Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PaLa

6 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, hát ez az a játék, amit igazából az okostelefonomon szeretnék játszani - ha lenne. Mert tíz colos netbook-on, tapipaddal eléggé gáz, de érintőképernyővel, úgy, hogy lapozgatás-tekergetés nélkül látszik minden, egész biztosan sokkal jobb lehet. Akkor már csak arról kellene…..
Bob, a csiga már szerepelt itt a Munkakerülőn, most pedig visszatér a folytatással. Ezúttal nem a hajléktalanság réme fenyegeti, nagyapjának kell elvinni az ajándékot 25 pályán keresztül. A játék hozza azt, amit az előző részben is szerettünk: pihentető feladványok, jópofa…..
Hát, nem egyszerű dolog Magyarországon _legálisan_ elintézni bármit is. Az elmű még hitelesített órát keres valahol, a villanyszerelő meg próbál meggyőzni (sikertelenül), hogy addig menjen a buli óra nélkül... Persze se óra, se semmi emiatt, de legalább már kezdem magamat is…..
Lassan, de bizonytalanul célegyenesbe érünk az ELMŰ nevű mamuttal. Szerdán (elvileg) felszerelnek egy villanyórát, és beindul az élet. Időközben vásároltam apróságokat, amik főként a bulikat segítik, amik közelegnek. Betámadtam az IKEÁT, és vásároltam 1000 apró cikket, mint…..
Miközben az elektromos ügyeket intézem, megy a lakásnak a berendezési tervezése. Van benne egy szekrénysor, egy nagy kanapé, asztal négy székkel, íróasztal, és ezeket keresztbe kasul fogjuk pakolni. A törpekonyhából (ami kb. 3nm) kirakjuk a hűtőt a szobába. A sör legalább…..
Mivel a lakás elektromos helyzete ezidáig a nulla felé konvergált, ezért az ismerős villanyszerelőt felhívtam ma este, hogy ugyan mégis az áram mitől ennyire bonyolult, és kiderült hogy fater felhalmozott egy kisebb - kb. 1 milliós - tartozást az elmű felé. Fasza. A megoldáson…..
Egy lakásban az élet nem mindig habostorta. Ha valaki elköltözik, akkor sokszor olyan problémákkal kell szembenéznie, amiről addig nem tudott, vagy csak egyszerűen nem kellett vele foglalkozni. Ilyen egy lakás tisztán tartása, bevásárlás, tehát olyan dolgok, amik egyszerűen nem egy…..
27 éves vagyok. Pasiként már régóta el kellett volna húznom otthonról. Szüleim elváltak, itt maradtam anyám nyakán, és megörököltem a válás során a 7nm-es ex-hálószobát. Kialakítottam a magam kis birodalmát itt. Nevezzük mondjuk kupinak a külső szemlélők elmondása…..
Subba Varázslat: Sör 2010.12.26 13:16:00
Öröm nézni! ..
A Momiga alkotója érdekes kihívást állított maga elé: mit lehet kihozni egyetlen pixelből, egyetlen hangeffektből és egyetlen billentyűből (vagy egérgombból)? A válasz az, hogy meglepően sokat, de azért nem érdemes ilyen korlátokhoz igazodni. Az überminimalista játékban egy…..
A Lucky Tower kellemesen kretén, pont megfelelő hosszúságú, és még a szemétparasztság azon oldalán van, amikor az ember hajlandó mégegyszer nekifutni. A főhősünk, egy bárgyú képű szőke lovag, aki egy magas torony legfelső szintjéről szeretne lejutni. Emeletenként adva vagyon…..
A Notebook Wars nagyon pofás kis lövöldözős játék a felülről lefelé scrollozós fajtából. Láttunk már pár ilyet, egy idő után ezekből tizenkettő egy tucat, még akkor is, ha szellemes fejlesztési lehetőségek vannak bennük. A tárgyalt opusz azonban kockás füzetek rajzait…..
Kellemes kís lazítás péntekre a Deep Diver, a felfedezős-tápolós műfaj egy új képviselője. Hősünk egy tengeralattjáróban ülő kincsvadász, akivel ritka halakat, gyöngyöket és kincsesládákat kell keresni a tengerben. A dolgot nehezíti, hogy hajónk eleinte nem túl felszerelt…..
Nehéz a dolga annak, aki tűzoltónak áll - ezt jól bemutatja az Inferno is. Persze a valóságban nem egyszemélyes tűzoltóbrigádként kell eloltanunk egy egész üzemet, illetve nem a tűz oltása közben kell összeszedegetni a fejlesztésekhez szükséges pénzeket. A dolgunkat robbanó…..
...és ott folytatja a szusievést, ahol az első részben abbahagyta. Kár, hogy a Sushi Cat The Honeymoonban semmi nem változott az első részhez képest, csupán egy tucatnyi új pályát kapunk. Szerencsére a cukiságfaktor változatlan, de hiába csak egy másfeledik rész ez,…..
Új klipet készített a Hangmás, most éppen a második lemezről, a Katonák voltunk című számhoz. A forgatás a Pannónia Filmstúdióban zajlott május közepén, népes stábbal és nagyon különleges technika bevetésével, egy 1980-as rövidfilmből merítve ötletet. A videóról és a…..
Mai első játékunkat állítólag felvételi interjúkon használják Japánban. A feladat, hogy átjuttassunk mindenkit a folyó túloldalára, a következő szabályok szerint:  - Csak két személy lehet egyszerre a tutajon.  - Az apa nem maradhat egyedül egyik lánnyal sem,…..
A mai posztunkban a sokak számára kedvelt és az új blogban eddig hiányolt TD műfajnak hódolunk. Nem a legfrissebb darabok közé tartozik (fránya szünet) a Cursed Treasure - Don't Touch My Gems, viszont mindenképp érdemes említést tennünk róla. A játék felépítése nagyon…..
Természetesen itt az új blogon sem maradtok retró nélkül, pláne, hogy mostanában egy Flash2back nevű mászkálós-ugrálós ügyességi játékkal kerülöm a munkát (egyszerűen nem tudok túljutni a 3. pályán!). Ugye mindenki emlékszik még a bőrdzsekis-farmeros Konrad ügynökre, aki…..
Anno a KMK-n is egy hídépítős játékkal mutatkoztam be, most itt is ez következik - igaz, a hasonlóság a Cargo Bridge és a King of Bridges között annyiban ki is merül, hogy mindkettőben a hidak játsszák a főszerepet. A fizikatudásunk helyett ezúttal logikai képességeinket kell…..
Ne ess pánikba! Ha gond van, olvasd figyelmesen végig az alábbi tudományt. Ha akkor sem világos, kommentálj, és segítünk. Segítség és gyakori kérdések, Foci-vb 2010 Mi kell, hogy lássam a vb-közvetítést? Egy átlagos PC vagy Mac, átlagosnak mondható szélessávú internettel, flash playerrel. Ez egy…..
PaLa 2010.06.11 15:28:33
@pislogo: Szerintem a flash player SOS frissítsd, nehogy lemaradj az első pár percről...
Ez a "laza, férfias" színösszeállítású satnya kis laptoptáska olyan termékismertetővel bír az XMS webshopban, hogy elolvasás után egy egészen aprót markoltunk a faszkorbácson. Hát vegyétek meg, és lépdeljetek vele úgy, mint ahogyan azt a leírásban…..
Az autós játékokban általában nem jó, ha más autókkal ütközünk, de a Vehiclesben éppen jól kivitelezett koccanásokkal juthatunk előbbre. Logikai-ügyességi játékról van szó, rendőr-, mentő- és tűzoltóautókkal kell fekete autókat letakarítanunk a pályáról úgy, hogy mi…..
Képzeljetek el egy játékot, amit a Red Remover, a Super Stacker és a Civiballs elemeiből hegesztettek össze. Elsőre remekül hangzik, tulajdonképpen a maga nemében mindhárom játék (no és persze a folytatásaik) kellemes szórakozást jelent, egyik sem kapott túl rossz értékelést…..
PaLa 2010.06.07 19:15:31