Regisztráció Blogot indítok
Adatok
azenkiscsaladom16

16 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fontos, hogy a jövőbeli szülők és a béranya között egy erős, szereteten alapuló kapcsolat alakuljon ki, mert olykor akadnak rázósabb ügyek, amiket már jóval a beültetés előtt tisztázni kell. Az előző bejegyzésben már foglalkoztam azzal, hogy mit is jelent számunkra a béranya (erről többet ezen a…..
A hozzászólásokat olvasva két dolog is feltűnt. Először is az, hogy az emberek egy része még mindig azt hiszi, hogy a béranya minden esetben és minden béranyasági formában pénzt kap azért, hogy kihordja valaki másnak a gyermekét, pedig ez nincs így. Vagyis, azokban az országokban, ahol önkéntes…..
Szándékosan kicsit másként fogalmaztam meg a címet, mint az eredeti orwelli idézet, mert véleményem szerint a gyermek születése után járó különböző juttatások nem tekinthetők kevesek kiváltságának, hanem minden adófizetőt megilletnek. Ami elméletben működik, a gyakorlatban sajnos nem mindig valósul…..
Ha szóba kerül a béranyaság, az esetek túlnyomó többségében három kérdést kapok, így úgy döntöttem, hogy most megválaszolom ezeket mindazoknak, akikkel nem tudok személyesen beszélgetni, és akiket érdekel ez a téma. A legelső kérdés, amit meg kell válaszolni az általában az, hogy ilyenkor milyen…..
Az előző bejegyzésben ott hagytam abba, hogy elküldtük a bemutatkozó levelet a béranyának. Azt tudni kell, hogy egy béranya egyszerre olyan harminc-negyven pártól kap levelet, így nagyon kicsi az esélye annak, hogy végül rátok esik a választás. Ha viszont szimpatikusnak tart benneteket, akkor –…..
Az előbbi bejegyzésben már említettem a béranyákra és a petesejtdonorokra szakosodott, zárt adatbázisokat, amik lényegében nem különböznek az egyébként megszokott társkeresőktől, talán a felületük kevésbé esztétikus. Nem szabad azt hinni, hogy rengeteg béranya szerepel ezekben az adatbázisokban,…..
azenkiscsaladom16 2017.02.09 11:56:59
@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mint ahogyan ezt egy korábbi bejegyzésemben is írtam, béranyát a legtöbb országban nem lehet "venni", nem kaphat semmilyen anyagi ellenszolgáltatást, csak a várandósággal kapcsolatos költségeket lehet elszámolni neki. Köszönöm, hogy vetted a fáradságot, hogy megoszd az igen értékes véleményedet!
Bizonyára egyesek kíváncsiak arra, hogy a szülők és a béranya vajon hogyan találnak egymásra azokban az országokban, ahol a dajkavárandósság engedélyezett. A lehetőségek persze különböznek attól függően, hogy fizetett vagy önkéntes béranyaságról van szó. Én azonban elsősorban azokról az országokról…..
2017 egy rettentő nehéz év lesz, de azt hiszem, életem talán egyik legszebbike is egyben. Most már átléptünk egy határon, amin túl már nincs visszatérés. A folyamat maga elkezdődött. A kimenetel persze, mint minden várandósság esetében, bizonytalan, így az is elképzelhető, hogy csalódás lesz a vége,…..
azenkiscsaladom16 2016.12.30 07:50:37
@maxval bircaman BircaHang szerk: és te?@conchita wurst: nem loptuk, a sajátunk lesz!
azenkiscsaladom16 2016.12.30 07:52:22
@Jakab.gipsz: van tapasztalat. Külföldön több ezer meleg pár nevel gyereket, és idehaza is akadnak!
azenkiscsaladom16 2016.12.30 07:53:59
Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit fogok majd tenni, ha egyszer a gyermekünk füle hallatára ócsárolni kezdenek bennünket a melegségünk miatt. Rendre elképzeltem, ahogy majd hangzatos szónoklásokba kezdek a szeretetről és az elfogadásról, de azt hiszem ezzel sokan vannak így, aztán amikor…..
azenkiscsaladom16 2016.12.28 11:20:21
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nyilván utánanéztem, de mint ezt egy korábbi bejegyzésben is írtam, nem lehet semmilyen egyértelmű végkövetkeztetést levonni. Vannak olyan vizsgálatok, amik ezt mondanak, vannak olyanok, amit azt. Mint ahogyan te is helyesen leírtad, egy gyermekre nem egy-egy kiragadott tényező hat, hanem a tényezők bonyolult hálózata, amelynek elemei különböző módon hatnak egymásra, és pontosan ezért is nehéz felmérni őket. Így teljes mértékben egyetértek a szemléletes példáddal. Egyébként én nem hivatkozok semmilyen cikkre, a saját gondolataimat és érzelmeimet írom le, amik teljesen szubjektívek. Fölöslegesnek tartok belinkelni egy cikket, ami adott esetben alátámaszt vagy megcáfol valamit, mert az csupán egy cikk marad, ami nem fog változtatni az elhatározásomon. A gyermekvállalás egy nehéz döntés, nekem is vannak félelmeim, mint mindenki másnak, sőt valószínűleg sokkal több, ugyanakkor a szívem mélyén tudom, hogy a legfontosabbat biztosítani tudjuk majd a gyerekünk számára, és az nem más, mint a feltétel nélküli szeret.
azenkiscsaladom16 2016.12.28 11:51:11
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönöm szépen. Nagyon értékelem a jókívánságokat, és ezt most őszintén mondom. Boldog új évet neked és a családoknak!!!!
Azzal azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy a magyar családpolitika előnyben részesíti a különböző nemű szülők alkotta családokat. Mindezt természetesen azért, hogy a gyermekek érdekeit védjék, de vannak olyan esetek, ahol éppen ez a fajta hozzáállás teszi bizonytalanná egyes gyermekek…..
azenkiscsaladom16 2016.12.19 08:43:15
@élhetetlen: igen, emiatt mi is aggódtunk, de a külföldi anyakönyvi kivonaton mindketten fel leszünk tüntetve. Ott egyenrangú szülőként szerepelünk. De ha ez nem is lenne elég, elég népes családdal rendelkezünk. Hivatalosan hozzájuk kerülhet, de a gyakorlatban marad ugyanott. Ez a legrosszabb eshetőség, de gondoltunk rá. Köszi az építőjellegű hozzászólást!!!! Tényleg. :)
azenkiscsaladom16 2016.12.19 08:44:49
@Elvetemült ellenálló: kösz, hogy így kiállsz értünk!!!! Szép napot kívánok neked!!!
azenkiscsaladom16 2016.12.19 08:47:35
@we dont want arabs here..So what: nem hiszem, hogy minden férfi-nő kapcsolat egészséges embert eredményez. Másrészt én szeretem Magyarországot annyira, hogy ne meneküljek el, mert néhány ember másképpen gondolkodik, mint én. Szép napot!!!!
Véleményem szerint itthon is működhetne a béranyaság, mégpedig úgy, hogy az adófizetőknek ne kelljen többletköltségekbe verniük magukat. A megfelelő szabályozással pedig biztonságos lehetne mind a béranya, mind pedig a jövőbeli szülők számára. Ha nagyon akarnánk igenis Magyarországon is…..
A béranyaság bár egyértelműnek tűnik, mégsem egészen az. Az ember fejében él egy kép, miszerint a béranya a saját petesejtjével, illetve a jövőbeli szülők spermiumával termékenyül meg, vagyis részben a saját gyermekét hordja ki a folyamat során. Bár kétségtelen, hogy létezik a béranyaság ezen…..
Melegként gyermeket vállalni elég új dolognak számít itthon. Én is csak hallomásból vagy csak közvetve ismerek olyanokat, akik hasonló dologra vállalkoztak. Mindezért, amikor valaki szembesül a tervünkkel, olykor elhangzik egy kérdés, amivel a heteroszexuális barátaink nem nagyon találkoznak, mert…..
Miközben folyamatosan azon töprengtem, hogy alkalmasak vagyunk-e a szülői szerep betöltésére, azért arra is jutott időm, hogy megoldást keressek arra a fejtörőre, hogy két férfi hogyan tud gyermeket vállalni a mai világban. Bár ebben a kezdeti időszakban még nemigen néztem utána a hazai helyzetnek,…..
Amikor az ember eldönti, hogy gyereket vállal, szerintem a legelső kérdés, amit feltesz magának az az, hogy alkalmas-e egyáltalán szülőnek vagy sem. Képes-e azt az érzelmi biztonságot nyújtani a gyermeke számára, mint amit az majd kíván és megérdemel? Tudja-e majd feltétel nélkül szeretni az egy…..
Melegként sokáig úgy gondoltam, hogy tiszteletben kell tartani mások velünk szemben tanúsított averzióját, és ha ehhez az kell, hogy nem vállalom fel önmagam, akkor nem is fogom megtenni. Azóta persze sok minden megváltozott, így a gondolkodásmódom is. Ma már azt vallom, hogy a mások iránti…..