súlyos környezeti katasztrófa esetén, mikor felperzselődött a föld, súlyos táplálékhiány volt, és egyebek.

Hova menekültek a madarak? Föld alá nem mehettek. Elrepültek? Hova? Menedékhelyekre? Oda, ahova lábon a dinók is követni tudták volna őket?

A kis-és nagy test (nem csak növényevők) magyarázata - kicsi túlél, nagy elhullik - meg a dinók kapcsán azért sántít, mert léteztek egészen kis testű dinoszauruszok is, akik elbújhattak volna föld alatti üregekbe a kígyókkal és gyíkokkal, meg a kistestű emlősökkel együtt. De nem, semmilyen dinoszaurusz nem élte túl a földtörténeti középidőt.

Sem én nem válaszoltam meg a saját magam által feltett kérdéseket, sem te nem voltál erre képes. Olyan kérdések merülnek föl a természeti katasztrófa kapcsán, amiket persze nagy könnyűen egy kézlegyintéssel el lehet intézni az evolúcióra, meg a természetes kiválasztódásra hivatkozva, de szerintem nem lehet.

Nyilvánvaló, hogy dinó nincs, gyík, madár, stb. meg van. Nyilván, hogy az egyik túlélő, a másik nem. De olyan katasztrófákat vizionálnak a tudósok, amelyek a dinókon kívül egy sor más állatcsoport teljes pusztulását is okozták volna. Miért volt olyan különleges, sajátos ez a hüllőrend? Milyen testi, táplálkozási, vagy egyéb biológiai tulajdonságaik okozták azt, hogy egyedül ők haltak ki egyedül a hüllők közül? Amikor volt kicsi és nagy testű, volt növényevő és ragadozó, sőt minden bizonnyal dögevő is? Min ahogy az akkori gyíkok, teknősök vagy a krokodilok is ugyan ilyenek voltak.

A láva mindent elpusztít. A savas tengervíz is szinte mindent. Nem fér a fejembe a természeti katasztrófa. Ennyi idő távlatából ezekre a kérdésekre egyszerűen nincs rá épeszű magyarázat.
metax 2018.02.17 15:54:40
@she_wolf: "Hogy mi okozta a dínók kipusztulását? Szerintem ama bizonyos becsapódás volt a pont az "i"-n, a koporsószög."

A dinók egészen a rejtélyes kipusztulásukig a virágkorukat élték. Éppen nemrég olvastam erről cikket itt a neten. A legújabb kutatások szerint nem felel meg a valóságnak az az egyébként kézenfekvőnek látszó magyarázat, hogy már leszállóágban voltak. Tehát szó sincs pont az "i"-n.
JogÁsz Nyugtalan a volt bíró 2018.02.15 21:17:57
Több mint bűn, hiba, amikor a politikai elfogultság elveszi egy volt bíró, mi több, egy volt legfelsőbb bírósági bíró józan eszét. De nem ám csak a józan eszét, hanem a valaha talán még meg volt jogi tudását is. Nem mondom, biztosan nem könnyű az új Btk.-t értelmezni, de ha valaha megtanulta, hogy…..
Ezek nem is képviselők, hanem papagájok...
metax 2018.02.17 14:53:11
@Indriq: Könnyű kiismerni, (csak egy-egy példával)

van a kemény vonalas paraszt... - Számozott ballib cenzúra (ez már mintha letűnt volna, nicket váltott),

van az intellektuálisnak látszó paraszt... - Macisajt,

van a függetlennek látszó, de mégis mindig egyetért velük... - vihogó south park- figurás avatarú kicsitroll,

és van a megvilágosodó, aki pont most pont ezért ért egyet a munkaadójával... David Bowman.
Állítólag Európa legszigorúbb vagyonbevallási rendszere a magyar – mert például semmiféle retorzió nincs, ha valaki rosszul tölti ki. De nem ez az egyetlen oka annak, hogy ténylegesen semmi értelme az egésznek...
metax 2018.02.17 14:04:21
@okostojas007: "Egészen addig megy a tapsikolás, míg be nem kerülnek egy kórházba, és meg nem lepődnek, de akkorra már későbánat. "

Nyugodj bele, ezek még 5-10-15 év múlva is Gyurcsányt hibáztatnák az egészségügy helyzetéért, mert "8 évnyi szoclib ámokfutást 10-20- és 30 év alatt sem lehet rendberakni"...
A Stop-Soros törvény által bevezetni tervezett korlátozások  sértik a szerveződés szabadságát és nem lehetnek szükségesek egy demokratikus társadalomban, s nem összeegyeztethetőek a nemzetközi emberi jogi elvárásokkal – fogalmaz az Európa Tanács emberi jogi biztosának ma közzétett közleménye az…..
  Kövér László házelnök nem csak arról beszélt az általunk nyilvánosságra hozott 2017 januárjában készült felvételen, hogy a Fidesz bűvészkedett a választási körzetek átszabásával, de azt is elismerte, hogy a kormány által összegründolt közmédia meg sem próbál megfelelni a kiegyensúlyozott…..
metax 2018.02.16 17:09:49
@Attilajukkaja: "nem a politikusok, hanem az igazságszolgáltatás dolga eldönteni, hogy ki bűnös és ki nem az."

Finomítsuk: a bűncselekmény gyanúját (úgy, mint bármely állampolgár, akár te vagy én) politikus is felvetheti. A mostani ellenzék ezt rendre (és teljesen hiábavaló módon persze) meg is teszi. Tehát joga van hozzá. Nyilván egy jogállamban ezek a politikusoktól származó kijelentések még nem képezik, nem képezhetik egy jogi eljárás részét. A törvény betűje alapján bűncselekményt hivatalból megállapítani és azt bíróság előtt bizonyítani természetesen a nyomozati szervek dolga.
metax 2018.02.16 17:20:04
@Attilajukkaja: "Én nem vagyok ennyire optimista. Mint mondtam, mindent legális úton tettek zsebre. Nem lesz könnyű őket felelősségre vonni."

Mindent legális úton-mód tettek zsebre az Alaptörvény betűje értelmében. Hiszen abba is beleírtak sok mindent, amik a fideszes bűnözésnek adtak jogi táptalajt. Plusz köszönhetően az X, Y és Z és a másik húsz törvénynek...

Ergo az Alaptörvényt meg kell majd szüntetni. Fel kell váltani a korábbi Alkotmánnyal, vagy írni egy, a jogállamiságnak megfelelő újat. A főügyészségen kitakarítani: ami nem diktatórikus lépés lesz a jogállamiságot visszahozó majdani új kurzus részéről, hanem a demokrácia diadala. A szart el kell szedni, a bűnösöket a vádlottak padjára kell ültetni.
A rockzenét mindenki kemény stílusnak tartja, de a lírai balladák ugyanúgy hozzátartoznak a műfajhoz, mint a zúzós dalok. Szinte minden nagy banda repertoárjában ott van egy lassabb nóta a legnagyobb slágerek között...
Úgy néz ki, hogy Lázár János többször, nyilvánosan bevallotta, hogy aktívan részt vett a Tiborcz-féle csalássorozatban. Most próbál magyarázkodni. ..
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt olyat tett az MSZP-kongresszuson elmondott beszédében, mint azelőtt egy ellenzéki politikus sem a 2009-es Orbán óta: narratívát kezdett felvázolni. Jobb később, mint soha. Karácsony szociális demokráciáról, a "nagytőke" visszaszorításáról, egyenlőségről…..
metax 2018.02.12 14:49:53
"Le tudja-e győzni Karácsony szociális demokráciája Orbán illiberalizmusát?"

Fáj a naivság.

Iilliberalizmusnak vagy akárminek nevezett önkényuralmakat soha, sehol nem sikerül legyőzni választási procedúrák alkalmával. Ráadásul ott, ahol a választás bohózat, cirkusz csupán. Idehaza is még mindig rengetegen homokba dugják a fejüket ahelyett, hogy szembenéznének a keserű valósággal. Egy rettentő precizitással kigondolt és felépített jól működő hatalmi építménnyel állnak szemben. Amelybe beleépítették a megmaradás zálogát, építőinek leválthatatlanságát.

Próbáljunk már meg tisztán látni. Posztoló a tavaszi választásoktól rendszerszintű változásokat kíván és remél, de ennek ellentmond, hogy legalábbis pozitív kimenetelű rendszerváltások nem történnek, mert nem történhetnek meg országos képviselőválasztások (illetve annak álcázott kirakatválasztások) útján.

A történelemben sehol nincs erre példa. Negatív előjelű sorsfordulókra viszont igen, hiszen sok esetben a zsarnok is szabad választásokon kaparintja meg a hatalmat, és ennek során végeredményben maguk a választópolgárok engedik be az ajtón a farkast. Lásd Hitler hatalomra való kerülését 1932-ben, vagy épp' Orbánét 2010-ben. A szabad választásokat, a demokrácia eszközeit kihasználva előbb megszerzik a hatalmat, hogy azután saját érdekeik biztosításaként lebontsák a demokrácia építményét.

De fordítva?? Zsarnokságot eltörölni választási procedúra során? Önkényuralmakban a választásoknak egyetlen haszonélvezője van, és az maga a hatalom. És mégpedig azért, mert a demokratikus látszatot fenn kell tartani. Még a diktatúrákban is. Így volt ez idehaza 1948 és 1985 között, és bármennyire is nehéz szembenézni vele, így van újra az új választási törvény 2012.01.01-én való hatályba lépése óta.

A választások már nem tiszták és nem szabadok. Ergo az ellenzék soha nem lesz képes legyőzni és leváltani Orbánt. Van egy csaló választási törvény, amely az ellenzék ellen dolgozik. A választási szisztéma persze még nem elég. Van még néhány egyéb, rendkívül fontos tényező. Ez a > 90%-os médiafölény és a rendszerhű rendőrség és főügyészség. Ezek jelentőségét nem érdemes hosszan magyarázni, hiszen úgy gondolom magukért beszélnek.

Csaló választási törvény + > 90%-os fideszes médiafölény + a rendszer szolgálatába állított nyomozati szervek = borítékolható kétharmados fideszes győzelem ciklusról-ciklusra.

Rengetegen nem látják ezt. Rengeteg, ellenzéki szavazó leledzik ama ostoba hitben, hogy Orbán választások útján leváltható, és ami ennél is fontosabb: rendszere eltakarítható.

Fájdalom, de nem.
metax 2018.02.12 14:58:12
@Lavinia Pinkerton: "Szerintem az ország már a fidesz közeledtére fölvette a maffia üzemmódot."

Pontosan. A közmédiában már a 2010-es választások előtt megkezdte a kirúgásokat. A főügyészség pedig tette a dolgát egy, akkor még ellenzéki párt érdekeinek megfelelően.

Mert mindenki tisztában volt azzal, hogy jön a bosszúszomjas Fidesz, és mindenki ekként mozgott és cselekedett. Mindenki meg akart felelni, mindenki előnnyel kívánt indulni és senki nem akart lapátra kerülni.
Kadarkai Endre a Facebookra posztolta ki, hogy azonnali hatállyal megszüntették két műsorát is, az Arckép és a Nemadomfel címűt, és más műsorban sem tartanak igényt a munkájára. A Story4 TV nem tartozik a nézettségi listákat szétszaggató tévék közé, de ez a két műsor speciel a a csatornaátlag felett…..
metax 2018.01.23 17:09:15
@commentes nikk: "Jézusom, van olyan, hogy Story 4 TV? Mi pénisz megy azon???"

Például a Poirot és a Miss Marple. Én nézem. Pedig láttam mindegyik részüket már többször is, de újra-és újra a képernyő elé szegeznek.
Ahogy öregszünk egyre többet és többet morgunk azon, hogy milyen gyorsan is múlik az idő. Már Vergilius római költő megírta Georgikon című költeményében hogy: „fugit inreparibile tempus” ami azt jelenti, „visszahozhatatlanul röpül az idő”...
metax 2018.01.22 14:19:49
@karandash: "De pont ezt a termékeny időszakot pazarolják el butaságokra."

Na ja, továbbtanulnak, dolgoznak, karriert építenek, semmint hogy otthon mosogatnának, főztjükkel várnák a dolgos férjüket és közben nevelgetnék a gyermeküket az orbáni társadalommodellnek megfelelően.

Te ostoba fideszes szar.
metax 2018.01.22 14:28:18
@karandash: "17-21 éves korig kellene szülniük két gyereket.."

Még az érettségit se várják meg, te fideszes szar?!

Amúgy a nők 30 éves korukig nyugodtan szülhetnek, addig nem csúszik ki semmiből, a termékenység csökkenése valahol 30 felett kezdődik, a terhesség kockázatairól pedig 40 év felett kezdhetünk beszélni.
Sokan sokféle következtetést igyekeztek levonni abból a jelenségből, amit a január 19-i sok ezres diákdemonstráció alatt mi, szervezők is tapasztaltunk, amikor élőzni próbáltuk az eseményt a Facebookon, nevezetesen, hogy az adótorony nem bírta a túl nagy terhelést, és ezért erősen szakadozott a…..
metax 2018.01.22 14:01:12
@$pi$: Ostoba troll vagy, gondoltam szólok.
metax 2018.01.22 14:01:42
@tudorka57: Röhej vagy, batyu, ezen a nickeden is.
Befogadtunk 1300 menekültet, de mégsem akarunk kvótát. Utáljuk a menekülteket segítő civileket, de mi is segítjük a menekülteket. Ja, és SOROS!..
Libertarian Bojkott, hát persze 2018.01.18 00:00:00
Hont Andrásék újabb ellenzéki agymenéssel álltak elő a választásokra: az a legújabb nagy ötlet, hogy nagyüzemi részt nem vétellel bojkottálni kellene az áprilisi választásokat, merthogy az majd illegitimálná a Fidesz várható győzelmét. Ragyogó elképzelés, egyszerűen kiváló. Tegyük most félre egy…..
Friderikusz Sándor az ATV és a TV2 után jó ideig nem szerepelt sehol, de most rádiósként tér vissza, írja a Bors. Az egyelőre Friderikusz Sándor címen futó saját műsorát  január 21-től vasárnaponként a 89.5 Music FM-en lehet majd hallani. Az nem derült ki, hogy milyen típusú műsor lesz. (A 89.5…..
metax 2018.01.11 18:35:32
@BAZINGA2: "Pedig az ATV jobban járt volna vele! Amióta összeszedte azokat a selejteket akiket más csatornáról kirúgtak, nézhetetlen"

Ne is zavarjon, hogy pont az ATV-től lépett le, amikor leparancsolták a képernyőről az ott futó műsorát. A csatorna bulvárosítása jegyében ezután még felajánlottak neki egy szórakoztató műsor tervét, de ő szerencsére azt elutasította.
metax 2018.01.11 18:44:05
@gemini62: "Az ATV-n volt egy sorozata tudományos témákról közérthetően, ha jól emlékszem Kovács Béla elmélete fizikussal."

Az volt a" Friderikusz - Most', 2006 és 2008 között. Ami mind a mai napig a hazai televíziózás egyik, ha nem a legkiválóbb politikai - közéleti elemző háttérműsora volt.

Aztán 2013 vagy '14-ben indult a 'Friderikusz' ugyanott. Ez már bensőségesebb műsor volt. Ebben is volt tudomány, emlékszem, kitűnő orvos-kutatók részvételével volt egy sorozat a genetika jelenéről, a génmódosítás lehetőségeiről.
Vagy négy órát váratták az előtérbe, tolószékbe parancsolták, ivás, pisilés nuku, végre vizsgálatok, úgy ahogy és az eredmény vigyem haza, túl van egy trombózison, otthon ágynyugalom és fel se írtak semmit. Mindenkinek üdvözletem! Az élet kiszámíthatatlan és váratlan…..
metax 2018.01.10 17:12:21
@Pic: Részvétem.

"Legalábbis Szegeden biztosan."

Pedig ott a csilivili klinika. Tavaly vagy még tavalyelőtt adták át az új részleget? Anyámat 2014-ben és '15-ben térdprotézissel mindkét lábával ott műtötték, de még a régi helyen, azóta adták át az új részleget.

Úgy látszik ennyit ér a fejlesztés, az abba beleölt milliárdok, ha csak az infrastruktúra változik, a személyzet és azok betegekhez való hozzáállása nem.
Már az is elég idegesítő, amikor napi másfél órát kell mondjuk azzal tölteni, hogy az ember bemegy dolgozni, majd hazamegy. Mit szóljon akkor az, akinek ugyanez napi hat (!) óráját rabolja el?..
A világhírű dalszerző és énekes Bryan Adams már régóta ismert fotósként is, több tucat kiállítása volt és több fotóalbuma is megjelent. Eleinte főleg hírességekről készített portrékat, majd később a reklám- és a divatfotózásban is sikereket ért el. Adams a világ egyik legnagyobb divatfotósától, Herb…..
A nap vicce nem az, hogy a kormány, illetve a Matolcsy-féle Nemzeti Bank által jelentősen befolyásolt igazgatótanács mandátumának lejárta előtt 2 évvel leváltotta Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökének apját az Országos Betétbiztosítási Alap ügyvezetői igazgatói posztjáról...
A Sorozatwiki tudta meg még tegnap éjjel, hogy a Feleségek luxuskivitelben című pompás trashreality megkapta a második évados berendelést. A műsor nézettségét ugyan nem sok értelme lenne kitenni a vitrinbe, de a sajtóvisszhangot már lehet mutogatni, hiszen kismillió cikk, kritika, blogbejegyzés…..
Behatoltak a Fidesz rajongótáborába...
Annak idején, mikor 10 évvel ezelőtt ideköltöztünk, hamar rá kellett döbbennünk, hogy falunkban irtó kemény a víz. Tudom, ez országosan jellemző, gyerekkoromban a panelban (Budapest III. kerületében) is így volt, férjeméknél a XVII. kerületben méginkább, de az itteni helyzet azokon is messze…..