Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bref

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hallo, a Sas horgászni ment, vétel   Bár világszerte kiverte a biztosítékot, nálunk viszonylag kisebb hullámverést okozott a politikai és társadalmi közéletben az izraeli kémszoftver vitatható felhasználásával kapcsolatos PEGAZUS botrány.  Úgy tűnik eddig. Ha igaz ugyanis a direkt 36 oknyomozó…..
Hogy rohan az idő! A legutóbbi összefoglaló óta immár kettő év is eltelt, így kedvenc sorozatom újabb része megérkezik. Ideje számot vetni, hogy mi történt külföldön és mi NEM történik itthon.Kattints az első, a második, a harmadik és a negyedik részhez! Az immár szokásos táblázat, ami tökéletesen…..
bref 2021.11.03 18:15:19
@gomboc r2r: Mű-muhahaha..Térj észhez, és nézz körül: a jelenlegi budapesti városvezetés a rovarhoteleken és a sok helyen értelmetlen biciklisávokon kívül nem alkotott semmit csak akadályozott betervezett vagy elkezdett projekteket.
A gyerekkorotokból egészen biztosan Ti is emlékeztek veszélyes játékokra, amelyek nagyon könnyen okozhattak sérülést nekünk gyerekeknek.Manapság már ha valamit le lehet nyelni vagy kicsit megvághatja egy gyerek vele a kezét, akkor már visszahívják a boltok polcairól, hogy elkerüljék a komolyabb…..
bref 2021.10.15 15:22:53
Kedves poszter!
Ha ugyanarról a Gilbert Chemistry-ről van szó, amit forgalmaztak, akkor kérlek nézd végig, hogy ezek közül melyik az ami olyan baromi veszélyes (feltéve, hogy nem eszi meg valaki, de akkor a konyhasó is veszélyes...)
Equipment

vials of dry chemicals
metal wires, such as copper, nickel or zinc
metal filings, such as iron
graphite rods
a balance and weights
a measuring cylinder
a thermometer
a magnifying glass
pipettes
beakers, retorts, flasks, test tubes, U-tubes or other reaction vessels
cork stoppers
watch glasses
glass and rubber tubing
test tube holders, retort stands and clamps
an alcohol burner or other heat source
a filter funnel and filter paper
universal indicator paper or litmus paper
safety goggles
an instruction manual

Chemicals

Aluminium ammonium sulfate
Aluminium sulfate
Ammonium chloride
Borax
Calcium chloride
Calcium hydroxide
Calcium oxide
Calcium oxychloride
Calcium sulfate
Cobalt chloride
Cupric chloride
Copper sulfate
Ferric ammonium sulfate
Ferrous sulfate
Gum arabic
Magnesium ribbon
Magnesium chloride
Magnesium sulfate
Manganese sulfate
Phenolphthalein
Potassium chloride
Potassium iodide
Potassium permanganate
Potassium sulfate
Powdered charcoal
Powdered iron
Sodium bisulfate
Sodium bisulfite
Sodium carbonate
Sodium ferrocyanide
Sodium silicate
Sodium thiosulfate
Strontium chloride
Sulfur
Tannic acid
Tartaric acid
Zinc sulfate

The experiments described in the instruction manual typically require a number of chemicals not shipped with the chemistry set, because they are common household chemicals:

Acetic acid (in vinegar)
Ammonium carbonate ("baker's ammonia" or "salts of hartshorn")
Citric acid (in lemons)
Ethanol (in denatured alcohol)
Sodium bicarbonate (baking soda)
Sodium chloride ("table salt")

Azt írod:
" néhány potenciálisan halálos és robbanásveszélyes vegyület is helyet kapott az 56 vegyületből álló készletben.
A gyerekek megtanulhattak a kézikönyv segítségével puskaport készíteni, innentől pedig nem volt nehéz az arányokat megváltoztatni..."
Ez marhaság. A vegyszerek között nem volt sem nátrium-nitrát, sem kálium-nitrát, amelyek valamelyike szükséges a puskapor (v.ö.fekete lőpor) készítéséhez. Oxidáló anyag a kálium-permanganát (hipermangán) volt. Ha az oxidáns és az oxidálandó anyagok arányát az optimálishoz képest megváltoztatják, akkor semmiképpen nem kapunk veszélyesebb anyagot.
A készletben levő anyagok közt potenciálisan robbanásveszélyes vegyület nem volt. Mérgező volt, pl. a réz-szulfát , vagy a bórax, de nyilván nem arra készítették ezt a "játékot", hogy bármit is megegyenek, megigyanak belőle.
(mellesleg akkoriban a rézgálicot vagy a bóraxot kimérve is lehetett kapni háztartási boltban)
Feltételezem, hogy a készletet bizonyos kémiai ismeretekkel rendelkező iskolásoknak készítették, nem 5-6 éves gyerkőcöknek.
Az állandó vészhelyzetre hisztérikusan hivatkozó „öncélú nemzetállam” perverzebb, mint az „öncélú szexualitás”! Szómagyarázat: A „perverz” természetellenest jelent. A szexualitás teljesen természetes dolog, csak akkor válik perverzzé, amikor nem kölcsönös vonzalmon és közös megegyezésen alapul.…..
bref 2021.08.11 16:00:04
Február végén kértük ki, 90 nap után kaptuk meg azokat az adatokat, amelyek megmutatják: a járvány kezdetétől pontosan egy év alatt, március 4-ig hányan hunytak el a COVID-járványban az egyes településeken. A géppel olvashatatlan, szkennelt válaszban Müller Cecília Nemzeti Népegészségügyi Központja…..
"Nem szívesen veszek részt abban az adok-kapokban, amik a halálozásis statisztikák körül zajlanak, csak azt tudom elmondani Önnek, hogy én mit nézek. Eddig is ezt tettem, ezután is ezt teszem. Van az Európai Uniónak egy minden tagállamra kiterjedő adatszolgáltatási felülete, ahol közlik, hogy az…..
bref 2021.04.26 15:01:25
Az, hogy Orbán mit mond, az tök érdektelen.Politikusként nem mondhatja el az igazságot, a következő rögvalóságot.
Aki Covidban meghal, az túlnyomórészt a saját vagy környezete hülyeségének köszönheti, ahhoz semmi köze a kormányzati intézkedéseknek.
Miért is?
1. Magyar ember nem megy orvoshoz, hanem viszik. Amikor viszik, akkor már késő. Ebbe nem tud beleszólni a kormányzat.
2. Miért nem oltatja be magát, b+? Mi jobb: covidosnak lenni és esetleg meghalni, vagy beoltatni magad? Erről próbálja meggyőzni a kormányzat az embereket.
3. A sok idős áldozat vagy a saját hülyeségének az áldozata, mert nem védekezett a fertőzés ellen, vagy a környezete hülyeségének az áldozata, ha ellátásra szoruló idős emberről van szó. Mert a gondozó, vagy családtag, ha egyszer kívülről jön, és nem az idős emberrel töltött el már 14 napos karantént napi 24 órában, akkor potenciálisan fertőző egyed, és eszerint kell védenie az idős embert. Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten (idősotthonok stb.).
4. Aki nem idős ember, de cselekvőképességében korlátozottként (valamilyen szempontból fogyatékkal él), annak esete nagyon hasonló az idős emberéhez, esetleg kivéve a teljes cselekvőképességet. Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, csak intézményi szinten.
5. Aki nem idős, és cselekvőképességének teljes birtokában van, és megfertőződik és meghal covidban, az magára vessen. Hülye. Miért hiszi, hogy ő sérthetetlen, hogy ő erős akarattal ellenáll a vírusnak, vagy hogy rajta nem fog a fertőzés.... meg sorolhatnám.Miért nem védekezik? Ebbe sem tud beleszólni a kormányzat, legfeljebb Kínában vagy Észak-Koreában.
Tudom, most egy csomóan felzúdulnak, hogy ez áldozathibáztatás, de bocsi, ezek az emberek nem bűncselekmények áldozatai, hanem vastagon benne vannak abban, hogy azokká váltak.
bref 2021.04.27 16:13:33
@élhetetlen: Szövegértési problémáid vannak. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a covidosokról beszéltem, nem a más betegséggel küszködőkről. Te viszont a saját bajaid egészségügyi ellátási problémival jössz, aminek semmi köze az általam leírtakhoz, na meg a covidban/coviddal meghaltakhoz,
A hidrogénes energiatárolás összekapcsolása egy atomerőművel nem teljesen rossz ötlet, sőt a kormányzati kommunikáció szempontjából kiváló mondás, ami most szerencsésen az ölükbe hullt. Hiszen az EU célja az, hogy a hidrogén előállítása (vízbontás) tiszta (szén-dioxid-mentes) energiával történjen.…..
bref 2020.08.04 13:11:21
@Matthias_Corvinus: Húzz már el a picsába te barom! Telefosod a hülyeségeiddel a kommentmezőt, sem olvasni, sem vitatkozni nem lehet így.Semmi értelmeset nem írsz, csak eszelős katatóniával nyomod százszor ugyanazt a moslékot..
bref 2020.08.04 16:02:26
@Matthias_Corvinus: Hülye vagy, Mathias Corvinus. Ezt másold be.
Orbán a létező földönfutók és a nem létező Soros Világbirodalom elleni befejezetlen háborúja után most az oligarchák forradalmát vezeti a szegények, a romák, a bírói hatalom, az ügyvédek, a szociálpolitika intézményei és a kultúra, mindenekelőtt a kísérletező és kritikus színházak és a szépirodalom…..
A lakossági energia tárolást összekapcsoló hálózatok valóságos megoldást jelenthetnek a jelenlegi elektromos elosztási rendszer előtt álló gondok megoldására. A lakossági energiatárolás egyre nyereségesebbé válik az Amerika Egyesült Államok területén, írja a McKinsey. Forrás: McKinsey A falra…..
bref 2019.12.03 15:36:06
@zöldenergia:"Az éves telepített kapacitás 2014-ben 2,25 MWh teljesítménynek felelt meg, ami 2018-ra 185 mWh értékre ugrott. A jelenlegi becslések szerint az éves telepített kapacitás 2900 MWh értéket fog elérni 2023-ra."
Jó lenne, ha tisztába jönnél néhány fogalommal, vagy utánanéznél, hogy mit is akartak írni a hivatkozott adatokkal.
1. Az akkumulátor kapacitását energia tároló képességével adják meg. Pl. 12V, 55 Ah, azaz egyetlen mértékegységgel megadva ez 660 Wh (0.66 kWh)
2. A 2,25 MWh nem teljesítmény, hanem energia (teljesítmény= energia/idő dimenziójú). Ez az érték, amit megadtál, ez picsafüst. Egy komolyabb háztartásnak az éves energiafelhasználása ennek kb. a kétszerese, pedig semmi extra nem kell hozzá. Az USA viszonylatában egy ekkora érték legfeljebb a hobbiból ilyet barkácsolók által megvalósított energiatároló akkutelepekkel lehetett, bár szerintem még az is ennek a többszörösével mérhető.
3. A mWh az igen kicsiny érték: milliwattóra...a megawattórához képest 1 milliárdszorta kisebb értékl.
4. Az energiatároló kapacitás csak az egyik jellemzője egy ilyen rendszernek, a másik fontos adata az áthidalási idő, azaz, hogy milyen hosszú ideig képes az illető fogyasztó ellátására. Persze ez az áthidalási idő alatt felvett teljesítménytől függ.
5. Ahhoz, hogy a villamos hálózat ellátási bizonytalanságait egy ilyen rendszer eliminálja, komoly UPS kell, aminek az ára elég borsos, kialakítástól és teljesítménytől függően akár milliós tétel is lehet (és mivel folytonosan működik, fogyaszt is a hálózatról). Ezeknek az UPS-eknek a jó hatásfok követelménye miatt az akkumulátor telep feszültsége gyakorlatilag egyezik a használt hálózati feszültséggel (vagy meghaladja azt), ami viszont a hálózattól független töltésre vonatkozóan ad spéci követelményeket (és árat...)
Szóval árnyalt a dolog.
@térgépész:
A levitézlett autó/ipari akksikkal az a gond, hogy nagyon vacak a tömegre vetített energiasűrűségük, nagyjából 20-30 Wh/kg. Amellett a kivehető energia illetve max terhelhető teljesítmény is sokkal rosszabb, mint egy új akkunál, nem beszélve a lítium akkukról. Ahhoz, hogy elérj 240 V kapocsfeszültséget, 20 db akkut kellene sorbakötni, ami ilyen nagy akkuk esetén kb. 300 kg-ot jelent, és mindössze 5-6 kWh hasznosan kivehető energiát (egy 4 kW-os teljesítményfelvételű háztartás esetén 1-1,5 óra árhidalási időt)
Mi az? 200 milliárd forintot elköltöttünk rá, köze nincs az eredeti tervekhez, köze nincs a látványtervekhez, a látogatói 10%-át sem tudja parkolóval várni, de megérte, mert a miniszterelnök úr boldog? Jó, persze, a választ ellőttem a címben, így nem nehéz. Annyi butaság elhangzott már a Puskás -…..
Nem tudom, mostanában miért toppannak elém pont olyan filmek, amik az isteni akarat és motiváció megfejtésére irányulnak (na jó, igazából én választom őket), de a lényeg, hogy pár héten belül már a második sikertelen próbálkozást láttam ebben a témában. A Viskó című filmet egy ismerősöm ajánlotta,…..
Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban… Élni, és nem csak túlélni! Azt azonban nehezen tudom életnek hívni, ha napi 12-16 órányi munkával is csak annyit lehet elérni, hogy fedél van a fejed felett és esetleg étel az asztalon. Nem vitatom, hogy ezek az élet alapszükségletei közé…..
bref 2019.02.22 14:44:55
@MammyPress Média: "Többféle munkám van. És van közte olyan, aminek több mint öt éve nem tudtam emelni az árát..."
Ezek szerint nem alkalmazotti munkát végzel, hanem olyat, aminek szabad ára van...
Akkor miért írtad ezt a posztot?
Jól figyelj! Végezzünk el egy gondolatkísérletet.
A kísérlet lényege, hogy semmiféle adót és járulékot nem fizetsz (hogy most mennyit és hogyan fizeted, az nem érdekes...), de cserébe minden olyan szolgáltatásért és infrastruktúra használatért kell fizetned, amelyeket most az állam nyújt.
Fizetned kell tehát:
- egészségügyi ellátásért (beleértve a mentőket is...)
- oktatásért, bölcsődéért, óvodáért
- rendőri intézkedésért
- tűzoltásért
- természeti katasztrófa okozta kár elhárításáért
- határvédelemért
- azért, hogy a katonaság szükség esetén megvédjen
- az utak használatáért, beleértve a gyalogutakat, járdákat, turista ösvényeket is
- a hidak használatáért
- teljes piaci értéken a gyógyszerekért
- mellesleg az öregkori jövedelmedről (nyugdíj) is neked kell teljes mértékben előre gondoskodnod
- és még biztos van jónéhány dolog, de ennyi is elég...
Na?
Melyiket választod?
bref 2019.02.22 15:44:45
@MammyPress Média: " hozzájárulok szépen ezekhez a költségekhez - de ha valamelyiket igénybe veszem, akkor újból fizetek"
Te is tudod, hogy most marhaságot írtál ....
Csak akkor fizetsz, ha nem az állam által kínált szolgáltatásokat és infrastruktúrát veszed igénybe:
valóban fizetned kell a magán egészségügyi ellátásért, a magánoktatásért, a magánóvodáért, a magánnyugdíjért, a magán testőrért, ha olyan vagy, akkor a védelmi pénzt is, az autópályáért (ezért amiatt kell fizetned, mert zömében magánberuházásként épültek meg, de az állam kivásárolta a magántulajdonosokat, és ez azért nagyon sok pénzbe kerül... na, meg jó bevétel is egy kényelmi lehetőség ellenében)
bref 2019.02.22 16:45:54
@MammyPress Média: Végtére is tereltél, és nem választottál az első kommentemben feltett kérdésre.
Megint:
melyiket választod?
Azt, hogy fizetsz adót és járulékot, és az állami szolgáltatást és infrastruktúrát igénybe veszed, vagy azt, hogy semmi adót,járulékot sem fizetsz, és mindenért szolgáltatást, infrastruktúra használatot megfizetsz (de MINDENT...)?
Nézzük. Számoljunk a 330 ezer forint körüli KSH-átlagbérrel, és hagyjuk a kedvezményeket, mert azokat más úgyis kifizeti. (Kedvezmény nem került magyar ember zsebébe Orbán Viktor házi kasszájából, remélem, ebben még egyetértünk.) A bér bruttó bruttója (szuperbruttója), azaz a munkáltató terheivel…..
bref 2018.09.26 16:50:54
@HaFr: Kérlek, légy pontosabb, ne dobálózz számokkal és ne felületeskedj.
Kezdjük a végén:
1. "ami az összesen beszedett (nagyvonalúan a társasági befizetésekkel korrigált) 18 ezer milliárdos adóbevétel 17%-a. Ezt arányosítva a modell állampolgár szuperbruttójával az látszik, hogy a NER kb. 68 ezer forintot (0,17 x 400.000) vesz ki havonta ellenérték nélkül az állampolgár zsebéből."
Ez így nem jó. Ha az állam bevételéhez viszonyítasz (ami az adók, illetékek és járulékok valamint az úniós támogatások összesége), akkor az adózó költségvetésbe befizetett pénzét kell szoroznod a 0.17-tel, azaz nem a 400000 szuperbruttót, hanem csak az általad említett 210000 Ft-ot. Ez nem 68000, hanem 35700 Ft.
2. "Mindent összevetve a modell állampolgárunk és társai által - a fenti számítás szerint - befizetett adóból 3-3,3 ezer milliárd forint tűnik el hasznosulatlanul"
Ez nagy hasraütés volt... nem fájt? Kérlek, még ha becslést végzel, akkor is támaszd alá konkrét adatokkal. Az általad említett "fenti számítás szerint" sehogy nem jön ki ekkora összeg.
3."Veszem emiatt magamnak a bátorságot, hogy az állami alrendszereket -- összevetve egy éppen a napokban napvilágot látott hatékonysági számítással és ideértve az állam által saját magára költött éktelen, indokolatlan összeg egy részét és az inflációt "
Tényleg nagyon bátor voltál... ugyanis a hivatkozott hatékonysági számítás egy, a Bloomberg által közölt, ismeretlen metodikájú és kiértékelésű számítás, amely a vizsgált országok egészségügyére vonatkozott. Egy ilyen ismeretlen számítási mód alapján extrapolálni több állami költségvetési területet több, mint bátorság... inkább botorság.
Az állam által saját magára költött éktelen, indokolatlan összegen mit értesz?
Felteszem nem a rendőrséget, tűzoltóságot, katonaságot, büntetés végrehajtást.
A sok minisztériumi és önkormányzati szervezettel kapcsolatban természetesen lehet kínos kérdéseket feltenni az illetékeseknek, de hát ezek önköltsége csak kis része a költségvetésnek, nem 17%-a.
Az infláció hogy jön ide???
4. "Még egyszer: aki 400 ezret kereshetne, csak 190 ezret kap kézhez."
Ez jó nagy baromság.
Nem 190 ezret kap kézhez . 220 ezret kap kézhez, azt költheti el. Ezen vehet kb. 190 ezer nettó (adó mentesen számított) értékű árut vagy szolgáltatást.
Ha 400 000 szuperbruttót megkeresve 400 000 -et szeretne kézhez kapni (persze, a munkáltatója jól beintene neki, mert inkább a nyereségét növelné, ha nem kellene fizetnie pl. a szociális hozzájárulási adót), akkor nyomás, irány Amazónia! Ott annyi tehet zsebre, amennyit megkeres (ha-ha-ha, csak hiszi...), legfeljebb seggbelövik az indiánok mérgezett nyíllal
bref 2018.09.26 17:45:47
@HaFr: "az első állításod igaz, a többi ökörködés "
Kérlek, részletezd, és mutass rá, hogy mi az ökörködés.
Ugyanis a 2. pontban konkrétumokat kértem, mert nekem sehogy sem jött ki az általad említett 3000 mrd Ft. Ez nem ökörködés.
A 3. pontban kérdések voltak és egy tény, mi az ökörködés?
A 4. pontban egy kocsmai hangulatkeltő megfogalmazásodat pontosítottam a valósághoz igazodva. Mi benne az ökörködés?
Hallom egy jól szituált ismerősömtől, hogy változatlanul boldog a "polgári kormánnyal" a családtámogatási rendszer miatt. Nagyon érdekes ez a gondolkodás. Az ismerősömnek nem jut eszébe, hogy ezt a pénzt mások keresik meg számára és állami erőszak révén jut el hozzá. Másokat szó szerint kiforgatnak…..
A második ellenzéki tömegtüntetés 8 következménye: mi történik, ha folytatják? Van-e esélye annak, hogy Orbán kiegyezzen? ..
bref 2018.04.23 15:36:30
@Rettegek mert ballib vagyok: "Most is hazudnak nektek. Azt hazudják hogy át lehet venni a hatalmat, ha sokszor kimentek tüntetni. "
Sőt, a tüntetés jelszava is ("Mi vagyunk a többség") eleve nem igaz.
Csak nem gondolja valaki is komolyan, hogy az országos listán a nemzetiségi önkormányzati listákra szavazó, vagy a kamupártokra szavazó azért nem szavazott a Fideszre, hogy bukjon Orbán?
Ugyan már... vagy akár a Kétfarkú Kutyapárt szavazója... ezeket levonva bizony kiderül, hogy a "mi vagyunk a többség" bizony-bizony kisebbség... 50% alatti országos listás szavazati aránnyal.
Rengeteg komment érkezett az előző posztomra, ezért kötelességemnek érzem, hogy megválaszoljam őket. Sajnos rá kellett döbbenem, az ok, amiért sokan nem tudják mire vélni a választási eredmények körül kialakuló "hisztit", egészen egyszerűen a hozzá nem értésből adódik. Természetesen ezért nem lehet…..
bref 2018.04.19 14:36:07
@Brendel Mátyás: " a németben a Fidesz 49% szavazatra pontosan 49% képviselőt kapott volna. "
Tévedsz. Nézz utána. 5%-os küszöb van a németeknél, úgyhogy a Fidesz a 49.27%-os listás eredményével a mandátumok 52.86%-át kapta volna meg.
Jelentős az eltérés a kecskemétiek akarata és a torz parlamenti viszonyok között. Választási értékelőnk újabb részében számos érdekességre derült fény a „végleges”, bár még nem jogerős választási eredmények áttekintéséből...
bref 2018.04.16 16:15:12
@Kec5kemert:
Figyu! a Kecskeméti polgárok 52 %-a csak egy dologban értett egyet: hogy mit NEM akarnak. De a választás arról (is) szól, hogy mit akar a választópolgár, ez tükröződik abban, hogy melyik pártot választja.
Ezt a vetélkedőt pedig meggyőz fölénnyel nyerte a Fidesz.
Meg kell már értenetek, hogy nem elég valamit nem akarni. Ahhoz, hogy valami továbblépés legyen, akarni is kell valami mást, ami nem csak egy primitív tagadás. (azaz a "nem" akarása)
Miért nyert a Fidesz? Először is induljunk ki abból, hogy nem történt választási csalás. Vagy ha történt, az legfeljebb a kétharmadot biztosította be, de a Fidesz győzelme anélkül is meglett volna. (A következő, vagyis ez utáni bejegyzés a csalás lehetőségéről és a szombat esti tüntetésről fog…..
Hartland Elégtétel 2018.04.09 06:48:00
Bevallom, nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet behúzni a két X-et a Fideszre, és utólag sem vagyok benne biztos, elvégre megnyerték volna nélkülem is. Na de ki másra szavaztam volna? Más párt nem jelentkezett be, hogy képviselné a preferencáimat, az érdekeimet, az igényeimet, a…..
bref 2018.04.09 19:20:48
@ati27: "MAgán nyugdij pénztár "államosítás"? Hol is van azóta az állami nzugdijszámlán jóváírt összeg? (nekem több mint 2 milla volt rajta.. És ne gyere nekem, hogy az nem is valós pénz volt mert levonták a fizumból"

Szegény... még mindig ezen fetrengsz?
Az állami nyugdíjpénztárba átlépéskor kaptál reálhozamot?Mert azt mindenki megkapta, akinek volt...
A maradék került be a költségvetés megfelelő részébe.
El kell, hogy keserítselek: azt az összeget a saját nevedhez rendelt nyugdíjjogosultság érvényesítése esetén (nyugdíjba vonuláskor) beszámítják a nyugdíjad folyósításába. Az a pénz sosem volt a tied, mert a költségvetésből utalták át a magánnyugdíj pénztárnak (csak egyetlen speciális esetben lehetett magánvagyonként kezelni: ha nyugdíjba vonulás előtt meghaltál). Csak a pénztár üzletelhetett vele, amiből esetleg te is jól járhattál (jól jártál? ők legalább olyan jól..). Azt a pénzt egyszerűen csak visszakérték, amikor visszaléptél az államiba.
Sokat írtam az elmúlt időben a Jobbikra való átszavazásról. Az egyik nagy dilemmája a 2018-as választásnak ez. De van egy másik dilemma is a jobboldalon, és ez a MSZP-re, DK-ra való átszavazás, különösen az utóbbi. Sőt, egy kiábrándult fideszes számára, még dilemmaként sem tud megjelenni a…..
bref 2018.04.01 10:21:26
@Lukácsi Katalin: Bizonyára ismeri a mondást: egy újszülöttnek minden vicc új.
Önnek is.
Amikor Bauer már aktívan rézt vett a szadesz borzalmas lélekmérgező tevékenységében, Ön még csak a kis óvodások gondtalan boldogságával játszott a kis játékaival és kortársaival. Persze, hogy könnyű beadni most magának, hogy milyen jó fazon ez a Bauer.
Nőjön fel, ne látsszon hernyógerincűnek, és ne írogasson megtévesztve ekkora marhaságokat.
A gyűlölet rossz tanácsadó, higgye el.
Tudja: "gyümölcseiről ismeritek meg őket..."
Zárt elmeosztály híjján komoly pszichotikus tüneteket produkálók garázdálkodhatnak szabadon. Ifjabb Lomnici Zoltán például liberális alkotmánybírákat és bécsi sariarendőröket delirál...
bref 2018.03.23 14:33:41
Kedves poszter és bősz kommentelők!
Nem tudni valamit nem szégyen, szégyen az, ha a nemtudást tudásként mutatva büszkén leoltunk másokat.
A posztban idézett "fertőzés útján terjedő rák" mellől kimaradt az, hogy "Kaposi-szarkóma".
Tessék:
hu.wikipedia.org/wiki/Kaposi-szark%C3%B3ma
Herpeszvírus okozza, ami természetesen fertőzés útján terjed.
Sajnos, van más, fertőzés útján terjedő rákkeltő vírus is: a közismert HPV, amelynek egy-két változata fokozottan rákkeltő kockázatú (méhnyakrák, szájüregi rák, húgyrendszeri rákok). Még védőoltást is ajánlanak ellene.
Ha nem is közvetlenül rákkeltő, de a gyomorrák rizikófaktorai közé tartozik a Helicobacter Pylori baktérium is, amely a gyomorfekély egyik komoly előidéző ágense, és ezzel a baktériummal a fejlődő országok lakosságának 80-90 %-a meg van fertőzve, s ez is tud fertőzéssel (ételben, nyálban) átmenni emberről emberre.
Szóval annyira nagy marhaságot nem mondott a kis Lomnici, csak pongyolán fogalmazott.
Szerintem az ultraliberális alkotmánybírósági döntések említése vagy nyelvbotlás (bíróság helyett alkotmánybíróság), vagy pedig csakis a 90-es évek alkotmánybírósági döntéseire gondolhatott, amikor először kerültek szóba a közszereplők kritika- és pocskondiázás-tűrési kérdése. Akkor nyilván nem a mostani alkotmánybírák voltak, hanem a Sólyom-féle garnitúra.
bref 2018.03.23 16:20:39
@Indriq: ezek szerint nem olvastad el a megadott linken található ismertetést.
De segítek neked, ne halj meg tudatlanul, hátha április 8. után lesújt rád Orbán Viktor bosszúálló ökle....
hu.wikipedia.org/wiki/Onkog%C3%A9n_v%C3%ADrus
Ez a link az onkogén, azaz magyarul rákkeltő vírusokról szól. Ilyen a Kaposi szarkómát okozó HHV-8 vírus is:
"A humán herpeszvírus-8 vagy Kaposi-szarkómához társuló herpeszvírus (angol rövidítéssel HHV-8 vagy KSHV) a nyolcadikként leírt, embereket is megfertőző herpeszvírus, amely képes (AIDS-betegekben is előforduló) Kaposi-szarkómát,[1] primer effúziós limfómát,[2] a multicentrikus Castleman-betegség egyes formáit és KSHV gyulladásos citokinszindrómát okozni.[3] A HHV-8 egyike a hét ismert vírusnak, amely emberekben tumort indukál.[1]"
Attól, hogy valakit rákkeltő hatás/fertőzés ér, nem feltétlenül lesz rákos. Ezt jellemzik az illető hatás rákot okozó statisztikai valószínűségével, amely természetesen egy adott egyedre nézve nem jelent kötelező erejű törvényszerűséget.
Te ezt összekeverted a kockázati tényezővel (rizikó faktor), amely valóban csak egy betegség kialakulási folyamatára való kedvező hatás mértékét jellemzi.
A szóban forgó vírusok valóságos onkogén hatásúak, mint pl. a gamma sugárzás, vagy bizonyos vegyületek, azaz olyan elváltozásokat okoznak az élő szövetek sejtjeiben, amelyek rendellenes osztódásukkal tumorok (rák) kifejlődéséhez vezetnek.