Regisztráció Blogot indítok
Adatok
haligalibarbara

62 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
- Miért bámul mindenki?  - Azért, mert versenybiciklije van! A napokig húzódó rejtélyt végül egy nénike oldotta fel Szabó Virágnak. Virág ugyanis nem értette, hogy miután eltekert Pomáztól Szegedig, miért éppen Dél-Magyarországon kezdték el furcsán méregetni a biciklijével együtt. Ráadásul nem is…..
Detti, férje és két kicsi gyerekük tíz hónapot töltöttek Amerika egy békés kisvárosában, a 85 ezres Bloomingtonban. Azért pont ebben az Indiana állambeli városkában éltek, mert a férjét meghívták, hogy tanítson két szemesztert a helyi egyetemen. A fiuk négy és félévesen kezdte meg a családi…..
Egészen a legutóbbi időkig nem igazán létezett egységes azori identitás, pedig kilenc elemből álló szigetvilágról van szó, melyek között van olyan, amelyikről simán át lehet látni a másikra (pl. Pico és Faial) de olyanok is akadnak, amik Budapest-Berlin távolságban fekszenek egymástól (pl. Santa…..
Ezt a posztot eredetileg a Gardenista.hu oldalra írtam. Onnan valami technikai hibából adódóan lemaradtak a képek, ezért - meg mert szerintem érdekes - ide is kiteszem, ezúttal képekkel. Íme. Ha én lennék a király, egy ilyen kert közepén élnék – könnyen támadnak ehhez hasonló gyermekded gondolatai…..
Azori életünk egyik legellentmondásosabb élménye volt, amikor belebotlottunk egy utcai bikafuttatásba. Ez a hagyomány Terceira szigetén él és a mai napig ápolják, különösen nyáron. Egyfelől nagyon fontos eleme az ottani identitásnak, és a helyiek szerint a bikák manapság szerencsére csak ritkán…..
Mivel hetek (de inkább nyár közepe) óta unszolnak minket ismerősök és kedves ismeretlenek, hogy okvetlen tartsunk majd egy előadást az azori élményeinkről, mondtuk, hogy oké, és kerestünk egy helyet. A Prezi szuper előadóterme fogad be minket és lesz azori teakóstoló is, már csak azon töprengünk,…..
 …és totál exkluzív plusz teljesen kockázatmentes. Feltéve persze, hogy már kihunyt vulkánról van szó, amit a nagyközönség számára látogathatóvá tettek. Nagy kiváltság ez, az EU-ban például csak az Algar do Carvão olyan vulkán, ami belülről látogatható, mi júliusban néztünk meg Terceira szigetén.…..
Itt a vége, mindjárt indulunk haza. A blog ezzel nem ér véget, egy csomó posztot ígérgettem már itt mindenkinek, azokat remélhetőleg olyan október végéig befejezem. Utána is lesz kontent, továbbá 99 százalék, hogy valamikor vissza fogunk még térni az Azori-szigetekre - azt egyelőre nem tudjuk,…..
Vajon létezik még olyan látványosság Európában, ami nincs fönt a Tripadvisoron? - töprengtünk egyszer ezen a fontos kérdésen. A minap kiderült, hogy meglepő módon igen: például a Parque Dona Beatriz do Canto (korábban Parque das Murtas), ami Sao Miguel szigetén, a Furnas nevű faluban…..
Egészen augusztusig vártunk az Ilhéu felfedezésével, mert tomboló strandidőben szerettünk volna kipróbálni. Ez a fantasztikum egy kis gyűrű alakú vulkanikus sziget, belsejében egy kráterlagúnával (ezt a szót sem ismertem eddig) Vila Franca do Campóval szemben, mintegy 500 méterre a parttól. Nos,…..
Sikerült jó egzotikus címet választani, pedig a fenntartható szót még ki is hagytam belőle. Amikor pár hete Faial szigetén voltunk (ahol az utolsó vulkánkitörés 1957-ben volt), kétszeri nekifutásra tudtuk csak megnézni a három fő látványosság egyikét, a Caldeirát, mert elsőre semmit sem láttunk…..
Itt van, elkészültem végre az azori kisokossal! Annyi téma került bele, hogy végül inkább nagy-, mint kisokos. Az infók 2017 első háromnegyedéből származnak; később természetesen változhatnak az itt leírt dolgok. Belevettem egy csomó mindent, amiről gyakran kérdeznek az ide (Sao Miguelre) utazók,…..
Szombaton rendezték meg Ponta Delgadában (Sao Miguel sziget továbbra is) a White Ocean Partyt. Kicsit ódzkodtunk tőle a magyar white partikat ismerve, de kiderült, hogy ez egy olyan tisztességes utcai buli, aminél az ember maga sem tudna jobbat kitalálni. Pedig ez még csak a második ilyen esemény…..
Mélység, hőmérséklet, bálnák, szabad tüdős merülés, James Cameron tengeralattjárója, felfedezésre váró élőlények stb. Iszonyú érdekes magyarázó animációs videó a Tech Insidertől az óceán titkai témakörben. Európai szemszögből az egyetlen hibája, hogy amerikai mértékegységeket használ. De még így is…..
Haligali Nyári szünet kezdődik 2017.07.13 18:13:27
Figyelem, mostantól kb. két hétig szünetel a blogolás, mert utazgatunk. Utána MEGÚJULT ERŐVEL térünk vissza!Addig is nézegessétek az Instát, lesz vulkán és vízesés is...
A januári érkezésünk óta motoszkált bennünk, hogy fel kellene gyalogolnunk Sao Miguel tetejére, az 1103 méteres Pico da Vara nevű csúcsra. Ráadásul ez az egyetlen olyan hivatalos túraút  a szigetünkön, aminek nehéz a minősítése, minden más könnyű vagy közepes. Tegnap végre felgyalogoltunk szépen,…..
Azért írok erről egy miniposztot, hogy könnyebben el tudjam küldeni ezt az infócsomagot mindenkinek, akinél fel szeretnék vágni azzal a ténnyel, hogy igen kellemes szavakkal méltatták a blogunkat a Rádió Bézs nevű, nem túl régi netes rádióban. A fotót innen loptam Csak két mondatot másolok ide…..
Itt az ötödik hónap vége, ami szomorú, hiszen már bőven túlléptünk az ittlétünk felén. Viszont itt a nyár, ami pompás. Ebben a posztban sok szó esik majd a nyárról. Tetszik: A rengeteg júniusi buli. Kb. minden héten volt egy munkaszüneti nap júniusban, amiért még senkit sem hallottam panaszkodni.…..
Egészen másról akartam írni egy villámgyors posztot - hirtelen rengeteg munkám felgyülemlett, mármint olyan, amiért pénzt kapok, nem a blog -, de aztán ma végre megfürödtem a 17 fokos óceánban, úgyhogy most erről lesz szó. Itt senki sem fürdik épp, pedig legalább nyolcan voltunk egyszerre a vízben…..
Két olyan Sao Miguel-i krátertóról lesz most szó, aminek letúráztunk a partjára a háti hordozóban üldögélő lassan két és féléves Haligali Juniorral. Egyik sincs a hivatalos túrautak között, de a Tripadvisor szerencsére ír róluk mindenféle nyelven (Lagoa do Fogo, Lagoa do Congro) tökéletesen…..
A címben írt kérdést egy barátnőm tette fel egy emailben, és a válasz erre az, hogy igen is meg nem is. Statisztikailag igen, mivel bő félévet töltünk az Azori-szigetek legnagyobbikán, Sao Miguelen. Valójában nem, csak lelassítottuk és egyszerűbbé tettük az életünket egy olyan helyen, ahol az…..
Van egy szuper azori (sao migueli) előétel vagy uzsonna: a Morcela com Ananás, vagyis a véres hurka ananásszal. Elsőre kicsit bizarr társításnak tűnik, pedig nagyon finom, és semmi extra: kapsz egy szép nagy szelet ananászt - nyersen vagy grillezve - körülvéve véres hurka szeletkékkel. Eléggé…..
Túlvagyunk az ittlétünk felén, ezért ma belemorzsoltam egy könnycseppet az óceánba. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez maga a földi Paradicsom, de azért itt sincs KOLBÁSZBÓL A KERÍTÉS. Tetszik: szerencsére alig látni óriásplakátot. Van valamennyi a szigeten, de annyira kevés, hogy pont az tűnik fel.…..
Nem tudok jól fényképezni, az egyik leghőbb vágyam, hogy egyszer végre megtanuljak (ezért egyszer például el is mentem egy négynapos fotótáborba, ahol a legfőbb művem egy unalmas napraforgó volt). Van egy közepesen jó fényképezőgépem, ami egy-két évig ügyesen korrigálta a hiányosságaimat, de kb. fél…..
Figyelem: csak erős idegzetűeknek! „Végre vége, túléltük” – ez volt az első erőtlen mondat, ami elhagyta a szánkat, amikor majdnem négyórás bálna- és delfinles után ingatag, remegő lábakkal partra léptünk. Én ekkor kb. harminc hányáson voltam túl, a barátnőmet csak egy jó időzítéssel bevett…..