Adatok
barátunkatermészet
6 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A nemzeti parkok szerepe napjainkban egyre jelentősebb. Az emberi népesség robbanásszerű növekedése, nem áll meg, ez pedig veszélyt jelent a bolygó élővilágára. A népesség növekedésével egyre nagyobb városok jönnek létre, melyeket táplálni kell. Ehhez egyre több erdőt irtanak ki, hogy helyükön…..
Március 22. a víz világnapja, mégis oly keveset foglalkozunk ezzel a nappal, pedig fontos dolgokra igyekszik felhívni a figyelmünket.
Itt, Magyarországon természetesnek vesszük, hogy rengeteg, friss és tiszta víz áll a rendelkezésünkre köszönhetően kis hazánk rendkívüli adottságainak. Ha megnyitjuk…..
Az autó szinte nélkülözhetetlen része a mindennapi életünknek, ugyanakkor nem mindegy, hogy a sok különböző modell közül melyiket választjuk. Ha igazán környezettudatosak szeretnénk lenni, akkor döntsünk a hybrid vagy elektromos változat mellett.
Igen, tudom, hogy ezt mondja mindenki, még az állam…..
Sokat, sokfelé halljuk, hogy vigyázzunk a környezetünkre, ne szemeteljünk, vagy ne tegyük ezt, vagy azt. Sajnos ezeket az intéseket nagyon ritkán vesszük figyelembe. Szerintem a legtöbbünk egyszerűen elengedi a füle mellett. Talán a legnagyobb baj az, hogy az intések helyett arra kellene…..
Amint előző posztomban említettem, a globális felmelegedés igen fontos probléma, amellyel sok természetfilmben foglalkoztak már, mégis úgy érzem, hogy a nagyközönséget ezek az alkotások kevésbé tudják megfogni.
A leginkább akkor döbbentem erre rá, mikor előző héten két vetítésre is beültem a…..
barátunkatermészet
2017.01.25 12:57:15
@Zámbó Andris: Szia! Köszönöm a pozitív szavakat :) Megnéztem a képeidet, nagyon tetszenek!Örülök, hogy vannak mások is, akiknek fontos a természet.
A környezetszennyezés egyik legjelentősebb eleme a szemetelés. Sajnos mi, hétköznapi emberek gondatlanok vagyunk, és túl sokat szemetelünk. Egyes emberek számára teljesen természetes eldobni a cigicsikket, vagy egy zacskót, csak azért mert már nincs többé szükségük rá. Sokan nem értik, miért is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A problémafelvetésed igaz és teljesen jogos. A globalizáció ellen nem tudunk sokat tenni és valóban nehéz lemondani a mindennapi kényelmünkről. A valódi és jelentős változás eléréséhez, ha egy bizonyos szempontból nézzük, akkor mi, kisembere kevesek vagyunk, de szerintem minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ahhoz, hogy amennyire tudjuk védjük a környezetünket. Úgy vélem még akkor is, ha az csak egy apró porszem a hatalmas gépezetben. Lehet, hogy sok mindenen nem tudunk már spórolni, változtatni (palackozott víz,stb. amiket remekül felsoroltál) de azon a kevés dolgon amin még tudunk, érdemes változtatni. :)