Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Erzsébet Szőkéné Fekete

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tanítani kellene a „Hogyan szúrjunk ki másokkal” című tréningen ezt a technikát!..
Erzsébet Szőkéné Fekete 2019.02.28 20:36:52
@FCUK5: Ennyire tellett?
    1. Orbán Viktor szerint az igazi kereszténydemokráciát az új brazil kormány testesíti meg.   2. Jair Bolsonaro brazil elnök azt mondta, hogy szívesebben látná a fiát halottnak, mint melegnek.   És itt a poszt vége.    ..
Erzsébet Szőkéné Fekete 2019.01.10 17:39:10
Igaz, hogy egy blognak, de Balog Zoltán megkezdte a vezeklést. Elismerte, hogy a kormánynak nem dolga, sőt, a gőg jele, ha meg akarja védeni a kereszténységet. Ma már úgy látja, hogy a migránsozást is túltolták... Lehet, hogy Isten megbocsátja bűneit, mi itt a Kávézóban nem vagyunk ilyen…..
Híre ment, hogy az LMP-ben „rendkívüli ülést tartanak az LMP ellen indított médiahadjárat" miatt. A belső levelezésből kiszökött hír majdnem igaz (az ülés nem rendkívüli), az annak nyomán született felháborodáshullám azonban a saját farkába harap: az elnökségi ülés ugyanis pont azzal kíván…..
Mindegyiküket leváltotta Orbán...
Erzsébet Szőkéné Fekete 2018.05.09 16:31:25
        Ha ez egy görög sorstragédia lenne - miután a főhős sajnálatos módon elhalálozott - megjelenne Pallasz Athéné és unottan elrendezne mindent. Pallasz Athéné azonban éppen most alakított kormányt kisebb istenekkel, akiknek mindenféle érdekeik vannak, inkább nagy ívben leszarja főhősünket, aki…..
Nincs összefogás! Mi próbáltunk összefogni, de ezekkel nem lehet! Nem a mi hibánk! Mi kizárólag a Momentummal vagyunk hajlandóak összefogni! – így összegezhető Szél Bernadett és az LMP eddigi kommunikációja. Orbán Viktor pedig köszöni a kétharmados többséget...
         Az elemzők valamilyen általam nem ismert okból kifolyólag nem foglalkoztak Orbán Viktor évértékelő beszédének egy fontos részével, pedig ez sokat elárul a miniszterelnök filozófiájáról.      -  A történelem mi magunk vagyunk, nem szeretjük és nem is tűrjük, ha mások akarják nekünk…..
Mivel a nyomozás folyik, külön vizsgálóbizottság nem állítható fel, a parlament rendes bizottsága akar vizsgálódni a 4-es metró körüli korrupciós ügyekről szóló OLAF-jelentés ügyében. ..
Lengyel László újragombolta magán a szürke kardigánt, koppanásig feltekerve ezzel Gyurcsányban a basszátok meg! potmétert. - Büntetés - ha volt is - letőtve!!! - húzzatok a picsába sunyiskodni a királycsinálótokkal együtt! - csapott az évértékelő orbánozással összenyálazott pulpitusára…..
hydina Brassói a'la hydina 2017.01.26 20:41:46
A brassói az bizony egy érdekes étel. Mindenki másképp készíti, és mindenki a saját receptjére esküszik. Az én családomban ez az étel az, amivel nem lehet mellényúlni, mert mindenki szereti. Viszont ezt a verziót még nem sok helyen láttam, így bízom benne, hogy sok embernek tudok vele újat mutatni.…..
Erzsébet Szőkéné Fekete 2017.01.28 09:04:55
A felcsúti polgármestert közmeghallgatás után csípte el a sajtó. A következők derültek ki:..