Regisztráció Blogot indítok
Adatok
májkölnájt

1 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cégeknél az IT-arcok rendszerint arra hivatkozva korlátozzák a munkatársaknak a szoftverek telepítését és egyes szájtok elérését, hogy "az biztonsági kockázatot jelent a cég számára". Persze ennél mélyebb, ésszerűbb érvelést nemigen fogunk hallani. Mert ugyan…..
Hát itt. A kép a danmeth.com-ról van, klikkre nagyobb lesz. ..
májkölnájt 2009.03.21 12:40:55
Akik jelentősebb összegben fogadtak a Hősök negyedik évados berendelésére, azok most jobb, ha abbahagyják az olvasást, mert nincs jó hírünk számukra, sőt. Az ugyanis egy dolog, hogy a már lassan két éva folyamatosan zuhanó nézettségű sorozat hétfő este mindössze 500 000…..
Ennél jobb hírünk nem nagyon lesz mára, meg egész februárra: úgy tudjuk, hogy a Viasat megvásárolta a Friday Night Lights című sorozat hazai vetítésének jogait, így semmi akadálya, hogy az elmúlt évek egyik legjobb (ha nem A legjobb) új drámáját a hazai sorozatfüggők is…..
Orbán Viktor és Demján Sándor disznóvágás közben poharazgatnak Tarr Béla Sátántangó című filmjének egyik jelenetében. (Fotó: Pelsczy Csaba, orbanviktor.hu)..
A tavalyi pilottermés egyik darabja volt az Eastbound and Out című HBO-vígjáték, amit nem kisebb név jegyzett producerként, mint Will Ferrell, a tapló komédiák koronázott királya, a főszerepre pedig menyerték Danny McBride-ot, azt az embert, akinek a haját látva sírva fakadnak a…..
Tegnap Budapesten megszületett a döntés, hogy melyik fiatal képzőművész alkotása kísérheti végig a spanyol-belga-magyar elnökséget. A nyertest az elnökségi trió kezdésekor, várhatóan 2009 legvégén hozza nyilvánosságra a három ország miniszterelnöke. Ezzel egy időben…..
Nem tudni, hogy a kereskedelmi TV csatornák műsorszínvonala hozta-e az áttörést, vagy egyéb behatások is felelősök a szürkeállomány ipari méretű leépüléséért, mindenesetre a jelszóválasztási fantáziátlanság az emberek többségénél katasztrofális. Az Errata Security…..
Indianapolis Colts Fan knekw 2009.02.07 20:21:19
lendl3endlnewdklw,..
Egyik olvasónk épp a YouTube súgófórumain barangolt, amikor az angol nyelvű menüpontok helyett megjelent a magyar nyelvi interfész. Ami ugye azért is érdekes, mert hivatalosan még nem választható a magyar nyelv a beállításokban.A történet elég fura. Csak a magyar nyelvű Ubuntun…..
Elég furcsán kezdte el a nagyközönségnek bemutatni új sorozait az RTL, amolyan igazi magyarosch módszerrel, a házibarkács promóvideók színvonalát sem megütő kisfilmekkel, pedig a milliókért bezsákolt sorozatok ennék többet érnek. Lehet erre már nem jutott pénz? Mindhárom…..
A hétvégi NFL-közvetítések után a FOX hivatalosan is elnézést kért azért, mert a Minnesota Vikings öltözőjébe betévedő kamerájuk egy kicsivel többet is megmutatott Vishante Shiancoe tight end anatómiájából, mint kellett volna. Nem ez az első eset, hogy elsődleges vagy…..
Már nem húzhatjuk tovább a dolgot. Akármilyen lusták is vagyunk az Urbanistánál, megkezdjük több hetes adósságaink törlesztését. A tegnapi horroros és a ma reggeli templomos poszt után bemutatjuk végre az általatok küldött Gotham City-s épületeket is! Katonai Ügyészség,…..
Kipirult arccal jelentjük, hogy Horváth Ágnes, volt egészségügyminiszterünk visszatér. Legalábbis a képernyőre. Még csak hétfő van, de a hét legdurvább híre tuti az, hogy Horváth Ágnes is tagja annak a celebcsapatnak, amely Frei műsorában fog Afrikában jó nagyokat szívni (a…..
Összeesküvés-elmélet fanok figyelem, egész jó kis fejtegetés következik, csak a vicc kedvéért. Úgy két éve történt, hogy Katherine Heigl, a Grace klinika egyetlen rezidens jócsaja elkezdett huplákolni, hogy neki magasabb fizetés jár, meg kiemeltebb szerep, mert ő ugye szatár,…..
májkölnájt 2008.07.15 00:40:18
Úgy tűnik, az MTV nem csak a kétséges minőségű Üdítő-adást rejtegette tarsolyában Antal Imre emlékére. Vagy ők is előre készültek, mint az RTL, vagy gyorsan összekapták magukat és gyártottak egy tisztességes emlékműsort, lényeg, hogy vasárnaptól hatrészes…..
Hetek óta nem volt senki sem alkalmas a SzuperPuma fokozatra, míg be nem esett levelesládánkba az alábbi képsorozat. Kimagasló teljesítményéért viszi a rangot a tejszínhabos performansz. A főszereplő a Budapesti Műszaki Egyetem Wigner Jenő Kollégium Kolimpia 2008 című…..