Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Virgil Starkwell

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bocs, tényleg, néha kibuknak belőlem dolgok, mint Vincent Hannah-ból (tessen megnézni a Heat című műalkotást). Szóval, az ország első számú lovasszínésze, a szegény ember sörényét vesztett Sámsonba oltott élő Vallejo-illusztrációja és gyakran nyers és durcás csaja, Friderika lett A legbátrabb páros…..
Kőkemény, és végre részletekbe menő előzetes érkezett a True Detective harmadik, január 13-án érkező új évadához. A főszereplő a Holdfényért Oscar-díjas Mahershala Ali, a sztori pedig a beharangozó szerint az lesz, hogy ő nyomozott egy nyolcvanas évekbeli ügyben (gyerekek tűntek el), de ez volt…..
Virgil Starkwell 2018.11.03 11:51:26
Folytatódik az Aranyélet utolsó évadát kibeszélő sorozatunk, ezúttal a harmadik és negyedik részéről lesz szó, spoileresen...
A dolgok jelenlegi állása szerint a TWD a kilencedik évad második felére változik meg gyökeresen, ugyanis Lauren Cohen és Andrew Lincoln, azaz Maggie és Rick összesen hat-hat részre szerződött csak le a sorozathoz. Azért feltételezem, hogy az első nyolc részben láthatjuk majd őket "élőben" - azaz…..
Minimális konfúzióm azért van a hír előtt, mert eredetileg asszem úgy volt, hogy a TV2 a MasterChef formátum (Mesterszakács is lehetne akár) megvétele után civilekkel forgatott volna, ami egyébként a Konyhafőnöknek fényesen bejött, és a Viasat3 Ide süss! című süteménysütő műsora sem vallott szégyent…..
Amikor a Fear The Walking Dead 2015-ben elindult, az alkotók két dolgot hangsúlyoztak a sorozattal kapcsolatban: tök más, mint a The Walking Dead (amit kényszeresen nem anya-, hanem testvérsorozatnak neveztek) és azt hogy nem lesz crossover a két sztori között, hiszen más a timeline,…..
A gimiben imádtam a tornatanárt. Hótt laza volt, nem szólt be, ha cigizésen kapott, adott a söréből, és az osztálykiránduláson állítólag nagyon megdugta azt a szemüveges irodalom kistanárt, akiről mindenki tudta, hogy a kinyúlt pulcsi alatt embertelen jó testet rejteget. Mindenki mesél hasonlókat a…..
Virgil Starkwell 2018.03.31 09:46:31
Azok után, hogy 2018-ban minden eddiginél nehezebb kitűnni egy-egy új sorozattal, a sikeres könyvek adaptációja továbbra is az egyik bevált módszer arra, hogy legyen egy fix közönsége a sorozatnak. Dan Simmons a legmenőbb kortárs írók között van, mégis az AMC új sorozata az első, ami feldolgozza az…..
Virgil Starkwell 2018.03.27 09:07:55
@Coligny: jó lesz a kapitány vigyáz a másodtiszttel - még a végén ledöfi!
Virgil Starkwell 2018.03.27 11:27:08
@Prof. William: ezt már évek óta pofázom, cserébe letiltás jár...
Elég sok félreértés kering a 2018-as Michelin Kalauz kapcsán, így összeírtam, hogy pontosan mit is tartalmaz magyar szempontból, és mit nem...
A műsorvezető kilenc évet húzott le a Mokkánál, de most besokallt és felállt - írja a Blikk. A TV2 reggeli műsorának legismertebb házigazdája azonnali hatállyal mondott fel tegnap, a hírt meg is erősítette a bulvárlapnak. Az ok elsősorban családi, van egy olyan családi vállalkozásuk, amiben…..
Virgil Starkwell 2017.04.25 07:23:16
Andy Vajnát sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy titkolná, kihez húz a szíve. (Spoiler: nem Soroshoz.) Van neki egy tévéje, aminek reggeli magazinműsora és a hírműsora is a pártpropagandát tolja szemérmetlenül, az újságírói etika minden szabályát a Holdig rúgva, és van egy rádiója is,…..
Virgil Starkwell 2017.04.05 17:42:05
Disclaimer: lelkes rajongója vagyok mindenféle zombisorozatnak, néztem a Z Nationt, alig várom a Fear The Walking Dead harmadik évadát, az első perctől követem a The Walking Dead-et és megvan az összes eddig kiadott képregényfüzet. Ezt csak azért, mert a TWD hetedik évadának fináléja kicsit…..
Virgil Starkwell 2017.04.05 16:54:07
A szokásoknak megfelelően világpremierrel tér vissza a fear The Walking Dead az AMC-re: ahogy az első két évad esetében, így most is az amerikai vetítéssel egyidőben, azaz június 5-én hajnali 3 órakor eredeti nyelven lehet megnézni, mi történik az ezen a héten szünetre…..
Virgil Starkwell 2017.04.04 12:38:47
Jól kiszúrtak a Trónok harca alkotói a rajongókkal, eleve már azzal, hogy ezúttal csak júliusban, 16-án indul az új évad, aztán meg azzal, hogy cserébe még rövidebb is lesz, mint az eddigiek, bár a hatrészes záróévadnál még így is egy epizóddal több lesz benne, és akkor arról még nem is beszéltünk…..
Virgil Starkwell 2017.03.30 20:30:53
Ha majd valaki egyszer rájön, hogy lehet egy díjkiosztó gálaműsor egyszerre érdekes, feszes, vicces és rövid, aranyba fogják önteni a kezét. Mondom ezt úgy, hogy tegnap este a Vigadóban mindössze 12 kategóriában díjaztuk a televíziós produkciókat, ami ugye eltörpül egy Emmy-gála mellett. Mindegy,…..
Virgil Starkwell 2017.03.30 12:27:43
@ricamaca: hát ja, nem sokan tudtak alkalmi ruhát magukra venni - persze ez is jelzés, sokan nem tartják olyan eseménynek, ahova ki kellene öltözni...
(azé Hajóst nem lehet egy konformista fasznak titulálni, mégis fel tudta venni a zöltönyt)
Legalábbis ezt ígérte az egyik celebpár profi fele, ha minden igaz, Vastag Csaba (de lehet nem jól emlékszem, összefolytak az arcok egy idő után - Update: Simon Kornél mondta, elnézést) a TV2 mai sajtóeseményén, ahol bemutatták a tavalyi év legnézettebb tévéműsorának bizonyuló Nagy Duett új évadában…..
Hujber Ferenc újabb ámokot futott a Mokkában, viszont a ma reggeliről már világosan kiderült, hogy csak egy szopatás az egész, összefüggéstelenül beszélt mindenről, ami eszébe jutott, vallás, Orbán a magyarok királya, a fehér király, a fekete király, mittudomén, aztán jött egy vízió is, Eurovízió,…..
Virgil Starkwell 2017.03.14 23:56:33
El kell mennie az országból, mert nagyon sok dolga lesz a közeljövőben. Kitalált valamit, amiről szólni fog a világ. Jézus színész volt. Nem ő halt meg. Hanem egy kisfiú. Egy tízéves. A kereszthalál csak egy színjáték volt. Kora Stohl Andrása alakította Jézust. És így tovább. Hujbernek…..
Fotó: Mike Marsland / Getty Images Hungary "Évek óta próbáljuk elhívni Ed Sheerant, hogy meglepjük vele Maisie Williamst, és idén végre sikerrel jártunk" - mondták a hétvégén a SXSW filmfesztiválon a Trónok harca producerei, arra utalva, hogy az Arya Starkot játszó színésznő az angol zenész nagy…..
Virgil Starkwell 2017.03.13 11:36:02
Amikor az ember azt hallja Magyarországon, hogy békítő-show, akkor felüvölt, hogy Maunika bazdmeg, és eszébe jut az egymás kurvaanyázó, kevés fogú nő meg a pasija párosa, akiket a falu kurvája akar szétszakítani és megfosztani a minden bizonnyal örök boldogságtól. Felsejlik előtte az olcsó…..
Virgil Starkwell 2017.03.07 21:34:32
Az ATV komoly igazolásokon van túl az utóbbi időben. Hamarosan elindul Sváby András új műsora (interjúnk itt), a telített zsírsavak és a fehércukor ősi ellensége Norbi, itt támasztja fel a tévétornát, Kárász Róbert a reggeli műsorba érkezett, Jaksity Kata a híradóba tért vissza, illetve Krizsó…..
Virgil Starkwell 2017.03.04 14:02:59
Volt a The Walking Dead hatodik évadának zárórészéban, annak is a legvégén egy jelenet, amiben Negan, a sorozat új főgonosza egy mondókával döntötte el, hogy a főhősök közül kinek a fejéát veri szét egy szögesdróttal betekert fejű baseballütővel. A mondóka angolul az Eeny, Meeny, Miny, Moe, amit mi…..
comment:com Megszűnik a Heti Hetes 2017.02.22 08:38:35
A hírt Para Kovács Imre, a műsor egyik állandó résztvevője közölte kedden este a Facebookon: "Mától hivatalos: végleg megszűnt a Heti Hetes" - írta. A döntés nem lehetett teljesen váratlan, hiszen már eleve kevesebbet rendelt belőle erre az évre az RTL Klub: januárban jelentették be, hogy 40…..
Virgil Starkwell 2017.02.22 09:08:15
Kiss Ramóna hosszú gondolkodás után, januárban hozta meg a döntést, hogy távozik az RTL Klub Barátok közt című sorozatából. Ezt a szerda esti Fókuszban jelentette be:     16 éve ismertük meg Ramónát, aki Szentmihályi Zsófi szerepét kapta a sorozatban. Ramóna akkor, 17 évesen egyedül költözött…..