Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SylverRat

0 bejegyzést írt és 92 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A minap olvasói levelet hozott az internetes világháló szupersztrádájának drótpostája. Feri barátom fakadt ki egy cseppet az M7-est érdekes felfogásban használó embertársaink mutatványain. Az eset bizonyára sokatok számára ismert, de mivel a megoldás még a horizont közelében…..
Egyszerűbb lenne, mint a mostani vergődés. Mert az ügyesen alakított díjak alapján nem tudok más szándékot sejteni a háttérben. Esetleg még a jól bevált metódust, miszerint "adjatok még több pénzt, MOST!", aztán a többi meg le van szarva. A Zsemledisznó józan…..
Népnemzeti is, történelmi is, meg informatikusos is, aki ennyi figyelmeztető jel után még mindig nem csapott az alt-f4-re, meg is érdemli Gábor szóviccét, amiről ő maga úgy nyilatkozott, hogy "Napok óta röpköd a fejemben egy, szinte fáj, ahogy a homloklebenyről átpattan a…..
SylverRat 2008.11.15 17:34:34
A gazdasági világválság még megállítható, ha értelmetlen fogyasztásba kezd mindenki háromra, és kivételesen ezúttal zsebből fizeti. Ehhez kínál optimistábbnál optimistább ajándékötleteket a Homár a következő hetekben. A csupán 20 dollárt kóstáló My Zombie Pin-up…..
SylverRat 2008.10.16 12:43:15
Szégyellhetjük magunkat: egy csúnya, érzéketlen multi mutat példát abból, hogyan kell gyorsan reagálni a globális gazdasági válságra. Nem szövegelni kell meg nemzeti kerekasztalozni, hanem lépni, keményen, határozottan. A Danone válasza 2008 kihívásaira gyors, kegyetlen, igaz…..
Ha nincs mobil internetes eszközünk homározáshoz, természetesen backdoor-olvasgatással. Cikász üzenete például a jobbak közül vaó, és csak azért nem nagyon jó, mert azok mind mocskosul trágárak. Egyébként az aránylag ritkán tapasztalható, úgynevezett backdoor-kurválkodás…..
SylverRat 2008.10.14 01:38:39
A halak látványos halálához nem szokott egyharmad Homár mindig messziről elkerüli a hipermarketek ezen részlegét, mert nem szereti látni sem, ahogy lökdösődnek és tátognak némán a kis szájukkal, a halálukra várva. (Hal-álukra, haha.) Orsi viszont éppen ott volt, amikor a…..
Az igen kiváló Félrefordítások blog figyelmébe ajánljuk ezt a megrázó feliratot. A porkból azért a külföldi rájöhet, hogy miről van szó, de angolul mérsékelten is tudó magyar agysérülés nélkül biztosan nem hagyja el a terepet:A mellekelt feliratot egy Sodexho etteremben…..
SylverRat 2008.09.10 15:09:03
Városjáró kapott egy lesújtó levelet a II. kerületi önkormányzattól, miszerint legkorábban jövőre, de inkább 2010-re várható csak, hogy felújítsák a Hűvösvölgyi utat: A Hűvösvölgyi út útfelújítására vonatkozó tervek  (a Budakeszi út Hidegkút között)…..
Még mindig az Apple körül pörögnek a T. olvasók, azon belül ezúttal az iTunes Store paranormális fizetési rendszere akasztotta ki Szabolcsot: Az iTunes store csodálatos haza elindulását egy kicsit beárnyékolja, hogy kizárólag hitelkártyát fogadnak el a regisztrációt során, egy…..
Újabb tragikus élményekre készülhetnek a boldog iPhone-tulajdonosok, ha bármilyen szinten meghibásodik a készülékük. A Homár történetében igen ritka, hogy telefonon jelentkezik be a naiv ügyfél, de P. annyira kiakadt, hogy hirtelen kellett a kurvaanyázás. Kiderült ugyanis, amire…..
SylverRat 2008.09.02 11:10:05
Krisztián törvénytisztelő állampolgárként 2 pohár bor után autó helyett inkább az éjszakai buszt választotta. De mivel nem így tervezte az estéjét, jegy nélkül tette ezt, bízva abban, hogy az ellenőrtől lehet majd jegyet venni. Ezen pont nem lehetett, le is szállították. A…..
Árpi egy hete tapasztalta, hogy az IKEA-ban kartonpapírrá vékonyodott a farostlemez. Mint kiderült, ők igazából tudtak erről, csak elfelejtettek szólni: Tisztelt ****! Sajnálattal olvastam panaszos sorait, melyben arról tájékoztat, hogy a Billy könyvespolc hátlapjának anyaga nem…..
SylverRat 2008.09.01 09:22:29
Prod esete vélhetőleg nem egyedi, hiszen sokkal többen rendeltek iPhonet interneten, mint ahány embert később visszahívtak. Azon belül már változhat, hány embert hívtak vissza azzal, hogy felborult a DHL kamionja, illetve valaki misztikusan törölte a rendelését, ezért nem kap…..
SylverRat 2008.09.01 08:57:45
M. egy klasszikus fantombírságot kapott az Erzsébetvárosi parkolómaffiától, amire a Homár a szokásos választ tudja adni: dugják a fülükbe! Sajnos ezekkel nem lehet mást csinálni, mint megvárni a behajtót, aztán a pert, ott pedig rongyosra verni őket bizonyítékhamisítás vagy…..
Mint kiderült, nem is szombat, hanem már hetek óta le volt zárva a budai felső rakpart a nemzeti légiparádé Red Bull Air Race miatt, 20.-án pedig már a Várba sem tehette be a lábát ingyér a nemvip lakosság. Ez a bloggervilágban többeket kurvaanyázásra késztetett, és voltak…..
Zseniális reklámparódia hasít a neten, látszólag a klasszikus tévésoppos formula brutális szintre fokozásával. Aztán bepötyögtük a CashforGold.comot és kiderült, hogy a hirdetés valódi. A távolsági nemesfémószeres 24 órán belül ingyen feladható csomagot küld elhunyt…..
SylverRat 2008.08.19 06:52:06
Nemtom ki járt a budai felső rakparton, de a Homár már szombaton akadályokba ütközött a Batthyányi térnél, tehát azt már pénteken beépíthették a Red Bull augusztus 19-20.-i légipíárjához. A nemzeti ünnepre zökkenőmentesen rátelepült verseny miatt szombat óta köröznek a…..
Váratlan mulatságos jogállami fordulat! Az ombudsman szerint "sérti a jogállamiság, illetve a tisztességes eljáráshoz való jog elvét", ha valakit óránként megbüntetnek a parkolótársaságok. Jogállamiság és tisztességes eljáráshoz való jog? Miről beszél ez a…..
SylverRat 2008.08.18 09:48:58
Levélírónk megtalálta a város legpofátlanabb BKV-s alkalmazottját. A pénztáros az apróhiányra hivatkozva gépi kávéra gyűjt a visszajáróból, mert saját bevallása szerint csóró és pont jól jön az a 60 Ft. Az ügyfélszolgálatnak írt reklamáció következik. Tisztelt BKV!…..
Példás gyorsasággal válaszolt Marci tegnapi parkolásos problémájára a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet vezetője. Szerinte a KRESZ alapján egyértelmű, hogy nem szabad a járdára parkolni, viszont ahol az úttesten állnak az autók, ott is lehet azért közlekedni: A…..
A kekeckedő ügyfélnél egyet utálnak jobban a magyar cégek: azt, aki fogyasztani akar. "Volt fogyasztani?????!!!" - ordítja az echte magyar cég kiképzőőrmesteres hanghordozással, aztán leküldi a magáról megfeledkezett kuncsaftot fekvőtámaszba. Mai meghökkentő példánk…..
SylverRat 2008.07.30 10:59:44
Irodaházban vagy áruházban dolgozó rabszolgák kedvelt szórakozása elképzelni, mekkorát kaszálnak az illetékesek az italautomatákon. Nekem voltak automatás haverjaim, akik egy darab géppel már olyan jól ellustultak, hogy külön embert vettek föl a pénz kiürítésére, kettőből…..
Egy hónapja posztoltuk Viktória levelét, amit az Invitelnek írt, mivel anyukáját az üzletkötő a szokásos telefonos szerződéskötésre akarta rávenni, ami bár nem sikerült, a számlák mégis megérkeztek hozzájuk. Most itt a válasz, amiben a cég elismerte: hibázott. Kedves…..
SylverRat 2008.07.29 09:03:37
Csaba a győri szürkületi zónában találta ezt a kiváló gumicokroid terméket, amiről csak sejteni lehet, hogy a környéken kotyvasztják, de hogy miből van, azt az ÁNTSZ se tudja:Én is találtam egy kis érdekességet. Ami mellesleg nagyon bosszant is. Egy gumicukorféleségről van szó…..