Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szerker

10 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A perjel anya jó szorosra fogta fehér kendőjét, mielőtt kilépett a februári szabadba. Jócskán fagyott, mégsem vett vastagabb köpenyt – hisz csak a szomszédos épületbe kellett átjutnia: a rendházzal csaknem szerves egységet képző, királyi palota bal szárnyának bejáratáig. Bátorítón, biccentve fogadta…..
Lukácsi Kati szupersztár. Volt ő már KDNP-s politikus, sőt kereszténydemokrata képviselő is, hiszen a baráti média mondta, tehát valid. Ő a megtért csúcskeresztény (már hogy úgy, hogy megtért abból a csúcsnagy kereszténységBŐL), egy igazi kormányellenes tüntetési koronagyémánt. Mi több, egy gyöngy.…..
'Férfiatlan, nyegle a tempó, és sejtetni engedi, amitől eddig is sokan tartottak: egotrip ez, nem több. Ha eddig nem volt, ezután se lesz ideológia, keret, tőkesúly, ilyesmi. Marad az, hogy ti, "a fiatalok", nektek minden szabad, mert belegázoltak.' Életemben eddig egyszer se emeltem kezet senkire,…..
Jó hülyén néz ki leírva, ugye? Már, hogy a cím. Remélem, már kezdenek is háborodni fölfelé. Jól is teszik, el is várom. Mert, hogy sokan, keresztényként pontosan így tetszenek kommunikálni. Legalábbis az utóbbi napok netflashjeit tekintve. Vagy az én tűrőképességem nem tűr jól az utóbbi napokban,…..
Tort ül az új, magyar balternatíva: a menő, dizájn-csomagolópapírok rejtekében 266 ezernél is több büszke szignó hirdeti: fővárosi lakosként nem a véleményük. Nem akarnak fejlődést, nem akarnak városmarketinget, nem akarnak változást. Nekik ez úgy jó, ahogy van. Így akarnak megváltoztatni mindent.…..
JelenValó A Tiltott a legédesebb 2017.02.08 10:26:46
Naponta hány új habot az Igazi Csíki Sör c. termék körüli pol-gazd marketinghájp, ha nem 140 ember munkahelye lenne a tét, még mérsékelt derültség is övezhetné azt a kétségbeesett csapkodást, amit az ellendrukkerek képesek rész- és egész tulajdonokból, meg túlsúlyos nemzetirokker-tinédzserekből…..
Téma az antropológia határán - gyilkos csoportdinamikát írtak le az Iowai Állami Egyetem kutatói, méghozzá nyugat-afrikai csimpánzok között, a megfigyelésre szenegáli Fongoli területén került sor. Az eredmény mind az emberi társadalmak rendszerszintű vizsgálata, mind pedig teológiai-teremtéstani…..
Január utolsó hétvégéjén volt szerencsém pár napot tölteni Izraelben, ahol a jelenleg is kormányzó Likud párt néhány ifjúsági vezetőjével tartottunk egyeztetést. Rendkívül tanulságos volt az együtt töltött pár óra, ugyanis izraeli fiatalok szemével látni a Közel-Keletet egy teljesen más képet rajzol…..
Figyelemre méltó online hírverés keretében kezdett aláírásgyűjtésbe a Momentum Mozgalom annak okáért, hogy egy helyi népszavazás keretében vonassák vissza a Fővárosi Önkormányzattal Budapest olimpiai pályázatát. Ezekben a napokban felmerül jó néhány kérdés: például összegyűlik-e a megfelelő számú…..
Veszem a bátorságot, és írok Neked. Teszem ezt abban a reményben, hogy nem olyan keményen és irgalmatlanul felelsz, miként elődeid tették, hanem velem is irgalmas pásztor leszel. Ebben reménykedem. Nemcsak miattam, a kis wittenbergi szerzetes miatt, hanem az Isten egész nyájára való tekintettel,…..
Mar Ignatius Joseph III. Younan, a DAESH (Iszlám Állam) által dúlt területek, a polgárháború alatt felőrlődő Szíria, a nyomorba bukott Irak és a Közel-kelet rettegésben fuldokló területeinek katolikus patriarchája izgalmas összegzést tartott az utóbbi esztendők rettenetes, veszedelmes korszakáról…..