Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rugovicsvalagba

0 bejegyzést írt és 335 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jacques-Louis David: A szabin nők elrablása. Louvre.   Izgatottan várta a színházlátogató közönség az első magyar musical bemutatóját. Hubay Miklós-Vas István-Ránki György művét 1962. január 12-én Budapesten, a Nagymező utcában lévő Petőfi (ma: Thália) Színházban.…..
Oké, hogy a homár is ember, de mégsem illet volna többször felröhögni a lenti sztorin, hiszen valójában egy komoly Vízművek általi szívatásról van szó. A lakásvásárlás után kapott 200 ezres számla önmagában súlyos, a többi szerencsétlenkedésről nem is beszélve, de nagyon szerettük olvasónk stílusát,…..
Rugovicsvalagba 2019.11.15 14:12:23
@Terézágyú: Nagyon nem így van. Ha e-mailben intézed, akkor mindennek nyoma van, amit elmondtál. Mindennek nyoma van, amit válaszoltak. És ez nagyon gyakran jól jön.
  Az emberhez alkalmazkodott bélbaktériumok nemcsak a kedélyállapotunkat, de az agyműködésünket, "lelkünket" is befolyásolják!   Az emberi test szerves egészt alkot, amelyben nincs a konzervatív felfogás szerinti hierarchia, ellenkezőleg; teljes a demokrácia a testünkben (a "gazda állat"-ban)…..
Rugovicsvalagba 2019.10.19 17:11:17
@Lengyel: Tanulj, tanulj, tanulj. István szentté avatását I. László kezdeményezte (akinek őse Vazul volt) .
Valami azt súgja, hogy Világpolgár írása megosztja majd a véleményeket. Tíz év Anglia után írta meg (meglehetősen sarkos) tapasztalatait a britekről, arról, hogy milyennek látja ő őket...
Rugovicsvalagba 2019.10.17 16:36:07
@IT Knight: Drágám az a népszavazás véleménnyilvánitó volt és nem rótt kötelezettségeket a kormányra. Demokrácia az, hogy mégis csinálják. Persze tegyük, hozzá, hogy a BREXIT melletti kampányban rengeteg hazugság és félrevezetés volt.
Elég komoly felzúdulást keltett múltkoriban Világpolgár angliai posztja, finoman szólva is kapott hideget-meleget, de legalábbis alaposan megosztotta az olvasókat és a kommentelőket. Összeszedte az akkor és azóta felgyülemlett válaszait és posztban reagált a véleményekre...
Ha már az utóbbi időben ezen a területen bóklásztam, írok még róla kicsit. Említettem, hogy egy elmélet szerint a ma ismert nyugati műveltség a Kárpát és a Tarim medencék közötti folyamatos információáramlás következtében jött létre. A kettő között mintegy ötezer…..
Rugovicsvalagba 2019.10.16 16:36:42
@Zef: "tartalom nélküli, idegen szokásokat" Pl. ? Melyek, mik azok a taralom nélküli szokások ?
Nincs egy hete, hogy hosszasan okoskodtunk arról, honnan ismerhető fel az a webshop, ahonnan nemhogy rendelni nem szabad, de megnyitni sem az oldalát. Hát a Gearbest.com-on még a Homár gyanakvásból olvasztott és szkepticizmussal csiszolt nagyítója sem nagyon lát kivetnivalót: ez az egyik legnagyobb…..
Rugovicsvalagba 2019.10.15 19:43:35
@temprasordog: Érvelésnek ez kevés. Mert neked bejött a cég de miért volna tuti, hogy a posztoló elcseszet valamit? A zebrán is baromi sok ember kel át probléma nélkül, de akad olyan eset, hogy valakit elütnek úgy, hogy nem ő a hibás.
Tanács István bejelentette a Facebookon, hogy fölmondott a Szabad Földnél. A főszerkesztő „csak” a lényeg átírását kérte. A bejelentéshez sokan szóltak hozzá. Az egyik - maga is szegedi újságíró, aki már mással keresi a kenyerét - azt fejtegette, hogy „Egy szakma most szűnt meg.” Még nem szűnt meg.…..
Nem áldozza be Győrt Budapestért. ..
Rugovicsvalagba 2019.10.13 00:29:21
@atomic power 1986DucaDuca: Jaja, a stabilitás. :-) Akkor valsmi örökletes királyság kellene, nem holmi választási hercehurca. :-)
Tamás júniusban írta meg nekünk a hosszúra nyúlt matracos sztorit, aminek a legutóbbi frissítése szeptemberi, így most elétek tárjuk, szakértőink tanácsaival együtt. A Revotica már volt nálunk, négy éve is izgalmas vége lett. Korlátozott anyagi lehetőségű embertársaimhoz hasonlóan az ágy és…..
"Linda ugyanarra a zenére veszi le a klumpáját, amire az X-Menes Őrszemeket gyaknak a sztyeppéken!" - Vagy valami ehhez hasonló mondat hangzott el egyik szerkesztőségi ülésünkön, minek hatására úgy döntöttünk megpróbálunk utána járni a "legendának". Bevallom talán kissé…..
Rugovicsvalagba 2019.10.09 21:16:13
Kedves szörnyűlködő blogger. Két másodperces egyezésért is indítottak már pert.
faktor.hu/faktor-kraftwerk-per-muveszi-szabadsag-plagium
Vagy

A Radiohead is pert indított dallopás miatt, szerintük túlságosan hasonlít Lana Del Rey dala a Creepre – amit egyébként a Radiohead még látványosabban nyúlt le: a Hollies 1974-es számát, a „The Air That I Breathe”-et írták át, velük végül bíróságon egyeztek meg, és a dalt szerző Albert Hammond és Mike Hazlewood azóta a Creep szerzőiként is fel vannak tüntetve. (Bors via Index)
Ha a címnek első olvasásra nincs értelme, az nem véletlen. Annak sem sok, hogy miközben (elsősorban a kormánytól és a hozzá közel álló szervezetektől) azt halljuk, hogy egyre több magyar tér haza, eközben például az osztrák statisztikák mást mutatnak...
Rugovicsvalagba 2019.10.08 23:04:28
@Virago_1000: Na nehogy már 50% legyen. És nehogy már elolvadjon a különbség.
B. laptopjának kijelzője tud időzíteni: a jótállási idő utolsó napján mondta be az unalmast. Ez a 90. napot jelenti, ám szakértőink válaszából az is kiderül, hogy ennél jóval több időnk van hibát jelezni a kereskedő felé. B. viszont már ekkor azt a választ kapta, hogy bukta a jótállást. Az év…..
Rugovicsvalagba 2019.10.03 14:19:49
@Terézágyú: Te ilyen ügyes vagy. Ilyen egyszerű. :-)
Rugovicsvalagba 2019.10.03 14:27:44
@Terézágyú: Tudod drága, ha bejelented a vásárlás másnapján, akkor kapsz egy választ, hogy juttasd el a szervizbe záros határidőn belül. :-) Nem várnak hónapokig, ahogy te elképzeled. :-)
Méltán hosszú sorozatunk következő részében szomszédaink történelmének újabb nagy alakjával foglalkozunk. Főhősünk 1431 november 8-án született Segesváron, II. Vlad Dracul havasalföldi fejedelem fiaként. Ebben a mondatban három, komolyabb magyarázatra szoruló dolog is van.…..
Rugovicsvalagba 2019.09.24 21:14:27
@tenegri : "A korábbi feltételezések szerint Kolumbusz hozhatta be Európába, de egy 2008-as szegedi lelet nyomán kiderült, hogy már a 15. század közepén is létezett Magyarországon. A genetikai kutatások szerint azonban a baktérium e törzse Dél-Amerikában alakult ki és csak onnan jöhetett Európába. A korábbi európai változata egy nem feltétlenül halálos, hosszú ideig túlélhető betegséget okozott és nem szexuális úton terjedt."
Rugovicsvalagba 2019.09.24 21:14:27
@tenegri : "A korábbi feltételezések szerint Kolumbusz hozhatta be Európába, de egy 2008-as szegedi lelet nyomán kiderült, hogy már a 15. század közepén is létezett Magyarországon. A genetikai kutatások szerint azonban a baktérium e törzse Dél-Amerikában alakult ki és csak onnan jöhetett Európába. A korábbi európai változata egy nem feltétlenül halálos, hosszú ideig túlélhető betegséget okozott és nem szexuális úton terjedt."
Mia Khalifa a maga területén igazi sztár volt, igaz, meglehetősen rövid ideig tevékenykedett az iparban. Most kitálalt arról, hogy a cégek miként „vadásznak a tapasztalatlan fiatal nőkre”...
Rugovicsvalagba 2019.08.15 10:30:59
A külföldön élő magyarok számára csak becslések vannak, de abban alighanem egyetérthetünk, hogy minimum félmillió határátkelőről beszélhetünk. Vajon mi történne akkor, ha ez a rengeteg ember a külföldön megszerzett tudással, megtapasztalt másfajta kultúrával, életszemlélettel egyszer csak megjelenne…..
Rugovicsvalagba 2019.08.10 20:33:47
@IT Knight: Szólam.
Rugovicsvalagba 2019.08.10 20:33:51
@IT Knight: Az egykulcsos jövedelemadó kizárólag a magas jővedelműeknek jó. Rengeteg ismerősöm él Angliában. Eszük ágában sincs hazajönni. Vajon miért?
A magyar egészségügy olyan, amilyen, a magyar kórházak meg pláne. Balázs rövid történetében így aztán nem is elsősorban a klagenfurti kórház felszereltsége az érdekes, hanem az, ahogyan a nem túlhajszolt, kizsigerelt orvosok és ápolók hozzáállnak a beteghez...
Rugovicsvalagba 2019.08.08 14:27:28
@Ego55: Ugye nem komoly a fogorvosokkal kapcsoatos kérdésed.
Meg a történelmietlen megegyzésed sem.
Tudod-e? A rizsdobálás szokása 2010.10.19 22:01:00
A friss házasok megdobálásának hagyománya nagyon messzire nyúlik vissza, a szokás kialakulása valamikor az ókorra esik. Tájegységenként változik, mit szórnak a fiatalokra. A legtöbbször a dobálás célja, hogy a gyermekáldás és a jólét ne várasson magára. A bőséget és a…..
Nyár parancsnok alaposan bedurrantott a kályhába. Tombol a kánikula, mindeneddigi  és sohakorábban típusú melegrekordok dőlnek sorra,  az emberek túlélő üzemmódra váltottak, és hirtelen felértékelődik még a légkondis munkahely is, nemhogy a légkondis pláza, a légkondis mozi vagy egy légkondis…..
Rugovicsvalagba 2019.07.06 22:32:50
@Jim87: Hmmmm. Több száz ? A Földön összesen 203 ország van. Ha nem pontosan emlékszem, akkor +- néhány.
autózz! Jobbkezes vagy nem? 2012.01.02 11:29:00
Többször szerepeltek itt a blogon is olyan helyszínek, ahol nincs elsőbbséget szabályozó tábla, mégis valami miatt sokak számára nem egyértelmű, hogy jobbkéz-szabály érvényes-e. Ez leginkább a bevásárlóközpontok parkolóiban jellemző, de akadhatnak lakótelepi kis utcák, mint…..
Rugovicsvalagba 2019.07.05 01:34:18
@MiKE: A KRESZ nem ismer olyant, hogy szervizút. Vagy szilárd burkolatú az út, vagy nem. Ha a két kereszeződő út szilárd burkolatú és nincs tábla akkor a jobbkézszabály érvényes.
Csak most kezd igazán értelmet nyerni a Fidesz vezérkarának savanyú ábrázata a párt által fölényesen nyert uniós választás estéjén. Az ötven százaléknál jobb teljesítményt nyújtó állampárt ugyanis itthon csatát nyert, Európában viszont háborút vesztett. Kérdés, hogy érdemes volt-e ragaszkodni a…..
Rugovicsvalagba 2019.07.03 01:10:12
@MAXVAL bircaman közíró: Ezt egyedúl találtad ki? :-)
A Fidesz-KDNP zárt hadiállama keresi az ellenséget, amihez képest a nemzet illuzórikus „fideszes” egységét demonstrálhatja. Az egyik „tuti jó PR ötlet” a „keresztényüldözés” volt, ami alatt nem annyira a nagyvilágban zajló vallási konfliktusokat értették, hanem a vallásilag közömbösnek,…..
Rugovicsvalagba 2019.06.18 15:51:36
@grafoguru: :-)
Orbán már nem politikus. Új szerepfelfogása szerint már nem is nemzetvezető Kormányzó, hanem hittérítő Hadúr. Messianisztikus szerepében meg van győződve arról, hogy a Nyugat (amely önmagát a „Rendet” tagadó liberalizmussal és a technikai-tudományos fejlődés által válik vonzóvá) a Sátán hatalmába…..
Rugovicsvalagba 2019.06.17 17:47:42
@Európai téridő: Pubi, inkább próbálkozz érveléssel.
Rugovicsvalagba 2019.06.17 19:21:15
@Európai téridő: Próbálj meg értve olvasni. Ez volt a kommented : "Magyaur, már megint melléfogtál!" Milyen érvet szeretnél arra, hogy ez nem érv ? Magyaur leírt valamit. Ezzel kapcsolatban, erről érvekkel lehet vitatkozni, de a megjegyzésed nem érv.
Rugovicsvalagba 2019.06.17 20:29:07
@Európai téridő: Jól van pubi. Legyen igazad, ha örömöt érzel, hogy rád hagyom. Magyaur kifejtett valamit (amivel lehet érvelve részben, vagy egészben egyetérteni, vagy nem egyetérteni, vitázni), te meg böffentél egyet. Ez a különbség. Kb, olyan, mint amikor valaki levezeti spektrumelemzéssel, hogy miért látod kéknek az eget, aztán te csak annyit mondaz rá, hogy nem úgy van. Ez is csak egy böffenés. De légy boldog az érzéstől, hogy mily értelmesen szóltál hozzá. :-)
Legtöbbünknek nincs ideje azon gondolkozni, milyen extrával is kápráztathatja el a meghódítandó nőt, vagy férfit, vagy a már meghódított szerelmest. Pedig elhihetik, akár férfiről, akár nőről van szó, mindkét nem vágyik rá, hogy időnként valami különlegessel rukkoljunk elő. Hogy miért? Mert jó azt…..
Rugovicsvalagba 2019.05.19 15:53:38
"Gül Baba, magyarul Rózsa Apó a bektasi dervisrend tagja volt, és imádta a rózsákat. Csakúgy, mint élete, halála is legendás volt. "
Sajnos téves. Semmi adat nincs arról, hogy imádta volna a rózsákat.
Személyével kapcsolatban is rengeteg a bizonytalanság, elméletek, legendák tömege kapcsolódik hozzá. Életéről szinte semmit nem tudunk. Halála sem volt legendás. Buda elfoglalása után halt meg, de ez is bizonytalan. Terebess : "Az is meggondolandó, hogy elfogadjuk-e Evlia Cselebi azon állítását, miszerint Gül Baba 1541-ben halt volna meg, hisz láttuk, a korabeli források erről hallgatnak. Ugyancsak furcsa, hogy türbéjét is csak a harmadik budai pasa, Jahjapasazáde Mehmed építtette fel 1543 és 1548 között, tehát évekkel később Gül Baba feltételezett halála után. E tekintetben figyelemre méltó egy másik 17. századi forrásunk." "Feltűnő azonban, hogy az 1541. évi magyarországi hadjáratról beszámoló kortárs török krónikások, így a már idézett és a hadjáratban részt vett Dzselálzáde Musztafa erről és általában Gül Babáról semmit nem tudott vagy legalább nem tartott szükségesnek feljegyezni, jóllehet a szeptember 2-i pénteki hálaadó istentiszteletről ő is beszámolt. A kortárs vagy közel kortárs török történetírók hallgatása Gül Babáról, s arról a tényről, hogy a szultán őt jelölte volna ki Buda védszentjévé, sehogy sem volt összeegyeztethető a török világutazó leírásából kikerekedő képpel. Hogyan lehet az, hogy egy ilyen nagy befolyással rendelkező, köztiszteletben álló bektasi dervisről, aki négy egymást követő szultán uralkodása alatt, szinte hihetetlenül hosszú időn át szolgálta a dinasztiát, s akiről a 17. század hatvanas éveiben Evlia Cselebi már sokat tudott mesélni, a kortárs török történetírók nem emlékeztek meg? "