Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pszicholiget

24 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Emberi természetünk talán legalapvetőbb jellegzetessége, hogy vágyunk a meghitt, biztonságot nyújtó kapcsolatra egy számunkra fontos személlyel, vagyis kötődni akarunk. Életünk korai szakaszában ez a személy alapvetően az anya, illetve az elsődleges gondozó, felnőtt korunkban pedig a tartós…..
Pszicholiget Ki a hibás? 2020.05.12 19:09:31
Az utóbbi időben számos olyan kliens jelent meg a praxisomban, akik nehezen tudják feldolgozni a párkapcsolatuk, házasságuk felbomlását, és ebben kérnek segítséget. A tanácsadási folyamat egy pontján szinte biztos, hogy elhangzik a kérés vagy inkább kétségbeesett felszólítás: Mondja meg, Márta, ki…..
A koronavírus okozta világméretű krízis igencsak próbára tesz mindannyiunkat, hiszen nap mint nap olyan szituációkkal szembesülünk, amikkel eddig nem feltétlenül találkoztunk, és a megszokott megoldási módjaink nem biztos, hogy jól működnek. Hogyan tudjuk megtalálni az egyensúlyunkat ebben az új…..
A 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon mintegy 150 ezer mozaikcsalád él. Egy idén indult nagyszabású KSH-kutatás első eredményei szerint pedig harmadik gyerek születésekor 37 százalék az esélye annak, hogy legalább egy fél- vagy nem vérszerinti testvére lesz. Mindez azt jelzi, hogy a…..
Pszicholiget Nevelj lassan! 2018.02.23 21:01:21
„Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye.” – írja Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvében. Ezen a talajon alakult ki a slow mozgalom, ami a lassú,…..
Pszicholiget Bocsáss meg! 2017.08.13 09:46:15
„A gyűlölet sokkal kimerítőbb. Hiszen megbocsátani csak egyszer kell, haragudni viszont minden áldott nap, reggeltől estig. És mindvégig észben kell tartanod, hogy mi mindent szenvedtél el.” – írja M. L. Stedman, és ezzel össze is foglalja, hogy pszichés jóllétünk miért van szoros összefüggésben a…..
A Trónok harca indulása óta a legnézettebb sorozatok között van. Nem meglepő ez, hiszen George R. R. Martin univerzuma bővelkedik nem várt fordulatokban és izgalmas karakterekben. Ez utóbbiak olyannyira izgalmasak, hogy pszichológiai szempontból is érdemes velük foglalkozni. Westerosban ugyanis nem…..
Pszicholiget Majd bevonzom! 2017.06.05 07:58:12
Nagyon jól megfigyelhető, hogy egy elmélet népszerűvé válásával annak kulcsfogalmai egyre inkább beépülnek a köznyelvbe és a mindennapi társalgás bevett fordulataivá válnak. Ezzel együtt az eredeti gondolatrendszer is leegyszerűsödik, megfosztódik az árnyalataitól, mélységétől, és egy hétköznapibb,…..
Pszicholiget Mit olvasson a gyerek? 2017.04.14 21:38:12
Írásom első részében arról ejtettem szót, hogy miként lehet segíteni a gyerekeket abban, hogy megszeressék a könyveket és szívesen olvassanak. A folyamat sikeréhez azonban az is hozzájárul, hogy az életkoruknak megfelelő irodalommal találkozzanak, olyan szövegekkel, amik igazán megérintik őket...
Pszicholiget Szólít a szörny 2017.04.04 10:24:18
A 11 éves Conornak nehéz helyzettel kell megküzdenie: édesanyja súlyos rákbeteg, haldoklik, édesapja több ezer kilométerre él tőlük új családjával, testvére, barátja nincs, nagyanyjával pedig finoman szólva is kérdéses a viszonya. Vajon mit kezd a fájdalmával, félelmével, magányával és legfőképpen a…..
Manapság sokan temetik a könyveket és velük együtt a klasszikus műveltséget is, ami a statisztikákat és a mindennapi gyakorlatot látva nem is teljesen alaptalan. A digitális bennszülöttekre egyre nagyobb hatással van a vizuális kultúra, kevésbé vonzza őket a könyvek nyújtotta tudás vagy épp…..
Az utóbbi időben megszaporodtak az olyan eseteim, amik valamiképpen a váláshoz kapcsolódnak. A konzultációk során számos olyan gyakorlati kérdés merül fel, amik nehézséget jelentenek az érintetteknek. Az egyik ilyen, hogy a szülők hogyan közöljék a döntésüket a gyerekekkel úgy, hogy ne nehezítsék…..
A sikeres kommunikáció nagyon nehéz műfaj, különösen nézeteltérés esetén. Amikor klienseim nézeteltérésekről, konfliktusokról számolnak be, gyakran találkozom azzal, hogy az ilyen helyzeteket azonosítják a veszekedéssel. Erős szorongást élnek át ilyenkor, és el sem tudják képzelni, hogy…..
Pszicholiget Agyunk gonosz tréfái 2017.02.05 13:20:45
Agyunk csodás teljesítményre képes, néha azonban olyannyira megváltozik a működése, hogy a valóság észlelése teljesen átalakul. Ebben az írásban néhány ritka tünetegyüttest mutatok be, melyek azt bizonyítják, hogy agyunk néha gonosz tréfát űz velünk...
Pszicholiget A pénz boldogít? 2017.01.27 15:31:24
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a pénz boldogít-e. Vannak, akik szerint az anyagiak nélkülözhetetlenek a boldogsághoz, mások viszont épp a boldogság megkeserítőjét látják benne. A kutatókat is izgatja a kérdés, és szorgalmasan gyűjtik az adatokat a témában...
Erre a kérdésre a legtöbben gondolkodás nélkül rávágjuk a választ, szinte zsigerből jön a reakció. Úgy tűnik, hogy a számunkra legfontosabb értékkel, amit a pszichológia csúcsértéknek nevez, mindannyian pontosan tisztában vagyunk. Fontos is ezt tudni, hiszen legjelentősebb döntéseinket rendszerint…..
Sokan tartanak a hírhedt hetedik évtől a párkapcsolatban, hiszen sok kapcsolat ekkor fut zátonyra. Erre vonatkozó kutatásról nincs tudomásom, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a hetedik év valamiképpen fordulópont az együttlétben, mintha lazulna ekkor az elköteleződés...
Pszicholiget Legyetek rocksztárok! 2017.01.06 14:25:37
A napokban egy nemrég elvált női kliensem mesélt a válásáról. Elmondta, hogy nagyon hálás Pinknek, mert az egyik dala, a So What segítette át a legnehezebb időkön. Rengetegszer hallgatta akkoriban, és különösen felszabadító hatással volt rá, amikor teli torokból énekelte a refrént az énekesnővel...
Pszicholiget A szerelem lépései 2017.01.03 10:51:01
Boldogan éltek, míg meg nem haltak - így végződik minden mese. Jól kifejezi ez a fordulat, hogy milyen erősen beivódott a köztudatba, hogy a jó párkapcsolat egyenlő az örök szerelemmel és a konfliktusmentességgel. A valóság azonban nagyon más, ami számos külső és belső konfliktust okoz. Klienseim…..
„Láttam ma valakit a kávézóban. Nem volt nála sem okostelefon, sem laptop, sem tablet. Csak ült ott és a kávéját szürcsölte. Mint egy pszichopata.” A Facebookon terjedt ez a gondolat nemrégiben, és mint a legtöbb közösségi média bölcsesség, fontos dologra világít rá a maga sajátos eszközeivel:…..
Munkám során rengeteg súlyos, fájdalmas történet részesévé válok, és mindig rácsodálkozom, hogy milyen sokféleképpen lehet megélni egy-egy nehéz élethelyzetet. Különösen azok az emberek érdekelnek, akik olyan eseményeket vészelnek át szinte sérülés nélkül, amikbe a legtöbben beleroppannánk. Sokan…..
James R. Flynn új-zélandi intelligenciakutató érdekes jelenségre figyelt fel 1984-ben: az amerikaiak 1932 óta egyre jobban teljesítenek az IQ-teszteken. 1987-ben bebizonyosodott, hogy nem csak az amerikaiakra igaz ez, hanem további 13 országban is megfigyelhető a jelenség, amit felfedezőjéről…..
Carol Dweck, a Stanford Egyetem pszichológus professzora évtizedek óta kutatja a teljesítmény és a siker témáját, és arra a megállapításra jutott, hogy a siker elsősorban fejben dől el. Kétféle gondolkodásmódot különböztetett meg: a rögzült (fixed mindset) és a fejlődő (growth mindset)…..
A siker receptje régóta foglalkoztatja az embereket, olyannyira, hogy egy jól jövedelmező iparág épül a siker receptjeire. Hogy pontosan mi is ez a recept, arról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint a tehetség az elsődleges, mások a kemény munkában és a motivációban látják az előrejutás…..