Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sarok Bettina

4309 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Come This Madness címmel jelenik meg a legendás Europe várva várt új lemeze, amely kilenc évvel a legutóbbi, Walk The Earth című korong után készül világot hódítani. A szeptember 25-én érkező újdonságról máris bemutatták az első tételt a One On One című felvétel keretein belül, amely egy magáért…..
Frisson Noir címmel, június 12-én jelenik meg Tarja vadonatúj nagylemeze, amely hét évvel követi a legutóbb debütált In The Raw című alkotást. Az énekesnő már a kezdetektől fogva úgy promótálja újdonságát, hogy ez lesz pályafutása legsúlyosabb hanganyaga, amely egyben egy új korszak első lenyomata...
Our Long Curced Sleep címmel adja ki vadonatúj középlemezét a Zora Cock vezette Blackbriar, mely kiadvány egyfajta lezárása lesz a csapat tavaly debütált nagylemezének, a az A Thousand Little Deaths világának. Elmondásuk szerint sosem szoktak közvetlenül a frissen megjelent lemezeik után dolgozni,…..
Új katonák léptek hadba a power metal csataterén, a svéd származású Shadowborne ugyanis debütáló lemezével próbál kiemelkedni a bőség tengeréből. Az Eira Shadowborne énekesnő vezette alakulat gyakorlatilag semmi olyant nem tud elmondani magáról, amit korábban ne hallottunk volna, dalaik nemcsak…..
Helden X Hymnen címmel küldi boltokba jubileumi lemezét a muskétásrockot játszó dArtagnan. A formáció egy nem túl szokványos alkotással lepi meg a közönséget, új dalok helyett ugyanis különleges feldolgozásokkal fognak előrukkolni. A csapat már korábban is bebizonyította – több ízben –, hogy…..
A görög, egészen pontosan athéni illetőségű Mystfall 2022-ben bontott szárnyat Marialena Trikoglou énekesnő jóvoltából, első lemezük pedig 2023-ban vált közkinccsé. A Celestial Vision címet viselő hanghordozó viszonylag szép sikert járt be a szimfonikus metal kedvelőinek körében, a zenekar szándéka…..
Lezárult egy korszak a Lord Of The Lost háza táján, véget ért ugyanis az Opus Noir által terítékre kerülő trilógia. Ígéretesen indította hódító útjára legújabb attrakcióját a zenekar, s bár már az első lemez is tartalmazott bizonyos lékeket, közel sem szuperált annyira rosszul, mint mondjuk utódja,…..
Közel egy évtizeddel azután, hogy bejelentette feloszlását a love metal legjelesebb képviselője, a HIM, Ville Valo most abban reménykedik, hogy egy napon újra összeröffen a banda egy közös zenélésre. Valo elmondása szerint bár nem nagyon tartja a kapcsolatot egykori zenésztársaival, ennek ellenére…..
Temptation’s Gates címmel érkezik a nyáron az új felállású Amberian Dawn visszatérő korongja, amely az első közös alkotás lesz Nicole Willerton énekesnővel a fedélzeten. A formáció újult erővel vágott neki az új kiadvány megalkotásának, amellyel elmondásuk szerint nemcsak új területekre tévednek, de…..
Hosszas várakozás után, június 12-én végre boltokba került Tarja vadonatúj nagylemeze, amely a Frisson Noir elnevezést kapta. Az énekesnő több ízben is izgatottan mesélt a kiadványról, elmondása szerint ugyanis pályafutása legkeményebb alkotásával készül, tehát okkal érzékelteti, hogy egy teljesen…..
Frisson Noir címmel jelenik meg június 12-én Tarja várva várt új lemeze, amely egy sötétségben, izgalmakban és fajsúlyosságban gazdag alkotás lesz. Az énekesnő alig egy hónapja hozta ki a lemez első dalát At Sea elnevezésen, amely az énekesnő eddigi legmonumentálisabb nótája lett, tele hullámzó…..
Igen hosszúra nyúlt szünet után Anette Olzon 2025-ben visszatért a színpadra méghozzá nem is akármilyen repertoárral: Nightwish dalokkal indult turnéra az énekesnő. Elmondása szerint a tavaly lebonyolított turné volt a legkiválóbb módja annak, hogy lerója tiszteletét a vele készült Nightwish-lemezek…..
Miután hivatalos szövetséget kötött a Roar Recordsszal, a Bloodhunter végre bejelentette új lemeze érkezését, amelyre június 12-én kerítenek sort. A Sons Of The Abandoned címre keresztelt hanganyag mindösszesen tizenegy új dalt vonultat fel a nagyérdeműnek, ezek között pedig különböző kollaborációk…..
Május 22-én jelenik meg az Ayreon vadonatúj, jubileumi koncertlemeze, amely a 30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time elnevezést kapta. A formáció 2025 szeptemberében mintegy hat show-t adott mindössze három nap alatt e különleges jubileum jegyében, amelyen nem kevesebb, mint 12 énekes…..
Közel egy év után újabb szólódallal lepte meg a közönséget Patricia Tapia. A Mägo de Oz egykori énekesnője PATT (Patricia Tapia) néven vágott bele egy újabb, önálló projektbe, amelyben Javi Diez lett hűséges szerzőtársa, ezzel együtt pedig egy különleges ötvözetekből felépülő kaland bontakozott ki...
Night Is Calling címmel küldi boltokba harmadik stúdiókorongját a német Dominum. A magát zombi metált játszó formációnak tituláló alakulat rövid időn belül kirobbanó sikert ért el a szcénán belül, most pedig újabb kísértésre készülnek...
Középlemez formájában újra kiadja a 15 éves Poe lemez néhány dalát a spanyol Opera Magna, a zenekar ugyanis ekképp kíván tisztelegni a korong előtt. A formáció, —mintegy új életet lehelve a szerzeményekbe — egy kivételes gárdát gyűjtött maga köré, akik színesebbé és újszerűvé formálják a nótákat...
Demons Ascend címmel jelent meg az ősz derekán a Roses Of Thieves második nagylemeze, amely az első közös korong lett Dudás Ivett énekesnővel a fedélzeten. A formáció most a nemzetközi porondon is megmutatja magát a Myrath vendégeként, ennek örömére nemrégiben új kisfilmet publikáltak, a kamerák…..
Soulward Bound elnevezésen jelenik meg Dianne van Giersbergen első szólólemeze, amely mindösszesen tíz dalt vonultat fel a nagyérdeműnek. A szimfonikus metal zugában készült alkotásról évente két dal lát napvilágot, a holland énekesnő pedig immár hetedik szerzeményével örvendeztette meg a…..
A közelmúltban mutatkozott be a nagyközönségnek Alissa White-Gluz új bandája, a Blue Medusa, amely a napokban hozta ki első dalát Checkmate elnevezésen. A kanadai énekesnő vélhetően visszanyúl majd a gyökereihez, azáltal, hogy ismét előtérbe helyezi tiszta hangszínét. Az Arch Enemy valamint a The…..
Hatalmas csend honolt az elmúlt időszakban az Amberian Dawn háza táján, ám a zenekar a napokban elhintette, miszerint készen állnak a visszatérésre. A formáció ma bejelentette új lemeze, a Temptation’s Gates megjelenését, amelyre június 26-án kerül sor, ám nem ez az egyetlen újdonság a csapat…..
Április 10-én jelenik meg a Lord Of The Lost vadonatúj nagylemeze, amely az Opus Noir Vol. 3 címet viseli. A korong a formáció lemeztrilógiájának utolsó fejezete lesz, a tervek szerint pedig pontosan csúcson fog befejeződni a srácok sötét atmoszférájú kirándulása...
Tízéves fennállását ünnepli idén a muskétásrockot toló német dArtagnan, a zenekar szekere pedig nem is futhatna sikeresebben. A formáció óriási mérföldköveket ért el az elmúlt években, hiszen azáltal, hogy súlyosabb vizekre evezett a zenéjük a világ több olyan pontját is sikerült meghódítaniuk, ahol…..
Miután búcsút intett az Arch Enemy fedélzetének, Alissa White-Gluz saját nevén publikálta első szólódalát, a The Room Where She Died képében. Az énekesnő azonban úgy döntött: nem egyedül vág neki a frissen jött szabadságnak és az előtte álló kalandnak, Alyssa Dayjel és Dani Sophiával kiegészülve…..
Három Keeper Of The Seven Keys című album látott napvilágot a Helloween jóvoltából, ebből kettő tagadhatatlanul klasszikussá és iránytűvé vált a power metal berkeiben. A zenekar egyik frontembere, Andi Deris most arról beszélt a Metal Remains-nek, miszerint megérett az idő arra, hogy elkészüljön a…..