Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagyonJuve

0 bejegyzést írt és 1301 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Massimiliano Allegri a Fiorentina elleni meccs után elégedetten nyilatkozhatott, hiszen végre sikerült nyerni, ami fontos lépés a BL-hely megszerzése felé. „Minden nap a javulásért dolgozunk. S nem feledkezhetünk meg a pszichológiáról, mert a bajnokságban már egy ideje nem nyertünk meccset. Az első…..
NagyonJuve 2024.04.08 21:13:51
@venember83: tökéletes meglátás
Massimiliano Allegri a Fiorentina elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón természetesen a várható nehézségekről beszélt, miközben az ellenfél érdemeit ecsetelte. „Fontos, hogy a Lazio ellen sikerült győzni, de ne feledjük, hogy az egy másik sorozat. Az első meccset lejátszottuk, aztán majd…..
Michelangelo Rampulla a TvPlay műsorában beszélt a Juventusról, amely az egykori kapus véleménye szerint igen messze áll attól a szinttől, amit képviselnie kellene. „Ha a Juventus megnyerné az Olasz Kupát, illetve bejutna a BL-be, az fontos eredmény lenne a klub számára, ugyanakkor ez minimális…..
NagyonJuve 2024.04.05 20:21:44
@JeetTrader: amúgy amikor allegri hátrányban felküldi gattit csatárnak már az agyvérzés kerülhet. 3-4 cserelehetőség van erre gatti a csatár mert becserél egy védőt nem egy csatárt ha véletlen egyenlítúnk akkor tudjunk tovább védekezni.
A Juventusnak mihamarabb ki kell lábalnia az egyre mélyülő hullámvölgyből, amennyiben el kívánja érni minimális céljait a jelenlegi szezonban. A bajnokságban erre még nyolc mérkőzése maradt a zebramezeseknek, azonban az Olasz Kupa elődöntőjében már nem lesz ennyi lehetőség a…..
A Juventus kapusa, Wojciech Szczęsny a DAZN kamerája elé állt a Lazio elleni vereség után, és a csapat által átélt nehéz helyzetről beszélt. „Igen, a szurkolók azt kérték, hogy menjünk minél közelebb a szektorukhoz. Egy ilyen pillanat tudatosítja az emberben, hogy mindenkinek többet kell tennie,…..
A Juventus a válogatott szünetben nehéz menetelésre készülhetett, hiszen a hátralévő kilenc bajnoki számos kihívást tartogat nívós olasz csapatok ellen, s ezen kívül Massimiliano Allegri csapatának még az Olasz Kupa kétmeccses elődöntőjében is bizonyítania kell. Szombaton a Lazio az ellenfél…..
Massimo Bonini, a Juventus egykori középpályása a Tuttosportnak nyilatkozott az Öreg Hölgyről, és a csapat által átélt hullámvölgy okán természetesen leginkább a problémák merültek témaként. „Mi hiányzik a Juventusból? Ebből a Juventusból hiányzik az olasz játékosokból álló tömb, ami mindig alapját…..
Komoly átalakulás előtt áll a Juventus, s nem csupán a csapat kispadján következhet változás, de komoly mozgás várható a keretben is. A torinói klub szeretne azonnali minőséget képviselő játékosokat igazolni, ám ehhez alighanem be kell majd áldoznia néhány fiatal tehetséget. A Juventus egyik…..
NagyonJuve 2024.03.27 18:30:00
A Juventus egykori meghatározó játékosa, Alessio Tacchinardi mostanában gyakran nyilatkozik az Öreg Hölggyel kapcsolatban, legutóbb pedig Matías Souléról és a klub jövőjéről beszélt a La Gazzetta dello Sport számára. „Megnéztem s újranéztem Matías Soulé gólját az U23-as argentin válogatott meccsén,…..
A Napoli 3:1-es vereséget szenvedett kedd este az FC Barcelona otthonában, s az 1:1-es első meccs után így elbúcsúzott a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásától. Mindez azt jelenti, hogy a Juventus már bizonyosan ott lesz a FIFA Klubvilágbajnokságon. A tervek szerint négyévente megismétlődő új sorozat…..
A Juventus a Napoli ellen számos helyzetet dolgozott ki, és a kiváló helyzetek nyomán simán nyerhette volna a meccset, ám Dušan Vlahović nem tudta értékesíteni ezeket, és a szerb csatár hibái tudatában állt a DAZN mikrofonjai elé. „Őszintén mondhatom, hogy az összes kihagyott helyzetet bánom. Ha…..
Időszerű lenne, hogy a Juventus megrázza magát, s ismét a január elején mutatott formáját nyújtsa, mert Massimiliano Allegri csapata mindössze két pontot gyűjtött az elmúlt négy forduló során, így a távolság tetemesre nőtt a listavezető Interrel szemben, míg a tabella harmadik helyén álló AC Milan…..
A Juventus tovább száguld a lejtőn, a zebramezes csapat ezúttal a Hellas Verona otthonában ért el 2:2-es döntetlent, s mindez azt jelenti, hogy amennyiben az AC Milan holnap győzni tud a Monza ellen, a milánói csapat átveszi a tabella második helyét a torinóiaktól. "Realista vagyok. Két pontot…..
NagyonJuve 2024.02.19 19:50:48
@delpi0823: sarri alatt bajnokok lettünk. Aki a fos allegritől vette át a csapatot. 5év után eléggé bele nevelte a játékosaiba azt a szart amit most is játszat. Allegrinek is volt ronaldoja csak neki felesleges higuain is felesleges mert neki alapból csatár is felesleges. Sarrinak sem volt könnyebb helyzete. Amúgy sarrinál csak az állított helyzetek levédekezése volt a szar a többi elég jó volt. Labdabirtoklás gólok megvoltak csak sokat kaptunk. Minimum kellett volna neki 2 szezon. Allegrinek a 3. szezonja és most mondják hogy fejlődés van amit én nem igazán látok a játék ugyan az a fos de legyen fejlődés úgy hogy nincs európai kupa. Szánalom allegri. Mem tudom mit lehet még védeni rajta?? Én már akkor kibasztam volna mikor lenyilatkozta hogy nem ő a hibás hanem a játékosai. Milyen edző az ilyen??
A Juventus botlásai és visszaesése után az olasz sajtó újult erővel emelte témává Massimiliano Allegri jövőjének kérdését, s a szakember mentora, Giovanni Galeone is elmondta véleményét az ügyben. "Úgy gondolom, hogy Max maradni akar a Juventusnál. Még egy év van hátra a szerződéséből, s elégedett…..
NagyonJuve 2024.02.14 16:14:12
NagyonJuve 2024.02.14 23:33:07
@babo0410: jó. Tudod a szokás hatalma
A szezon egyik nagy meglepetését Matías Soulé teljesítménye jelenti, a fiatal argentin játékos a Juventustól kölcsönben a Frosinone együttesénél szerepel, s 21 bajnoki mérkőzésen már 10 találatnál jár. "Amikor meglepő módon ajánlatot kaptam az Al-Ittihadtól, azonnal beszéltem a családommal, de már…..
NagyonJuve 2024.02.09 08:09:19
@Rikoo: azért mert egy frasinone ellen sem tudunk labdát birtokolni?! Allegri fóbia? Valami ilyesmi lehet.. ;)
NagyonJuve 2024.02.09 08:12:02
@Pedro32: ez igaz, de az is igaz nézd meg mikor domináns játékkal nyerünk mennyi hozzászólás van. Milyen boldogság csak az emberek nem nagyon tudják beleélni magukat mert a következő meccsen meg élet halál küzdelmet vívunk egy kiesővel. ;)
NagyonJuve 2024.02.09 08:33:41
@venember83: Én nem várom a rosszat sőt ellenkezőleg mindig azt vártam hogy majd most. Én mindig vártam a juve meccseket és csak a juve meccseket néztem és nézem ma is bár ma nagyon ritkán. Tavaly fogadtam meg hogy nem nézek juve meccset még allegri lesz az edző. Úgy jutottam erre a döntésre hogy már sokadjára valami fos csapat ellen játsulzottunk nagyon szarul vége 0-0 lett akkor 2,5 éves fiam könyörgött apa, apa gyere velem játszani mondtam neki nem mert nézem a meccset az a szomorú tekintete sziven ütött és feltettem a kérdést ér ez a szar játék annyit? Egyértelmű volt a válasz!!
Gabriel Arias, a Racing kapusa és Carlos Alcaraz egykori csapattársa a Tuttosport számára beszélt a Juventus téli szerzeményéről, aki előtt fényes jövőt lát. „Charly Alcaraz nagyon dinamikus középpályás. Megkérdőjelezhetetlen könnyedséggel jut el az ellenfél térfelére, majd okoz ott problémákat a…..
A Tuttosport kiemelten foglalkozik a derbit követően a Juventus edzőjének a jövőjével, mert bár 2025 júniusáig érvényes Massimiliano Allegri szerződése, a pletykák szerint a felek nem kívánnak úgy belekezdeni a következő szezonba, hogy a mester jövője kérdéses. Következésképpen hamarosan…..
NagyonJuve 2024.02.07 07:31:51
@Ethan Hunt: meg csöcsnyinek. Azért 2akkorát fogott
Massimiliano Allegri az Inter egygólos győzelme után a DAZN mikrofonja előtt értékelt, s először arról kérdezték, hogy ezzel az Inter bebiztosította-e magának a scudettót. „Ezt nem tudom megmondani, de nekünk folytatni kell az utunkat, a mai nehéz meccs volt, tudtuk, hogy ez lesz egy erős csapat…..
NagyonJuve 2024.02.05 16:12:47
@Evoken: @delpi0823: Igen allegri a hibás. Nagy allegri fanok mondjátok már meg milyen edző rak be 1-0 vesztésnél egy ilyen fontos meccsen egy olyan játékost aki nem tudott a csapattal eszeni. Jó ha volt 1 közös edzésük. Majd én megmondom olyan aki a grundra való és a taktikája is oda való. Ebből is látszik hogy allegri kiküldi a játékosait és oldják meg. Többször is lenyilatkozta allegri hogy túl sokat képzelnek az edző szerepéről. Akkor miért kapja a legnagyobb fizetést a csapatban?
A Juventus a karácsony előtti utolsó meccsét idegenben, a legutóbb a Napoli ellen az Olasz Kupában remeklő Frosinone ellen játssza szombat délben. A tabella második felében tanyázó Frosinone számára idén egyértelműen a kiesés elkerülése a cél, s ehhez nagy segítséget nyújthat a Juventus több…..
NagyonJuve 2023.12.23 19:46:52
@LacaGLJuve: mióta visszajött ugyan azt csinálja. Nem kell ott állni mellette hogy tudja az ember mit akar max! Ha mást akarna azt csinálná de ő nem csinál mást.
NagyonJuve 2023.12.23 19:48:48
@Ethan Hunt: teljesen egyet érte veled! 1001% ban.
A Juventus az elmúlt évhez képest jobban teljesít, ez nagyban betudható a csapat kompakt védekezésének, ám a scudettóért zajló versenyben sokat segítene, ha a csatársor hatékonyabban szállítaná a gólokat, és Fabrizio Ravanelli is ezen a véleményen van, az egykori csatár a Tuttomercatoweb…..
Szombaton a Juventus 18 éves tehetsége, Kenan Yildiz bemutatkozott a török válogatottban, Vincenzo Montella a kezdőcsapatba nevezte a játékost, aki Németország ellen góllal hálálta meg a bizalmat. „Szeretnék köszönetet mondani a teljes Török Labdarúgó-szövetségnek. Nagyon örülök, hogy góllal…..
NagyonJuve 2023.11.20 18:05:58
@Rocky80: ne haragudj nagyon magas labda volt ez. Más edzője .... :) ;)
A Juventus vasárnap este egy korai góllal megszerezte a vezetést a Fiorentina otthonában, és lényegében ezzel el is döntötte a meccset, mivel Fabio Miretti akcióján kívül a vendégek nem sokszor tették próbára a hazaiak kapusát. „Mindig bonyolult a Fiorentina ellen játszani, mivel támadnak,…..
NagyonJuve 2023.11.06 22:50:24
@venember83: csak 15 évet öregedtem a mecs után
Tegnap több forrás is megerősítette, hogy sikerült a Lega Serie A jóváhagyására szert tenni, így a Sky és DAZN nyerte el a bajnokság közvetítési jogait öt évre, a 2024-25-ös szezontól a 2028-29-as idényig. A Sky és a DAZN ajánlata legalább 4,5 milliárd euró értékű, és végül sikerült megszerezni a…..
NagyonJuve 2023.10.25 23:57:36
@Shyr Kahn: persze hogy jobban érdekli mikor több a pénz. Többet tidnak vásárolni, jobb játékosok stb. Úgy mint a világban. A gazdag csak gazdagabb a szegény szegényebb lesz. Az lenne a reális ha mondjuk a top 4 bajnokság ugyanannyi pénzt kapna a fair play nevében. Akkor lehet már a világ nagy része nem is premier ligára lenne kiváncsi hanem jobban megoszlana.
Nicolò Fagioli ügye kisebb erdőtüzet okoz az olasz válogatott körében, az Il Messaggero beszámolója szerint az ügyészség és a rendőrség tegnap kihallgatta Sandro Tonalit és Nicolò Zaniolót a válogatott edzőtáborában, majd a szövetség hazaküldte a játékosokat a válogatott kerettől. Nicolò Fagioli…..
NagyonJuve 2023.10.15 02:44:20
@Wizzurah: azért vedd már észre magad!! Ez nem a szaros FBI!! Semmi közük nincs ki mit csinál otthon!! Akkor követne el a juve büncselekményt, személyes jogok megsértése.