Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mumtaz

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sose voltam Street Fighter rajongó. Alig néhányszor játszottam a játékokkal, de ennek ellenére tudom, hogy van az a fehér ruhás tag, aki mindig együtt pózol a piros ruhás társával. Igen, Ryu-ra és Ken-re gondoltam. Én naiv, azt hittem, hogy ők valamiféle főszereplők a Street…..
Akármennyire is szerettem a 80-as és 90-es évek akcióhőseit, az öreg Steven Seagal sosem volt a szívem csücske, így egy film kivételével, mindig elkerültem az alkotásait. Most azonban elérkezettnek láttam az időt, hogy egy kis nosztalgiázás gyanánt belevessem magam az amerikai…..
...az az, hogy bizony érdemes odafigyelni, mikor és hol próbálsz meg átjutni és közben mekkorát lassulsz. Mert ezt bizony már ütközésnek értékeli a gyorsulásérzékelő. Szó sincs semmi hatásvadász túlérzékenységről, ahogy a videó címe állítja. ..
Budapest csodás város. Szó szerint, mert itt olyan csodák történnek, mint kevés más helyen. A gázvezetékek pont olyankor szorulnak cserére, mikor az összes városlakó visszaér a nyaralásból, elkezd megint munkába járni, meg gyerekeket iskolába szállítani. A gázvezeték tehet…..
mumtaz 2013.09.04 08:16:51
@petermicheal15:
A hozzászólásaidból ítélve Te is olyan vagy, akinek emellett még jut ideje másra is. Pl. fát ültetni a környezetvédelem jegyében.
Én Észak-Pestről járok Dél-Budára dolgozni minden reggel 7-kor indulok és soha nem tudni, hogy mikor érek haza. Nem irodában meresztem a seggem, hanem dolgozok. Szoktam is figyelni reggelente, meg sokszor napközben, hogy az, akinek megadatott az a kiváltság, hogy ülő munkát végezzen és 10-re járjon dolgozni, azok az emberek bringával járnak, de munka előtt és/vagy után jut idejük kimenni a Margit szigetre lefutni néhány kört. Na nekem erre nem nagyon van szükségem, mert a napi (fizikai) munka után már rohadtul nincs energiám. Ahogy arra sincs, hogy munka előtt és után 1,5 órát zötykölődjek valamelyik BKV járaton. Anno volt, hogy busszal jöttem haza és akkor szálltam le a buszról, amikor már elment a végállomásra és visszaindult, ugyanis olyan fáradt voltam és annyira monoton volt az ücsörgés, hogy elaludtam a buszon.
Viszont, amikor a cégnél beülök az autóba, legalább nem kell arra gondolnom, hogy még sétálhatok és BKV-zhatok 1,5 órát, hanem az olyan, mintha már egy kicsit otthon lennék. Arra nem kell gondolni, hogy vezetés közben elalszom, nem erről van szó. Na ilyen nekifutással egyébként a bringázáshoz sem lenne erőm, hogy mindennap letekerjek 2x17km-t. Reggel már a napi munkához fárasztanám ki magam, délután/este meg már baromira nincs erőm az ilyesmihez. Neked viszont van. Örülj neki, hogy megteheted, de ne hasonlíts mindenkit magadhoz, hogy aki nem azt teszi, amit Te elfogadnál, az a legnagyobb merényletet követi el az emberiség és a környezet ellen.

Egyébként hagyjuk a buszokat. Az új buszok nagyon jók, de furcsamód az új buszok sorra döglenek meg a Budai hegyi utakon. Ikarusokból is néhány, de vegyük bele, hogy az Ikarusok mennyi idősek, az új Citaro-k és hasonló korú társaik meg szinte újak és mégsem bírják. Nem egy döglött már meg és a javításuk nem annyira "olcsó", mint az Ikarusoké.
Ha lenne valami díjazás, szívem szerint minden Ikarus-t kitüntetnék a hősies helytállásukért, amiért 20-30 évesen is teljesítik a feladatukat.

Apropó. Nem teljesen idevágó, de a napokban láttam egy érdekes csuklóst a 7-es vonalán. Teljesen modern, színében az új buszokkal megegyező busz volt és hasonlított az új buszok kinézetére, de Ikarus volt ráírva. Az micsoda? Ok, hogy Ikarus, de miféle lehet?
mumtaz 2013.09.04 13:12:11
@Rocko-: Köszi. Ez az. Szerintem nagyon szép.

@Lova:Ebben teljesen igazat adok neked. De azért tudjuk, hogy azok a fejlesztések épp azért lettek, hogy ne legyen dugó.
Az egyébként jobban idegel, hogy a lóvét nem igazán tudják hatékonyan elkölteni.
Menőbb országokkal szemben - ahol van pénz, mégis jobban tudnak spórolni - itt simán megcsinálják, hogy egyik évben a vízművesek bontják fel az utat, majd visszafoltozzák, aztán következő évben a csatornázásiak, majd visszafoltozzák, majd 2 év múlva a gázművek. Folt hátán folt.
Néhány országban ezt legalább úgy csinálják, hogy jön egy arra hivatott cég és városmérnökök, akik felügyelik a munkát. Felbontják az egész utat, majd jön mondjuk a fent nevezett hármas (gáz, víz, csatorna). Elvégzik a munkát - ha lehet egyszerre -, majd a munkálatok befejeztével jön a bontást is végző cég és visszatemeti/visszaburkolja az egész utat.
TComment Biciklizel? Megöllek! 2013.08.14 06:51:13
Miért utálja az autós a biciklistát? És fordítva? Hülye biciklisekről hülye autósoknak. És fordítva. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
mumtaz 2013.08.14 23:35:40
@olcso: Ezt aláírom. De elmentél a másik véglet felé. A járda nem út. Vagy fogalmazz egyértelműen. Az "út", mint út, utca, stb...
Az más. Ilyen formán minden közlekedőnek meg van a helye. Gyalogos a járdán, kerékpáros az úttesten, kerékpársávon vagy kerékpárúton. Autó még véletlenül sem a járdán.

Vagy az "út", mint úttest. Abba a járda nem tartozik bele. A leállósávon pedig tilos közlekedni.
mumtaz 2013.08.14 23:38:29
@olcso: Hmmm. Akkor erről lemaradtam. Régebben nem így volt, de most nem is nézek utána. Egyébként a legtöbbnek teljesen mindegy, mert, ha meg kell állnia, mert elé kerülök, akkor satuzik egyet és olyan káromlásorgiát zúdít a fejemre, hogy köpni-nyelni nem tudok.
mumtaz 2013.08.14 23:42:55
@olcso: Akkor úgy mondom, hogy a járda a hagyományos értelemben véve nem az úttest.
Egyébként ezt nem is értem, hogy miért kapcsolják össze a kettőt. Mármint a kreszben.
Azt hittem, hogy nincs attól lejjebb, amikor valakinek a halálhírével szórakoznak és akarnak újabb, Kínában gyártott, fölösleges hulladékot eladni. Legutóbb Árpád húzta fel magát - teljes joggal - egy hasonló levélen. De van lejjebb, most esett be a privát fiókomba (nem…..
mumtaz 2013.07.15 18:34:08
@cintu: Nekem ahány mélcímemre jött, mindegyikről zavartam is vissza. De mindet külön megfogalmazva, nehogy spamnek higgye.
TComment Motorozni halálos 2013.07.10 06:53:13
A motor számtalan szempontból biztonságosabb, mint az autó, de ezt anyánk sosem hinné el nekünk. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
mumtaz 2013.07.10 19:19:17
@Erik von Orhideenwald:

Sajnos az a baj, hogy az idióta autós attól még nem fogja letenni a telefont, és ugyanúgy smst fog pötyögni vezetés közben. Az idióta motoros meg ugyanolyan idióta marad.
Vagy mindkettőre áll, hogy addig csak sejtette, hogy qrva jól tud vezetni, de utána meg biztos lesz benne.
A vezetéstechnikai tréning csak annak jó, aki valóban úgy érzi, hogy van mit tanulnia.
Belsőség Reklámnak kicsit durva 2013.02.12 15:53:43
Kétségkívül óriási - és nem egyszer ellőtt - poén már a mindenféle haditechnikával való kergetőzés és/vagy verseny a Top Gear-adásokban. Idén is elsütöttek már hasonlót (jó a szezon eddig), de kétségkívül ők sem gondolták volna, hogy a TG Korea lefőzi őket. A Top Gear…..
A világ egyes pontjain elég némi útszóró só és egy teherautó elé rakott hótoló, hogy letisztítsa a frissen behavazott utakat. De a jelek szerint Magyarország nem ez a hely: a hó betakart minket, mint Moszkvát egyszer. Hiába verték félre a nagyharangot már pár nappal korábban:…..
Az Indexen olvastam a tegnapi orosz repülőbalesetről. Szerencsére utasokat nem szállított a gép, de sajnos négyen így is meghaltak. A Tu-204-es túlfutott, nem tudott megállni a pályán, és kicsúszott a reptérről, egészen a kijevi autóútig száguldott tehetetlenül, ahol aztán…..
mumtaz 2012.12.31 22:24:41
@visszakettopadlogaz: De ott meg pont azt nem fogja felvenni, amikor neked lenne szükséged rá. Mind1. Nem akarlak meggyőzni, csak elmondtam az észrevételemet. :-D
mumtaz 2013.01.01 14:56:07
@Rocko-: Nincs kereke nekijje.
mumtaz 2013.01.02 07:52:22
@Rocko-: :-DDDDDD
Miket kotyvasztanak a motorolajba? És miért kell lecserélni? Jó az olcsóbb is? Minden, amit tudni akarsz az olajról. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
mumtaz 2012.11.21 18:08:41
Belsőség Hajódízel reloaded 2010.12.21 06:17:00
Egy magyar tengerész elmeséli, hogyan is megy a motorindítás a gyakorlatban, hogyan kell turbót cserélni, és mi a teendő, ha felrobban a kazán Vélemények az azonos című írásunkról...
mumtaz 2010.12.23 01:30:11
@ICSG: Idézet a Wikipedia-ról: "Röviddel azután, hogy az űrrepülőgép elhagyja az indítóállványt, megkezdődik a hajlási és fordulási manőver, így az Orbiter a külső üzemanyagtartály alá kerül és a rádió összeköttetés zavartalanul folytatódhat a földi irányítóközponttal."
  Ma egy tanfolyam reális ára 130-150 ezer forint. Aki 50-60 ezerért hirdeti az oktatást, biztosan trükközik, ennyiből még a költségeket sem lehet kigazdálkodni. Vélemények az azonos című írásunkról...
mumtaz 2010.04.07 18:46:03
@KuKori: Ez anno a KRESZ könyvben is benne volt. Rendszámos motort szabad azonos sávban előzni, de bringást és SMKP-t nem, mert bizonytalan a haladás nyomvonala. :D
mumtaz 2010.04.07 22:27:31
@Krisi: Ilyen esetem volt. Nagykörös és Cegléd között mentem a 441-esen furgonnal éjjel 1-kor 60-70 körül. Kb 15-20 méterre vettem észre előttem egy tatát, aki részegen tolta a bringát és nagyívben fordult meg az úton. Sötétszürke ruhában volt. Ha keresztben állva hirtelen nem csillan meg a fény a felnijén, simán elcsapom.

Reakcióidő nagyon gyors volt, de aztán meg is kellett állnom. Nem (csak) azért, hogy leüvöltsem a fejét, hanem mert akkora adrenalinsokkot kaptam, hogy képtelen lettem volna tovább vezetni.
  A többsávos körforgalom jobb, mint az intelligenciateszt. Azonnal megmutatja, ki a hülye. Vélemények az azonos című írásunkról...
  Azt hittük, értjük. Aztán kiderült, mégsem. Utána csináltuk. Vélemények az azonos című írásunkról...
mumtaz 2010.03.24 02:36:06
@ekutya: Biztos, hogy német film volt? Mert amerikai filmet láttam, bár akkor lehet, hogy az a német remake-je volt.

Bár a filmben is voltak előjelek, amikor a nőnek egy piros lámpához közeledve beragadt a gáz és átment a piroson, de aztán azt hiszem, megjavult és félre tudott állni, mert egy rendőr lemeszelte a piros lámpán áthajtásért. A film magyar címe: 'Féktelen száguldás'

A témához is hozzászólva: Többen írták, hogy mit tehetett volna a rendőr a baleset elkerülésére. Nos. Több olyan ember van aki jó sofőrnek tartja magát, de váratlan helyzetekben egyszerűen nem tudnak mérlegelni.
Én jó sofőrnek tartom magam (és mások is annak tartanak), de kerültem már olyan helyzetbe, hogy ráfutottam az előttem - egyébként vitatható módon - bekanyarodó autóra, pedig simán ki tudtam volna kerülni. A tipikus eset történt, hogy padlóig nyomott fékkel csúsztam előre és közben teljesen balra tekertem a kormányt. Az autó meg csúszott tovább - majdnem - egyenesen. Csak kicsit fel kellett volna engednem a féket. Szerintem az emberek 80%-a ugyanígy ösztönösen padlóig nyomott fékkel csúszott volna tovább.

Más kérdés, hogy a Toyotában ülő rendőrnek több ideje volt végig gondolni a lehetőségeket. Viszont én úgy gondolom, hogy vészhelyzet esetén az ember első reakciója a pillanat alatt végig gondolni, hogy mi lehet a helyzet kimenetele. És minél szörnyűbb a kép, amit gondolatban látunk magunkban, annál inkább tompul a problémamegoldó képesség.

Ez fura.
A sztori a lehetetlenségig egyszerű – nem primitív, egyszerű. Van ez a Kowalski, akit két létező karakterből, illetve megtörtént esetből raknak össze. Az egyik egy San Diegói rendőr, akit kirúgnak a testülettől, a másik az ámokfutó, aki bekattan, és nem áll meg a…..
mumtaz 2009.08.23 21:49:30
@BartiS2: Ha emékeim nem csalnak, akkor ebben a Mad Max-es üldözésben Ford Falconokat hajtanak (különböző variációkban). És - ha jól emlékszem - volt ott olyan autó, amit a roncstelepról hoztak, volt amelyik taxi volt, és azt hiszem, amit Mel Gibbson hajtott, az egy valódi rendőrautó volt.
Az egyik leg nagyobb jelenet, amikor eltrafálják a mikrobuszt, ami meg a rendező saját autója volt. :)

Azért jól bebizonyították, hogy lehet kevés pénzből is (azt hiszem 100 000$) jó filmet (kultuszfilmet) forgatni.