Regisztráció Blogot indítok
Adatok
András Horkay

0 bejegyzést írt és 507 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Három héttel ezelőtt foglalkoztunk egy Gallup-felméréssel, amelyben a közvéleménykutató-intézet munkatársai 66 ország lakosságát reprezentáló mintát kérdeztek meg arról, hogy a hat legnagyobb katonai hatalom közül melyiket választanák katonai szövetségesnek egy fegyveres konfliktus esetén. Most egy…..
András Horkay 2018.09.20 06:23:55
@Bobby Newmark: Véleményem szerint ezeket a fogalmakat egyrészt ismerni kell, vagy definiálni a téma kedvéért ahogy a jogszabályokban szokták (hogy konkrétan most mit jelent). Az ország, a kormány(politikai vezetés, vagy uralkodó, stb.) és a haza nem szinonímák, új elem a katonai szövetség is (VSZ vagy NATO). Lehet bármelyikért harcolni adott esetben ha az egyén úgy gondolja hogy számára bármi okból ezt azt áldozatot meg kell hozni akár az élete árán is, vagy az eskű önkéntes vagy kikényszerített volta miatt, vagy az állami erőszak alkalmazása miatt. Az is egy eset amikor már az egyén úgy érzi és /vagy minden szempontból meggyőződése hogy már nem harcolni kell a győzelemért hanem menekülni, visszavonulni, védekezni, vagy feladni (hadifogság) stb. A címbe foglalt "harcolni az országért" pontatlan. Az ország egy adott történelmi pillanatban kijelölt földrajzi egység. Pld. mi van ha nekem mondjuk Szlovákia a hazám, de itt élek mint magyar állampolgár, és Szlovákia a támadó vagy mi támadjuk meg? A határ meg kit érdekel, éppen most igazítottak rajta, TEHÁT FÉLÓRÁJA MÉG AZ ORSZÁGHOZ TARTOZOTT MOST MEG NEM, TEHÁT FÉLÓRÁJA MÉG HARCOLOK ÉRTE MOST MEG NEM? Van még pár variáció matematikailag. Egyszer a NATO volt az ellenfél, egyszer meg akárki. Formailag csak annyi hogy letesz a polgár egy másik esküt és kész. A pénzért folytatott harc még ki is maradt, pedig zsoldosok is vannak nem?
András Horkay 2018.09.20 23:38:12
@Bobby Newmark: A harcolni a szövetségért is érdekes kérdés, mint pld. I.VH. Gallipoli frontja az ausztrál katonáknak. Nyilván nem támadta meg Törökország Ausztráliát. A háború ezen a fronton igen hibásan vezetett volt, stb. Na most akkor az "igen" szavazók is mentek volna oda harcolni?
A klímaváltozásról rengeteg írás született és születik, minden vetületét kivesézik, ám még így is akadnak érdekességek. Például az, hogy a felmelegedés miatt romlik az élelmiszerbiztonság és több az autóbaleset is...
Bár a magyaros vendégszeretet legendás, azért a Kis Valentino, Zimmer Feri és az Üvegtigris országában generációk szoktak hozzá, hogy megalázkodva kell a pulthoz járulni az ott dolgozók jóindulatában bízva. A lemosott virsliknek és a hozzájuk tartozó vendéglátós morálnak az elmúlt évtizedekben…..
András Horkay 2018.08.10 13:44:28
@ebella: Igazad van. De a közvetlen konfrontációnál sokkal érdekesebb és szagosabb megoldások is vannak. Ebben az esetben rosszul fogadták a reklamációt és az agressziv fenyegető fellépés nem udvarias, ami kiválthatja a dominó eldőlését. Ilyenkor kitörhet a háború mint egy ablak, és akkor a lovagi harcmodort picit félre lehet tenni, mivel a nagydarab sem volt egy fekete sárkányrend lovagja. Gondoljuk hogy a nyáron pénzt akar keresni, most már csak azt kell kitalálni hogy tegyünk ez ellen egy picit. Na itt kezdődik a kreativitás :) De a lovag kérhet egy kártérítést is zsebbe a megrázkódtatások miatt (első felszólítás) . Egy ismerősöm vagy 35 éve hasonló helyzetben egy vödör fekália elhelyezését gondolta méltónak a helyzethez, ami gondot okozott a másnap reggeli kinyitáskor, és ismétlésre is adott alkalmat. Az eredmény az éjszakai őrség (ami drága) és a folyamatos KÖJÁL ellenőrzés majd a működés felfüggesztése volt. Hülyének lenni néha drága.
Itt a nyár, a horgászszezon. Tó mellett nyaralunk, a nádasokban, stégeken vagy csónakokban csendben üldögélő horgászok látványa megszokott. A minap azonban olyan dologgal találkoztunk, ami igencsak megdöbbentett, mert eddigi 35 évem alatt (amióta itt töltöm a nyarakat) egyszer sem találkoztam…..
András Horkay 2018.08.07 22:29:20
@Leylandi: Ha ilyen képet teszel fel magadról, akkor ne csodáékozz hogy butuska libának néznek (én nem tudtam de sejtettem hogy nem az vagy :) ) De playboy nyuszika azért lehetnél :) az jó.
András Horkay 2018.08.08 09:42:53
@eßemfaßom meg áll: Kifejthetnéd at üléspontodat jobban. Elmozdulni -még pár kilométert is egy vállakozás. Aki kiment az elég sok kockázatot is vállal és ez a képesség már a minőséget is jelenti. Dolgoztál már külföldön tartósan? Aki még itthon is segítséggel tudja a papírjait is rendezni (tudod lejár ez az) meg elolvasni egy hivatalos iratot, ügyintézni, szállás, eü, adók stb. az külföldön a nem túl jó nyelvtudás nélkül béna. Aki meg mindent tud az szerinted nem jobb mint aki nem? A magyar népesség nyelvtudása csapnivaló, gyakorlatilag nulla, az iskolai nyelvoktatás hivatalos dolgokhoz nem jó (magyarul sem tud intézkedni). Ha kimegy még a szállás megszerzése is gond, nem ismeri a trükköket, lehuzzák mindenhol stb. Aki mindent jól csinál az többet is ér és több marad nála. De régebben is voltak vagány emberek akik minden nehézség ellenére boldogultak. Szerintem tehát az volt a minőség, az itthon maradók meg a reszli. De cáfolj meg ha van érved is hozzá.
András Horkay 2018.08.10 13:08:48
@eßemfaßom meg áll: A kockázatvállalás képessége alapvető emberi minőségi jellemző. Aki mer az nyer. Aki nem mozdul mert fél az ismeretlentől az marad a régi körülmények között. Van erről könyv is ami elemzi az USA-ba és az amerikai földrészre kivándorlók motivációit. A lényeg az hogy mindig a jobbak mentek ki és azok tudtak tartósan is eredményt elérni.
Egy képzetlen gyenge képességű kint is a társadalmi piramis aljára kerül, legfeljebb kicsit jobb lesz az élete mint az eredeti helyén. De nem akarlak meggyőzni, menj ki és kiderül megfelelsz e vagy nem.
Az elmúlt héten több olyan cikket olvashattunk a hazai sajtóban, amelyek azzal a hírrel foglalkoztak, mely szerint a rendőrök túlóráit a jövőben kizárólag csúsztatással (körülményesebben megfogalmazva: szabadidőben történő megváltással) lehet ellentételezni, vagyis kifizetéssel nem. Mivel ahogy…..
András Horkay 2018.08.05 09:48:51
@Untermensch4: A lényeg még az is - mint borzalom -, hogy nálunk a legdrágább a szabadalom fenntartása az egész Eu-ban. Mi a francnak jegyeztetné be itt a szabadalmát valaki, a feltalálók szoktak gondolkozni is. Ha meg jóhelyen (erős ország) és olcsóbban levédeti, akkor a magyar állam egy halomnyi bevételtől elesik (társasági adó, sokszor az áfa is, munkaerő bevételei stb.). A jogrendszerünk meg nem igazán baráti és érdekes dolgai vannak, ami elriasztja a feltalálókat. Itt pereskedni egy életmű. eyg új elképzelés szerint meg az Eu-ban is olyan drága lesz a szabadalmi jogokkal kapcsolatos pereskedés hogy az már kifizethetetlen (e helyett az államoknak kellene ezt állni). ha akár nyiltan ellopják a dolgot nem tudsz mit kezdeni vele olyan drága a per, és ha még el is veszted fizetheted a másik fél költségét is. ez a 2tőrdöfés". ezért inkább mosogasson aki életben akar maradni. Csak érdekesség fel vagy ki találtam egy olyan mellényt amivel a 40-50 fok melegben is vidáman sétálgathatsz a napon akéár a sivatagban is, és ha szél van nég fázni is fogsz garantáltan. A rendőröknek szuper lenne amikor az aszfalton kell tölteni az idejüket. Használom is és van egy továbbfejlesztésem is hozzá, ami okossá teszi a dolgot. Jó persze bármilyen szabadtéri munkához. Na de a költségeket (kutatási díjak, szabadalmi ügyvivők díjai, bejegyzés, fentartás 20 évig stb. ki kell termelni előre különben elveszted a védelmet. Repeszálló mellényre is rá lehet tenni. Ha viszont gyártanánk egy pár stadiont fel lehetne belőle húzni. Ha eladom külföldre, akkor itthon nem veszi fel a rendőr mert annyiba fog kerülni hogy nem lesz rá pénz.
András Horkay 2018.08.05 14:11:12
@Untermensch4: Összetévesztesz a Télapuval. De az ötlet nem rossz, karácsonyra küldök a helyi kapitányságnak párat :) Most úgyis fel kell vennem, megmérem a külső és belső (test felület) hőmérsékletet egyszerre (van ilyen műszerkém).
András Horkay 2018.08.05 15:20:35
@András Horkay: Talajfelszin hőmérséklete 42 C fok, Ha napsütés irányában állva nem mozgok, akkor a külső felület hőmérséklete felment 56 C fok ra is (ez meglepő), de a test felületen 32-34 c fok volt csak. Ez még nem az okos verzió, a páratartalom mérése még nincs rajta és az automatikus szellőztetés sem. De látszik, hogy ha szél van miért fáztam alatta, mert kihűtött a közlekedő légáram. Szóval kint ácsorgó munkaerőnek nem rossz. Ha pld erdőtűz van, akkor is használható a tüzoltónak, mert a hőt simán viszaveri, de akkor egyéb szilárdási követelményeket is be kell vinni, mert ott erős a fizikai munka is. Szóval átsétálhatsz vele a Saharán is. Határvadászni is jó lehet.
   Parragh László csempe- és szaniterkereskedő elmagyarázta Krúg Emíliának (ő az ATV műsorvezetője) az alapkutatást. A mibenlétét nekije, hogyan látja ő, a csempe- és szaniterkereskedő az alapkutatást.  Gondoltam, hogy én meg elmagyarázom Parragh úrnak a szaniterkereskedést. Nem, nem tudom mi az a…..
Akkor számoljunk. Először a működési költségek, beruházásokat utána. 30 lovas istálló. 1.) Munkaerő: 3x290. 000 (Két lovász legyen minden nap, szabadság kiadva, egy lovász bére kézhez 150, ez járulékokkal kb 290 az istállónak).2.) Rezsi (villany, víz, szemét, áram) :100-150.000.3.) Biztosítás :…..
András Horkay 2018.06.29 12:08:18
 A harckocsik a mozgékonyság-tűzerő-védettség szentháromság kompromisszuma alapján létrehozott lánctalpas szörnyetegek. A gépek, a technika szerelmeseit elbűvölik ezen monstrumok, és ha valaki mellett elszáguld egy 40-67 tonnás harckocsi, akkor tisztelettel figyeli, ahogy dübörög a föld, csikorog a…..
András Horkay 2018.06.06 21:01:04
@Kullancs1983: Az első sorban van a link te NATO szakértő. A sok ócskavas amit találsz a környező országokban még, esetleg az remélem csak céltárgynak jó alkalmazáshoz kevés.
A körkörös védelem a történész honvédelmi miniszter ideája volt, mert valószínű még arra emlékezett a tanulmányaiból, szekérvér stb. Van olyan persze, de nem egy országrta érdemes alkalmazni. N kb eddig tartott a türelmem köszi az együttműködést, felvidítottlál néha, most nincs már időm erre bocsánat hogy nem rablom az idődet tovább hideg a sör és meleg a Balaton. Sok sikert.
András Horkay 2018.06.07 08:49:22
@Kullancs1983: Na látod, megalkottad életet fő művét, a lovakra szerelt Javelin indító készlettel száguldozhatsz bármilyen terepen ahol nem megy el a járnűvek nagy része. Minden válról indítható rakéta alkalmazható, a géppuska már régen is volt lovon szállítva. A lovon szállított gyalogság (dragonyos) egységek korszerű változata. napi 100 km-t lehet haladni simán (jobb mint a bringás változat). A folyókon meg átúsztatsz és meg van oldva minden gond. (csak tartsd titokban mert még megvalósítják a végén).
András Horkay 2018.06.07 12:22:47
@Kullancs1983: Látom kulturáltan nem tudsz szórakozni, én nem hülyéztelek le pedig erősan gondjaid vannak a gondolkodással, de ezen nem lehet már javítani. Az RPG szép játék de ma már nem az igazi. Én lőttem vele anno, de mindegy. A Javelin drága de a tank sem olcsó, meg neked is drága az információ ezért hülyének lenni sem lehet olcsó. Csak hogy tudd a lovon szállított gyalogság az nem vitte a tűzvonalba a lovait, az hátul maradt, és csak szállításra használták, tehát nem lovasrohamozta meg a harckocsikat, elég arra a Javelin . Részemről felejtős vagy.
Mindig van eggyel lejjebb… Mesébe illő gyorsasággal ment el a városi ház, és lett helyette a tavi. Decemberben már a miénk volt az új ház. A kedves, idős házaspár, akitől vettük, egy új építésű társasházba szeretett volna befizetni abban az esetben, ha nekünk nem sürgős, hogy kiköltözzenek. Miután…..
András Horkay 2018.06.03 21:35:22
@nick papagiorgo: Nem sajnos. A Kúriától is van papírom erre, a polgári ügyben mérlegelés tárgya, a büntető ügyben meg igazságügyi szakértőnek kell bizonyítani hogy a hangfelvétel kinek a hangját tartalmazza ami persze több másik szakértővel cáfolható stb. A polgári ügy is necces. Ha bűncselekmény előzetes gyanuja merül fel a rögzítő oldalán, akkor nem kér engedélyrt a rögzítésre (zarolás, zaklatás), más esetben bonyolódik a helyzet a bíró dönthet, te meg fellebezhetsz ha nincs ellenkező bizonyíték, pld ott sem voltál stb.. gondolom én mint szabad vélemény alkotó :)
András Horkay 2018.06.04 00:28:32
@telkoe: papíron nincs persze. De az ítélet akkora baromság hogy egy hétig hemperegnél a nevetéstől, tehát logikus a következtetés hogy nem az ítélet papírkáján szereplő bírók írhatták (nincs ilyesmire idejük) , mert azt azért nem tudom elképzelni. A takarítónő kiesett, és a büfésnő, így nem marad más mint a még nem felkent bíró, tehát gyakornok. Az ítélet olyan egetverő hogy ha nyilvánosságra kerülne rettenetesen nagy kárt okozna a bíróságban vetett bizalmat illetően, és ez azért - nem lenne helyes - de ami késik nem múlik. De ha szakmabeli valaki és megfelelő pozícióban van, akkor tanulmányozhatja és valószínűleg azonnal elmegy egy kolostorba imádkozni. Az ítélet szöveg mennyiségének a háromszorosát lehet írni elemzésként a hibákat sorolva. Egy mondatra három mondat bírálatot. Természetesen gyakorolni kell, orvosoknál is van ilyen, de ha beteg ballábad helyett az egészséges jobbot vágják le az nem szerencsés. A "gyakornok" viszont annyira logikátlan és totálisan alkalmatlan lehet a pályára (lehet viszont hogy nagyon csinos) hogy azonnal ki kellene rúgni és elküldeni TESc* árufeltöltőnek, mert aki ennyire képtelen ítélet szöveget elemezni azt még portásnak sem szabad felvenni. Az már hab a tortán hogy a saját szövegével is ellentmondásban van két oldalon belül. A gimnáziumban ez azért ért kettest, mert "látom hogy igyekezett, írt is öt oldalt, kevés benne a helyesírási hiba, a szorgalma nyilvánvaló, csak hát nincs értelme a szövegnek semmi. Reméljük a további húsz évben sokat fog fejlődni még, mire kinevezhetjük." Na puff, van ilyen is, a statisztika elbírja :I)
András Horkay 2018.06.04 00:35:19
@nick papagiorgo: "tekintve, hogy a kép- és hangszerkesztő szoftverek világában élünk, mint BIZONYíTÉK, kb nem fogadnak el semmit (mert otthon azt szerkesztesz össze, amit akarsz). "
Szerkesztgethetsz persze, csak azt a szakértő észre fogja venni. eleve vágatlan felvételt az eredeti adathordozón kell prezentálni. A másolat és szerkesztett változat 5 perces felvétel csak a lényeg meghallgatására jó, de kell mellé az eredeti mondjuk két órás felvétel. A jó szakértőt nem tudod átverni, mert ahoz nála is jobb szakértőt kell találnod. Az meg ugye drága játék és sok idő munka.
Persze le lehet tagadni Orbán szerdai raportra hívását – ahogy megteszi ezt a kormánypropaganda, de nem érdemes. Ugyanis a kormányfő, aki kizárólag ellenzékiként képes politizálni, valójában szomjazza a verést...
András Horkay 2018.05.07 13:46:04
@Több cseszlovák filmvígjátékot!: itt is van nálunk probléma, de nem érdekes majd megoldja egy új stadion igaz? abcug.hu/az-arokparton-kezeli-a-megeroszakolt-kislanyokat/
András Horkay 2018.05.07 22:37:35
@Több cseszlovák filmvígjátékot!: :) Nem a focistákat erőszakolják meg :) De az igaz, hogy ha el vannak foglalva valamivel, akkor nem ötletelnek és viszik be egymást az erdőbe. Ez már régi tapasztalat. A grundok erre voltak.
András Horkay 2018.05.10 08:27:22
@Molnárgörény: Természetesen igazad van, ez történne eleinte, amíg nem váltanak azok is valami más megoldásra.
Csak aki azt a parancsot kiadja, azt a nemzetközi jog alapján be kell zárni 20 évre.
Bárki feljelentheti (emberjogi szervezet stb.), és a bíróság nem tud mit csinálni, a jog ezt a lépést tiltja.

Pld A hadifoglyokat sem lehet lepuffantani akkor sem, ha előtte ő lövöldözött a mi katonáinkra. (elvileg)
      Amit általában tudni lehet az esetről, hogy a sarkadi vágtán verseny közben egy ló elcsúszott és a lábát törte. A tulajdonost megkérdezték mi legyen a lóval, s végül is az elaltatás mellett döntöttek. Ekkor kezdődött a tulajdonképpeni "sarkadi eset". A lovat a verseny állatorvosa a tulajdonos…..
András Horkay 2018.05.06 16:17:42
@Panyi György: Ez nagyon logikus, ezt az elvet át kell vinni az autóvezetésre is, és akkor nem lesz autóbaleset sem egy szál sem. A sorompókat is el lehet bontani, elég egy tábla, nézzen körül az autós és akkor menjhen át ha nem jön a vonat. stb. A lovas nem tudja a pálya hibáit kijavítani. A saját tudása is van valahol, de honnan tudja hogy ez elég e a csúszós fűre? Hogyan volt patkolva? Ki ellenőrizte a patkót? ja senki.
  Ugye te sem úgy fogyasztod a teát, hogy a filtert a szádba veszed, majd ráöntöd a forrásban lévő vizet? Nos, a paksi üzemzavar szakembergárdája által okozott 2003-as paksi üzemzavar oka lényegét tekintve az volt, mintha egy csoport sokdiplomás atomenergetikai szakember csoportosan így…..
András Horkay 2018.05.04 22:38:18
@BaitHrunner: Az átlagos átmérőt nézd meg. Az kandallófa minőség volt. Nem volt benne 15 cm alatti egy darab sem, inkább nagyobb volt. A legtöbb ember nem ismeri a tűzifa szabványokat. Beleraknak ágfát is. Van ezer trükk a nyereség növelése érdekében.
András Horkay 2018.05.05 10:20:03
@Womb Raider: A kályha cuccom miatt az atommáglya mehet nyugdíjba, és ez nem robban fel annyira de ha mégis akkor sincs sugárzás legfeljebb a nagymama átmegy a falon, és megspóroltad a hamvasztási költségeket. :)
András Horkay 2018.05.05 10:20:45
@BaitHrunner: Akkor te vagy a nyerő egyenlőre. Kérdés mi lesz jövőre, mennek fel a tűzifa árak is..
Belegondolva ebbe az egész irkafirkálásba, meglehetősen sokat nyöszörögtem már arról, hogy milyen férfit nem keresek, mert nem és kész, meg, hogy mennyi agyament bogarat sodort már utamba az élet. Na de akkor mit is akarok vagy mit is keresek teszem fel magamnak a kérdést, mert ugye azt tudjuk, hogy…..
András Horkay 2018.03.23 08:57:59
@trolol0: Lehet hogy igazad van, de eddig 15000 olvasóm volt a neten, ami nem rossz szám. De nem akarok író lenni csak szórakozásból írok. Tudod a Google mindent mér, azt is hogy mennyi ideig olvassa az adott novellát, így lehet látni hogy ha nem tetszik neki akkor hamar otthagyná. Nem teszik, hanem olvasgatnak, sőt többször is ugyanazt :) .
András Horkay 2018.03.24 12:20:55
@trolol0: Nem nyertél. Amit ide firkálok az nem irodalmi mű csak idő elcseszés, és a te gondolataidnak a megismerésére irányul maximum, Ami felemelő érzés is lehetne. Néha bizonyos emberek egész jól reagálnak. Ami a novellákat illeti amit nem is olvastál, magasszintű minőségbiztosításon esnek át, elolvassa a létező legmagasabb képzettségű irodalmár is, (MTA, prof stb.) és kritizál ha úgy gondolja. Ami az átlagos emberi képzettséget és igény szintet jelenti nagyrészt igazad van, de nem azért mert én mondom, hanem Herbert Simon közgazdász, aki megkapta a díjat is, ami a csúcs. hu.wikipedia.org/wiki/Herbert_Simon Véleménye szerint az emberek nagy többsége képtelen gondolkozni. De ez nem érdekes, mert az "ember" összes eredményét csak elenyésző csekély számú kreativ ember hozta létre, a többinek fogalma sincs semmiről. Korlátozottan vagyunk racionálisak. Ettől még szeretjük...azt ott.
András Horkay 2018.03.24 21:49:44
@trolol0: Szóval mindenki hülye, csak te vagy a világítótorony. Taníts minket mester. De én nem sértegettelek igaz? Egyezzünk meg abban hogy te sem csinálsz ilyet, ha érveid vannak azt szivesen meghallgatom és ha van rá időm válaszolok is, de így sok értelme nincs a csevegésnek.
David Ayer amerikai rendező háborús drámája (melyet sokan akciófilmként határoznak meg), igen vegyes fogadtatással került 2014 októberében a hazai mozikba. Ugyanakkor az USA -ban és Nyugat-Európában meglehetősen nagy sikerrel vetítették. (Jelenleg a legnagyobb filmes oldalon, az IMDb -n, 350 ezer…..
András Horkay 2018.02.08 23:40:56
@jajdehülyevagyok: Igazad van :) Na most tekintsük már át végre ésszerűen. Gondolom kevesen ültek harckocsiban, és gyakorlaton meg pláne kevesen mozogtak is vele. Nem lehet belőle rendesen áttekinteni a teljes környezetét, és a fegyvereivel sem sokat lehet kezdeni közelről gyalogsági támadás esetében. Ezért alapelv a gyalogsági támogatás, nem viccből, hanem pont azért hogy ne kerüljenek hozzá közel, mert akkor vége a dalnak. Az ágyú távolabbi célokra jó. Közelre nem ér semmit. Megkerülik a gyalogosok, oldalról vak, és kap egy pár páncéltörő gránátot, meg elködösítik a teret körülötte és csinálhatsz vele bármit. Városban is nagyon veszélyes vele közlekedni mert korlátozott a kitekintés, benzinnel felrobbantható (beszívja a motor) molotov koktél erre kitűnő. A német zászlóalj nem rémült volna meg egy Shermantól, a tankok elleni harc - alapkiképzés tárgya. Amikor meg a tankon kívül használja a géppuskát az vicces. Kilőtték volna gyorsan. Puskával 300 méter sem gond. Ha valami meredek szakadékokkal és sziklafallal körbefogott utat védett volna amit nem lehet megkerülni, akkor lehet vele valamit kezdeni, de nyilt terepen ez nem előnyös feladat. Háborús filmet realisztikusan megcsinálni nehéz, mert nem olyan látványos ahogy kúsznak a gyalogosok egy félórán át mire kilövik a tankot.
András Horkay 2018.02.09 19:53:29
@Frank Leone 510: Néhány apró kérdés, ami elke3rülhette a fogyelmedet. ha feltételezzük hogy a Tigris legénysége nem kómában fekszik sok üveg francia pezsgő és kellemes együttműködő francia lányok ölében, akkor a többi német közül talán van egy józan , aki több kilométerről is észreveszi a dübörgő Shermanokat amint közelednek. Ha a Tigris behúzódik a kis francia bozótba ami nem olyan nehéz feladat, akkor a csata úgy keződik hogy az első Sherman tornya elrepül és a többi meg elkezd nézelődni honna jött az áldás. Mire megtalálják a célt, amit kétlek, elrepül a második is, a harmadik és a negyedikmeg tételezzük fel mindent észlelt és támadni próbálna szegény csak hogy igen messze van még a Tigristől, Aztán jön a nagy harmadik bumm. A harckocsi nem képes lopakodni, csak a valódi Tigris, mert zajos egy fajta. A gond az irányzék és a lőtáv, meg a lőszer fajta és az ágyú különbsége. Azt hiszem 9 Sherman volt a rekord egy füst alatt. A lőtáv a durva. El sem lát odáig a Sherman hulladék irányzékával, nézd meg a linket. A magyarázat egyszerű, a Shermant nem a Tigris ellen találták ki.
András Horkay 2018.02.09 20:25:57
@Frank Leone 510: www.youtube.com/watch?v=iBp4eWqXfno itt látható a lőszer hatása, úgy megy át a Sherman páncélján mint ha papír lenne. www.youtube.com/watch?v=DiAgEdXVkE4 itt egy szimuláció, - 50 Sherman 10 Tiger csatája, 48 Sherman KO, 1 Tiger KO. Tehát?
asikerutjain Tökély 2017.12.15 10:52:20
Sokáig nem hittem, hogy létezik tökéletes szépség ebben a világban,aztán egy április nap rájöttem, hogy van. A tavasz kedvencem, eső után, a fűkatonák szelíden meghajolnak lábunk alatt,és szól a madárdal, nyílnak a virágok, és az erdő friss illata száll,és akkor közel érzed magadhoz a Teremtőt,és…..
András Horkay 2018.02.02 21:24:20
@PeniValdes: A lánynak volt lova, és még másik 10 embernek is rajtam kívül. Engem felültettek a lány mögé a nyeregbe. Csak ugye rácsúsztam a popsijára akaratlanul is mert szűk a nyereg. ez viszont izgalmas kérdés lett ami elfajult :) A lovak azok 620 éve a családunk kapcsolt részei mint címer állat.
András Horkay 2018.02.02 21:33:04
@PeniValdes: Ezen a címeren egy lovas katona vágtat kivont karddal. egyébként a mohácsi vésznek hívott csatában is szerepelt az egyik ős, és díjazták a lelkesedését egy pár faluval meg mindeféle kutyabőrökkle, meg a faluhoz kapcsolt leányzókkal is ahogy illek. Áttört ugyanis a török bekerítés vonalán, állítólag szegény ártatlan török embereket megrövidítette egy fejjel és utána kilóghattak a lusta urak is, így a kötelező hála miatt lemondtak némi területről meg valami kődobozról is - a mi csak további bonyolultságot és gondot okozott neki. gondolták szerintem hogy ha ennyire tetszik neki a fejek lecsapkiodása című játék akkor csinálja szorgalmasan amíg otthon dolgoztatják a cselédlányokat tészta dagasztás közben. Ilyet láttam filmen is nagyon szép volt :)
András Horkay 2018.02.02 21:42:05
@PeniValdes: A filmen úgy volt hogy az ártatlan cselédlányka szorgosan dagasztott egy fél falunak való tésztát, könyékig valam hatalmas tálban amikor arra ment célzatosan az úr. Nem szólt az semmit, hanem hirtelen felindulásból fellibbentette a lányka szoknyácskáját a nyakába, és mivel az beragadt a féltonnányi tésztába sec perc megoldotta a kérdést, az meg csak furcsán vette a levegőt. Aztán ment elfelele, a lányka meg dagasztott tovább, mert ez volt a dolga. Semmi metoo, meg ilyesmi nem volt, és panaszkodni sem lehetett sehol, meg a panaszkönyvet sem találták mert nem is volt olyan. A konyhaipari szakszervezet meg nem alakult még meg. Van ez így.
asikerutjain 6. 2018.01.28 13:23:43
Lőttem pár képet a popsiról a gymbe az instára. Fontos a formacsekkolás,különben nem tudná senki,hogy milyen keményen csinálom. Persze fontos,hogy ne legyek izzadt..csak kicsit,hogy mindenk lássa..Elvégre spárta van. Na tehát éppen guggoltam százzal, és a tükörben stíröltek a pasik. Amikor bejött,és…..
András Horkay 2018.01.31 22:03:13
András Horkay 2018.02.02 16:03:17
@PeniValdes: Én csak a Balaton partra járok le a strandra. Ők is.
András Horkay 2018.02.02 19:44:40
@PeniValdes: Különben minek járnál oda.
asikerutjain Támogatók 2017.11.23 12:42:34
Én is voltam diáklány. Fiatal, naív..na az pont nem,de jártam oldaltarisznyával az előadásokra,és álltam a villamos megállóban tél idején miniszoknyában. Fiatal voltam. És akkor megkeresett egy ember,hogy kísérjem el vacsorázni,üzleti vacsorázni. Lenyeltem ami a számban volt,és megkérdeztem,hogy…..
asikerutjain Casanova 2017.12.16 15:31:27
Főiskolásként találkoztam vele,és elhívott ebédelni,ott ült velem szemben,és a a kezemet fogdosta,és úgy nézett rám,mint egy hatalmas tortára, amit mindjárt meg fog enni,és közben dícsérte a szám, meg a testem. Untam,és kényelmetlen volt, ahogyan nem tudtam tőle normálisan megkeverni a…..
András Horkay 2018.01.31 22:27:25
@PeniValdes: akkor neked bejön a cowboy stílus :)
A tuja igazi kerti örökzöld, mondom ezt rögtön kétfajta értelemben, ugyanis egyfelől ténylegesen örökzöld, vagyis az egész évben színes, lombos, így díszítő értéke folyamatos, másfelől pedig olyan örök(zöld) slágere a kerti növényeknek, hogy kis túlzással kertet se találni, ahol ne lenne tuja. Mi…..
András Horkay 2018.01.26 21:50:17
@Kovacs Nocraft Jozsefne: A kis félreértés, hogy nem a szenzor ad jelet az csak mérhető egy műszer által. Ez lehet YL 69 szenzor és hozzá vezetékkel csatlaskoztatva egy kis lapka (SBX) ami szabályozható (van rajta egy kis csavarozható kapcsoló). Ezt kell az arduinoval vezérelni. De igazából ez szerintem csak cserepes virágokhoz vagy zöldséghez való, fákhoz nem igazán. Játszani jó. A komolyabb rendszrekhez speciális mérőműszert készítettek ami átkonvertálja amért értékeket nedvesség százalékra (minek, ezt táblázatból is látom). cserébe 100000 Ft. Ami jó ha képes adatávitelre, sms küldésre stb. De ez meg szántóföldön használatos nem kertben.
András Horkay 2018.01.30 00:39:56
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csak tippelek, de szerintem ha a fás szárban csökken a nedvesség akkor már nagy a baj és kb, vége a dalnak. Valószínüleg már kezd a gyökér teljesítménye zuhanni.
Sokkal érzékenyebben kell reagálni a folyamatra, mert gyorsan változik. Még csak a téli változásokról van adatsorom, de az is nagyon meglepő. Közel 300%-os különbségek vannak. Karácsonykor raktam le a földbe a szenzort 50 centire, és egy szép folyamatos grafikon van ha a trendet nézzük, naponta nem változik túl meredeken csak ha fagy van vagy ha eső de az sem ugrásszerű mivel le kell szivárognia. Kis eső nem nagyon érdekes. Most zuhanásban van a grafikon a nedvesedés irányába. Az érdekes az hogy naponta három értéket mérek, és ezek is jelentősen változnak egymáshoz képest. Látszik hogy a fagy és a napközbeni hőmérséklet is erősen befolyásolja az értékeket, lehet hogy a légnyomás is. Az izgalmas persze a tavasztól őszig tartó folyamat. Az látszik már most is hogy fogalmam sem volt erről a folyamatról, hogy ilyen élénk, pedig tél van.
András Horkay 2018.01.30 00:50:54
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Van egy csomó műszer ami a fa és deszka stb anyagok nedvességét tudja mérni. Nekem is van oylan, tüzifához használom. Élőfához szerintem nem elég érzékeny a gyökér lehetőségeinek a megitéléshez. Ez a legyártott szenzor még a légnedvességet is méri annyira érzékeny. Volt hogy 10 kg teljesen kiszárított műanyag vödörben lévő földet 5 mililiterenként öntözve mértem mit tud. Szépen méri így pontosan ki lehetett számolni mennyi viz került bele, de később már le is kellett takarni a fedővel hoyg a levegő ne zavarja a föld nedvesség felszívó képességét. időnként, pld most is, ki veszek 10 kg földet a talajból, és patika mérleggel lemérem, majd kiszárítom és kiderül menyi volt benne a víz, és összehasonlítom a műszer által mért értékekkel. Így lehet megbecsülni mit mértünk. Természetesen a talaj minősége is bezavar, ezért helyben kell kalibrálni a dolgot az adott talajra. Az eredmény az lesz hogy tudjuk mikor kell öntözni és mennyit, ez időtz és vizet is megtakaríthat (nagyban pedig hatalmas a jelentősége, gondoljuk el, hogy nagy gyümölcsösöknél mennyire befolyásolhatja a termés mennysiségét és minőségét. Most úgy tűnik, nem nagyon látszik hogy foglalkoznának vele tömegesen (kisérletileg biztos).
Öt évvel ezelőtt is sok szórakozóhely üzemelt Budapesten, de ezeknek a száma érezhetően megnőtt az elmúlt fél évtizedben, amíg külföldön éltem. A férjemmel anno talán az első romkocsmában jöttünk össze, ezért szívügyem a hely, mégis százszor átgondolom, hogy odamenjek-e szórakozni. Hogy miért? Mert…..
András Horkay 2017.12.04 15:56:14
@Zsu2017: Nme túl bonyolult egyébként csak gyártani kellene. Körülnéztem a világban található hasonló termékek között, és általában elrontottak egy csomó dolgot. Van olyan ami a padlót cserélgeti (pozitív, leszed minden sZemetet azonnal, és lemossa), van amelyik a Wc deszkát fertőtleníti külön, de összességében egyik sEM nyerő. Egy csomó dolog nem jutott eszükbe amivel labor tisztaságot lehet csinálni a rendelkezésre álló 1 perc alatt (MINT EREDMÉNY), és a belépő akár ehetne minden felületről is:) . Természetesen vandálbiztosnak is kell lennie.
András Horkay 2017.12.04 16:16:10
@Zsu2017: Olyat terveztem amit csak 10 kilós kalapáccsal lehet kicsit megkarcolni. Saválló fém az egész, de olyan erős amit puszta kézzel lábbal nem lehet megrongálni, mást meg nem vihet be úgysem.
András Horkay 2017.12.04 22:29:32
@Zsu2017: Legyél te a manager, pláne ha csinos is vagy :)
A katonaidőmet Baján töltöttem. Másfél év az életemből. Jobb lenne elfelejteni. És most mégis eszembe jutott. Első lépcsős lövész ezred volt. Ez annyit jelentett, hogy neadjisten háború esetén én és társaim védtük (vagy támadtuk volna meg) az olasz határvadászokat. A lövészek terepen gyalog és…..
András Horkay 2017.11.12 19:03:57
@Pilotax: Arról még nem is volt szó,hogy mi van akkor ha a tartalékos lovasok kilovagoltak valamiért és elkezd esni az eső. Nincs ám hazarohanás és capuccino, meg tévénézés, hanem lehet táborozni az erdőben, eső, sár, és enni is kellene valamit közben, tehát tüzet kell rakni valahogy. Ha valaki táborozott már télen akkor tapasztalhatta milyen az amikor a hálózsában alszol a fák között és reggelre úgy ellep a hó hogy nem találnak meg. Nálunk tavasztól őszig nagyjából elviselhető az idő és áthidalható az időjárás okozta szivatás, de mi van ha nem. Akkor nincs háború és kész? Egy háborús helyzetben pár százalék a harc és 98% a túlélési gyakorlat. Ezek a lovak amit ma használnak a félridegtartásúakon kívül gyakorlatilag alkalmatlanok a háborúzásra. Nekem kint vannak télen nyáron mert nagy a területem, de éjszaka boxban vannak azért. Nem érdekli őket ha egész nap zuhog rájuk az eső, attól még legelnek (kifejezetten katona lovak, az egyik származása lengyel lovasságot ellátó ménesből van, és a tenyésztése is ridegtartásban történt.) A lovak kiképzése megoldható, hogy ne rémüljenek meg a robbanásoktól (én a szőlőkben szokásos hangrobbantó, seregély riasztó eszközökkel szoktam őket edzeni, így már nem félnek -ott lovagolok a robbanások között direkt). Azok a lovak amelyek állandóan boxban vannak tartva nem bírnák jól a mondjuk két hetes téli gyakorlatokat a terepen. Tehát ez nem olyan egyszerű hogy fogunk egy lovat és ráfogjuk hogy holnaptól katonaló lesz, a lovasa meg életében nem aludt még sátorban sem, pláne nem éjszaka decemberben az erdőben,és máris kész a huszárezred. A hagyományőrzőknek is szép a ruhája, de nem biztos hogy bírnának két hetet terepen. Az általános tapasztalatom az a tereplovaglással kapcsolatban hogy több éve lovaglók, akik lovardában teszik ezt, nem bírják a 4-5 órás igénybevételeket sem.
András Horkay 2017.11.13 08:31:47
@teéjesenmindegy: Szórakoztató marhaságokat írsz. Gondolom még sosem voltál terepen, maximum iskolai kiránduláson nyáron. De nem kerül semmibe, amikor -5 fok alá megy a hőmérséklet, öltözz fel ahogy akarsz és sétálj kint éjszaka 10 órát, után mesélj. Nem árt ha olvasol még mielőtt hülyeségeket beszélsz össze vissza. Nyilván semmit sem értesz a lovakhoz, ezért képzelődsz itt össze vissza, és ez jellemző az ilyen alkotókra is akik kitalálták ezt az egészet. Fejlesztem a tudásodat ok? A ló az olyan állat hogy ha nem tartod kint ősztől télig akkor kevésbé növeszti meg a téli szőrét és akkor már takarót is kell ráadnod, különben szépen megfázik - takaróban nem lehet lovagolni, és ha kint megállsz órákra akkor a lovadnak annyi is volt - tehát cipelheted a vizálló és meleg takarót is ami nemkönnyű teher. (gondolom még nem is láttál ilyet. Ha meg kint akarsz vele időt tölteni - sok órát -akkor komolyabb baja is lehet, kb úgy mintha te mászkálnál kint télen egy ingben. Nem lesz rajta télikabát világos? Ez a "hamarabb kiér" egy marhaság, semmi jelentősége nincs. A háború az nem egy hétvégi fesztivál, tanulmányozd a történelmet. Ha azon az időkülönbségen bármi múlna hogy 5 ember mit vacakol a terepen a lóval, akkor fel kellene ébredned. Ha nincs ellenség a környéken (mindenhol az sincs ) akkor csinálhatsz akármit, ha meg van akkor ne lovagol mert úgy kilőnek mint a pinty. :) A földrajz meg olyan amilyen, azt nem mi alakítjuk. Az időjárás meg szintén egy tőlünk független dolog, talán nézd meg azokat a képeket is amikor a határon kirendeltek tábortűznél szárítják a ruháikat és neylon fóliából tákolt hajléktalanoktól látott sátorszerű akármiben próbálják kivédeni az esőt. A lónak is építesz mezőgazdasági fóliából tákolmányt? Esetlen ázzon agyon, a téliszőr nélküli lovardához szokott ló? Nem vagy te valami főötletember? De ha tudsz egy kicsit lovagolni szivesen kiviszlek egy 6 órás terepre télen, aztán zokogva rohanhatsz haza fagyottan -hogy legyen tapasztalatod, de ez az ajánlat áll bármelyik huszárnak, pláne ha csinos :) . A lovardás lóhasználat nem ugyanaz mint a katonai lovaglás. A rendőrség lovasjárőrei sem tartózkodnak kint szolgálati időn kívül, és addig is állandóan mozognak, de télen nem igazán láttam még éjszaka is lovagolni őket minusz 5 fokban. Nem azt mondom hogy nem lehet ennek a feltételeit megteremteni, csak nem hiszek benne hogy megtörténik. A sértegetést mellőzd, nem nagyon érdekel ugyan, de felesleges, ha nem tudsz kulturáltan vitatkozni akkor menj a kocsmába és ott csevegj.
András Horkay 2017.11.13 08:41:38
@teéjesenmindegy: "Próbáld már meg felfogni, hogy mégis mire találták ki" Elárulhatnád ezt a titkot, mert nekem nem sikerült kitalálni és valószínüleg a képzeletbeli ellenség teljes vezérkara most tiszta ideg, és napok óta kialvatlan, mert nem tudott rájönni ő sem mire jó ez a csodafegyver 2017-ben. A játékon kívül. A dolog elérte a célját, kimerültek idegileg máris. Na most 25 fő kb. nem jó semmire - 24 órára az már csak 8 /8 óra, égtájanként 2 fő. Mi a francot fog az a 2 fő kint a terepen csinálni? Nézelődik? Felmegy a domtetőre és szétnéz mint Winnetou?
Az alábbiakban olvasható gondolatok egy magyar joghallgatótól származnak. ..
András Horkay 2017.11.02 23:33:05
@látjátok feleim szümtükkel: Természetesen tanul az ember a történésekből, és levontam én is a következtetést ha bármilyen piti ügyben van tranzakció, eszméletlen dokumentációt kell mellé tenni nyilatkozatok tömegét, garanciákat, kártérítési kötelezettségek elismerését, inkasszó engedélyezését, és még hetven dolgot. Ha gond van, akkor a papírköteggel kell manőverezni. De ezt csak nálunk. Egyszerűbb kihagyni ezt a remek alkalmat hogy itt köt az ember üzletet és a magyar jog szerint. Egy frászt. Terméket még a szonszéd utcába is az ebay + paypal segítségével adok el vagy veszek, ha nem szállít - a paypal visszafizeti az árát, fizetni meg muszály neki mert kap egy inkasszót és felejtős a vita, ha pereskedni akar mehet külföldre. Ha Kínából gond nélkül jön valami olcsón akkor nem veszem meg tőlem 500 méterre sem a cuccot. A "fogd a pénzt és fuss" szintjére zuhantunk le, és ennek az oka az elmaradott igazságügy. A jelenség kára 10000 milliárdokban mérhető. Természetesen van sok minden ami működik, kis értékű dolgot veszek itthon is pld könyvet online, olcsóbban mint a boltban, meg kenyeret, élelmiszert. A jogvita lehetőségét is el kell kerülni ha nem akarsz 5 - 8 évig bíróságra járni és sokpénzt elkölteni hülyeségekre + idegbaj. Egy dologban nagyon profik, hogy lehet maguktól ellökni az ügyet bármi okból. A jutalom majd akkor jön, amikor egy másik hasonló szellemi sasmadár társasággal találkozik és ez az egészségügy, ott mindenki visszakapja - amit vétett életében - kamatostól :)
András Horkay 2017.11.05 10:29:58
Ahogy azt sejtettem, a címben említett írás, melyben egy joghallgató a magyar igazságszolgáltatást kritizálta, igencsak megosztotta az olvasókat. Most következzen egy bíró válasza. ..
András Horkay 2017.11.05 10:41:24
@látjátok feleim szümtükkel: Egyetértek ismét. A szakértő jó ha van, de kérdés mennyire szakértő. nehéz dolog ez. Aki tényleg a csúcson van, az nem foglalkozik ilyen dolgokkal mert nem ér rá. Azok szakértenek akiknek ez belefér az idejükbe és mellékes jövedelmet biztosít. Volt olyan tárgyalás, (elég rég volt) hogy informatikai témában szakértett egy viszonylag fiatal ember, de még a témához kapcsolódó alapfogalmakkal sem volt tisztában. Egy IBM számítógépet (szerver) 350000 Ft-ra értékelt, ami már több mint 4 éves volt, és lejárt a hibátlan működésre vonatkozó garanciája (MTBF) Ezt a fogalmat nem ismerte. A bírónő igazat adott neki a tárgyaláson. A vices fordulat akkor következett be, mert előhúztam egy számlát, amin a nagykereskedő által féléves garanciával eladott gépek ára 15000 Ft volt. Vettem kettőt is mert megérte. Ez cseppet sem győzte meg a bírónőt, mivel 5 percel ez előtt már úgy gondolta hogy az a gép biztos 350000-t ér hiszen ezt mondta a szakértő, és azt sem zavarta meg hogy a szakértő nem érti hogy az a gép otthonra jó játszani a gyereknek, de hivatalos szolgáltatásra (pld. mentőszolgálat stb. ) már alkalmatlan, mert kockázatos, bármikor meghibásodhat és aki alkalmazza gondatlan e miatt. Másodfokon elbukták az ügyet, ott azért már elgondolkoztak. Természetesen az ügyvédeknek sem volt fogalma sem az egészről. Ilyen alapon vállalhatnék szívműtéteket is, mert hallottam már róla hogy van olyan, és gyerekkoromban boncoltam gyíkot az iskolában.
András Horkay 2017.11.06 22:09:18
@Beer Monster: Na és mi lett? Meg találták a feleség darabjait?. Lehet hogy kiment vendégmunkásnak Amsterdamba. Definicíó szerint mit jelent az "eltünt" ? Nem találják. Na és? Az EU területén szabadon kószálhat akárhol. Ha bevallotta az más.
András Horkay 2017.11.07 13:59:43
@Beer Monster: Egy jó hamburgerért dolgozni kell.
A mohácsi csatát az évszázadokkal korábbi és mai közbeszéd és közgondolkodás is a trianoni békediktátumhoz hasonló traumaként kezeli, éli meg. Az elmúlt másfél, két évszázadban a magyar történetírás majd’ mindegyik generációja, olykor heves és a tudományos világ kereteit is túllépő vitákat generálva…..
András Horkay 2017.11.05 09:38:26
Nem a csatát, hanem a hadjáratot kellett volna megnyerni. A magyar hadviselés taktikai elemei eleve korszerűtlenek voltak a törökéhez képest, mert még a lovagi harcmodort alkalmazták, ami a nehézlovasság átütő erejében látta a csata erőviszonyainak a megfordítást, azzal hogy áttöri az ellenség vonalait, majd az után érkező gyalogság kihasználja a sikert. Ezzel sok baj volt, a törökök felkészültek erre és megállították a rohamot, ami után a magyar nehézlovasság irányíthatatlan volt a csatatéren, nem volt taktikai célja. A közelharcra meg nem jó a nehézlovas. A másik probléma hogy a felszereléshez is tartozó magyar lovasság lóállományában már nem volt jelentős a könnyű lovasság gyors, de nagy súly viselni nem képes lófajta. A régi magyar lovak kikerültek a rendszerből, mert a páncélost nem tudták cipelni. A nehéz lovak viszont kb 1 kilométer vágtára voltak hitelesítve. A törökök viszont arab lovakat használtak. Ha Szulejmán vicces ember elett volna, gyakorlatilag otthagyhatta volna a magyarokat Mohácsnál és elmegy mellettük Buda felé a lovasságával. Kicsiben meg is csinálta, a magyar tábort szédszedték hátul azonnal. A török felderítés nyilván nem tudta hol vannak a még érkező egyéb csapatok pontosan, ezért nem kockáztatott. A megoldás nem a csata vállalalása lett volna, hanem a folyamatosan előrenyomuló török sereg utánpótlási vonalait támadni könnyű lovassággal. Ennyi embernek és lónak hatalmas mennyiségű táplálék kell naponta, ezért ez önmagában is vissza vonulásra késztette volna őket. 50000 lónak 350 tonna zab kell naponta, ez kb 700 szekérnyi adag. Ha a felét megsemmisítik vége a dalnak. Legeltetni nem lehet egy hadjárat alatt, csak éjszaka. A török utánpótlási útvonal jhosszú volt, a várakban előre felhalmozott készleteket szállították előre, ezt lehetett volna támadni. Csatát maximum a Budai vár előtt lett volna szabad vívni, de azt is minek. Az egész török területszerzés az utánpótlási vonalak és ezáltal a hatótávolság korlátozottsága miatt nem tudott érvényesülni a 150 év alatt. Képtelenség volt nagyobb haderőt ellátni ilyen távolságokra.
András Horkay 2017.11.05 13:37:03
@Jericho.: A létszám abban az időben is kevésbé volt jelentős. Hiába csődítenek oda 100000 magyar parasztot is, képzetlenség miatt nem volt sikerre esélyük. A zsoldosok képzett katonák voltak. Egy képzetlen tömeg irányíthatatlan, pánikba esik ha bekerítik, és még a közelharcbanis esélytelen páncélozott lovasok, vagy harcedzett janicsárok ellen. Legfeljebb a vérengzés lett volna nagyobb. A törökök sem számítottak igazán a velük érkező szedett vedett tömegekre, azok csak a a befejező részben voltak használhatóak, vagy golyófogónak. A magyar hadsereg felállítási rendszer is elavult volt. Gondoljuk csak el, ha egy képzetlen lovas orra előtt elsütnek egy ágyút, a ló úgy pánikba esik hogy hazáig fog rohanni a lovassal együtt, ha le nem dobja éppen, miközben átgázol a magyar hadrenden. A létszám nem ér semmit képzettség nélkül. Összeszokott, begyakorolt hadserege a magyar királyságnak ilyen feladatra méretezve nem volt. Ezért a csatát elvállalni teljesen értelmetlen és a sikertelenséget előre biztosító tett volt. a különboző kis csapatokat nem várták be, ez meg szervezési bizonytalanság, vagy el voltak késve eleve. Egyébként igazuk volt hogy nem mentek oda.
András Horkay 2017.11.05 19:58:42
@Jericho.: Azóta eltelt pár év. Meglepetés mindig lehet. Az 1526-os találkozó már másként alakult. A képzetlenekből nagyon nagy túlerőt kellett létrehozni a siker érdekében. A tüzérség is szerepet játszott, képzetlenek sosem bírták az ágyútüzet jól. A janicsároknak puskájuk is volt. Ez nem olyan mint egy kocsmai verekedés, a manőverező janicsár egységek rendesen lekaszálták volna a komolytalan fegyverekkel próbálkozó képzetlen népfelkelőket. Értelmetlen próbálkozás lett volna. Egy képzett katona harcértéke ma is 5-10 a képzetlenekhez viszonyítva. Legalább ijjászkodtak volna mint az angolok.