Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hajószakács

10 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A megtisztított szárazra törölt melle húsokat bedörzsöljük a barna cukorral, sóval 1:1 arányban kevert páccal. A pácot érdemes reszelt szerecsendióval, és vágott rozmaringgal enyhén megbolondítani. Egy napos hűtőben tárolás után a melleket kézzel megtisztítjuk a felesleges…..
Hozzávalók: 20 dkg juhtúró, 20 dkg tehéntúró, 30 dkg vaj, 2 fej vöröshagyma apróra vágva (vagy újhagyma a zöldjével, snidling), 1 ek őrölt pirospaprika (kevés csípős is), 1 kk fehérbors, 1 kk őrölt kömény, 1 ek mustár, 3 ek sör, só A hozzávalókat egy nagy tálban…..
HELLA Konyhája Tojáskrém 2018.10.11 07:30:00
HOZZÁVALÓK 8 FŐRE: 10 db keményre főzött tojás,10 dkg vaj/margarin, 1 nagy fej vöröshagyma/lila is lehet vagy snidling apróra vágva, 2 kk mustár, ízlés szerint só, őrölt fehérbors. A tojás sárgáját a vajat, hagymát, mustárt, sót, borsot villával összetörjük, majd…..
Lehet, sőt biztos, hogy ezt a módszert mások máshol is fellelhetik, de én Murter szigetén tanulhattam meg az egyik első vitorlás túránk során. A jezerai kikötő parti kiskocsmái közül a magyarok a teknősbékásba mentek szívesen, mert itt magyar nyelvű étlap is segítette a választást. Horvát-magyar…..
- Ha valami igazán ízletes szaftos de nem mindennapi marhahúsos pörköltet kívánsz az asztalra tenni, ne késlekedj és fogj neki ennek a receptnek!! Hozzávalók: 2 db kb 2,5 kg marhafarok ízekre vágva, külső hártyától megtisztítva. Nem elég a hártyát több helyen bevagdalni, mert hosszas főzés után is…..
HELLA Konyhája TARJAKRÉM 2018.10.10 20:06:23
Igazán ez az összeállítás egy igen gyors meleg szendvics alap, amelyet mindenki a saját szájaíze szerint egészíthet ki.Alapja a jóizü füstölt-főt sertéstarja. Hozzávalók: személyenként 7 dkg tarja, egy kisfej hagyma, 5dkg sajtkrém,só, bors, mustár, Elkészítés: a sajtkrémhez keverjük hozzá a…..
HELLA Konyhája Kanapé reggelire 2018.10.07 07:30:00
Egy Zadar-Kusadasi 1000 tengeri mérföldes vitorlás verseny negyedik napjára esett ennek a szokatlan szendvicsnek az elkészítése.Történt ugyais, hogy a rajt után a 60 hajós mezőny belekényszerült egy szembeszeles sirokkóba a Velebiti csatornában. A kavart hullámzás az éles…..
Ezt az összeállítást a véletlen szülte, hiszen nem tudatos bevásárlás eredményezte az alapanyagok kiválasztását. Az eredeti terv egy csülök pörkölt volt - bográcsban. A mélyhűtőből este kivettem a két csülköt, majd másnap derült ki,hogy az egyik az pácolt-füstölt…..
Már-már megszokott, hogy a borjú oldalast hozzáapritjuk a pörköltnek szánt húshoz. Mondván a csontosa csak kompletté teszi az ízeket. Nos itt egy másik megoldás. Az oldalast felszúrjuk, és kézzel kitágítjuk a zsebet. A tölteléknél célszerű markánsabb ízeket használni, hogy a zsenge borjút kellően…..
A barbecue egyik legfontosabb védjegye a letisztultság és egyszerűség, ezért a komplikált hús-előkészítési módozatok nem jellemzőek az irányzatra. Más a helyzet a verseny-BBQ-val, amely egy teljesen külön ága a barbecue-zásnak. Ennek a műfajnak egyetlen igazi fellegvára az USA,…..
Szakmai okok miatt távozik az MTVA-tól Gundel Takács Gábor, - írja a Bors. A Bors mellett a ma megjelenő Story magazin is címlapon hozza a hírt, miszerint a Maradj Talpon! műsorvezetője felmondott. Ők az okot is megjelölik: Gundel Takács szerint nagyon méltatlanul bánt kollégáival a csatorna. A…..
Tudom ez nem egy csoda,de a történettel együtt,talán már érthető.Az első tengeri vitorlásturámon történt.Az erős,viharos éjszakát békés reggel követte egy horvát kikötöben.Már tul voltunk a reggeli manöver slukkon is,amikor a Kapitány-Vass Tibor-feltette az ominozus kérdést:Ki tud a hajókonyhán 30…..