Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dr. Szabó Zsuzsanna

27 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Kardashian/Jenner klán neve már-már többször bukkan fel szellemi tulajdonjogi perekben, mint néhány notórius fast fashion cégé: a tavalyi botrányról mi is írtunk, azóta pedig összesen 5 ügyben kerültek kompromittáló helyzetbe. Összeszedtünk egy szerzői és egy védjegyjogi vitájukat a júliusi…..
Nemrég érkezett be a New York-i kerületi bírósághoz Danny Clinch, világhírű fotós keresetlevele, mi szerint a Forever 21 és az Urban Outfitters jogtalanul használta fel a fotós képeit. Egyik közülük a Rolling Stone magazin címlapján is megjelent Tupac Shakurról, ami egyben minden bizonnyal a…..
A Fashion Revolution hete keretében az Európai Parlament előtt felszólalt április 26-án Sarah Ditty, a mozgalom alapítója, közvetlen azelőtti napon, mielőtt a Parlament szavazott a textilipar dolgozóinak jogait védő uniós szintű szabályozás szükségességéről. Forrás:…..
A Forever 21 ismét bíróság elé lett citálva, egy híres sportmárka, ezúttal a Puma keresetlevelei által. Az amerikai fast fashion brandről már tudjuk, hogy előszeretettel merít inspirációt a nagy márkák kollekcióiból, ezúttal Rihanna és Puma kollaborációjából született Fenty lábbeliket koppintotta le…..
Divatjog Blog Pic of the Day 2017.04.18 23:41:26
divatjog készítette ezt a képet. Fotó: Szalai Imre Modell: Sörös Bernadett bijouxperdus.com instagram.com/divatjog..
A következő napokban Szalai Imi munkáit fogjuk bemutatni egy-egy posztban, aki egy gyönyörű fotósorozatot készített számunkra a szintén gyönyörű modelljeinkről, Dettiről és Melindáról. Az eredmény magért beszél:  Hamarosan elérhető lesz saját weboldala is, ahol a többi munkája is megtalálható…..
Mint azt már előző cikkeinkben is említettük, az elmúlt évtizedekben óriási mértékben zuhantak a ruhaneműk árai, ma már fillérekért megkaphatjuk az üzletekben azokkal a ruhákkal szinte egy az egyben megegyező, - persze lényegesen silányabb anyagból készült - másait, amiket az általunk kedvelt…..
Bizonyára mindenki jól ismeri a híres fast fashion óriást, a Forever 21-t, mely a hihetetlenül alacsony árú és egyben hihetetlenül rossz minőségű, mondhatni „egyszerviselős” divatcikkeiről vált híressé. Jogi berkekben is gyakran kerül középpontba az amerikai brand, mivel előszeretettel másolja más,…..
Rihanna nevétől jelenleg két okból is hangos a sajtó: egyrészt nemrég vette át a Harvard Egyetemen az év humanitáriusának járó díjat. Bár hozzánk leginkább csak zenéivel kapcsolatos hírek jutnak el, fontos tudni az énekesnőről, hogy ő maga alapított egy szervezetet, a Clara Lionel Foundation-t, mely…..
Divatjog Blog Valami készül.... 2017.03.04 10:05:05
divatjog készítette ezt a képet...
Mint arról már előző cikkeinkben beszámoltunk (itt, itt,és itt), Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnökének megválasztása óriási indulatokat engedett szabadjára, és nem csak személyét, hanem családtagjait is különböző támadások érik azóta is. Lányával, Ivanka Trumppal sem volt ez másképp.…..
Az Alibaba Group a minap bejelentette, hogy egy szellemi tulajdonvédő ügynökség, a Hangzhou Wangle Technology nevű cég megalapozatlan panaszt tett a híres, Ebay-hez hasonló kínai tulajdonú cég eladóira, miszerint hamisított termékeket forgalmaznak. Az Alibaba állítása szerint a cég visszaélésszerűen…..
Minden bizonnyal senki figyelmét sem kerülte el az egész Magyarországot lázban tartó hír, miszerint az orosz elnök, Vlagyimir Putyin látogatást tesz kis hazánkban. Már csak azért sem, mivel a jeles napon szinte minden budapesti lakos hétköznapját érintette az elnök úr eljövetele a jelentős…..
A brit Channel 4 tévécsatorna a minap nyilvánosságra hozta, hogy a legnépszerűbb brit fast fashion márkák, nevezetesen a River Island, Boohoo, Missguided valamint a New Look-nak ruhákat és kiegészítőket termelő leicesteri székhelyű gyárak dolgozóinak a törvény által garantált bérminimum csupán…..
A 3D nyomtatás elterjedése a 21 század egyik legnagyobb technológiai újításának számít, azonban korántsem e korszak találmánya, hiszen az első prototípusok az 1980-as években jelentek meg, melyek első piacképes gyártmányai 1990-re készültek el. A 3D nyomtatás lényege, hogy az eszközzel…..
Divatjog Blog Happy Birthday Kate! 2017.01.16 23:48:51
Ma ünnepli 43. születésnapját Kate Moss, a méltán híres, régen anti-modellként számon tartott brit szupermodell. Moss karrierje 15 évesen indult be, a Corinne Day által készített fotósorozattal, melyek a The Face magazin címlapján jelentek meg. Innentől már nem volt megállás, az utóbbi mintegy két…..
Bizonyára mind emlékszünk, - ki-ki irigykedett, más talán inkább hüledezett a hír hallatán - arra az óriási hírre, hogy az Egyesült Államok 8 államában legalizálta a jogalkotó a marihuána fogyasztást. A cannabis-kultúra forradalma elérte természetesen a divatvilágot is, hiszen egyre több elismert…..
A brit Tesco a minap bejelentette, hogy megszünteti a női termékeken fennálló ún. pink tax-t, azaz „rózsaszín adót”. Így nevezik azt a jelenséget, miszerint az ugyanolyan funkciókkal rendelkező, ámde nőknek szánt termékek jóval magasabb áron vannak forgalomban, mint a férfiaknak gyártott…..
A shanghai-i bíróság a napokban két kínai céget is arra kötelezett, hogy 3 millió jüant (mintegy 127 millió forintot) fizessen a BMW-nek, amiért hasonló védjegyet használtak, mint a híres német autógyártó óriás. Az egyik alperes cég, Zhou Leqin azért lett elmarasztalva, mert a „Deguo Baoma Group…..
Mint azt novemberben már megírtuk a védjegyparódia kapcsán, a Louis Vuitton az Egyesült Államokban keresetet indított a My Other Bag márka ellen, akik fő terméke egy olyan vászontáska, melyre a világ talán legismertebb táskájának mását nyomtatták, azonban a híres LV monogram helyett a MOB (My Other…..
A Télapó, vagy nálunk a Mikulás szó hallatán nagyjából mindenkinek ugyanaz a pocakos kedves, ősz szakállú, piros ruhás idős bácsi jut eszébe. A torontói Yorkdale bevásárlóközpont azonban 2014-ben újragondolta ezt a klasszikus télapó-figurát, és lecserélte a jól megszokott karaktert egy fiatalabb,…..
Számos olyan vállalkozás létezik, mely arra alapozza a termékeinek népszerűségét, hogy kifigurázza, nevetségessé teszi egy széles körben ismert márka értékeit, az általa közvetített életstílust, illetve a márka átlag fogyasztói csoportját. Vizuálisan ez csak úgy valósítható meg, ha a brand különös…..
A brit divatipar nemzetközi és multikulturális volta mindig is üde színfoltja volt a divatvilágnak, és egyben ez a tényező adja annak fő erősségét is. A munkaerő diverzitása segít a sokkal kreatívabb ötletek kigondolásában, megvalósításában, hiszen többféle látásmód érvényesül a közös munka során.…..
Az elmúlt időszakban mást sem lehet olvasni, mint újabb és újabb híreket, elemzéseket Trump kampányáról, valamint az Egyesül Államok elnökévé való megválasztásáról. De vajon mi köze lenne a Donald Trumpnak a divathoz? Történetesen az, hogy legidősebb lánya, Ivanka Trump nagyon jelentős szereplő a…..