Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hársfalvai Hajnalka

137 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy évek során egyre inkább elmélyedtem a főzés örömeibe, arra jöttem rá, hogy a mondás nagyon is igaz: "Minden tálalás kérdése!".  Természetesen mindez semmit sem ér, ha nincsenek meg az ízek, de való igaz, hogy egy jól sikerült kompozíció hozzájárul ahhoz, hogy ne csak a hasunk, de a szemünk is…..
A karantén helyzet bizony sok nehézség mellett számos csodás dolgot rejt magában. Csak rajtunk múlik, hogy ezeket a lehetőségként, vagy kötelező rosszként éljük meg. Nekem, mint a konyha és az evés nagy szerelmesének, bizony meg kell valljam, hogy nagy-nagy boldogságot okoz ez a helyzet. Minden nap…..
Érdekes dolog ez a böjt. Az embernek, ha egyszer tiltva van valami, egészen biztosan elkezd arra vágyni. Már Krúdy is több novellájában ír erről a csöppet sem könnyű időszakról: "Persze, a péntekek kivételek, és azok aztán komoly gondot adnak úgy a házigazdának, mint a háziasszonynak. Sok…..
Nemrég abban a szerencsében volt részem, hogy elutaztunk Lengyelországba. Nagyon szeretem a lengyel konyhát, mert egyszerű és házias ízekkel dolgozik. Mindenféle giccset nélkülöz, és a végeredmény mindig valami igazán lélekmelengető. Szereztem is néhány receptet, amiket majd…..
Be kell vallanom férfiasan, hogy ugyan részt vettem az étel elkészítésében, de sajnos az ötlet nem az én fejemből pattant ki. Miután elkészült, rájöttem, hogyha az ember valami ütőset akar villantani a hétvégi családi asztalra, akkor nem is találhatna ennél megfelelőbbet. Az…..
Nagyon szeretem az olyan ételeket, amelyekben ellentét párok vannak : édes- savanyú, sós - édes . Nehéz viszont úgy összeválogatni az ízeket, hogy végül ne disszonancia, hanem tökéletes harmónia legyen a végeredmény. Ezért is találtam ki, hogy az amúgy desszertnek szánt posírozott körtét új köntösbe…..
Tréfli Saltimbocca 2018.11.26 06:00:00
Ha az olasz konyhára gondolunk, legtöbbünknek a pizza és a különböző fajta tészták jutnak az eszünkbe. Pedig az itáliai konyha ennél sokkal gazdagabb. Kiváló hús ételeik vannak, a desszertekről nem is beszélve... A saltimbocca is ékes példája annak, hogy az olaszok milyen jó…..
Nincs mit tenni, beköszöntött az az igazi nyálkás, hűvös elő téli idő, ami elől bizony nagyon nehéz elmenekülni. Ilyenkor szeretek a leginkább sütéssel bíbelődni, és bizony ez a pite minden fáradságot megér. A karácsonyi fűszerek illata árasztja el sütés közben a lakást.…..
Tudom, hogy egyesek kissé divatjamúltnak tartják a következő bejegyzést, mert bizony sehol sem fog benne szerepelni, hogy mentes, hogy szuper egészséges, de még csak az sem, hogy kalóriaszegény. De az, hogy boldoggá tesz, hogy elindítja a reggelt az már annál inkább. Most, hogy…..
Sajnos az élet mostanában meglehetősen távolra sodort hőn szeretett kis blogomtól, ami nem azt jelenti, hogy ne éltem volna a főzés szenvedélyének. Egyszerűen csak nem jutottam el odáig, hogy fel is tegyem a blogra az ételek receptjeit. De ezúton pótolom restanciáimat. Jöjjön is az egyik…..
Tréfli Pasta e fagioli 2018.09.25 06:00:00
Nincs mit tenni, meg jött  az ősz. Ilyenkor az ember kicsit hajlamos elszontyolodni, és sötétebben látni a világot. De bizony ennek az évszaknak is meg van a maga szépsége és bája. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint az otthon melegét megteremteni. Azon túl, hogy beizzítjuk a kazánt,…..
Ez a recept egyszerűen a legtökéletesebb módja annak, hogy egy egyszerű hétköznapi vacsorából a legelegánsabb vacsorát varázsoljuk. Rendkívül házias, ugyanakkor krémesen lágy, és miután megette az ember úgy érzi, hogy az életben a legjobb dolog az evés… Az ötlet úgy…..
Tréfli Bolgár sirene po shopski 2018.09.10 07:00:00
A legjobb barátom már évek óta rágja a fülem, hogy készítsem el neki az ő nagy kedvencét a sirene po shopskit. Egyszer járt Bulgáriában és ott evett ilyet. Azt mondta, hogy élete egyik legfinomabb fogása volt, és azóta vágyik rá. A szerencse pedig úgy hozta, hogy az egyik…..
  Eszelősen szeretem a paradicsomot Sajnos a boltban kapható változatnak nincs már szinte semmi íze, ezért is örülök annyira, amikor házi paradicsomhoz jutok. Képes lennék egy ültőmben egy egész ládával megenni. Az a szerencse ért nemrég, hogy egy óriási karton pici szemű…..
Nagyon szeretem a főzelékeket. Szerintem igazi magyar specialitás. Sokak azonban még a mai napig rossz emlékeket őriznek róla, és az étel hallatán felidézik magukban a lisztes habarásos menzakosztokat. Ezért is ötlött az eszembe az, hogy kicsit hagyománykerülő módon készítem el…..
Az igazat megvallva nem igazán vagyok az a rizses típus. Tudom, hogy mennyire egészséges, de valahogy mindig is száraznak éreztem. Aztán jött a rizottó, és megváltoztatta a véleményem alapjaiban. A rizottó igazából egy mennyei egytálétel, ami vetekszik a legfinomabb olasz…..
Tréfli Házi pisztáciás bagel 2018.07.06 06:00:00
Manapság nagy divat lett elmenni hétvégén egy kiadósat reggelizni, valami olyan nyugodt helyre, ahol az átlagosnál jóval tovább fogyasztunk finomabbnál finomabb fogásokat, és miközben jókat csevegünk az élet nagy, vagy épp apró-cseprő dolgairól. Az ilyen reggelik közkedvelt…..
Tréfli Konyakos libamáj brulée 2018.07.04 06:00:00
Sokszor mondják, hogy a nyár kedvez a fogyókúrának, mivel a nagy meleg miatt az ember nem kívánja az ételt...Ami azt illeti sajnos ez nálam nem így van. Ilyenkor is nagyon szeretek lenni, csak könnyedebb fogásokat. A jó idő nagy előnye, hogy ilyenkor a szabadban is lehet étkezni, és…..
Tréfli Pink Lady almatorta 2018.05.08 06:00:00
Sajnos mostanában vajmi kevés időm és alkalmam volt belemerülni a konyha rejtelmeibe. De most mégis sikerült egy kicsit összeszednem magam, és ismét megosztani veletek egy remekbeszabott receptet. Világéletemben szerettem a nagyi almáspitéjét, de nagyi csak egy van, így nem is…..
Véleményem szerint csaknem minden háztartásban van egy egyedi legényfogó leves, és mindenki a sajátjára esküszik a leginkább. Valaki tárkonnyal csinálja, valaki mustárosan, valaki tesz bele zöldbabot, valaki nem. Egy valami azonban közös mindegyikben, mégpedig az elkészültének a…..
Tudom, hogy most, hogy kijött a jó idő mindenki arra fókuszál, hogy a bikiniszezonra bombaformába hozza magát... De én akkor is annak a híve vagyok, hogy igenis kellenek az édes vétkek, amit egy kicsivel több mozgással ki tudunk kompenzálni. Kávé, vagy tea mellé nincs is kiválóbb…..
Ha egy dietetikus olvasná ezt a receptet, akkor minden bizonnyal már a gondolattól is szívrohamot kapna, hogy valaki ilyen kiadósat egyen. Azonban az igazat megvallva, ez egy nagyon tápláló fogás, a lencse tele van minden fontos vitaminnal, a hús tápláló, a sör pedig…. a sör pedig…..
Kívül ropogós, belül omlós, és fantasztikusan pikáns- ezek az ismérvei a tökéletes sült húsnak. A titka a jó minőségű húson kívül a pácban rejlik. A pácba bármilyen fűszert tehetünk, ízlés szerint, csak arra kell ügyelni, hogy harmonizáljanak egymással. Én ezúttal a…..
Szerintem már számos recept jelent meg ebben a témában, és biztos ahány ház annyi szokás elven, mindenki kicist másképp csinálja. Nagyon szeretem ezt az ételt, mert kicsit olyan, mint egy pörkölt, kicsit olyan mint egy leves, és ha belekóstolok, az otthon ízei köszönnek vissza…..
Tréfli Monte Cristo szendvics 2018.03.02 17:56:18
Ez a fogás ötvözi magában az összes olyan jó tulajdonságot, amivel egy jó szendvicsnek rendelkeznie kell. Omlós, szaftos, nyúlós és telis tele van az otthon ízeivel. Gyakorlatilag mindennel együtt negyed óra alatt meg van, és tökéletes bármelyik reggelre, de akár vacsora gyanánt is…..