Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Abidzsil

23 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak” (Mt 20,9–10 The Message). Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy felhagysz önmagad másokkal való…..
,,A hit az, hogy bízunk abban, hogy amit remélünk, valóban meg fog történni, és bizonyosságot ad számunkra azokról a dolgokról, amiket nem láthatunk.” (Zsidókhoz írt levél 11:1, NLT fordítás) Hit által látjuk a jövőt. Ez azt jelenti, hogy előbb hiszük valamit, aztán…..
,,Úgy gyertek hozzá, mint élő kövek, mint lelki ház, ami szent papsággá épül.” (1Péter 2:5a, GW fordítás) Isten azt mondja, hogy pap vagy, ami a hátteredtől függően lehet ijesztő vagy megdöbbentő számodra. Péter azt mondja, hogy minden hívő számára elérhető az a…..
,,Semmiféle káros beszéd ne hagyja el a szátokat, csak olyan, ami szükség szerint segíti mások épülését, hogy az áldás legyen azoknak, akik hallgatják.” (Efézusi levél 4:29 NIV fordítás) Az őszinte hála azt jelenti, hogy úgy élsz, hogy minden helyzetben hálás tudsz…..
,,Amikor kértek és nem kapjátok meg, nem jó indítékkal kértek....csak a saját élvezetetekre akarjátok eltékozolni, amit kaptok.” (Jakab 4:3, NIV fordítás) Ha azt várod Istentől, hogy megáldja az életed, neked is hajlandónak kell lenned mások életét megáldani azokkal a…..
,,Az Istenfélelem (az Istenben való hit és az iránta való tisztelet és engedelmesség) által tanulhatjuk meg, hogyan tudjuk az életünket jól élni; először tanuld meg az alázatot, majd megtapasztalod a dicsőséget."  (Példabeszédek 15:33, The Message fordítás) A bölcs…..
,,Akkor éjjel a titok feltárult Dániel előtt egy látomásban. Ezután Dániel dicsérte a menny Istenét.” (Dániel 2:19, NLT fordítás) A legtöbben közülünk nem tudják, mit tegyenek, ha egy lehetetlen helyzettel szembesülnek. Tudtad, hogy egy több ezer évvel ezelőtt élt…..
,,Légy szilárd abban, amiben hiszel. Legyél bátor. Legyél erős.” (1 Korintus 16:13b, NLT fordítás) A Szentírásban sok helyen láthatjuk, hogy Isten olyan embereket használ, akik bátrak és akik fel mernek állni, amikor mindenki más csak ücsörög. Nézd meg Dávidot. A…..
,,Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” (5 Mózes 8:2 TLB fordítás)  Az álmok sohasem teljesülnek azonnal. Mindig van…..
,,Áldott az a szolga, kit az Úr dolgozva talál eljövetelekor.” (Lukács 12:43 NCV fordítás) Mindenkinek vannak kiaknázatlan képességei. Ám van három módja annak, hogy elkezd fejleszteni ezeket  a képességeket jó célra és Isten dicsőségére. Mérd fel a…..
,,Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jakab 1:14-15, GNT fordítás) Ma a felelőtlenség korában élünk, amikor senki sem akarja beismerni, hogy a…..
„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Galáta 6:2 NLT fordítás) Ha mások szükségleteinek észrevétele látással kezdődik, akkor a sérüléseik észrevételéhez hallásra van szükséged. Meg kell tanulnod hallgatni! Minél jobban tudsz…..
„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.” (Máté 20:9-10 The Message) Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy…..
,,Akit az Úr szeret, annak pihenést ad.” (Zsoltárok 127:2b, NLT fordítás) A nap folyamán és amikor alszol a Mennyei Atyád szeretettel figyel és vigyáz rád. Az alvás Isten ajándéka, és ahhoz, hogy el tudd fogadni ezt az ajándékot, bíznod kell Istenben. Amikor alszol, Isten…..
,,Azt mondtam magamnak: nyugodj meg, mert az Úr gondot visel rólad!” (Zsoltárok 116:7, NCV fordítás) Istentől kaptad a testedet is mint ajándékot, és mellé egy használati utasítást, a Bibliát. Benne van minden, amit tudnod kell ahhoz, hogy gondját tudd viselni a testednek és…..
"Ezért ezt az üzenetet küldtem nekik: Nagy munkában vagyok! Nem tudom abbahagyni, hogy eljöjjek, és találkozzak veletek. Négyszer küldték ugyanezt az üzenetet, és én mindig ugyanezt feleltem nekik.” (Nehémiás 6,3-4 NLT) A negatív emberek eltérítenek. Tudod, Isten egy fontos…..
,,Az Úr, az Úr Isten, irgalmas és kegyelmes, türelmes, és bővelkedő jóságban és igazságban.” (2 Mózes 34:6b, NKJV fordítás) Isten személye jellegzetes a Bibliában. Nem a korlátlan uralma, a mindentudása, a mindenhatósága, a mindenütt jelenvalósága, a dühe, vagy az…..
„Még a pogányok is, akik nem látták Isten írott törvényét, megmutatták, hogy ismerik a törvényt, amikor ösztönösen azt cselekedték, anélkül, hogy hallották volna.” (Róma 2:14 NLT fordítás) Isten nem csak az alkotásain keresztül mutatja meg nekünk az igazságát, hanem…..
,,Tudom, hogy szereteted örökké tart, hűséged állandó, mint az ég.” (Zsoltárok 89:2, TEV fordítás) Az emberi szeretetnek van határa. Elfogy és elapad. Ezért kell Isten szeretetének jelen lenni minden kapcsolatodban, ha azt akarod, hogy azok maradandóak legyenek. Isten…..
"Most már Isten nem hív minket bűnösnek, ha hiszünk Jézus Krisztusban, aki kegyelméből ingyen elvette bűneinket." (Róma 3:24 TLB) Mikor megvallod Istennek a bűneidet, ő nem dörgöli az orrod alá. Eltörli azokat! Van egy jó, és egy rossz módja is annak, hogy hogyan kérjünk megbocsátást. Engedd…..
,,De ne csak hallgasd Isten igéjét. Azt kell tenned, amit mond. Különben csak magadat csapod be.” (Jakab 1:22, NLT fordítás) Semmi sem lesz dinamikus, amíg nem válik személyessé. Arról van szó, hogy amikor Isten igéjét olvasod, megpróbálsz rájönni, mit szükséges tenned…..
„Igéd megértése világosságot hoz a hétköznapi ember elméjébe.” (Zsolt119:130 CEV fordítás) Mindenkinek szüksége van világosságra. Szükséged van a fényre ahhoz, hogy lásd a világot magad körül, és elkerüld az akadályokat. Isten az Igéje által az elmédnek szeretne…..
,,Miután Heródes meghalt, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban, és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert azok, akik a gyermek életére törtek, meghaltak." (Máté 2:19-20, NIV fordítás)  Biztosan nem volt könnyű…..