Regisztráció Blogot indítok
Adatok
profiügyfélszolgálat

0 bejegyzést írt és 103 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kant meghatározásában a felvilágosodás "az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból". Kant tévedett: ilyen kilábalás nincs, a "kiskorúság" új körülmények között folyamatosan újratermelődik. Mennyiben tekinthető kevésbé "kiskorúnak" a mai ember abban a kanti értelemben, hogy "valaki mások…..
A liberális konzervatív modernizáció 2010 óta gyakorolva Csehország környéki életszínvonalat és magára joggal büszke országot eredményezett volna idehaza. 1990 óta gyakorolva... Istenem, nem is merem elgondolni. A XXI. század elején a nyugati konzervativizmusok már régóta liberálisak, mert a…..
Tegyük fel, hogy az Orbán-kormányzásnak legitim céljai vannak, amelyekről racionális vita folytatható (azaz tegyük fel, hogy nem a lopás a végcélja). Ez esetben -- ha ráadásul elfogadjuk, amit önmagáról állít --, akkor a célja a magyar etnikum védelme lenne egyrészt a globalizációval, másrészt a…..
profiügyfélszolgálat 2018.08.14 22:31:15
@HaFr: "a magyar nép politikai képessége adottság, ahogy adottság egy gyerek matematikai képessége is"

Felsorolnál még ilyen kollektív tulajdonságokat? Például mondhatnál a nők vezetési vagy akár vezetői képességeire vonatkozóan valami summásat, hallanék egy-két ilyen bölcsességet a zsidókról, a cigányokról, vagy nem is tudom, akkor a muszlimok terrorista képessége is ilyesféle adottság?
profiügyfélszolgálat 2018.08.14 23:01:00
@HaFr: Igen, ez pontosan így szokott lenni. A nagy ismeret vezetett ezekhez az irtózatos politikai sikerekhez. Tényleg pont, ahogyan Orbánt is. Kiváló a hasonlat.
profiügyfélszolgálat 2018.08.15 19:22:30
@HaFr: Igaz, de nem szükségszerűen ellentétes. Ennyiben bizonyosan rossz az Orbán-analógiád. Nála ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy nincs ellentét.
Töredékek a magyar életből. Bűnözők, tahók és nímandok próbálják nekem (és mindenki másnak) megmondani, hogy miként vélekedjem (-ünk) a szexualitásról, a családról, a gyereknevelésről, az országról, a világról, a kívánatos értékrendről és úgy általában az életről. Nyugati életszínvonalat akarunk,…..
profiügyfélszolgálat 2018.08.09 19:58:12
@Moin Moin: Nyilván téged is Náray öltöztet. Esténként bizonyára nagyon kellemes lehet együtt szörnyülködni a plebszen. Aztán persze szólni a bejárónőnek, hogy takarítsa fel utánatok a hányást.
KultúrSokk Mamma Mia! 2018.07.26 21:06:22
Miért irritáló a Mamma Mia!? Meglepő a kérdés, hiszen a blogban számtalan bejegyzés született már musicalekkel, illetve zenés filmekkel kapcsolatban, így sejthető a műfaj iránti személyes elköteleződés. Azonban mindig szokott lenni egy kivétel, ami erősíti a szabályt. Pontosan 10 évvel ezelőtt…..
Gábor ügye első, második és sokadik ránézésre is tiszta sornak tűnik: elköltött a bankszámlájáról olyan pénzt, ami a banké volt, az meg kéri vissza. Nyilván. És még nyilvánabb, hogy itt a jóhiszeműen költöttem el valószínűleg nem lesz túl sikeres védekezés. De mit…..
Szerencsém van azokkal a CBA-boltokkal, amelyekben vásárolni szoktam. Igaz, van, amelyikbe már vagy huszonöt éve járok, sajnos együtt öregszem az ott dolgozókkal. A fiatal fruskaként megismert pultos hölgy két gyermekes családanya, a hentes kölkei is megnőttek, ismerős arcok, na. És akikkel ilyen…..
profiügyfélszolgálat 2018.07.13 07:47:03
A progresszív oldalnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy Orbán negyedik (sorrendben harmadik) választási győzelmének több köze van a társadalmi konszolidációhoz, mint a propagandához: magyarul a győzelemnek objektív alapjai/okai vannak. Itt el kell oszlatnunk bizonyos tévhiteket általában a…..
profiügyfélszolgálat 2018.04.28 18:44:44
@Moin Moin: A rezsim valóban rendkívül kontraszelektáló. Rezsimen az EU-t értem. Így valóban nincs remény a kelet-európai országok felzárkóztatásához. Miközben a nyugati multik 3 ezreléket adóznak, a kelet-európaiak 60-70%-ot. Így valóban semmi esély nincs ebben a rezsimben a hátrányos helyzetűeknek a felzárkózáshoz.
"Az ország szekere megy, megy. Nem is szekér ez ma, hanem autó. Teherautó. Valaki ott ül a volánnál, s az autó arra megy, ahova ő viszi... Megy, ha megy. De minek menjen? Áll a garázsban. A sofőr pedig ül a bárban? Vagy elmegy vadászni? Mindegy." (Móricz: Rokonok) Igen én volnék az. A kormánypárti…..
Tegyük fel, hogy van egy kétségbeesett (ellenzéki) szavazói réteg, amelyik már egy ideje (vagy sose) gondolt a címben jelzett pártokra "demokratikus ellenzékként" (lol) és kivált kirázza a hideg a narcisztikus pancsert hallgatva (=Az Ember, Akinek Eddig Összesen 892 Programpontja Volt). De (joggal)…..
profiügyfélszolgálat 2018.03.28 14:38:27
@neoteny: Hát akkor mégis hová viszik a pénzt? A legnagyobb multinacionális cégek miután letarolták a lokális piacokat nyereségüket számonkérhetetlen adóparadicsomba viszik. Mi meg itt maradunk bevétel nélkül. Kirúgjuk az alkalmazottakat, és visszafogjuk a kiadásokat. Köszönjük Eu. Ja, és most replikálj, idióta a piaci viszonyokkal: az én 50% adóm szemben a multi 3 ezrelékével!
Orbán Viktor a maga módján racionálisan -- a politikai erkölccsel viszont teljes ellentétben -- vállalkozássá konvertálta a kormányzati hivatalát. A racionalitása azonban messzebb lát, mint amit az egyszeri ellenzéki gondol, mert benne lehet a világ középtávú jövőjével kapcsolatos, szerintem…..
„Nevelés szerintem valójában nincs, csak együtt élés van a gyerekekkel” – írja Vekerdy Tamás. Nincs még egy olyan aktív gyerekpszichológus, akit annyit idéznének, interjúvolnának szakmai és közéleti kérdésekben, mint Vekerdyt. Mindenki ismeri, mindenkinek van róla véleménye – ahogy neki is…..
Reflektor A két úr szolgája 2018.02.07 11:35:37
A kádári rendszerben a teológián a tanárok próbálták felkészíteni a rendszer ellenségeit az életre. Dr. Bolberitz Pál többször figyelmeztetett minket, hogyha hozzánk beszélnek, az elején mindig figyeljünk, mert akkor hazudnak. „Mindig az axiómában hazudnak, amióta világ a világ. Az utána következő…..
profiügyfélszolgálat 2018.02.07 18:03:07
Abból az antropológiai tényből, hogy sokan vagyunk véges élettel, akikből semmilyen eszközzel nem lehet zárt kollektívumot faragni -- vagy szó szerint legföljebb tömegsírban --, egyenesen következik a versengés. Ez feltehetően akkor is így lenne, ha nem élnénk a szűkösség körülményei között, mert…..
profiügyfélszolgálat 2018.01.28 20:22:57
@HaFr: Talán inkább nagyon is értelek. Szeretnéd, ha továbbra is olyan világ lenne, amelyben a te tudásodat jobban fizetnék, mint más tudásokat. Ezért a saját tudásodat pótolhatatlannak és különlegesnek állítod, ebben pontosan egymásra találtatok pl. moin-moinnal, ezt a tudást kiáltjátok ki versenyképességnek, és azt szeretnétek, ha mindenki a ti tudásotokhoz mérné a sajátját, ezért ignoráljátok mások tudását, miközben valójában abból éltek.
Mivel magam is sok éve intenzív kapcsolatban vagyok dán, norvég és svéd üzletfelekkel, egyúttal pedig más nyugatiakkal is, úgy érzem, elég jól ki tudom tapintani a nemzeti-regionális különbségeket az üzleti kultúrákban (gyakorlatokban). Ez alapján -- ha két-két kulcsszóval akarnék néhányat illetni…..
A tuja igazi kerti örökzöld, mondom ezt rögtön kétfajta értelemben, ugyanis egyfelől ténylegesen örökzöld, vagyis az egész évben színes, lombos, így díszítő értéke folyamatos, másfelől pedig olyan örök(zöld) slágere a kerti növényeknek, hogy kis túlzással kertet se találni, ahol ne lenne tuja. Mi…..
Az adófizetők pénzéből legvastagabban kitömött állampárt, amely pirulás nélkül használja saját céljaira az államkasszát is, most támogatást kunyerál szimpatizánsaitól. Mert Soros… Orbán arcpirító húzása mégis működni fog...
Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy vajon miért teszi ezt veled. Legfőképpen pedig azt próbáld meg valahogy eldönteni, megéri-e mindez neked és a családodnak? Ha igen, akkor légy boldog, örvendezz, és amint lehetőséged adódik rá, szavazz a Pártra. Senki sem fog…..
Mindenki másé változatlan marad. ..
profiügyfélszolgálat 2017.11.24 08:02:07
@midnightcoder2: Uhhh. Ezzel be is mutatkoztál.
Amíg a Fidesz (értsük jól, a Fidesz!) meghívja és tartja Molnár Zsolt MSZP-politikust a nemzetbiztonsági (értsük jól, nemzetbiztonsági!) bizottság élén, és ő ugyanaz, aki Gyurcsány-érdekelttel indirekt szövetségben obskúrus "civil" nemzetbiztonsági szakértők és közszolgálati egyetemi docensek…..
A Fidesz - a legutóbbi közvéleménykutatások szerint a biztos szavazók táborában többséggel (!) bíró támogatóit - az általam ismert baloldali értelmezések legalább megtévesztettnek gondolják, rosszabb esetben szociológiai stb. okokat keresnek az elmaradott, versenyképtelen világnézetükhöz, sőt vannak…..